Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Megérkezett a japán földrengés Magyarországra!

2011. április 07. - ergo,maniac

Ennek is el kellett jönnie egyszer, még ha reménykedett is benne mindenki, hogy meg lehet úszni, de sajnos nem: a magyar munkaerőpiacra is kihatott a japán földrengés.

 

Harmincnégy dolgozóját bocsátja el esztergomi üzeméből az autóalkatrészek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó Ryowa Hungary Kft. A hírt maga az MTI tudta meg a héten, méghozzá két, egymástól független, valamint rögvest névtelenséget is kérő forrásból. Az állami hírgyár információi szerint a társaságnál 70-80 ember dolgozott, tehát majdnem megfelezték az alkalmazottak számát. A létszámleépítést bejelentették a hatóságoknak, az elbocsájtottak pedig utolsó momentumként – a vállalat szándéka szerint – minden törvényes járandóságukat megkapják.

 

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint a céget 2000-ben alapította a Mitsubishi Electric kereskedőcége, a Ryowa Corporation. Az esztergomi vállalkozás a Suzukinak szállít és gyárt elektronikus alkatrészeket. Egy példa arra, hogy ez mekkora veszteség: a nagykereskedelmi vállalat 2009-ben a 90. helyet foglalta el az 500 legnagyobb Magyarországon működő cég közül, éves nettó árbevételük meghaladta a 15 milliárd forintot.

 

 

Egy perc néma csönd.

 

 

A létszámleépítés tényét a Ryowa Hungary-nál ugyan nem cáfolták, de ennél sokkal többet ők sem tehettek hozzá, ugyanis maga a japán vezetés sem kívánt semmilyen egyéb információt közölni a sajtóval.

 

Igazából azt lenne jó tudni, és talán megérne még egy posztot, hogy valójában milyen károkat szenvedett Japán, mármint társadalmi szinten, és munkaerő-piaci szempontból is, bár ez a kettő szorosan összefügg, és nagyban meghatározza a távol-keleti országot – de mint a példából láttuk, ennek globális hatásai is vannak.

 

Sőt, továbblépve, nem árt majd módszeresen megvizsgálni, hogyan mászott ki a katasztrófa romjai alól a világ harmadik legerősebb gazdasága, és esetleg konkrét forgatókönyveket kidolgozni a jövőre nézvést. Mert ahogy a lassan közhellyé váló megállapítás mondja: nem az a kérdés, hogy történhet-e még egyszer ilyen hatalmas természeti csapás bármelyik ország lakóival – végső soron az emberiséggel – hanem csak az, hogy mikor…

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr212806804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása