Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Hová lettek a mérnöknők?

2015. október 12. - nagymenő

Az utóbbi évtizedekben szinte valamennyi, korábban „férfiasnak” tartott szakmában természetessé vált a nők jelenléte. A mérnöki szakma azonban egy azok közül, ahol a nők még mindig alulreprezentáltak. Sőt! A korábbi enyhe emelkedés után mostanában megint egyre kevesebben vannak.

Egy amerikai felmérés adatai szerint a szakmán belül mindössze 14%-os arányban képviseltetik magukat.

A kétezres évek első évtizedében a végzős mérnökhallgató nők aránya mindössze 5,2% volt, ami jóval alatta marad a 70-es, 80-as években mért adatoknak. 2009-ben a mérnöki alapképzésen végzett nők aránya 17,8% volt, ami a statisztikák szerint 15 éves mélypont. Az autómérnökök társasága az Egyesült Államokban 28 000 tagot számlál, közülük mindössze 1500, vagyis kb. 5% nő.

A nők aránya a különböző mérnöki képzéseken nagyon eltérő. egyrészt függ magától az oktatási intézménytől, másrészt a különböző mérnöki területektől. A világhírű MIT-n a legmagasabb a női hallgatók aránya, itt kb. 42%-ban képviseltetik magukat. Ugyanakkor kisebb egyetemeken kb. 15%-os az átlag. Mérnöknőket leginkább a vegyészet és a környezetvédelem területén lehet találni, míg az IT szektorban alig.

mernokok.jpg

De miért nem választják a nők a mérnöki képzéseket? Egészen biztos, hogy nem a képességek hiánya miatt. A mérnökszakos egyetemista nők ugyanis legalább olyan jól teljesítenek, mint a férfiak, sőt, általában jobb eredménnyel végzik az egyetemet. Már a középiskolákban is eltűnt az a szakadék, amely korábban jellemző volt. Rengeteg lány választja a humán területek helyett a matematikát, fizikát.

Az ok tehát valószínűleg a társadalmi elvárásokban keresendő. Maga a tény, hogy a mérnökök többsége férfi, elég ahhoz, hogy a mérnöki pályát magát férfiasnak kiáltsák ki. A lányok nem látnak maguk előtt női példaképeket, a sikeres mérnök szinte mindig férfi. A másik ok, hogy a mérnökökre még mindig sokan úgy gondolnak, mint akik „kétkezi” munkát végeznek, így a szülők, tanárok ritkán bíztatják a lányokat.

Az is tény, hogy a mérnöki képzést kevesebb nő fejezi be, mint ahány elkezdte. Persze, igaz ez a férfiakra is, csak az arányok mások. A végzett nők jelentős része pedig – hiába a mérnöki diploma – végül egészen más területen helyezkedik el. Sokan hivatkoznak arra, hogy hiába teljesítettek jól, a „férfias” közegben egyedüli nőként, szinte folyamatosan ki voltak téve szexista megjegyzéseknek, sok esetben zaklatásnak.

„Az igazi változáshoz arra lenne szükség, hogy legyőzzük az előítéleteket, melyek szerint a mérnöki hivatás nem lányoknak való. Segíteni kell a nőket abban, hogy bízzanak magukban, igenis van keresnivalójuk a műszaki területeken” – nyilatkozta Betty Sahanahan, az amerikai Mérnőknők Szövetségének vezetője.

A tudomány, technológia, matematika területén dolgozó nők alacsony aránya persze nem csak az Egyesült Államokra jellemző. Ugyanez igaz Kanadára, Ausztráliára, az Egyesült Királyságra vagy éppen Magyarországra is.

A ManpowerGroup legutóbbi felmérése alapján a hiányszakmák globális és magyar toplistáján a mérnöki szakma bronzérmes. – mondta Szekeres Katalin a ManpowerGroup kiválasztási szakértője.

Ugyanakkor néhány ázsiai országban sokkal jobbak az arányok. Kínában például a mérnökök 40%-a nő, Indiában pedig az ezredforduló óta eltelt időszakban megduplázódott a mérnökhallgatók között a nők aránya. Eközben az Egyesült Államokban visszaesett, annyira, hogy alatta marad 13 muszlim ország – köztük Bahrain, Brunei, Libanon, Katar, Törökország és Marokkó átlagának.

Az is igaz persze, hogy Amerikában általában csökkent az érdeklődés a mérnöki pálya iránt. Míg az ezredforduló előtti időszakban az egyetemisták csaknem negyede választott mérnöki képzést, 2010-re kevesebb, mint 20%-uk. A munkaadók mostanra komoly mérnökhiánnyal kénytelenek szembenézni, és a jövőbeli kilátások még aggasztóbbak. A jóslatok szerint az Egyesült Államok, amely a tudományok és az innováció fellegvárának számított évtizedeken át, megfelelően képzett, elegendő számú mérnök nélkül elveszíti gazdasági vezető szerepét a világban.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr987961494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BéLóg 2015.10.13. 00:19:24

@Nancsibacsi: Ez egy ilyen "basztassuk a kommentereket" hozzáállás, van aki betűmérettel, van aki színekkel csinálja. Szerintem ez valami NŐI dolog lehet, mert én a kis agyammal nem értem! :-) :-) :-) :-)
(Pl. Akkora a betűméret amekkora pöcsötök van süket kommerek, ez mondjuk egészen jó gondolat lehet, nem?)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.13. 00:20:13

@leader of noobs: Azt hiszem, hogy itt két különböző jellegű dologról van szó. Amit te írsz az egy társadalmi emancipációs folyamat következménye.
Ez még nem feltétlenül érinti azokat a gyermekkori mesterséges behatásokat, ami egy gyereket befolyásol.
Társadalmi emancipáció ide vagy oda azért még ma is elő vannak írva a kicsiknek a fiú és lány szerepek. Ritkán kap egy kislány kisautót vagy Lego készletet, mert ezek a fiús szerepek kellékei.
Ha később esetleg jó reál tárgyakból a környezete akkor is inkább az élő dolgokkal, emberekkel foglalkozó pályák felé tereli ( Orvos , állatorvos, tanár), mert a tervezés az építés még ma is erőteljesen fiú szerep. Ezt értettem dresszírozás alatt.

bElannaTorres 2015.10.13. 00:43:42

@A megvalósult amerikai ólom..: a tervezés nem az már. De sajnos egyetértek veled ami a környezetet illeti

gtri 2015.10.13. 00:51:41

Nem lehetne megkérdezni a nőket, hogy miért nem mennek mérnöknek és a válaszaik alapján megadni az okot (okokat)?

Miért kell már századszor elolvasni az elméletet? Elnyomás, példakép hiánya, szexista megjegyzések stb.
Tényleg nincsenek ezek meg pl. az ügyvédi pályán? A mérnökök szemét elnyomók, akik reggeltől estig fogdossák a munkatársnőiket, de az ügyvédeknél egyáltalán nincs ilyen? Vagy van mindkét helyen, de akkor mégis miért vonzóbb az egyik pálya a nők számára, mint a másik?

Kérdezzenek meg végre 1 000 000 nőt Európában arról, hogy miért érdekli vagy nem érdekli a mérnöki pálya. Aztán jöhet a statisztika.
Arra például nagyon kíváncsi lennék, hogy Svédországban mekkora a női mérnökök aránya. Tudtommal ott nem lacafacáznak, ha nemi megkülönböztetésről van szó. Nem hiszem, hogy a svéd társadalomban ha egy nő mérnöknek akar tanulni, akkor ne mehessen mérnöknek. Lehet, hogy tévedek és a svédek is elnyomják a mérnöknek készülő nőket, de akkor kimondható, hogy reménytelen a női mérnökök helyzete. Ha a svéd társadalom és jogrend sem elég nőpárti, akkor nincs ezen a földön remény és felesleges szócséplés minden ilyen poszt.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.13. 01:12:40

@bElannaTorres: Azt hittem, hogy a mérnöki pálya a tervezésről szól elsősorban.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.13. 01:17:31

@gtri: Itt nem a mérnököről van szó, hanem a környezet által erőteljesen sugallt nemi szerepekről a pályaválasztást illetően már kiskortó lkezdve.

BéLóg 2015.10.13. 01:23:11

@A megvalósult amerikai ólom..: Hát ez nagy tévedés. Nem véletlen, hogy például az amerikai hadseregben a tulajdonképpeni utászt "engineer"-nek nevezik és szerintem számos szerelőt, karbantartót hasonlóképpen, ami tök logikus ha egy milliárd dolláros harceszközt kell karbantartani...

Nem véletlenül van TERVEZŐ mérnök meg egymillió más mérnök. Engem például úgy hívnak hogy RENCERmérnök. Nuku tervezés. Ipari IT programozás (marha jó!).
Ezen a területen például simán lehetne kismillió nő, mégis csak két ilyen kollégám van, akikkel kapcsolatban vagyok. Az egyik éppen Svédországban, a másik Németországban van.

gtri 2015.10.13. 01:39:35

@A megvalósult amerikai ólom..:

Amennyiben ezt tudományosan alá lehet ámasztani, úgy elhiszem. De végre szülessen egy megbízható tanulmány, ami kimutatja ezt a környezeti hatást. Mint ahogy írtam: a svéd társadalomnál és jogrendnél nem nagyon lehet nőpártibbat találni a világon. Ott mit mutat a statisztika? Hogyan mutatható ki ez a társadalmi nyomás?
Ha valóban van a svédeknél is ilyen "nő ne menjen mérnöknek" társadalmi nyomás, akkor a svédek mit tettek ez ellen?

gtri 2015.10.13. 01:47:57

@A megvalósult amerikai ólom..:

Gondolom az EU támogatja a női startup-okat. Nem hiszem, hogy ne lehetne egy női mérnökökből álló céget alapítani. Megterveznek valami szuper kütyüt és lehengerlik a piacot. Rögtön van női mérnök példakép. Lehetetlennek tartom, hogy a mai világban egy ilyen cég számára ne lenne EU támogatás.

Szülessen meg egy ilyen cég egy szuper termékkel és minden rendben lesz. Csak le kell tenni egy kézzelfogható mérnöki terméket az asztalra a versenytársak ellenében és kész. A puding próbája az evés.

artisan hogwash (törölt) 2015.10.13. 03:16:31

A százharmincadik ugyanolyan poszt arról, hogy nincs elég női mérnök, biztos a patriarchátus meg a szexista mérnök férfiak az okai, akik álló cerkával védik a territóriumukat, meg fiatal mérnöklányokat törnek meg titkos sötét kínzókamrák mélyén.
Érdekes, az senkinek se szúrja a szemét, hogy egy csomó pálya meg elnőiesedett. Pedagógus, jogász, orvosi, egészségügyi, pénzügyi, bölcsész pályák tele vannak nőkkel. Oda meg nyomjunk be kvótaférfiakat?
Az alacsonyabb presztizsű férfiak uralta pályákra miért nem sírják be magukat a nők? Hegesztő, autószerelő, szobafestő, kárpitos, kamionsofőr, targoncakezelő, hentes. No cherry picking! A kvótákat hülyeségnek tartom, de ha valaki kvótát akar, az a férfiakra is szabjon kvótákat nők uralta pályákon. Én pl ismertem hímnemű diplomás ápolót, az adott osztályon ő volt a legemberségesebb, legkészségesebb, pedig kopasz és agyontetovált marcona arcnak nézett ki.

Annyit tehetünk, hogy a gyerekeinknek nem tiltjuk meg, hogy olyan dolgokkal foglalkozzanak, ami érdekli őket. Nem vesszük el a kedvüket semmitől, nem zárjuk el semmitől.

Bambano 2015.10.13. 03:27:24

azért nem mennek a nők mérnöknek (rotfl nincs is ilyen szakma), mert egy csomó más szakma került be a köztudatba, lett elismerve (egyre jobban elismerve), ami őket érdekli.

ma már nem úgy van, mint 40 éve, hogy vagy ment a földekre marokszedőnek, vagy ment tanítónőnek, más választás nem volt.

tobias2 2015.10.13. 05:43:41

@BéLóg: Λεηετ τοωαββ βονολιτανι, πελδαθλ γορογ βετθωελ.

röf 2015.10.13. 06:38:20

Nem az a kérdés, hová lettek a mérnöknők, hanem az, hová lettek a mérnökök....
A közép- és felsőoktatás átalakítása, üzleti alapra helyezése, tanárok és diákok szakmai felhígulása eredményezte: alig van használható tudású friss diplomás mérnök.

midnight coder 2015.10.13. 07:40:33

@röf: A probléma nem az üzleti alapokra helyezés, hanem a szar közoktatás. Aminek pedig ez a forrása:

www.e-forwards.com/wp-content/uploads/2011/03/who-wants-to-be-a-teacher-funny-sad.jpg

A másik probléma pedig, hogy az a fiatal mérnök aki nem hülye, nyugatra megy a 4x annyi fizuért. Néha már egyetemre is.

midnight coder 2015.10.13. 07:41:55

@röf: Amúgy ezért sokat tesz a mostani kormány is: lásd Pl. nap tesi és énekóra. Képezzünk zenészeket és sportolókat, azok kellenek, nem a mérnökök...

midnight coder 2015.10.13. 07:45:16

@artisan hogwash: A kvóták azért is hülyeségek, mert igazából annak kell mérnöknek, orvosnak, szobrásznak, péknek menni elsősorban, akit érdekel ez a terület, szereti csinálni. Egyrészt, mert igazán jó csak azon a területen leszel, ami érdekel is. Másrészt, ha a napi 8 órát végig kell szenvedned azon a helyen ahol dolgozol, miközben olyat csinálsz amit csak ráderőltettek, sem sikeres nem leszel, sem boldog.

Kálmán János · www.kalmanbt.hu 2015.10.13. 07:45:26

Kevesen választják a mérnöki pályát az egyetemi hallgatók közül. Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért, mi ennek az oka? ISO 9001 auditorként fogalmazódott meg bennem a válasz: én vagyok az auditora ugyanis annak a cégnek, amelyik az egyik magyarországi autógyárat karbantartja és üzemelteti. Ahogy jártam végig a különböző gyáregységeket, és láttam azokat a félelmetes, csúcstechnikájú gépeket, amelyekkel a motorokat, hengerfejeket, stb. gyártják, belegondoltam abba, hogy mi mindenhez is kellett érteniük azoknak a mérnököknek, akik ezeket a bonyolult berendezéseket kifejlesztették. Itt kell tudni a fizikát, annak különböző ágait, kell tudni a kémiát, a logisztikát, és még nagyon sok kapcsolódó szakterülethez kell érteni. Ezen kívül jogi ismeretekre, szabvány-ismeretre, hatósági előírás-ismeretre is szükség van (pl. munkavédelem, stb.). Nagyon-nagyon sokféle tudásnak kell tehát összejönnie ahhoz, hogy ilyen komoly gyártóberendezések létesüljenek. Ráadásul elég komoly felelősséggel jár az, hogy valaki ilyen berendezéseket tervezzen, készítsen, üzemeltessen. Ehhez ugyanakkor nem a legmagasabb fizetések kapcsolódnak, és hogyha az ember valami hibát követ el, akkor akár jogi felelősségre vonásra is számíthat. Tehát itt nem dumálni kell, itt konkrét ismeretek kellenek, azok nagy tömegét kell tudni, és folyamatosan aktualizálni, tanulni. Szép, de elég macerás a mérnök pálya. Szerintem ezért választják viszonylag kevesen ezt a pályát. Kálmán János, gépészmérnök

terrer 2015.10.13. 08:37:27

A blogger azt sugallja, azért van kevesebb mérnöknő, mert a hímsoviniszta férfiak álló farokkal védik a területüket. Ez több okból is marhaság: máshol is védték, oda mégis be tudtak a nők törni (jogi, állatorvosi, pénzügyi, hivatali, rendőr- stb. szakmák). Én inkább azt mondom: a női példakép-alkotás a hibás, ami most divat! Legyél csini és buta, ne tanulj és ne dolgozz sokat, csak rázd magad és pofázz: bölcsész, énekes, píáros, jogvédő, modell, színésznő, meg húzz le férfiakat. A poszter nyilván nem tudja, hogy iszonyú munkás dolog mérnöknek tanulni is, aztán pláne annak maradni, abban dolgozni. A mai női példaképekből hány sugallja ezt, hány mondja, hogy ülj a könyvek/laptop mellett hajnalokig, folyton túlórázz, vállalj óriási felelősséget? Tud valaki akár egy ilyet is?
Nők elnyomása! Baszki! Ma, Európában? Lekattanhatnátok erről a szemét femináci témáról már, állandóan nők meg férfiak közt feszkót kelteni!

Behajtó70 2015.10.13. 08:44:12

Egyrész miért baj ez? Másrészt a nők térlátása más, mint a ffiaké, a mérnökséghez meg nem csak rajzolgatni kell, hanem térlátni is. Végül: kezd kurvara elege lenni mindenkinek a polkorrekt ostoba hülyeségekből, ahogyan ebből is kihozzátok, hogy itt. Indenki nőfób....omg, van ilyen szó? Majd csináltok, mi?! Seggfejek!

Meridian74 2015.10.13. 08:46:36

mérnök infos hallgatóként megértem azt is, hogy miért választanak kevesebben mérnöki pályát. Borzalmas a tanterv. A tananyag 70%-ának semmi értelme, semmire nem használható, ahogy levizsgázott belőle az ember máris törölheti az emlékezetéből, mivel totál felesleges. A maradék 30% ismeretanyag az előbbi 70 miatt meg nem tud kibontakozni, mivel nem jut rá elegendő idő, kutyafutában leadott/oktatott anyag - sokszor még csak nem is naprakész, vagy akutális.

I_Isti 2015.10.13. 08:50:17

@Kálmán János: Hát ja. Egy átlag irodában nagyon felszínes ismeretekkel el lehet lébecolni, és lehet kavarni trutyit, de ha valamit meg kell tervezni, az már nem olyan. Ott konkrét elvárások vannak, ott egy főkonstruktőr, vagy vezető programozó ellenőrzi a munkát, az nagyon a bőrére megy az embernek. Ha rajzolsz valamit, egy alkatrészt, vagy bármit -- amit aztán nem lehet beszerelni abba az akármibe amibe tervezted volna, mert a csavarokat nem lehet meghúzni, mert nincs hely semmilyen létező csavarkulcsnak, vagy nem lehet legyártani, vagy hasonló, akkor az bukta. Mérnökként nem lehet féltudásúnak lenni. Nem lehet dumából megélni, meg meetingekből...

Meridian74 2015.10.13. 08:53:54

@Meridian74: egyébként amit nagyon hiányolk a tananyagokból, az amiért a cégek is sírnak, hogy silány szakemberek kerülnek ki a mérnökképzésből. Ez nyilvánvaló, mivel jórészt csak száraz elméletet oktatnak, semmi gyakorlat.

Hiányolom azt, hogy egy-egy cég egy már régebben lefutott konkrét projektjét egy-egy szakmai tantárgy keretében részletesen kielemezzék a hallgatónak, mit-miért csináltak, és végül vissza és áttekintve az egészet, mik voltak a hibák és ezt hogyan lehetne kijavítani, vagy jobban megcsinálni?

Ehelyett inkább a hallgatót elküldik 3-4 hónap kötelező "szakmai" gyakorlatra, ahol többnyire adminisztratív feladatokat lát(hat) el, de semmi érdemlegeset nem tanul valójában - ez is csak le van tudva jelleggel.

odamondó 2015.10.13. 08:58:48

@bElannaTorres: karbantartásra azért vesznek fel fickót mert fizikai munka valahogy a nők a kezdeti lelkesedés után felhagynak a nagy hajtással. Továbbá tapasztalatom azt mutatja egy nő ilyen területen csak visszahúzó erő ahogy a sok kan megpróbál imponálni. A csaj meg gyorsan rájön, hogy kis viháncolás után sorban állnak az idióták, hogy helyette csinálják meg a munkát.

Amúgy az egész cikkhez. Igen több komment is leírta már a lényeget. Valahogy csak a zsíros munkáknál van szó a nagy kvótázásról. De ha már kvóta akkor legyen minden szakmában kvóta aztán másnap dőljön össze a gazdaság.

Mondjuk ilyen alapon felvetül a kérdés, hogy attól mert valakinek pöcse van ő már potens. Mi van azokkal a férfiakkal akik nem annyira törtetők és el vannak nyomva a törtető társaik által... Ja abban az esetben ez csak sima verseny? Vicc az egész.

Legyen női, meleg, transz, introvertált meg mittomén milyen kvóta is.

Veszéjes Tomi · http://veszejestomi.blog.hu 2015.10.13. 09:06:08

Miféle idióta írta ezt a posztot? Nem jártál óvodába? Nem láttál még kisgyerekeket? Menjél már le a játszótérre baszdmeg és közvéleménykutass Julcsikáéknál, hogy miért Barbie-znak és miért nem ótókáznak, aztán kezdj el megint ugatni a társadalmi elvárásokról meg megbélyegzésekről. A tököm tele ezzel a sok feminista faszkalappal.

Nahoten 2015.10.13. 09:06:17

A cikkben írják, hogy a lányok jobb eredménnyel végzik el a mérnöki iskolákat. Ehhez egy eset:

Mérés. Lány életében először kezel oszcilloszkópot, statikus hazárdot kellene mérnie. Nem tudja kezelni a szkópot, és nem tudja, mi az a statikus hazárd, de főleg nem tudja, hogy hol kellene keresnie, milyen állapotváltozásokkor keletkezhet egyáltalán.
Magam fiú vagyok, készség szinten kezelem a szkópot, tudom mi a hazárd és tudom hol kell keresni. Megmutatok és elmagyarázok neki mindent. Mérésére négyest kap.
Én kettest.

gyongyi70 2015.10.13. 09:52:26

Sok ötlet elhangzott, némelyik jó úton jár, de sok a butaság.
Ami biztos, hogy nem ok:
1, Mert nők ilyen-olyan képessége hiányzik. Ezt meg sem magyarázom. :-)
2, Mert magas státuszú munka és a nők nem akarnak pénzt keresni. A: nem a fenét. B: Sajnos Maon nem fizetik olyan jól a mérnököket, ezért röhögök rajta, amikor papolnak róla, hogy ennyi meg annyi betöltetlen mérnöki és IT állás van. Ja, bruttó 200-ért nem fognak ott hemzsegni, inkább elmennek targoncázni Ausztriába.
3, Mert a női szerepekkel összeegyeztethetetlen a munkabeosztás, munkabírás stb. Az orvosi pálya is ugyanolyan húzós ha nem húzósabb, mégis sok a nő.

hogy mi lehet az ok:
Elnézést, nem tudom, ki írta, de sztem jó nyomon jár: hogy mérnöki pályára sokan jutnak tovább műszaki szakközépekből. Egyrészt, mert onnan "muszáj" odamenni, máshová nem vezet út, másrészt, nyilván nem rossz a reáltárgyak oktatása sem. Namármost, egy 13-14 éves kislány nem hinném, hogy egy 95%-ban fiúkkal feltöltött szakközépbe vágyik, amikor továbbtanulásról dönt. Vagyis a műszaki szakközépeket kellene valahogy vonzóbbá tenni, ha azt szeretnénk, több mérnöknő legyen.

De egyáltalán, szeretnénk? Nem tök mindegy?

terrer 2015.10.13. 11:29:05

@gyongyi70: "sztem jó nyomon jár: hogy mérnöki pályára sokan jutnak tovább műszaki szakközépekből"

Nem láttam olyan statisztikákat, hogy felülreprezentált lenne mérnököknél a szakközepesek aránya, de nem is hiszek benne. Valójában rengeteg az egyetemeken a gimiből jött mérnökhallgató (hiszen ők előnyben vannak a felvételi tárgyaknál az elmélet-orientáltság miatt, a gyakorlat hiánya csak később, az egyetemen, méginkább az életben fog jelentkezni), de ez mindenhol máshol is igaz. A közgázosoknál se sok a közgáz-szakközepes, állatorvosin se a mezőgazdasági végzettségű, vagy orvosoknál az egészségügyi szakközepes, jé, "furcsamód" a gimis múlt ezeken a helyeken se hátrány. Te csak áttoltad a femináci indokot a munkahelyről (szemét mérnökök védik a pozíciót) az iskolára (szemét szakközép direkt nem veszi fel az ált.iskolások közül a csajokat, pedig ők úúúgy akarnának jönni, ezt tanácsolja a mamájuk is, mi?!).

Ha senki se meri kimondani, én kimondom, ki tehet róla...
A mai feministák (és szimpatizánsaik)!
Akik, nagyjából céljukat elérvén illetve vesztvén (hahó, Európáról beszélünk!), a férfiakat egyenesen elpusztítandó ellenségnek vagy paraziták céljára gazdaszervezetnek szemelték ki, és ezért terjesztik, hogy ha nő vagy, ne menj mérnöknek, mert ott többségben vannak a férfiak, és legyalulnak.

Mint itt ez a blog is. Igen, felelősek ezek a cikkek is!
"Furcsamód" a színészpályáról nem harsogják ezt, pedig nincs még messze az idő, amikor a színésznők igencsak kevesen voltak. Ja, hogy ott csak egy nagy duma kell az érvényesüléshez, semmi más? Hát a feminácik nem hülyék... csak aljasok.

"De egyáltalán, szeretnénk? Nem tök mindegy?"

De. Majd ha tökmindegy lesz ott is, ahol eddig a nők kiszorították a férfiakat, mert könnyű munkával lehet megélni (államigazgatás, tanári pálya, állatorvos), és visszajöhetnek a férfiak! Igenis legyen női kvóta a mérnököknél, ÉS legyen férfikvóta az állatorvosok közt, hivatalokban, bankokban, minisztériumokban is! Sőt, a felsőoktatásban is, mert az nem járja, hogy a szakmunkás melókat többnyire férfiak végzik, mert a nőket továbbtanulásra ösztökélik (vagy nem csinálnak semmit). Jó, ne legyen egy nő kőműves! De festeni csak tud?!

gyongyi70 2015.10.13. 12:00:21

terrer: egyetemeken talán nem (bár nekem vannak ismerőseim, akik szakközépből mentek műszaki egyetemre, gépészkarra), de a főiskolákon kifejezetten sok a szakközepes.

a közgázosoknál is sok a pénzügyi szakközépből pénzügyi fősulin továbbtanulók aránya, és egyébként némelyikből jobb pénzügyes lesz, mint abból, aki gimiben majd egyetemen tanult (nem hazabeszélek, én gimibe majd közgáz egyetemre jártam - de nem is tudok könyvelni :-)

a hsz második felét nem tudom, miért nekem címezted, engem marhára nem izgat, mennyi a női mérnök aránya, ahogy az sem hat meg, amikor kongatják a vészharangot, hogy kevés a mérnök... majd ha jól fizető állásokat kínálnak nekik, lesz sok mérnök (lehet, hogy nők is többen :D! mert nőnek lenni nem olcsó mulatság és szólok, hogy feministának lenni és jól kereső férjet fogni és eltartatni magát az ember lányának: ezek egymást kizáró fogalmak :-)...)

gyongyi70 2015.10.13. 12:02:38

@terrer: ja, és azért is suólok, hogy nem mondtam egy szóval sem, hogy a szakközepek nem akarnák a kislányokat felvenni... a kislányok nem vágynak oda... 13 évesen én sem akartam volna csupa fiúval összezáratni magam, kellenek a barinők, még a pasizáshoz is abban a korban :D

bElannaTorres 2015.10.13. 12:15:53

@Nahoten: nálunk volt egy fiú, akinek okos feje volt, azért kapott ötöst, pedig alig mondott valamit szóbelin, és ezt a többiek és észrevették - azaz a többi fiú. Velem meg megesett ami másokkal is, mindent tudtam de nem volt elég az ötöshöz. Volt egy srác vele tanultam mindent egyik tárgyból - én négyest kaptam ő hármast. Pedig gyakorlatilag ő tanította meg nekem a tanár helyett. Na az még nekem is rosszul esett. Ne gondolj kivételezésre, ez a tanár engem nem bírt, de írásbeli számítás, ha egyszer jó volt akkor mit csináljon.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2015.10.13. 12:18:29

@Veszéjes Tomi: Tomikám, esetleg végiggondolhatnád a lehetőségét annak, hogy épp te vagy az idióta és nem a szerző :D

bElannaTorres 2015.10.13. 12:21:23

@gyongyi70: engem szüleim próbáltak lebeszélni, mert hogy fiúiskola, de még így bejelöltem harmadik helyen 13-14 évesen. Felvettek első helyre, de nem bánom. Én se akartam annyi idősen csak fiúk közé járni.

gyongyi70 2015.10.13. 12:25:05

@bElannaTorres: De jó neved van! Hát igen, diszkriminációt én is fortdítva tapasztaltam. Gimis matektanárNŐNK (!) úgy vélte, a matematikához csak a fiúk értenek. Sokat kellett küszködnöm az ötösért, míg a fiúk könnyen megkapták. Azután mégis én írtam maximális pontos felvételit és az egyetemen is végig ötös voltam matekból.

bElannaTorres 2015.10.13. 12:27:10

@odamondó: nem annyira fizikai munka az! A szerelők végzik a szerelést, persze azért írom így mert van ahol mérnök-szerelőt keresnek spórolásból.
Nem gondolom a mérnöknőknél jellemzőnek ezt a viháncolok és dolgoznak helyettem hozzáállást én magam nem tapasztaltam. Sőt sose hagynám hogy más végezze el helyettem a munkámat. (még elbaszná :D )

bElannaTorres 2015.10.13. 12:52:58

@gyongyi70: Sajnos nem lepődök meg, hogy nő diszkriminált téged, szerintem nem is annyira nem függő ez, mint személyiség-függő.
Már más, szakmai gyakorlattal nem nézik. De szerintem csak azért mert tényleg munkaerő- hiány van.

odamondó 2015.10.13. 13:15:08

@bElannaTorres: mérnök szerelőkről beszéltem :)

@gyongyi70: elmesélnéd nekem, hogy matekból hogy lehet diszkriminálni??

1+1 pistikénél 2 oké
1+1 julikánál 2 nem oké??? :D ne vicceljünk már...

gyongyi70 2015.10.13. 13:46:27

@odamondó: pl. pistikénél sem 2, de jól indult a levezetés, +3 pont

így :-)

terrer 2015.10.13. 14:24:29

@gyongyi70: pontosan!
A teszt kivételével az osztályzás világon létező összes módja szubjektív. Matekból is. A tanáron múlik, meddig értékeli a levezetést, mennyire súlyozza, ha valaki valameddig még jól csinálta, aztán valahonnan már elb.ta. (Ez alól csak az a diák lehet kivétel, aki mindig minden felmérőjét 100%-osra csinálta egész életében, mert azt csak egyféleképpen lehet osztályozni, de mint tudjuk, ilyen nem létezik.)

Mese, hogy a tanárra nem hat semmi szubjektív érzés. A szép, a seggnyaló, az azonos/ellenkező nembe vagy rasszba tartozó (preferencia-függően), az extrovertált, a befolyásos vagy baráti szülőkkel rendelkező, vagy egyéb okból előnyben lévő gyerek hosszútávon feltétlenül jobb jegyeket kap. Kifejezetten gyakori a tanároknak "nem túl rokonszenves" (nem behízelgő modorú, introvertált, morcos, őszinte-egyenes jellemű) tanulók rosszindulatú lehúzása.

gyongyi70 2015.10.13. 14:32:22

@terrer: A fizikatanárnőnk (sztem mert ő sem értette a levezetéseket) egyszerűen megoldotta: minden dolgozatban 2 feladat volt. Akinek mindkettő eredmény kijött: 5-ös, akinek az egyik: 3-as, akinek egyik sem: 1-es. Más jegy nem volt.

Száműzte a szubjektivitást :-)

terrer 2015.10.13. 14:35:31

@gyongyi70: " feministának lenni és jól kereső férjet fogni és eltartatni magát az ember lányának: ezek egymást kizáró fogalmak :-)"

NAGYON egyetértek!
De mint tudjuk, valódi feministák mára már NINCSENEK. Kipusztították őket azok, akik elfoglalták a helyüket: akik nem az egyenlőség, hanem épp a KIVÉTELEZETTSÉG elvét kívánják megvalósítani! Mára már nem az a jóindulatú nőtársadalom hívja magát feministának, aki szeretne a párjával együtt tanulni, választani, dolgozni, és úgy általában élni, hanem az a sok kiégett, egoista, férfigyűlölő aljarétege a nőknek, akiket minden jóérzésű nő is csak megvet. Nos, ők tudnak egyszerre (ál)feministák is lenni, meg férfiakat is kihasználni. Belefér a (nemlétező) erkölcsükbe.
De a feminizmus, abban a formájában, ahogy létrehozták, halott. Nincs. Legalábbis a világ azon rétegében, amelyben mi élünk.
Más társadalmakban, pl. a hinduknál vagy az iszlamistáknál bezzeg lenne még a feminizmusnak értelme! De mint tudjuk, ez a sok agyhalott femináci nemhogy amott segítene szenvedő nőtársain az ottani férfiak világosságra pofozásával, de még ide is hordaná őket, hogy sajátmagukat is nyomják el.
Az ő figyelmükbe ajánlanám ezt a cikket:
index.hu/tudomany/til/2015/10/13/miert_hiszik_azt_a_hulyek_hogy_ok_okosak/
Bár úgysem fogják érteni.

odamondó 2015.10.13. 14:42:28

@gyongyi70: @terrer: oké persze. levezetési részpontokból ötösök a fiúk a lányok meg megbuknak hiába írták oda a megoldást is nem? Tényleg folytassuk már ezt a komédiát.

Matek / fizika mint példa a nagy diszkriminációra. Paródia. Két tárgy amiből a legkönnyebb bebizonyítanod, hogy érted mivel egyszerűen kijön a kva eredmény és aztán abba kössön bele a tanár...

Még ha felhoznátok a törit, magyart talán értem (persze a 2 ahol élből a csajok általában a jobbak) de így????

gyongyi70 2015.10.13. 14:51:13

@odamondó: Kedves! Nem azt írtam, hogy megbuktam (ötös voltam), csak nekem nehezebb volt. Azután azt is szépen helyretettük, hogy ez az én szubjektívom vagy sem, merthogy maximális ponttal felvételiztem és az egyetemen is végig 5-ös voltam minden mateknak látszó tárgyból.

A történelem mellesleg szintén tényekből és összefüggésekből áll. Ha a tanár ott szubjektív, az is baj.

terrer 2015.10.13. 14:55:57

@gyongyi70: "Száműzte a szubjektivitást :-)"

Az általad leírt módszert hívják "teszt"-nek, ha a tömör végeredmény megegyezik azzal, amit te megjelöltél, jó, ha nem, akkor nem. Csak ugye a küllemét lehet cifrázni, meg játszani azzal, hogy papíron csinálod a levezetést, vagy fejben vezeted le a többszörös válaszillesztést, netán egy pontvonalra írod be azt az egyetlen lehetséges szót. De ezek egyike sem néz a végeredmény mögé, hogy esetleg van-e mégis tudás, csak jellemproblémás a diák. Egy izgulós, idejét rosszul beosztó, határozatlan, biztonságra törekvő, különböző "disz"-kezdetű problémákkal megvert, de az anyagot jól tudó tanuló éppúgy elhasalhat a teszten, mint egy tökhülye vagy simán csak lusta. Pedig nagyon nemmindegy...

A teszt egy szükséges rossz. A valós tudást inkább a szóbeli vizsga/feleltetés ÉS írásbeli esszék váltogatott (!) alkalmazása méri. De ott ugye sajnos szubjektum van...
Na EZÉRT kelle(né)nek jó tanárok! Mert az ő esetükben ez alacsonyabb szintű. De ezt meg a hülye tanár-munkaerőnek a pofára-összeköttetésre-lojalitásra való alkalmazása, és utána az alacsony megbecsülése teljesen megakadályozza.
Na EZÉRT kéne ide egy másik NÉP... én ezt mindig mondom... ezek helyett a hülyék helyett:-(

terrer 2015.10.13. 15:03:07

@odamondó: a törinél meg magyarnál is csak két lehetőség van: vagy vissza tudod mondani azt, amit a tanár leadott, vagy nem.
Ha azt mondod, Mohács 1786-ban volt és a szerbek támadták az oroszokat, vagy nem tudod, a szentimentalista lírának mik a legfőbb érdemei (természetkultusz, érzelem-ábrázolás), akkor egyes, leülhetsz. A hadoválás itt se segít, ha viszont a pógármester az apád, akkor a mateknál is.
Mindenhol szubjektivitás van, fenntartom.

bElannaTorres 2015.10.13. 15:03:48

@Kálmán János: igen eleve kevesen választják, nem csak nők. Egyetértek amit leírták, jól is esik, hogy van aki így tud a mérnökökre gondolni. A nehézséget abban látom, hogy nagyon rövid határidőkbe vagyunk beszorítva.
nem nőként érzem magam elnyomva a szakmában, hanem tervezőként.

odamondó 2015.10.13. 15:18:12

@gyongyi70: mi az hogy neked nehezebb volt? Nehezebb kiszámolnod egy egyenletet mint a fiúknak? Most komolyan ezt magyarázd már el.

@terrer: Irodalomból van sok verselemzés ahol aztán totálisan azt ír rá a tanár amit akar. Matekból van egy feladat kijön a végeredmény akkor hogyan nem ad rá pontot hogy nem ad meg egy ötöst??? Milyen vicc ez.

gyongyi70 2015.10.13. 15:25:18

@odamondó: már elmondtam, de akkor részletesebben: matek fakton nem csak sima példákat oldottunk meg sem órákon, sem dolgozatokban, hanem ún. firnyákosokat is. A legtöbb firnyákost kb. senki sem tudta megoldani. A firnyákos példa az utolsó volt, ha anélkül megoldottad jól a többit, a négyesed simán megvolt, de az ötöshöz több kellett. Namármost itt jut a szubjektum: ki meddig jutott el, jól indult-e el, stb.

Félreértések elkerülése végett: a központi felvételi utolsó három példája is firnyákos feladat szokott volt lenni. De mivel azt nem a saját tanárunk osztályozta, ott sikerült leiskoláznom a többieket.

Igényelsz bővebb kifejtést, vagy elengedhetjük ezt a témát és a mérnöknőkre terelhetjük vissza a témát?

bElannaTorres 2015.10.13. 15:27:50

@odamondó: én értettem amit Gyöngyi írt. Matematikában lehet olyan hibát elkövetni a nagy számolásban, hogy az elején totál véletlen elrontasz egy egyszerű számítást. előrébb jár az agyad, sietve csinálod. Olyankor van az, hogy a levezetés tökéletes, de a végeredmény nem stimmel. Tanárja válogatja hogy ad rá pontot vagy lenullázza.

bElannaTorres 2015.10.13. 15:29:22

@gyongyi70: először én is erre gondoltam :) pont az jutott eszembe, hogy nem mindenhol tanítják ugyanolyan szinten a matekot, van ahol nagyobbak a követelmények, ott nehéz elérni az ötöst.

odamondó 2015.10.13. 17:11:17

@gyongyi70: nem tudok rajta túllépni mert én is matekfaktos voltam és tudom miről karattyolok. Matekban vagy megtudsz oldani egy feladatot vagy nem, nem kell úgy tenni hogy ezeken a részpontokon úszott el több évi matekeredményed... amúgy mindig utáltam azokat az embereket akik ezeken a részpontokon rugóznak és dolgozat kiosztása után vinnyogva rohannak ki a tanárhoz hogy de csaaaak 1 pooont. Kit érdekel. Legközelebb tanulj meg integrálni.

@bElannaTorres: totál véletlenül nem rontunk el semmit. Nem fér bele a "jaj épp csak az elején rontottam el" aztán majd felépül a híd csak amikor a két oldal középen összeér lesz egy 10 méteres eltérés. Ez ilyen. Ez is a része annak a tesztnek elég precíz vagy-e ahhoz hogy mérnöki pályára menjél.

bElannaTorres 2015.10.13. 17:53:02

@odamondó: röpdolgozat meg a tervezés azért más. főleg hogy dolgozatnál elfordul hogy nem lehet számológépet használni, plusz adódhat, hogy a gyorsaság, meg maga a dolgozat miatt kicsit izgul az ember.
de nem volt a legjobb példa. Gyöngyi úgyis leírta már, h mire gondolt.

Sadist 2015.10.13. 17:59:22

www.youtube.com/watch?v=p5LRdW8xw70
videotorium.hu/hu/recordings/details/3167,Noi_agy_ferfi_agy_a_nemi_hormonok_csodalatos_hatalma

A sok agyhalott gender- és feminácival kötelezően végignézetném kipeckelt szemmel, mint a Mechanikus narancsban.

Azért nincs mérnöki pályán sok nő, mert az a gondolkodásmód, ami egy mérnöki vagy természettudományos pályához kell, az az átlagos nők gondolkodásmódjától nagyon messze áll.
A nők érzelmek mentén gondolkodnak, aminek nem sok hasznát veszik egy olyan probléma megoldásánál, ami színtisztán racionális szabályok szerint működik. Ezért foglalkoznak szívesebben a férfiak gépekkel, a nők pedig emberekkel vagy állatokkal.

Ez pedig nem társadalmi nyomás vagy patriarchátus, hanem biológia. Szerepe van benne a környezetnek is, de a nyugati, feminizálódott társadalmakban szinte 100%-ig genetikailag öröklött.
Az se véletlen, hogy pont a fejlődő országokban van több, a fejlett nyugati országokban pedig kevesebb mérnök nő. A fejlődő országokban a nők gazdaságilag rá vannak kényszerítve, hogy olyan pályát válasszanak, ami kellően jövedelmező, míg egy svéd vagy dán nőre semmilyen társadalmi vagy anyagi nyomás nem nehezedik, ezért azt tanulhat és olyan pályán helyezkedhet el, amilyenen csak akar. Ha minden vágya az, hogy lepkefogó szakot végezzen és naphosszat a pillangókat kergessen, azt is megteheti.

Sadist 2015.10.13. 18:14:11

@Serivor: "A hetvenes évek végén, nyolcvanasok elején a programozó hallgatók 60%-a nő volt. Ma alig akad egy-kettő."

Azért, mert akkoriban a programozás inkább adminisztratív feladat volt, nem annyi kreativitást és problémamegoldást igénylő, mint ma. Meg az is közrejátszott, hogy az informatika robbanászszerűen fejlődött, a dinamikusan fejlődő területeken pedig a férfiak mindig gyorsabban tudtak alkalmazkodni. Egy programozó ma nem teheti meg, hogy megtanul valamit az egyetemen és évtizedekig abból a tudásából él. Egyetlen év kihagyás is hatalmas szakmai lemaradással jár. Ezzel szemben nézz meg egy töri vagy irodalom tanárt. Ugyanazt a mesét kell mondania a diákjainak egész pályafutása alatt.

"Ennek a legfőbb oka a középiskolai oktatás megszűnése: nemigen vannak olyanok, akik matek-fizika felvételivel szeretnének továbbtanulni. Pláne a lányoknál erősödtek fel a sztereotípiák: egy lánynak manapság nem illik okosnak lenni."

Dehogynem illene okosnak lennie, csak semmi nem kényszeríti rá, hogy az legyen. Tudod mikor kezdenének tömegesen a mérnöki és IT pályára menni a lányok? Ha fizetőssé tennék a felsőoktatást és baromira meg kellene fontolniuk, hogy tényleg megér-e 3 évet és 6 millió forintot, hogy a média vagy könyvtáros diplomájával minimálbérért forgassa a húspogácsákat a Mekiben.

Sadist 2015.10.13. 18:16:03

@A megvalósult amerikai ólom..: "A lányokat nagyon korán elkezdik dresszírozni a női szerepekre, és bizonyos szempontból büntetik ha fiúkra jellemző érdeklődést kezd mutatni."

Igen, a fejlődő országokban, nem itt nálunk vagy nyugatabbra. Mégis nálunk van kevesebb mérnöknek tanuló nő.

gyongyi70 2015.10.13. 18:32:42

@odamondó: látom, hogy nem a szövegértés az erősséged :-) 5-ös voltam matekból, 120 ponttal vettek fel, tehát semmim sem úszott sehova. Csak nekem jobban kellett kaparni érte, mert a tancinéni a fiúkat sztárolta, ki is mondta, nő létére (és emiatt idéztem be a sztorit!), hogy a matekhoz csak a fiúk értenek igazán.

Sadist 2015.10.13. 18:32:44

@gyongyi70: "Ami biztos, hogy nem ok:
1, Mert nők ilyen-olyan képessége hiányzik. Ezt meg sem magyarázom. :-)"

Pedig meg kellene, az ugyanis tény, hogy a férfiak és nők nem csak fizikailag, hanem kognitív téren is eltérő képességekkel rendelkeznek.

"2, Mert magas státuszú munka és a nők nem akarnak pénzt keresni. A: nem a fenét. B: Sajnos Maon nem fizetik olyan jól a mérnököket, ezért röhögök rajta, amikor papolnak róla, hogy ennyi meg annyi betöltetlen mérnöki és IT állás van. Ja, bruttó 200-ért nem fognak ott hemzsegni, inkább elmennek targoncázni Ausztriába."

A magas státuszú munkáknál nagyobb a verseny, több a felelősség és a stressz is. Na AZT nem akarják a nők elsősorban.

"3, Mert a női szerepekkel összeegyeztethetetlen a munkabeosztás, munkabírás stb. Az orvosi pálya is ugyanolyan húzós ha nem húzósabb, mégis sok a nő."

