Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Az igazi álommunka!

2010. szeptember 02. - pattani

Igazi álommunkának tűnik a manager mintájára átvett angolszász szakma, a coach. Ez a coach nem a focipályán dolgozik, és nem is a távolsági  buszokra vonatkozik a megnevezés. Magyar megfelelője: üzleti tanácsadó.

Ahogy utánanéztem a leírásnak, hogy mi is egy ilyen tanácsadó feladata, és milyen ismeretekkel rendelkezik, hát, őszintén szólva nem estem hasra tőle. Alapkompetenciák - amiben viszont több lehet mint egy hangzatos név: mindezt felsőszinten megvalósítani.

Az Óbudai Egyetem honlapján található leírás szerint:

"A coaching ismeretek: a döntéstámogatás, emberi gondolkodás, konfliktuskezelés és mediáció, humánmenedzsment és szervezetfejlesztés tantárgyak mellett a tananyag részét képezi a vállalati ismeretek, melybe bele tartozik a vállalatvezetés, gazdaságpszichológia, változások támogatása is."

Mint a legtöbb ma hangzatos szakma, ez is mindenbe beleér egy kicsit, hogy aztán "megmondhassa a frankót". A képzés ára minimum 250 ezer forint körül mozog félévenként, a legrövidebb oktatási idő 2 félév. Persze, ha belekalkuláljuk, hogy egy coach akár 100 ezer forintot is elkérhet egy órás tréningért (60 perc!) akkor igazából ez nem egy nagy összeg.

Ami szintén a szakma mellett szól, hogy nem érettségi utáni OKJ-s képzésben kínálja az oktatást, hanem már több éves tapasztalattal, diplomával rendelkező egyének számára. (Ami nagyobb valószínűséggel jelenti azt, hogy a padból kikerülő "diákok" nem egy "sokat érő, gyakorlati központú" oktatási intézmény papírját lobogtatva rohammozzák majd meg a munkaerő-piacot, hogy igenis, ők a legjobbak, és ők kellenek...)

Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy itt egy újabb lehetőség Nyugatról azoknak, akik meg tudják ragadni, a többiek meg...

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr512266525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thewreck · http://www.fixallas.hu 2013.08.28. 10:30:58

Job, Állás, Munka | www.fixallas.hu - Online Álláskereső

Állásajánlat keresése az www.fixallas.hu segítségével. Egyetlen keresés, állásajánlat. Állásokat hirdető oldalak, újságok, apróhirdetések és vállalati webhelyek állásajánlatainak milliói közül válogathat a www.fixallas.hu rendszerében. A fixallas.hu egy álláskereső-motor(robot) magyarországi állásokhoz, Magyarországon. A fixallas.hu több mint 60 álláskereső portálról frissíti az állásait. Egyetlen keresés - és megtalálhatja az összes Magyarországon hirdetett állásokat. Álláskereső portálunkon rengeteg állásajánlat között válogathat. Kereshet állás neve szerint, munkaadó neve szerint, vagy akár ország, város, vagy település szerint is. Válogasson naponta a folyamatosan frissülő állások, munkák, állásajánlatok között! Továbbá hírek, információk a munka világából. Munkahelyi hírek és egyéb érdekességek. Friss hírek, percről perce. Munkaügyi jogszabályok, törvényi változások, percről percre.

Job, Állás, Munka | www.fixallas.hu