Egy rutinos álláskereső egy kissé mindig skizofrén. Egyrészt ott van a felkészült, rokonszenves profi, akinél jobbat aligha találnak, másrészt a megszeppent, kissé bizonytalan, magát kiszolgáltatottnak érző álláskereső, akit néhány húzással egyszerűen az őrületbe lehet kergetni. Van, amikor a HR-es nincs a helyzet magaslatán, és előfordul az is, hogy az álláskereső generálja magának a felesleges stresszt.

„Kezdő munkatársat keresünk 2-4 év gyakorlattal.”

Nem ritkák a hasonló elvárások itthon sem. A „kezdő” általában a legalacsonyabb beosztást és a legkisebb fizetést takarja. Véletlenül sem azt, amit szó szerint jelent. Mert olyan – akárhogy is számoljuk – nincs. Aki kettő-négy évet lehúzott egy szakmában véletlenül sem számít már kezdőnek. Vagy az elvárás valójában azt jelenti, hogy olyan „szerény képességű” kollégát keresnek, aki ennyi idő alatt sem tudott a kezdő szintről előre lépni? Így vagy úgy, a hasonlóan megfogalmazott ellentmondásos elvárások intő jelként szolgálhatnak. Ha már az álláshirdetésben vagy az interjún sem tudják megfogalmazni precízen mit is akarnak, mi lesz később? A főnök tíz perces prezentációt kér, ami valójában háromnegyed órás?

„Tudom, hogy az utolsó percben szólok, de nem tehetnénk át az interjút holnapra?”

Percekkel azután, hogy elkéredzkedtél a főnöködtől, mert sürgősen orvoshoz kell menned, megszólal a telefon, és felhangzik a cseppet sem várt mondat. „Nem baj, persze! Önnek mikor lenne megfelelő holnap?” – jön az automatikus válasz, miközben majd felrobbansz az idegességtől. A hirtelen jött fájdalom rejtélyes módon elillan, és máris újra az íróasztalod mögött ülsz. Ha az interjút már jóideje tologatják, érdemes elgondolkodni azon, kell-e egy ilyen cégnél állás. Vagy a cég olyan, hogy mindig az utolsó percben ad sürgős feladatot a munkatársaknak, vagy a HR-es az, aki képtelen beosztani a saját idejét, és másokat nem tisztel eléggé ahhoz, hogy ne játsszon az idejükkel.

„Hamarosan jelentkezünk”

Ez az esetek többségében udvarias lekoptató szöveg. A jelöltek néhány nap után mégis sokszor érzik azt, hogy a „hamarosan” fogalmát ők értelmezték túl szűken. Lassan egy hónap telt el, és még mindig semmi, csak a stressz? A jó hír az, hogy ilyenkor a jelölt nyugodtan léphet maga is. Egy udvarias üzenetben nyugodtan rákérdezhetünk, hogy sikerült-e már dönteniük. Ritkán, de előfordul, hogy a válaszban kis türelmet kérnek, mert még tart a kiválasztási folyamat. A gyakoribb az, hogy végre megérkezik a válasz – vagyis az elutasítás. Nyilván nem esik jól, de az egyértelmű nem, még mindig jobb, mint a hiú remény.

„Örülök, hogy megismerhettem!”

Egyszerű udvariassági formula, semmi több! Az álláskeresők többsége azonban az interjú végeztével minden egyes mondatot, mozdulatot analizál, és megpróbálja kitalálni, vajon mi milyen mögöttes jelentéssel bír. A „Viszontlátásra” egyszerű búcsúzás, nem jelenti feltétlenül az újabb találkozást. A mosoly nem feltétlenül jelent szimpátiát, a komoly arckifejezés pedig ellenszenvet. Vagyis kár rágódni! Ilyenkor egy jó kávé és süti jár az álláskeresőnek, akár ünneplésként, akár vigaszként. Azzal, hogy rágódunk a történteken, nem tudunk változtatni rajtuk, és választ sem kapunk hamarabb.