Milyen területeken/beosztásokban? Főorvos, érsebész, szívsebész? A nők az orvosi pályán belül is olyan területen/beosztásban szoktak leginkább elhelyezkedni, ahol kisebb a felelősség és nincs az, hogy egy rossz döntés miatt a beteg két perc múlva meghal vagy lebénul.

gyongyi70 2015.10.13. 18:34:00

@odamondó: látom, hogy nem a szövegértés az erősséged :-) 5-ös voltam matekból, 120 ponttal vettek fel, tehát semmim sem úszott sehova. Csak nekem jobban kellett kaparni érte, mert a tancinéni a fiúkat sztárolta, ki is mondta, nő létére (és emiatt idéztem be a sztorit!), hogy a matekhoz csak a fiúk értenek igazán.

Sadist 2015.10.13. 18:40:37

@gyongyi70: "nőnek lenni nem olcsó mulatság és szólok, hogy feministának lenni és jól kereső férjet fogni és eltartatni magát az ember lányának: ezek egymást kizáró fogalmak :-)"

A feministák a legnagyobb álszent hazudozók. Pl. fennen hirdetik a nemek közti egyenlőséget, de női kvótát akarnak. Nincs szükségük a férfiakra, de azért az előzékenységet és gavallérságot elvárják a férfiaktól, mint akik rá vannak szorulva a jóindulatukra. Egy mai feministánál nem okozna semmilyen kognitív disszonanciát, ha egy jól kereső férfivel tartatná el magát.

gyongyi70 2015.10.13. 18:41:47

@Sadist:
1, ja, ja 200 éve még vitatták, hogy írni-olvasni meg tudnak tanulni az asszonyállatok... Én nem hiszek ebben. Számos példa igazolja, hogy a nők is értenek a természettudományokhoz, ahogy a férfiak is képesek nyelveket tanulni és az irodalomhoz is konyítanak.
2, Sok nő szívesen vállalja a pozícióból adódó felelősséget és stresszt, ha odaengedik a pilótefülkébe... Magam is vezető vagyok, csak odakerülni volt nehéz, azóta a férfi feletteseim is elismerik az én és csapatom teljesítményét. De amúgy a 2-es pont nem erről szólt. Hanem arról, hogy Maon nincsenek jól megfizetve a mérnökök. Éppen ezért hamis nyomon jár, aki azt hiszi, a nők netán azért vannak kiszorítva.
3, Nagyon sok női orvos dolgozik szerinted "igazi" területeken is Magam egy nőgyógyásznőnél szültem, aki osztályvezető főorvosként dolgozott.

gyongyi70 2015.10.13. 18:42:54

@Sadist: én feminista vagyok, de eszembe sem jutna bárkivel eltartatni magam
a függetlenség megfizethetetlen :-)

Sadist 2015.10.13. 18:44:17

@gyongyi70: "Gimis matektanárNŐNK (!) úgy vélte, a matematikához csak a fiúk értenek."

Nem CSAK, hanem IGAZÁN. Fiúknál sokkal nagyobb a szórás a zseni és a full retardált között, ezért gyakorlatilag garantálható, hogy legnagyobb matek zseni fiú lesz, ahogy a legéletképtelenebb fogyi is.

bElannaTorres 2015.10.13. 18:50:54

Szerintem valami félelem állhat a háttérben, hogy ilyen sok negatív érzelmet vált ki az hogy mondjuk kevés a villamosmérnök nő.
Vegyész például sok van. Mindkettőhöz okosnak kell lenni.ÉpÍtész is sok van.

bElannaTorres 2015.10.13. 18:53:57

miért lenne baj, hogy esetleg a szakmák felszínes megismertetésével, amit modnom szerintem már általánosban kéne, esetleg több lány választaná ezeket a szakmákat.

aztán az is kiderülhet, hogy nem választja több, most mit lehet veszíteni. Tényleg szakember hiány van, sok kommentelővel ellentétben én tényleg ismerek mérnöknőket, akik jó munkát adnak ki a kezükből és lehet velük jól együtt dolgozni. Én pl.nem is úgy nézem h nővel vagy férfival dolgozok együtt, nekem aztán tökmindegy.

gyongyi70 2015.10.13. 18:59:51

@bElannaTorres: én is ezt érzem... ha az itt író férfiak annyira meg vannak győződve arról, hogy ők annyival felsőbbrendűek, akkor egyáltalán miért foglalkoznak ilyen kérdésekkel? miért szeretnének kvótákat a jogi, tanári, pénzügyi pályákon?
ha mi mind buta véglények vagyunk, nem kell aggódni, majd az élet eldönti a dolgot :-)

Sadist 2015.10.13. 19:03:08

@gyongyi70: "Számos példa igazolja, hogy a nők is értenek a természettudományokhoz, ahogy a férfiak is képesek nyelveket tanulni és az irodalomhoz is konyítanak."

A szövegértés úgy látszik neked sem erősséged. Az eltérő kognitív képességek nem azt jelenti, hogy nem értenek valamihez, hanem más-más területen jobbak.
A formális logikát is meg tudják tanulni a nők, ahogy a férfiak is tudnak empatikusak lenni és emberekkel foglalkozni, azonban nem ez az, amiben ösztönösen jobbak.
A nőknek a reál tárgyak kevésbé fekszenek, mert számukra a merev szabályok szerint, kauzalitási alapon működő rendszerek idegenek.
A férfiak számára meg pont az emberekkel foglalkozás idegen terület, mert elsősorban érzelmi alapon viselkednek.

"Sok nő szívesen vállalja a pozícióból adódó felelősséget és stresszt, ha odaengedik a pilótefülkébe..."

Arányaiban az a "sok" elég kevéske.

"Nagyon sok női orvos dolgozik szerinted "igazi" területeken is Magam egy nőgyógyásznőnél szültem, aki osztályvezető főorvosként dolgozott."

Megint mondom, arányokat nézz! Én is jöhetnék a példákkal, hogy az ismerősi körömben a férfi orvosok között van baleseti sebész, mellkas sebész, altatóorvos, a női orvosok pedig háziorvosok, üzemorvosok, bőrgyógyászok, szemészek.

Sadist 2015.10.13. 19:06:48

@gyongyi70: Azt ugye tudod, hogy a feminizmus már egyet jelent a nyílt férfigyűlölettel és nősovinizmussal?

bElannaTorres 2015.10.13. 19:14:37

@gyongyi70: hát ez az :)
nekem végszónak is jó volt :)

Sadist 2015.10.13. 19:15:43

@gyongyi70: "ha az itt író férfiak annyira meg vannak győződve arról, hogy ők annyival felsőbbrendűek, akkor egyáltalán miért foglalkoznak ilyen kérdésekkel? miért szeretnének kvótákat a jogi, tanári, pénzügyi pályákon?"

Ha már csinálunk valamit, akkor csináljuk konzekvensen és ne csak a pénzügyi, tanári és jogi pályákon legyen kvóta, hanem a bányászatban, a nehéziparban, a rendfenntartásban, a logisztikában, meg úgy egyáltalán minden területen.
Mert az nem valami elegáns, hogy a presztízzsel és/vagy jó fizetéssel kecsegtető pályákon legyen kvóta, a lenézett/veszélyes/rosszul fizető munkáknál pedig ne.

"ha mi mind buta véglények vagyunk, nem kell aggódni, majd az élet eldönti a dolgot :-)"

Ahogy pl. már Németországban is teszik? Ott egy álláshirdetésbe nyíltan beleírják, hogy azonos végzettség és kompetenciák esetén a női jelentkezők előnyt élveznek. Ne haragudj, de kurvára nem szeretnék ilyet. Nem akarok egy femináci országban élni.

gyongyi70 2015.10.13. 19:15:54

@Sadist: igen, ismert előttem az üvegplafon jelensége, hogy az arra rátermett nők nehezebben jutnak vezető pozícióba, eltanácsolják őket ilyen-olyan pályáról

én tele tudnám tűzdelni idegen szavakkal a mondandómat, de attól nem leszek okosabb :-)

az emberek különbözőek, és ha a nagy átlagokban mutatkozik is küólönbség bizonyos tulajdonságokban, az már káros társadalmi sztereotípia, hogy ezek a képességek vkit alkalmatlanná tesznek bizonyos pozíciókra, szakmákra

pl. az, hogy a nők empatikusabbak éppúgy lehet előny egy mérnöki pályán is: pl. felhasználóbarátabb programokat, gépeket terveznek

a férfiak precizitása is lehet előny emberekkel foglalkozó tudományokban is

BéLóg 2015.10.13. 19:16:09

Én már megmondtam a tutit, nem tudom miért nem lehet vele egyetérteni.
Női kvótákat, de mindenhová! Amíg nincs elegendő csatornapucoló nő, orvos se lehessen de mérnök se. Ha megvan a női bányász kvóta, lehet kényszeríteni a politikusi kvótát, satöbbi.

Tényleg nem értem, miért nem lehet a világot olyannak látni amilyen?
Nekem is tele van a tököm azzal, hogy (idézem):
"...a feminizmus már egyet jelent a nyílt férfigyűlölettel és nősovinizmussal..."
Mi lenne ha túllépnénk az értelmetlen picsogáson?

gyongyi70 2015.10.13. 19:17:54

@Sadist:1, a kvóta szót itt csak férfi írta le, mi nők nem :-)
2, a feminizmus semmi másról nem szól, mint a férfiak és nők társadalmi és jogi egyenlőségéről. Aki ebbe mást gondol bele, az nem az én hibám. :-)

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.13. 19:37:00

@Sadist: A "büntetik"-et nem szó szoros értelmében gondoltam. Jobb kifejezés erre, hogy szívósan terelgetik a "helyes" irányba. Egy kislány ritkán kap játékautót vagy Legót. Korán megtanulja, hogy ez a fiúk területe, és neki baba való meg szalvéta gyűjtemény.
A feljett világban nincs intézményes tiltás arra vonatkozóan, hogy egy lány műszaki pályát válasszon, de a kiskorától jelelévő mindennapi hatások mégis affelé terelik, hogy ez nem az ő nemi szerepének megfelelő tevékenység.

Sadist 2015.10.13. 19:37:54

@gyongyi70: "igen, ismert előttem az üvegplafon jelensége, hogy az arra rátermett nők nehezebben jutnak vezető pozícióba, eltanácsolják őket ilyen-olyan pályáról"

Az üvegplafon is ugyanolyan mítosz, mint a férfi-nő bérkülönbség. Az a bizonyos üvegplafon csak a nők fejében létezik, hogy azzal racionalizálják a SAJÁT döntéseik miatti karrier pályájukat.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.13. 19:40:23

@gtri: Ekkor már késő. A lány tinédzser korára már rég átesett a dresszírozási folyamaton, és nem akar kilógni a sorból.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.10.13. 19:42:33

@gtri: Nem tudok semmit tudományosan alátámasztani, csak a saját tapasztalataimat, és az ebből leszűrt következtetéseimet írtam le.

Sadist 2015.10.13. 19:42:50

@gyongyi70: "1, a kvóta szót itt csak férfi írta le, mi nők nem :-)"

Akkor olvass egy kicsit vissza! (Hint: Ctrl+F-el gyorsabban megtalálod)

"2, a feminizmus semmi másról nem szól, mint a férfiak és nők társadalmi és jogi egyenlőségéről. Aki ebbe mást gondol bele, az nem az én hibám. :-)"

Ez talán valamikor a hatvanas években lehetett igaz, azóta a feminizmus nem azonos jogokat, hanem előjogokat akar és a női felsőbbrendűséget hirdeti.
Ha erről lemaradtál és nem követed az eseményeket, arról sajnos már tehetsz.

BéLóg 2015.10.14. 00:01:54

Nekem egyszer azt mondta valaki, a világ legjobb programozói nők. Ezért érdekes (lásd fentebb), hogy az én pályámon az általam ismert és látogatott európai országokban ÖSSZESEN két női kollégám van. Pedig lehetne akár kétszáz is.

Csak minálunk néha heti hét napot kell dolgozni napi 10-12 órával...
Néha hetekig fűtetlen helységben (ha télen építkeznek), máskor sivatagi melegben (ha nyáron építkeznek) kell dolgozni -- mert a fűtés vagy a légkondi mindig utoljára készül el...
Rendszeres az éjszakai műszak, vagy a hétvégi ügyelet, amikor nem lehet sört inni, nem mehetsz el olyan helyre ahonnan nem tudsz 30 percen belül elindulni, nem mehetsz a célterülettől egy óra autónyi távolságnál messzebb.
Rendszeresen hátra kell hagyni a családot és a barátokat, ma itt, holnap ott, holnapután amott...
Ha bármit meg kell csinálni, mögötted áll a megrendelő teljes managementje, mert egy óra kiesés ennyi ezer euró, angol font, svéd korona, usa dollár vagy kínai jüan...
Azért mert X cég egyenruhájában vagy, csodálkoznak ha nem értesz a cég, saját mérnököket igénylő, teljesen más termékeihez...
Satöbbi.

Szóval elképzelhető hogy ennél vonzóbb egy fogorvos-asszisztensi, ügyvédi vagy HR-es állás szépséges leányainknak.

gtri 2015.10.14. 00:16:02

@A megvalósult amerikai ólom..:
A mai nyugati társadalmakat éppen azért kárhoztatják kis hazánkban, hogy "túl liberálisok". Sőt, azt állítják, hogy a liberalizmus megbukott és vissza kell térni a régi értékekhez. Ha a liberalizmus a maga megengedő nézeteivel "dresszírozza" a lányokat, akkor a "visszatérés a régi értékekhez" ennél sokkal erősebben fog dresszírozni. Akkor tényleg nem lesz 1% mérnöknő sem.

A svéd társadalmat eléggé liberálisnak tekinthetjük. Ha ott sem tudta megközelíteni a nők aránya a mérnökök között az 50%-ot, akkor máshol sem fogja tudni. Ez alapján megkockáztatom a kijelentést, hogy a mérnöki szakmákban a nők helyzete "reménytelen". Az arányuk max. 10-15 % lesz és még középtávon sem fog közelében járni az 50%-nak.

gtri 2015.10.14. 00:18:43

@A megvalósult amerikai ólom..:
Elismerem, hogy vannak társadalmi elvárások és az azoknak való megfelelés késztetés erősen befolyásolja az emberi életpályákat. Azt azonban nem tudom elismerni, hogy a nők mérnöki pályára lépése ellen valamiféle titkos társadalmi összeesküvés létezne. Rengeteg történet szól pl. arról, hogy egy lány énekes szeretne lenni, a szülei tiltják tőle, azt mondják neki, hogy tanuljon szakmát, mert éneklésből nem lehet megélni. A lány mégis kitart az éneklés mellett. Szóval létezik "énekesnői pálya elleni társadalmi dresszírozás" is, mégis rengeteg énekesnő van. Miért sikeres a "mérnöknek ne menj" dresszírozás és miért nem sikeres "az énekesnőnek ne menj" dresszírozás? Léteznek szociológusok, igazán megválaszolhatnák ezt a kérdést (is).

bElannaTorres 2015.10.14. 10:38:24

@gtri: nem telt el még annyi idő
sokan elfelejtitek, hogy lehet rendszerváltás, némi erőltetett szemléletváltás, de a változás csak generációváltással jöhet el.

terrer 2015.10.14. 11:15:51

@bElannaTorres: sokan elfelejtik, hogy érdekes módon a nőknek nem kellett túl hosszú idő, hogy a férfiakat kitúrják pl. az állatorvosi, pénzügyi, tanári, színész-énekesi és más szórakoztatóipari állásokból, csak furcsamód azokhoz a munkákhoz kell nekik hosszú idő "letörni a férfisovinizmust", ahol kúúúvasokat dolgozni kell:-o

Ezt nem gondoltad át...
Na mégegyszer rugaszkodj neki. Szóval hol is rohadékok azok a nőelnyomó férfiak, akiket csak generációváltással lehet eltakarítani a föld színéről?

bElannaTorres 2015.10.14. 11:33:43

@terrer: szóval te teljesen biztos vagy benne, hogy nincs már előítélet?
olyan szakmában vagyok ahol kb. 6% nő van. Többen próbálták mosni az agyam, hasonló elméletekkel a nőkről amiket ti is írtok.
velem nem mentek sokra, más vagyok. Ezt kéne elfogadni, hogy vannak nők akiknek műszaki pálya tetszik, és lehet soha nem lesz túl sok, de feleslegesen, rosszindulatúan ne nehezítsék azok dolgát akik ezt választják.
Ne kelljen már azt hallgatnunk, hogy nincs térlátásunk, meg milyen jó a szociális ügyességünk mikor pl. nálam fordítva van.

bElannaTorres 2015.10.14. 11:41:08

@terrer: vegyészmérnökök, építészmérnökök, orvosok is rengeteget dolgoznak. Úgyhogy bármilyen jól hangzik számodra nem ez az igazi ok.

terrer 2015.10.14. 11:51:01

@bElannaTorres: "Többen próbálták mosni az agyam
velem nem mentek sokra
Ezt kéne elfogadni
Ne kelljen már azt hallgatnunk"

Ez csak a ti harcotok, izomból érvelő feminácik, de egy igazi vitában ezek a te tulajdonságaidat domborító arrogáns kifejezések, meg a férfiak előítéleteire légből kapott megjegyzések nem releváns érvek. Ugyan kit érdekel a neten, hogy te a való életben milyen fajta vagy, és ki mivel mire ment nálad? Ki nem sz.arja le, írtam volna, ha nem ütne el ennek a blognak a viszonylag normális hangvételétől. Így csak azt írom: a kevés nő oka a mérnöki szakmában 5 % előítélet, 95 %, hogy egyszerűen nem akarják, mert van a nők számára az érvényesüléshez könnyebb út is. És ezt az a kevés kivétel se cáfolja, amelyiket te is képviseled. Ismerek nőt, aki rendőr, férfiasabb a férfiak 90 %-ánál is, és épp nemváltó műtéten gondolkodik. Ez most érv arra, hogy az ÁTLAG nők bármit meg akarnának csinálni, amit a férfiak, csak elnyomják őket? Nem.

bElannaTorres 2015.10.14. 12:03:03

@terrer: én csak a tapasztalataimat írom le. nagy bölcsész vitákra nem vagyok jó. Meghagyom nektek

bölcsészek :D

bElannaTorres 2015.10.14. 12:36:06

@terrer: mondjuk maga a téma a mérnöknőkről szól, talán ezért hittem, hogy lehet helye a meglátásaimnak.
szerintem több értelme van, mint a sztereotípiák hangoztatásának.

nem hiszem, hogy arrogáns lettem volna, te viszont túl sok érzelmet nyomsz bele, próbálj kicsit objektívebb lenni -
miért lenne könnyebb út egy vegyészmérnöki mint egy gépészmérnöki ? neked hiába írják, mennek nők mérnöknek, de csak bizonyos területekre megy sok. Te csak írod, hogy nem mennek mert hát ahogy én kiveszem szerinted nem érdekli őket, meg lusták, meg buták hozzá.

terrer 2015.10.14. 12:40:02

@bElannaTorres: "vegyészmérnökök, építészmérnökök, orvosok is rengeteget dolgoznak"

Igen, nők a tutymogó laboros-vegyészmérnökök, a beosztottak egy építészirodában (véletlenül se vezető tervezők), meg háziorvosok, reumatológia-, bőr- és fül-orr-gége-szakorvosok.
Ez mit is bizonyít? A felelősségvállalás hiányán felül?

bElannaTorres 2015.10.14. 12:51:06

@terrer: laboroknak is van vezetője, valamint több vezető tervező nőt is ismerek, ha le szabad ezt írnom, anélkül hogy felkúrnám vele az agyad.
de honnan húzod ezeket a statisztikákat elő? érzésből?

megyek mert leírtam a véleményem, írtam ötletet, tapasztalatot. nem tudok többet hozzátenni.

terrer 2015.10.14. 12:52:49

@bElannaTorres: "" talán ezért hittem, hogy lehet helye a meglátásaimnak
szerintem több értelme van, mint a sztereotípiák hangoztatásának
nem hiszem, hogy arrogáns lettem volna
te viszont túl sok érzelmet nyomsz bele, próbálj kicsit objektívebb lenni"

Ugyanezt javaslom neked:-)
Tudod, attól, hogy a másikat személyében minősítgeted, sztereotípiázod, meg szubjektívezed, ettől ő még nem lesz se sztereotíp se szubjektív. Ez gerilla-hadviselés, ami csak akkor szokott előjönni, ha a releváns érvek elfogynak.
Szerintem meg te vagy ösztönlény és szubjektív, de ez számít valamit is? Most komolyan.

"szerinted nem érdekli őket, meg lusták, meg buták hozzá."

Nem ezt írtam, hanem hogy a feminista gerilla-hadviselés terjesztette el azt a nagyon káros szemléletet, hogy a nők csak kerüljék el a munkát, harcolják ki, hogy dumából is meg lehessen élni, meg egyéb úton is vegyék csak le a férfiakat. A nők ugyanúgy képesek lennének felelősséget vállalni meg mérnökként dolgozni, csak a feminácik lebeszélik őket erről.
De a tények ne zavarjanak véleményed megalkotásában...

"bölcsészek :D"

Én nem minősítgettem le a te képzettséged/foglalkozásodat. Személyeskedés:érvek 3:0
Gerilla-hadviselés. Ez a feminácik alapfegyvere. Örülök, mert kiválóan illusztrálod az érveimet, hogy valójában kik és hogyan tántorítják el a nőket a mérnöki pályától:-)

bElannaTorres 2015.10.14. 12:56:33

@terrer: köszönöm hogy alátámaszthattam az érveidet, mondjuk én aspergeres vagyok. de te már mindent belémlátszt.

terrer 2015.10.14. 12:57:03

@bElannaTorres: "de honnan húzod ezeket a statisztikákat elő? érzésből?"

Bocs, de ha te hivatkozhatsz saját tapasztalataidra, mint releváns érvre, akkor én miért nem tehetem meg? Mert én viszont férfi vagyok?
Akkor lásd előző hsz-omat:-)
Ekkora magaslabdák... Nagyon a kezemre dolgozol, hallod-e:-o Ha ez így megy, senki nem mossa le rólam, hogy valójában én regisztráltalak, és én írogatok a helyedben, a feministás érveimet illusztrálandó:-)

terrer 2015.10.14. 13:01:03

@bElannaTorres: az asperger-szindróma nem mentség semmilyen kevésbé tisztességes vitamódszerre, sőt. Ők kiválóan tudnak írásban érvelni, a gondjaik inkább a szociális interakciók esetén jönnek elő... nem értelmi, hanem érzelmi téren.

bElannaTorres 2015.10.14. 13:03:13

@terrer: nem tudom, én nem hiszem, hogy ennyi érzelmet kevertem volna bele, nem lehet hogy te érzed bele?

bElannaTorres 2015.10.14. 13:08:10

@terrer: de már többször is említettem, hogy nem ismerek statisztikákat a témában, és tényleg nem érdekel annyira hogy túrjam utána a netet. tapasztalataimat írtam le, le mertem írni hogy mennyi agymosást kaptam amit hidd el nem tudtam hová tenni. Hogy ezek azért csak léteznek, azért mert te nem tapasztalod. Talán egy ok lehet ami miatt egy nő inkább olyan természettudományos területet választ, ahol több a nő.
talán.

bElannaTorres 2015.10.14. 13:54:14

@terrer: Igen, nők a tutymogó laboros-vegyészmérnökök, a beosztottak egy építészirodában (véletlenül se vezető tervezők), meg háziorvosok, reumatológia-, bőr- és fül-orr-gége-szakorvosok.
Ez mit is bizonyít? A felelősségvállalás hiányán felül?

ja nem írtad, hogy azok akiket ismersz. Te fogalmaztál úgy, hogy az jöjjön le, hogy mind az. Mint aki biztosan tudja.
erre írtam, hogy én pedig ismerek laborvezetőket és vezető tervezőket is.
nem mondtam, hogy nem hivatkozhatsz a tapasztalataidra csak mert férfi vagy. Nyugodtan, elég sokan megtették előtted, írta a fiú, hogy két kolléganője van, senki nem támadta be.
És mielőtt teljesen máshogy jönne le, volt egy két negatív tapasztalatom, de nem ez a jellemző. Kifogtam egy-két olyan embert akivel nehéz volt. Nagyon keveset.

terrer 2015.10.14. 14:08:54

@bElannaTorres: "ja nem írtad, hogy azok akiket ismersz"

Azok, akiket én ismerek.
És szerintem van így, nem pedig biztosan.
És az is lehet, hogy a férfiak általam nem ismert része Mo-on mind férfisoviniszta, aki nem engedi a nőket mérnöki pályán érvényesülni, de - szerintem - ebben inkább neked jutott a kevésbé jól reprezentáló minta. Én inkább úgy tapasztalom, hogy a politika által a mérnöki munkahelyeken erőltetett "kvótalédik"-nek sem jó az aktuális, fentről nyomott nőiesítési törekvés, ahogy azoknak a férfiaknak se, akik nyakára ráültették őket.

"nem tudom, én nem hiszem, hogy ennyi érzelmet kevertem volna bele, nem lehet hogy te érzed bele?"

Nem tudom, előfordulhat. Én mindig teszek érzelmeket is a vitáimba, de erre szükségem van, itt eresztem ki a gőzt, vezetem le a felgyülemlett agressziót, amit munkahelyem sajátosságai miatt ott vissza kell fojtanom. Nekem kell itt az indulatosság, mint egy falat kenyér. Dehát hadd idézzem az egyik kedvenc feminista-mondást: "ez van, ilyen vagyok":-)

bElannaTorres 2015.10.14. 16:31:50

@terrer: így már értem:)
A mérnöknő kérdés szerintem a szakemberhiány miatt jött elő.

gtri 2015.10.15. 00:16:55

@bElannaTorres:
A generációváltás már megtörtént. A poszt éppen arról szól, hogy a fiatal női generáció tagjai nem mennek mérnöknek. Természetesen lehet az újabb és újabb generációkra várni és lehet "erőltetett szemléletváltozással" kísérletezni. Erre szokták mondani, hogy a kommunizmus is megvalósulhatott volna, ha az emberi természetet meg lehetett volna változtatni. Ha egy vállalat, amely női mérnököket alkalmaz versenyelőnyt tud szerezni, akkor megindul majd a női mérnökök utáni fejvadászat és egyre nagyobb anyagi megbecsülésben részesülnek a nők azon a pályán. Ha a kérdéses vállalat nem fog tudni versenyelőnyt szerezni (és versenyelőnyön nem a "növeljük a női mérnökök számát" EU program (mert gondolom lesz/van ilyen program) pénzügyi keretének hatékony lehívását értem, hanem tényleges versenyelőnyt. Mondjuk olyan dízelmotor előállítását, aminek jó a nyomatékgörbéje és közben nem pöfögi ki a nitrogén-oxidok kibocsátási határértékének négyszeresét a kipufogón (egy kis aktuális mérnöki probléma a la Volkswagen)), akkor lehet erőltetni a dolgot, de csak az lesz az eredmény, hogy a világpiacon elsüllyednek ezek a vállalatok.

BéLóg 2015.10.19. 22:38:09

@bElannaTorres: Én olyan szívesen vennék BÁRMI magyarázatot arra, miért csak kettő női programozó kollégám van Európában az ipari informatika terén és nem mondjuk 200?
süti beállítások módosítása