Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Rekord optimizmus után korrekció a magyar munkaerőpiacon

2015. június 09. - nagymenő

A gyártás és a vendéglátóipar területén továbbra is kiemelkedőek a várakozások.

  A munkaadók 11%-a tervez létszámbővítést a következő három hónapban, 5%-uk elbocsátással számol, míg 83% nem tervez változást.

  A vendéglátóiparban öt munkaadóból több mint 1 felvételt tervez.

  Az építőiparból továbbra is óvatosan optimista előrejelzés érkezett, annak ellenére, hogy a

szektor mutatója mind éves, mind negyedéves összehasonlításban jelentősen visszaesett.

Budapest, 2015. június 9.– A ManpowerGroup ma nyilvánosságra hozott Munkaerő-piaci Felmérése szerint a megkérdezett munkaadók 11%-a növekedésére számít, 5%-uk pedig elbocsátást tervez, 83% pedig semmiféle változtatásra nem készül. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a Munkaerő- piaci Mutató értéke +5%. A felvételi szándék 5% ponttal csökkent az előző negyedévhez, illetve 4% ponttal az előző év azonos időszakához viszonyítva.

“A három hónappal ezelőtti előrejelzés volt Magyarországon a legoptimistább 2009 harmadik negyedéve, vagyis a felmérés kezdete óta. Nem meglepetés, hogy ezek után a magyar munkaadók felvételi kedve kissé csökkent, és a mostani előrejelzések jóval óvatosabbak- bár még mindig pozitívak. – kommentálta az adatokat Dalányi László, a ManpowerGroup Magyarország ügyvezető igazgatója.

“A nyári időszak egyébként általában nem az az időszak, amikor a cégek új munkatársakat vesznek fel, sokkal inkább jellemző, hogy a nyári szabadságok miatt a helyettesítéseket próbálják megoldani. Ilyenkor inkább az ideiglenes munkavállalók felkutatása a népszerű szolgáltatás.” – tette hozzá Dalányi.

A 2015 harmadik negyedévére vonatkozó Manpower Munkaerőpiaci Mutató felmérés 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült áprilisban. Valamennyi megkérdezettnek ugyanarra a kérdésre kellett válaszolnia: „Hogyan látja az Ön vállalatánál/szervezeténél a munkaerő létszámának alakulását a szeptember végéig hátralévő három hónap során, a jelenlegi negyedévhez képest?

manpower-infografika-meos-q315-page-001.jpg

 

 

Ágazati összehasonlítás

A vizsgált kilencből 7 ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban. A legerősebb felvételi kedvet három szektorból, a gyártás, a vendéglátóipar, valamint a közlekedés, raktározás és kommunikáció területéről jelezték, ahol a mutató értéke +13%. A nagy- és kiskereskedelem területén szerényebb, +6%-os a mutató, +5%-on áll a felvételi kedv a mezőgazdaság, vadászat, erdészet és halászat, valamint az építőipar területén. Ugyanakkor két ágazat mutatója a negatív tartományban van. a leggyengébb, -8%-os mutatót a közüzemi szolgáltatások területéről jelentették.

Az előző negyedévhez viszonyítva kilenc ágazatból hét munkaadói gyengülő felvételi szándékról számoltak be. A legnagyobb mértékű – 14% pontos – gyengülést az építőiparból jelentették, míg a pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén 8% pontos a visszaesés. Ugyanakkor két ágazat mutatója erősödött, a közüzemi szolgáltatásoké 2% ponttal.

Az előző év azonos időszakához képest gyengült a mutató kilencből hat ágazatban. A legnagyobb mértékben, 14% ponttal az építőiparban, valamint a közüzemi szolgáltatások területén. 7% pontot esett vissza a mutató értéke a gyártás, 6% pontot pedig a pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területén. Ugyanakkor a tavalyihoz képest 9% ponttal erősebb mutatót jelentettek a munkaadók a közlekedés, raktározás és kommunikáció, 6% ponttal erősebbet pedig a mezőgazdaság, vadászat, erdészet és halászat területéről.

Regionális összehasonlítás

A következő negyedévben a nyolc régióból hét munkaadói növekvő felvételi kedvvel számolnak. A legnagyobb mértékű bővülést a közép-dunántúli munkaadók várják: itt a mutató +10%-on áll. A Dél- Dunántúl munkaadói óvatosan optimisták: a mutató értéke +9%, míg +7%-os mutatót jelentettek mind a közép-magyarországi, mind a budapesti munkaadók. Valamelyest bővülést várnak az észak- magyarországi munkaadók, itt +5%, valamint a dél-alföldi és a nyugat-dunántúli munkaadók, ahol +4% a mutató értéke. Ugyanakkor csökkenésre lehet számítani az Észak-Alföldön, ahol a mutató -3%-on áll.

Az előző negyedévhez képest a nyolc régióból hétben csökkent a felvételi kedv. A legnagyobb mértékben az Észak-Alföldön, ahol a visszaesés 14% pont, valamint a Nyugat-Dunántúlon, ahol 7% ponttal csökkent a mutató értéke. Észak-Magyarországon és a Dél-Alföldön egyaránt 4% pontos a csökkenés. Ugyanakkor a felvételi kilátások viszonylag stabilak maradtak a Dél-Dunántúlon.

Éves összehasonlításban a nyolc régióból 6 mutatója gyengült. A legnagyobb visszaesést az észak- alföldi, illetve az észak-magyarországi régió produkálta, 11, illetve 10% ponttal, míg Közép- Magyarország mutatója 7% ponttal gyengült. Ugyanakkor a Dél-Dunántúl munkaadói 2% pontos növekedést jelentettek.

Cégméret szerinti összehasonlítás

A kutatásban részt vevő munkaadókat 4 kategóriába soroltuk: a mikor vállalkozásoknak kevesebb, mint 10 alkalmazottjuk van. A kisvállalkozásoknál 10-49 munkavállaló dolgozik. Közepes méretű az a cég, ahol 50 és 249 között van az alkalmazotti létszám, 250 dolgozó fölött számít egy vállalkozás nagynak.

2015 harmadik negyedévében mind a négy kategóriában bővülésre számítanak a munkaadók. A legnagyobb mértékben a nagyvállalkozásoknál, ahol +13% a mutató értéke. A közepes vállalkozások óvatosan optimisták, itt +9%-on áll a mutató, míg a kis-és mikor vállalkozások szerény, +5%-os, illetve +1%-os mutatót jelentettek.

Az előző negyedévhez képest mind a négy kategóriában gyengült a mutató értéke. A leginkább, 5% ponttal a kisvállalkozásoknál, míg a nagy, illetve mikro vállalkozásoknál egyaránt 3% pontos a visszaesés.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a kis- és mikro vállalkozások kilátásai 7, illetve 6% pontot estek vissza. Ugyanakkor a nagy cégek mutatója 3% pontot erősödött, míg a közepes vállalkozások kilátásai viszonylag stabilak maradtak.

Globális munkaerő-piaci kilátások

A ManpowerGroup világszerte 42 ország és terület 59000 munkaadóját kérdezte meg munkaerő-piaci várakozásairól a 2015. harmadik negyedévére vonatkozóan. Valamennyi megkérdezettnek ugyanarra a kérdésre kellett válaszolnia: „Hogyan látja az Ön vállalatánál/szervezeténél a munkaerő létszámának alakulását a szeptember végéig hátralévő, három hónap során, a jelenlegi negyedévhez képest?”

Az előrejelzés szerint a vizsgált 42 ország és terület munkaadói közül 40 ország munkaadói különböző mértékű bővülésre számítanak a következő három hónapban. Ugyanakkor, annak ellenére, hogy az előrejelzések szerint a felvételi kedv növekszik a június és szeptember közötti időszakban, a növekedés üteme lassul az előző negyedévhez, illetve a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Negyedéves összehasonlításban a mutató értéke mindössze 11 országban erősödött, míg 22-ben gyengült. Éves összehasonlításban 15 országból jeleztek erősödést, ugyanakkor 23-ból visszaesést. A leg optimistább mutatót Taiwan, India, Japán, Hong Kong és az Egyesült Államok produkálta, míg csupán két ország munkaadói jelentettek negatív mutatót, ezzel Olaszország és Brazília a sereghajtók.

Az EMEA régió (Európa, Közel-Kelet és Afrika) 24 országából 23-ban pozitívak a kilátások 2015 harmadik negyedévére vonatkozóan. 7 országban erősödött a mutató értéke az előző negyedévhez viszonyítva, míg 10-ben gyengült. A legerősebb felvételi kedvet ismét a török munkaadók jelentették, akik a legoptimistább várakozásokról számoltak be a felmérés kezdete, 2011 első negyedéve óta. Olaszország negatív előrejelzése nem csupán a régióban, hanem globálisan is a leggyengébb.

A kutatás 42 országra és területre vonatkozó teljes anyagát, a www.manpowergroup.com/meos oldalról lehet letölteni. A következő, 2015. negyedik negyedévére vonatkozó Manpower Munkaerőpiaci Mutató 2015. szeptember 8-án jelenik meg.

* A kutatás szezonálisan kiigazított adatokat tartalmaz, kivéve Finnország, Izrael és Szlovákia esetében.

A felmérésről

A Manpower Munkaerő-piaci Előrejelzés negyedévente készül azért, hogy felmérje a munkaadók következő negyedévi szándékait a munkaerő létszámának csökkentésével, illetve növelésével kapcsolatban. A ManpowerGroup előremutató felmérése több mint 50 éve vizsgálja a munkaadók várakozásait, és az egyik legmegbízhatóbb munkaerő-piaci kutatás a világon.

A ManpowerGroup-ról

A ManpowerGroup (NYSE: MAN) világelső az innovatív munkaerő-piaci megoldások és szolgáltatások területén, immár több mint 65 éve. Munkaerő-piaci szakértőként 600 000 embert segítünk munkához számtalan iparágban. A ManpowerGroup brandjain - Manpower®, ExperisTM, Right Management ® and ManpowerGroupTM Solutions – keresztül több mint 400 000 ügyfélnek nyújtunk segítséget 80 országban és területen, a toborzástól a fejlesztésig, hogy megtalálják a megfelelő szakembereket. 2014-ben a ManpowerGroupot a negyedik egymást követő évben választották a világ legetikusabb cégei (World’s Most Ethical Companies) közé, és a Fortune’s Most Admired Companies elismerésre, ezzel is megerősítve, hogy az iparág legmegbízhatóbb cége. www.manpowergroup.com

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr967528090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása