Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Kié lesz a vándorserleg?

Hódmezővásárhelyen félidőnél jár a versenyfutás a legsportosabb klubnak járó kupáért

2017. július 19. - nagymenő

Az alföldi város nyugdíjas klubjai nem csupán egy napot áldoznak a sportnak a nyári szezonban. Bicikli- és gyalogtúrákat szerveznek, havonta egyszer pedig a Hódtói Sportcentrumban gyűlnek össze, ahol 6-8 versenyszámban mérettethetik meg ügyességüket. Mielőtt előkerülnének a foci- és kosárlabdák, a résztvevők közös gimnasztikával indítják a napot. Így volt ez most, júliusban is, a különbség csupán annyi, hogy a nyári szünidőre való tekintettel jó néhány unoka is erősítette a csapatokat. Így a szokásosnál is többen, körülbelül 70-en vettek részt a programon.

4_1.jpg
Hódmezővásárhelyen komoly hagyományai vannak a szenior sportnak. A helyi nyugdíjas klubokat összefogó szervezet lassan egy évtizede szervez aktív kikapcsolódást biztosító programokat. A szórakozáson, az egészséges életmódon kívül pedig más jutalom is várja a résztvevőket. A szezon tavasszal kezdődik, és ősszel, a hidegek beköszöntével ér véget. A rendszeres versengések győztesét ilyenkor, egy bálon hirdetik ki. A kupa nem annak jár, aki a leggyorsabb, legerősebb vagy éppen legügyesebb, hanem az a klub teheti ki egy évre a vitrinbe, amely a legtöbb eseményen, a legnagyobb számú résztvevővel indult.

5_1.jpg
A környéken működő csaknem húsz klub több mint fele igencsak komolyan veszi a versengést, így egy-egy alkalommal átlagosan 50-60 fő, a túrákon pedig 100-nál is több nyugdíjas vesz részt. A kupa átadása mindig nagy eseménynek számít, de azok sem búsulnak, akik nem vihetik haza a serleget, hiszen ebben a versenyben mindenki nyer: szórakozást, élményt, egészséget.

2_1.jpg
A Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) évek óta miSSZióként tekint a szenior mozgásra, és különböző események szervezésével igyekszik meghozni az idősebb korosztály sportolási kedvét. Idén a Voltaren Emulgel Forte támogatásával országszerte zajlanak a különböző szenior sétatúrák és sportnapok, amelyek célja felhívni a figyelmet az egészségtudatos életmódra. Az országos és regionális szenior sporteseményekről a www.amozgaskonnyedsege.hu weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr5012673757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása