Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Egy egész ágazatot nyírhat ki a Brexit

2016. augusztus 31. - nagymenő

Eltűnhetnek a helyi zöldségek és gyümölcsök a brit boltokból is piacokról, ha a szigetország távozik az Unióból, és korlátozza a munkaerő szabad beáramlását – figyelmeztetnek az ágazat szakértői. Ahogy a Guardian írja, jelenleg a mezőgazdasági munkák 90%-át végzik bevándorlók, főként kelet-európaiak. 60-70 ezren dolgoznak a földeken, gondozzák, szüretelik, csomagolják a termést.

agri.jpg

Bár a Brexit pártiak fő kampányüzenete az volt, hogy a bevándorlók elveszik a helyiek munkáját, az agráriumban dolgozó cégek vezetői ezt cáfolják. Azt mondják, helyben évtizedek óta nem találnak elegendő munkás kezet. A briteknek ugyanis nem vonzó a kemény fizikai munka és az alkalmi foglalkoztatás. Teljes állást akarnak, és a kezüket sem szeretnék összekoszolni – legalábbis az egyik helyi saláta- és zöldségtermelő cég, a G’s elnöke szerint. „Ha nem lesznek bevándorlók, lehúzhatjuk a rolót” – véli.

Hasonló sors vár az Egyesült Államok mezőgazdaságára, ha az elnökválasztást Trump nyeri, és korlátozzák a bevándorlást az Egyesült Államokban. Ott jelenleg a mezőgazdasági munkások háromnegyede vendégmunkás, akiket, ha hazamennek, aligha lehet egyik pillanatról a másikra pótolni.

Angliában súlyosbítja a helyzetet, hogy ha a zöldségeket és gyümölcsöket Európából kell importálni, az árak jelentősen megugranak. Nem csupán a szállítási költségek miatt, hanem azért is, mert nem EU tagként komoly import vámokat kell majd fizetniük.

Ráadásul kérdés, lesz-e honnan importálni. Ezen a nyáron ugyanis egyértelműen kiderült, Kelet-Európában sincs elég munkás kéz. Igaz, nálunk éppen a folyamat másik oldala okoz súlyos gondot. Azért nincs, aki szüreteljen, mert a potenciális munkavállalók külföldön dolgoznak, itthon más, kényemesebb és jobban fizető, ugyancsak munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban – mint pl. a kereskedelem vagy a vendéglátóipar – helyezkednek el, vagy éppen a közmunka akadályozza őket abban, hogy alkalmi munkát vállaljanak.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr5211666320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Penzkeresesaneten12 · http://valodipenzkeresesaneten.blogspot.com 2016.08.31. 19:56:34

Internetes pénzkeresés - Weboldal építés / Cikk írás / YouTube, Instagram Marketing/Fordítás [Nem MLM, és klikkelős] valodipenzkeresesaneten.blogspot.com/

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.09.01. 15:26:31

Persze ez úgy hülyeség ahogy van. Legritkább esetben köpnek fel az emberek és állnak alá.

zsurzsenka 2016.09.01. 16:55:36

@Mr Eggs: nyugi, vannak olyan hülyék, akik ezt gondolkodás nélkül megteszik

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2016.09.01. 18:01:01

"ha a zöldségeket és gyümölcsöket Európából kell importálni, az árak jelentősen megugranak. Nem csupán a szállítási költségek miatt, hanem azért is, mert nem EU tagként komoly import vámokat kell majd fizetniük."

Ennek semmi értelme. Az importvámot ők maguk szabják majd ki, ha ki akarják szabni. Nyilván nem fogják kiszabni, ha emiatt hiány, illetve brutális drágulás lenne náluk. Az EXPORTjukat fogja max befolyásolni az, hogy eddig ők EU-n belül szabadon kereskedhettek, most lehet lesz olyan EU-s ország, amelyik az angliai importot megadóztatja majd. De nem tudom, hogy úgy egyébként mit importálnak úgy általában Angliából az EU-ba. Talán sört. :-)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.09.01. 19:35:17

@Meister: jösz itt a logikáddal, (kocsikat, marha húst ilyeneket egyébként)

VT Man 2016.09.01. 21:46:06

@Meister:
Autot pl.

Ami szivas lesz, mert az EU import eseten kemeny buntetovam ugrik az autora, amit angliabol importalnak.

BéLóg 2016.09.01. 23:48:41

Nagyon sok hülye van, ez tény.
Nyilvánvaló, hogy NEM fogják hazaküldeni azokat, akik MÁR ott vannak.
Ezen kívül MINDEN országban van érvényes bevándorlási politika, ahol szépen MEGNÉZIK, mire és ki kell, és azokat SIMÁN beengedik.
A termelő mondjuk leadja, hogy neki X ember kell, a hivatal meg szépen belépteti őket, kiadja az ideiglenes vízumot, az illető egy szezon alatt megkeresi ami otthon a maradék időre kell, aztán következő évben újra jön.
Aminek nyilván vége lesz, az az ILEGÁLIS foglalkoztaás, amit ma minden nyugati ország adott területen (építőipar, szartúrás, satöbbi) tolerál. vagyis NEM zaklatja a hagymapucoló románokat és az uborkaszedő magyarokat, satöbbi. Ez viszont szuper jó lesz a munkavállalóknak.
Szóval nem hogy kevesebb zőccséggyümölcs lesz, hanem több.
Azt meg tényleg nem tudom, az ennyire hülye "újságírókat" hol tenyésztik. mert ahogy más is megírta, a VÁMOT az ország MAGA veti ki, ha tehát a brittttteknek az az érdekük, hogy az olasz paradicsom olcsó maradjon, akkor a vámja NULLA lesz, satöbbi.
EXPORTÁLNI nem fognak majd tudni, az is fix. De abban is megállapodhatnak. ÉN nem vámolom a te paradicsomodat, TE nem vámolod a cseddddár sajtomat...

midnight coder 2016.09.02. 07:37:14

Szerintem van az a pénz, amiért az angol is nekiáll fizikai melót végezni. Más kérdés, hogy ezt meg akarják-e fizetni ezek a cégek... Aztán persze Angliában azért így is akad bevándorló, nem EU-s is. Ráadásul, az angoloknál ez az egész opcionális. Nem EU tagként annyi és olyan vendégmunkást engednek be amennyit akarnak, onnan ahonnan akarják. Amúgy ha van valami amiből a világon túltermelés van, az a képzetlen fizikai munkás.

theveryguest 2016.09.02. 09:17:26

@VT Man: Egy pillanat alatt átdobják az autógyárat Törökországba vagy K-EU-ba. A GM meg úgyis szenved, legalább lesz rá oka, hogy visszahelyezze a gyártást a régi német gyárakba. Esetleg eltűnik a süllyesztőben a Vauxhall, mint márka (ha még megvan).

Egyébként biztosan megterem ott a zöldség, Uborka, krumpli, alma, körte, káposzta. Ezek még Svédországban is megteremnek. A passiógyümölcsöt, ananászt, kiwit meg egyéb egzotikus cuccot, meg eddig sem az EUból szállították be. Szóval max nem lesz olcsó holland, olasz, spanyol cumó, hanem lesz helyette még olcsóbb bár szarabb marokkói.

Itt az EU-n múlik minden, hogy mennyire akar keménykedni. Nyilván a királyságnak érdeke lesz egyezményt kötni hogy az EU szabadkereskedelmi övezet tagja legyen, persze ha ez annyiba fog kerülni, mint a korábbi EU tagságot fenntartani (vagy többe, ha a franciákon múlik), akkor nyilván elgondolkoznak, hogy megéri-e. Illetve nehéz lesz győzelemként hirdetni otthon.

paráznabillegető 2016.09.02. 10:16:59

@BéLóg: "...A termelő mondjuk leadja, hogy neki X ember kell, a hivatal meg szépen belépteti őket, kiadja az ideiglenes vízumot, az illető egy szezon alatt megkeresi ami otthon a maradék időre kell, aztán következő évben újra jön..."
aha.
kend se dolgozott még kényes szezonális termékkel, úgy e?
1, minőségi munkaerő kell, aki kurvajól és még gyorsan is dolgozik. ja, sok is kell belőlük, és izibe. kibaszott nagy bürokrácia ennyi igényt kiadni CSAK farmer bob kedvéért.
2, a beérkező munkaerő nagy része pár nap alatt elhullik, merthogy a meló kemény, bazmeg! új csapat kell, tehát vissza az egyes ponthoz...
3, a még minőségi munkaerő is csalódott lesz, mert direkt jelentkezés híján a munkaerőközvetítők lefölözik a hasznát. aztán meg pár hónapért mozogjon? projekt??? lófaszér????????? nem hülye a keleteurópai... elmegy a lidlbe pénztárosnak inkább...
4, angliában meg a legvalószínűbb kimenetel, hogy farmer bob derékból kivágja a gyümölcsöst, aztán kivándorol kanadába vagy új-zélandra...
5, a poszt következtetése végül igaz lesz, csak nem úgy.
és még azt mondják az angliára, hogy királyság!

Sean MacTíre 2016.09.02. 10:37:38

Az import vam reszt nem igazan ertem. Az pont hogy a britek hatarozzak majd meg, egyszeruen nem vamoljak a zoldseget, gyumolcsot, es voila.
süti beállítások módosítása