Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Milyen fiatalokra vadászik a közigazgatás?

2010. szeptember 09. - munkalapos

Egy kisebb csúcsminisztériumot meg lehet majd tölteni azokkal a 35 év alatti diplomásokkal, akik megtapasztalták már a külföldi közigazgatást. Ha lezárul az EU-s pénzből finanszírozott közigazgatási ösztöndíj, a kormányzati HR válogathat a fiatal jelentkezők között.

Kormányzati karrierre benevezni pályakezdőként is egyszerű. Legalábbis a kiírás szerint nem kell hozzá más, csak tárgyalási szintű angol tudás, felsőfokú végzettség és 35 alatti életkor. Ha a három feltétel megvan, lehet próbálkozni egy tíz hónapos ösztöndíj elnyerésével, ami kis szerencsével azzal jár, hogy a végére a résztvevő bedolgozhatja magát a valamelyik hazai minisztériumba.

A közigazgatási ösztöndíjra mintegy 800 millió forintot fordít a kormány, a költségeket az EU állja az utánpótlási és európai mobilitási program keretéből.

A 300 ösztöndíjas gyakorlatára így fejenként több mint 2,5 millió forint jut, amelyből egy-egy tetszőlegesen kiválasztott uniós ország közigazgatásával ismerkedhetnek 5 hónapig. A külföldi tanulmányút után további öt hónapot tölthetnek azzal, hogy a hazai kormányzat működéséről is közelről szerezhetnek tapasztalatokat.

Az ösztöndíj elnyeréséhez egy kormányzat adatbázison keresztül vezet az út. Az adatbázis-építéshez új módot talált ki a kormány. Szeptember 18-án a Millenárison a Karrier Expo nevű rendezvényen a miniszterek beszélnek – 100 napos – közigazgatási tapasztalataikról, és itt lehet kitölteni azokat a jelentkezési lapokat, amelyek a ösztöndíj lés az esetleges későbbi állás elnyeréséhez szükségesek.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr952282427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elstron 2010.09.09. 11:32:14

A bejutáshoz öreg-káder apuka / anyuka, illetve államitkár, miniszter, osztályvezető rokon erősen javallott. Újabb lehetőség a csókosoknak :)

andrush 2010.09.09. 11:44:33

Mi van? Elfogytak a csókos fiatalok, hogy kívülről kell válogatni? Persze addig elárasztották a vezető pozíciókat fiatal (néha 30 év alatti) dilettánsokkal, akik most csak pislognak mint a szar a gazban...

Globetrotter2014 2010.09.09. 11:50:18

@Banánhinta Consuela Hercegnő: háát nem tudom, szerintem ha valamikor, ilyenkor a tehetségesek is be tudnak csúszni, csak nem lesznek azonnal főosztvezetők...

TGabi 2010.09.09. 11:51:10

Meg persze véletlenül megkérdezik majd, hogy mire szavazott a választáson a fiatal. És a végeredmény persze meglepő lesz...

Globetrotter2014 2010.09.09. 11:55:43

@Luella Menendez: és ezen miért kell meglepőni? Egy adot politikai elit stratégiájátr fogod végrehajtani. Ha nem működsz együtt, ha hányni tudsz minszterelnököd fényképétől akkor nincs keresnivalód a közigazgatásban. Ez eddig midnig így volt, mint ahogy az is hogy sok embert átvesznek, mert a szakmai tudása erősebb mint a politikai elkötelezettsége. Ez remélem most is így lesz, márcsak a saját jólfelfogott érdekükben is...

versiro 2010.09.09. 11:58:11

Mért is olyan jó ez?
Ahogy elnézem, a 2,5 millát nem zsebbe kapják, hanem az összköltsége ennyi a programnak fejenként, vagy tévedek?

versiro 2010.09.09. 12:00:24

Lehet elnéztem:)
De akkor is 5 hónap az bruttó 500 csak havonta. Nem mintha ez nem lenne sok..

gnme 2010.09.09. 12:01:20

:-DDDD

.... ennyire hiányzik már a szakmaiság fentről?

(pszt.. akinek sütnivalója van az nem-e már régóta a versenyszférában dolgozik még többért? )

Globetrotter2014 2010.09.09. 12:04:20

@gnme: a versenyszférűban gyakornokként ingyen dolgozol, ügyvédi irodában bojtárként még fizethetsz is... Íg elnézve a külföldi tanulmányúttal kimondottan jó lehetőség egy frissdiplomásnak.

Minden kedden megmosom a pöcsömet 2010.09.09. 12:06:57

Remélem nem a volt államigazgatási főiskoláról vesznek fel igazgatásszervezőket, mert akkor vége lesz a világnak.

Persze, ha buta és semmihez sem értő embereket akarnak, akkor csak onnan válogassanak.

(A Ménesi út mindennek a legalja.)

gnme 2010.09.09. 12:07:51

@ZF2: értem.

Tehátmost a a cél, hogy frissen képzett könyvszagú ismeretből táplálkozó gyakorlatlanokkal tegyék teli a hivatalt, akiket majd saját képükre formálhatnak, mert vagy megteszik amit mondanak, vagy fel is út meg le is.

hátt.. ha ezek a célok, végülis ezen is lehet röhögni

:-D

Globetrotter2014 2010.09.09. 12:08:48

@gnme: olvasni tudsz? Ösztöndíjas gyakornokról van szó.

h12n12 2010.09.09. 12:08:54

@versiro: és ha még egyszer elolvasod, láthatod, hogy az 5 hónap csak a külföldi tartózkodás ideje, ehhez hozzájön még további 5 hónap hazai munka. Ez így már 10 hónap, és gondolom ebből még vonjuk le a járulékokat, mivel az ösztöndíjas nem annyit kap kézhez, amennyibe a munkáltatónak kerül...

Globetrotter2014 2010.09.09. 12:10:33

@h12n12: szerintem az ösztöndíj nagyjából annyi, mivel nem munkaviszony... Elvileg diák vagy (kéne lenned)...

darkmirjam 2010.09.09. 12:11:47

@ZF2: Nem volt mindíg így. Csak most kezd megint divatba jönni ez a fényképesdi. Ismerősömnek jegyzői állást is pártba, körbe való belépéshez kötötték.
Miért pont itt mérlegelnének szakmai szempontok alapján?Ennél pitiánerebb ügyeknél is lementek kutyába, csakhogy nehogy a rendszerkritikus szemlélet szárba szükkenhessen. Aki nincs velük ellenük van, ellenségeiket meg csak nem fogják jó kis ösztöndíjakkal képezni. Itt most nem állam van, hanem egy párt, nincs meg az az egyensúly, hogy az ilyesmit kultúráltan lehessen lebonyolítani. Mert az aki kontrollálni tudná, az is fideszes, akinél panaszt tehetsz, fideszes. .

Sparhelt 2010.09.09. 12:12:08

Jó, életszagú dolognak tűnik egy friss diplomás, nulla szakmai tapasztalattal rendelkező fiatalból vezetőt csinálni. Valószínű, hogy sok móka és kacagás lesz ezentúl a közigazgatásban..

gnme 2010.09.09. 12:13:25

@ZF2: óóój szívem szakad meg :-)

ösztöndíjas gyakornok, ... biztos nagyon fogja hajtani a hasznot ez a gyakornok

:-D

..akkor ezek szerint az a cél, hogy "tartsuk" a közös pénzből azokat az embereket, akiket a HR kijelöl (..ingyenélésre)

értem.

Ezen is lehet röhögni :-D

h12n12 2010.09.09. 12:21:25

@ZF2: ez szerintem nem az az ösztöndíj, amire te gondolsz. Ide eleve már felsőfokú végzettséggel rendelkezőket várnak. Van az a bizonyos "pályakezdő fiatalok ösztöndíjas foglalkoztatása" nevezetű dolog, szerintem ez ennek keretében fog menni. Ez pedig igenis munkaviszony, és az egyes sajátos szabályaitól eltekintve az Mt. szabályai vonatkoznak rá. A kapott ösztöndíjból viszont kedevezőbb az adózás mind a munkavállaló, mind a munkáltató részére. (Ja, és természetesen csak akkor mehetsz így dolgozni, ha ki tudod váltani a START-kárttyát)

Globetrotter2014 2010.09.09. 12:27:26

@gnme: te ennyire hülye vagy vagy csak tetteted magad? Minden ország és knözi szervezet közigazgatásának van ilyen ösztöndíjas gyakronoki rendszere, nagyjából hasonló felételekkel, legyen az Világbank, Eurpóai Bizottság vagy Bundestag. Akkor ezek most mind hülyék? A magyar minsztériumok az elmúlt 8 évben mind hülyék voltak? Egy frissdiplomás rendelkezhet éppúgy már félkész karrierrel (erasmus, szakmai gyakorlat az egyetem alatt (van ahol ez kötelező is) ), mint lehet használhatatéan lúzer. A nimand Közig fősulisok kiszortírozása a HRes dolga, És igen, láttam már olyat hogy egy gyakornok 22 évesen 3 kolléga munkáját is elősegítette/átvette, mert volt benne becsvágy, és megvolt benne az utolsó viszgákon megszerzett lendület. Fényes karriert is jósolok neki, bárhova is viszi az élet...

versiro 2010.09.09. 12:43:46

Ez 35 évig van, start kártya csak 30 évig. Ergo ide nem kell Start kártya.

Diamond Dave 2010.09.09. 12:45:25

@Minden kedden megmosom a pöcsömet:

Aha, azért tanítanak ott azok, akik. A legalját inkább a Kodolányi-BKF-Károly Robi-ZSKF vonalon keresd, haverforma.

gnme 2010.09.09. 12:46:48

@ZF2:

"
- Maga tényleg ennyire hülye vagy csak tetteti?

- uram, ne' neee'm tudok színészkedni!

"

a hülye szó nem az én számból hangzott el, valamit benéztél

:-D

versiro 2010.09.09. 12:52:22

Bruttó 500? Több, mint amit most keresek :P
Lehet pályázni kellene?:)

sprenczl 2010.09.09. 13:01:13

Ez elég röhejesnek tűnik....bruttó ötszáz nem lehet a ktv alapján inkább a max 200 a reális egy p.kezdőnek
Alapvetően ISMERETSÉG KÉRDÉSE az egész. Én 6 éve próbálkozom diplomásként bejutni a közigazgatásba, még beszélgetésre sem hívtak be soha.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.09.09. 13:02:00

@versiro:
Csakhogy nem 5 hónap, hanem 10 (5 kint, 5 bent).
Szerintem jó a kezdeményezés, de önmagában kevés a sikerhez:
mandiner.blog.hu/2010/09/06/regeneracio_a_magyar_allam_es_a_fiatalok

2010.09.09. 13:08:18

És ha valaki nem tud elmenni a jelentkezési lapért a helyszínre, az ugye, kimarad - vagyis vidékről mindenki...

versiro 2010.09.09. 13:20:24

Hát a 250 miatt már nem módosítok pályát :/

Spiro 2010.09.09. 13:26:51

Ezzel módszerrel és ebből a pénzből, több mint 100 focistát is ki lehetne küldeni egy évre, hogy tanulmányozzák külföldön, hogy igazgatják a labdát a középpályán (az is közigazgatás)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.09.09. 13:32:03

2,5 évi fizum kozalkalmazottkent.
koszi, allambacsi

P.Guszti 2010.09.09. 13:40:22

Éppen ideje, hogy az avítt, kommunista módon "dolgozó" magyar közigazgatásba friss, munkabíró, nyelveket beszélő, versenyképes tudású fiatalok kereüljenek.
Olyanok, akiknek nem csak az a fontos, hogy őket ne lehessen hibáztatni, és ezért mindent elhárítanak, hanem olyanok, akik az ügyeket meg is akarják oldani.
A magyar közigazgatás borzalmas - lusta, végtelenül bürokratikus, sledrián és még korrupt is.

hegyilany 2010.09.09. 13:46:56

@ZF2: Hol éltek ti? Dolgoztatok a közigazgatásban?
A legfelső vezetők kivételével a közigazgatásban éppen úgy szakmai munkát végez az ember, mint máshol és éppúgy tojnak arra, hogy milyen politikai beállítottságú vagy, mint máshol. Nyilván egy államtitkár vagy főosztályvezető kiválasztásánál (részben/főleg) politikai szempontok döntenek, de a kezdők között nem ez a szempont.
Egyébként meg a mostani vezetőváltásoknál (legalábbis az agrár és környezetvédelem vonalon) a kurtán-furcsán elküldött vezetők közül jópár kimondottan jobboldali-konzervatív beállítottságú, sőt, kimondottan és hangoztatottan Fidesz-szimpatizáns volt... Szóval még ez sem számít.

spenci 2010.09.09. 14:04:03

5 hónapig külföldön közigazgatást tanulmányoznak, ami rém olcsó és hasznos. Az államkincstár dolgozóit is kivitte az állam Párizsba 5 napra az ottani államkincstár működését tanulmányozni. Az nem zavart senkit a cehh kifizetésénél, hogy a többség nem tudott franciául, a francia jogrendszer nem nagyon hasonlít a magyarra / mi köztudottan leginkább német típusú konstrukciók vagyunk, bár államfelépítésben nem /, stb. Az út végén olyan "számonkérés " nem volt, hogy 1 oldalon foglalja össze minden dolgozó a tapasztalatait, és a hasznosítható új tudását. Böcsületesen jutalomútnak hívni / mint a versenyszférában / nyilván ciki lett volna.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.09.09. 14:12:11

Most, hogy már minden havernak van fasza állása, kell valaki, aki dolgozni is fog. :D

Minden kedden megmosom a pöcsömet 2010.09.09. 14:19:57

@Diamond Dave:

Kicsim, nézz már meg egy ottani diplomavédést, aztán dumálj, jó?

