Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

60 fölött is sokszínűen

Évszámokkal aligha írható le az egyéniség

2016. december 22. - nagymenő

Ma egy 65 éves teljes munkaidőben dolgozik, rockkoncertre jár, követi a divatot, egzotikus helyeken vakációzik, és lelkesen használja a közösségi médiát. Az elmúlt évek egyik leg meghatározóbb társadalmi trendje – bár még mindig keveset beszélünk róla – az, hogy hogyan változott a 60 fölöttiek életmódja a fejlett nyugati világban.

A brit Stannah Group rendszeresen készít kutatásokat arról, hogyan látja a társadalom az időseket. Az egyik válasz gyakorlatilag tökéletesen összefoglalja a változást: „Édesanyám ötven évesen már idős asszony volt, míg a lányom ugyanennyi idősen sikeres jogász, aki utazgat a világ körül.” Vagyis alig egy fél évszázaddal ezelőtt egészen mást jelentett idősnek lenni, mint ma.

Azt, hogy ki számít „öregnek” ma már nem az életkor, vagy a nyugdíj határozza meg. Az emberek többsége sokkal aktívabb és függetlenebb életet él idős korában, mint az korábban megszokott volt.

Jobb egészségügyi ellátás, változó társadalmi elvárások, javuló életkörülmények, magasabb megtakarítások – ezek mind hatással vannak arra, hogyan élnek az emberek hatvan-, hetvenéves korukon túl.

eddydiget.jpg

Eddy Diget 71 éves. Egy fitnesz klubban dolgozik, ő Nagy Britannia legidősebb mesteredzője. Hitelesen oktatja a fiatalokat az egészséges életmódra. És nem ő az egyetlen, aki olyan dolgot csinál, ami korábban a húszasok, harmincasok privilégiuma volt.

Annak ellenére, hogy az idősek életmódja rengeteget változott, a társadalom egy része, a média, a reklámok még mindig egy egyszínű, szürke, inaktív masszaként kezelik ezt a korosztályt. Rosszul teszik. Saját maguknak okoznak ugyanis károkat azzal, hogy az aktív időseket képtelenek megszólítani.

esther-rantzen.jpg

Esther Rantzen 76 éves televíziós műsorvezető, a Silver Line jótékonysági egyesület alapítója. Szerinte a társadalom többsége a hatvan feletti korosztályra még mindig úgy tekint, mint akik életük végén járnak, és miközben más korosztályok képviselőit nem az éveik száma, hanem életmódja, stílusa, karrierje alapján sorolják különböző kategóriákba, a hatvan pluszosok számukra egyetlen, egységes csoportot jelentenek.

A „nyugdíjas” kifejezés azt jelenti, hogy valaki visszavonult, befejezte a munkát. Ezzel a szóval azonban aligha írható le mentalitás, életstílus, ízlés, érdeklődés, de még a fizikai vagy mentális állapot sem. Ahogy a húszas vagy negyvenes éveikben járók is sokfélék, máshogy élnek, a hatvanasoknál, hetveneseknél, nyolcvanasoknál is rengeteg a különbség.

Az évek száma nem sokat jelent – sem fiatal, sem idős korban. Csupán ezzel aligha írható le egy ember személyisége. Különbözünk, sokszínűek vagyunk -és azok is maradunk, míg csak élünk. Az idősek közül sokan már kitörtek a skatulyából, ideje lenne, hogy a társadalom is elfelejtse végre a sztereotípiákat!

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr6412067479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása