Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Nem lesz a kispostanyitási roham

2010. szeptember 07. - munkalapos

Egyetlen régi-új kispostát nyittatott eddig újra az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a következő beindítása előtt még lefolytat egy alapos igényfelmérést. Az biztos, hogy a kistelepülési posták megszokott régi üzemeltetési formájában milliárdos veszteséget termelnének a Magyar Posta számára, amely az üzleti kockázat minimalizálása érdekében a bezárások mellett több száz hivatal működtetését külső vállalkozások kezébe adta. Megjelentek a posta shopok, de egy évig így is az állam fizeti az alkalmazottak bérét.

Az alig több mint 500 lakosú Küngösön augusztus végén nyitott újra a posta. A Balaton-parti település volt az első a kormány programjában. Azt egyelőre nem tudni, mikor és hol jön majd a második. Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta, felmérésbe kezdtek, amely arra hivatott, hogy megvizsgálja, egyáltalán hol van igény a kisposták újraindítására. Nyitrai szerint ugyanis ott nincs értelme erőltetni a hivatalok ismételt beüzemelését, ahol megkedvelték és elégedettek is a mobilpostával.

D  NL20100830013

 A küngösiek nem fértek be a megnyitóra

A Magyar Postának a „racionalizálásnak” áldozatul esett küngösi kisposta újraindítása nem jelent különösebben nagy terhet, 4-5 milliós ráfordítást terveznek erre az évre, de ha az összes a faluban, néhány ezer fős városban lévő hivatalt kellene a klasszikus módon üzemeltetni, az komoly ráfizetést okozna a cégnek.

A Posta az elmúlt években kiadáscsökkentési célzattal ki is adta vállalkozásoknak azokat a kisebb településéken működő hivatalait, amelyeket a lakosság létszáma miatt nem zárhatott be. Tavaly év végén egyetlen közbeszerzési eljárásban közel milliárd forintos forgalmi értéken 78 település postai szolgálatóhelyeinek üzemeltetését hirdette meg a cég.

A Magyar Posta legnagyobb partnercége a nyíregyházi székhelyű Szavanna GH Invest egymaga 134 hivatalt vett át az ország több megyéjében. A Szavanna azért tudja a kis forgalom ellenére elkerülni a veszteségeket, mert a szerződése lehetővé teszi, hogy a postai szolgáltatások mellett egy sor kiegészítő tevékenységet végezzenek alkalmazottai. Gonda Barna, a vállalkozás tulajdonosa elmondta, hogy a forgalom növelése érdekében a kozmetikai cikkektől a könyveken át a dvd-kig, számos terméket felvettek a hivatalokban kapható áruk listájára.

Az új vállalkozások beindítása mindezek ellenére nem járt áldozatok nélkül. Gonda Barna szerint átlagosan 30 százalékkal kevesebb alkalmazottat tudnak foglalkoztatni ahhoz, hogy a többi munkahely megmaradhasson, ráadásul az első évben az állam is nyújt bértámogatást. A Szavanna cserében vállalta, hogy újabb egy évig tovább foglalkoztatja postásait.

A kiszervezett hivatalokban elvégezett szolgáltatásokért a Magyar Posta forgalmi jutalékot fizet a vállalkozóknak, ami a hálózat megmaradása mellett jelentős spórolási lehetőséget biztosít az állami vállalatnak.

Gonda Barna szerint a jutalékos megoldás, valamint a települések önkormányzataival történő kooperáció – önkormányzati helyiségek használata, önkormányzati alkalmazottak részmunkaidős foglalkoztatása – olyan üzleti lehetőségeket rejtenek, amelyek akár a mobilpostánál is olcsóbbá teszik a hivatalok fenntartását.

(szöveg: spirk)

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr522277922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.09.08. 10:46:41

Valahogy nem tudom átérezni a probléma lényegét. 2010-ben a legutolsó bokorban is van internet, megfizethető áron. Ahol mégsincs, ott inkább arra kéne költeni, nem egy ilyen végtelenül elavult dologra, mint a posta.

judimami 2010.09.08. 11:52:26

@peetmaster: Az 500 fő körüli kis falukban általában nem az internetezős réteg él. És nem hiszem, hogy a sokszor idős és minimál nyugdíjasokat kellene nethasználatra terelni.
Én azt nem értem, hogy mennyivel jobb ezeknek az embereknek az, hogy a postára el kell menni , minthogy a mobil posta nagyjából házhoz megy nekik. Az elérhetőség, nyitvatartás mintkét esetben korlátozott. Max az az egy (fél ?)munkahely, amit ez teremt az lehet a pozitívum.
Meg egyébként is ez egy PR fogás. Nem véletlen, hogy a második megnyitása előtt most hiretlen "igényfelmérésbe" kezdtek. Ezt az egy postát fogják lobogtatni most egy jó darabig.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2010.09.08. 11:57:45

@judimami:
"És nem hiszem, hogy a sokszor idős és minimál nyugdíjasokat kellene nethasználatra terelni."

Ha úgy vesszük, ez sértés, most éppen lehülyézted a falusi magyarokat :)
Ha a villanyt megszokták (gyerekkorukban még az se volt, tévé meg végképp nem), akkor ezt is. Mondjuk az igaz, hogy a mostani nyugdíjasok, kb. 70 felett, már nem. De ha nem akarjuk felszámolni a falvakat, akkor ott is olyan embereknek kell lakni, akik neteznek.

A mobilposta előnyeiben igazad van.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2010.09.08. 12:16:26

"Az 500 fő körüli kis falukban általában nem az internetezős réteg él. És nem hiszem, hogy a sokszor idős és minimál nyugdíjasokat kellene nethasználatra terelni."

Miért nem? Basszus, mi itt a családban be tudtuk tanítani 65-70 éves korú szüleinket. Tudnak e-mailt küldeni, skype-olni stb. Egy csomó pénzt megspórolunk vele. És ahhoz, hogy legyen hozzáférés egy 500 fős faluban az internethez, nem kell 500 számítógép és 500 internet szerződés. A faluházban kell egy internet-pontot létrehozni. 3 millió forintos beruházással meg lehet csinálni. Még némi munkahelyet is teremt: kell oda legalább két ember termet őrizni, a felhasználókat betanítani.

Szóval ne higgyük már, hogy aki falun él és öreg, az szükségszerűen egy életre elvágta magát az internettől.

Tetszik, nem tetszik: a postahivatalokra ma már jóval kisebb az igény, mint volt 20 évvel ezelőtt. Van internet, van online adóbevallás, nem kell még május 20-án sem hosszan sorban állni éjfélig. Én mondjuk már azon is el vagyok ájulva, hogy még mindig van a Postán távirat...

XPS 2010.09.08. 13:08:52

ó ez biztos fotoshop!
bemondták a TV-ben, hogy újranyitják a kispostákat, kerül amibe kerül.
Ők pedig nem hazudnak! :-(

szergejsztahanov 2010.09.09. 00:09:51

Ó JÓFIÚ! a nagymamám kisfaluban igen csak örült annak, hogy jött a kocsis postás, na most annak egyáltalában nem örül, hogy ki kell caflatnia a hivatalig!! ekkor nagy butaság melyik új fiúnak jutott eszébe , hogy legyen újra kisposta?
csak nem annak, amelyiknek volt elfekvőben 1300 kiadatlan vidéki üzlethelyisége:)
Jófiúúúú!
süti beállítások módosítása