A "tanári" karról meg inkább ne beszéljünk, volt alkalmam a többségével együtt dolgozni.

gnme 2010.09.09. 14:26:29

@éjszárny zöldi: úÚ' de fajin kutya!!

Dojcse klájnspicc?

Jaffar 2010.09.09. 14:47:57

@sprenczl:

Lépj be a Fideszbe és már le is van zsírozva..... :)

thx1138 2010.09.09. 14:55:17

34 éves köztisztviselő vagyok, 2 felsőfokúval, 2 diplomával, most csinálom a következőt - és minden jel arra mutat, hogy ki fognak rúgni. Mivel még 35-ön innen vagyok, esetleg pályázzak én is? :)

Mikrobi 2010.09.09. 15:00:30

Kár, hogy aztán itthon nem fogják a töredékét sem keresni annak, amit kint.

Krutzifix 2010.09.09. 15:00:51

@P.Guszti: annyira vártam már, hogy bejöjjön ez az avitt kommunistázás. :)
Azért vagy kiakadva, mert Veled is befizettették a helyi adót? Megnyugtatlak, a szép új bolsevik rendszerben bekerülők is befizettetik.

Egyébként csak azért van ez a pályázat mizéria, mert a saját pereputtyukat mégis gusztustalan lenne csak úgy beültetni a zsíros állásokba. Így legalább pályáztatnak, és fel se tűnik majd senkinek, hogy egyetlen valódi pályázó sem kerül be arra a helyre, ahová pályázott :) Hasonlóról már Parkinson is írt. (Nem az a Parkinson, aki kilötyögteti a piát! :))

parttalan 2010.09.09. 15:02:26

Milyen fiatalokra vadászik a közigazgatás?

Fideszes fiatalokra. A balatoni felkészítőtáborokban kiokosított fiatalokkal még nem töltötték föl a kiadó állami helyeket? :P

belekotty 2010.09.09. 15:06:36

@thx1138: Ha még nincs Fidesz párttagságid és nem lóg az íróasztalod felett a Kedves Vezetőnk fényképe, akkor mit csodálkozol ezen?

Napkutya 2010.09.09. 15:09:55

@thx1138: "34 éves köztisztviselő vagyok, 2 felsőfokúval, 2 diplomával, most csinálom a következőt - és minden jel arra mutat, hogy ki fognak rúgni. Mivel még 35-ön innen vagyok, esetleg pályázzak én is? :) "

Hát PERSZE! Kritériumok:

- Van OV tetkó a szíved felett.
- Csak narancssárga göncöket hordasz, és nem vagy Buddhista
- Az állandó lakcímed Felcsút és környékére tehető
- Ki tudsz tölteni rovásírással egy adónyilatkozatot
- Van legalább egy Fideszes ROKONOD, VAGY PATRONÁLÓD, a több jobb
- Jól tudsz nyalni (nem csak okmánybélyeget)
- Hetedíziglen igazolni tudod, hogy egy rokonod, ismerősöd sem volt tagja a Szocialista pártnak, nem volt besúgó, KISZ titkár, stb...

Ja, bocs, az utóbbi még a pártvezetésben sem kritérium...

Azt, hogy értesz-e ahhoz amit csinálsz, azt kb. leszarják. A lényeg az, hogy tudd, miben kell szakértőnek lenni....

P.Guszti 2010.09.09. 15:14:39

@Krutzifix:
A minisztériumok a mai napig tele vannak az egykori kommunistákkal és ezek pereputtyával. Kivülről eddig nem nagyon lehetett bekerülni.
Aki kicsit is ismeri a légkört ezeken a helyeken, tudja. Aztán ez a minisztériumi bürokrácia csendben szabotált az Antall de még az Orbán kormány alatt is, és most is legszívesebben ezt tennék.
Továbbá az sem ártana, ha mondjuk legalább fele annyit teljesítenének, mint a versenyszférában szokásos. Elkényelmesedtek, utálnak - és talán nem is tudnak - keményen dolgozni.
Láthattuk a 2006-os rendőrségi ügyekből is: 4-kor hazament az elitalakulat raktárosa, elvitte a kulcsot, legközelebb holnap reggel lesz fegyverkiadás. Nincs mit tenni, ha leég a TV épülete, hát leég. Ha lejárt a munkaidő, akkor lejárt.

Napkutya 2010.09.09. 15:17:44

@P.Guszti: "A minisztériumok a mai napig tele vannak az egykori kommunistákkal és ezek pereputtyával. Kivülről eddig nem nagyon lehetett bekerülni. "

Nem, a l.faszt! Kicsit ismerem a légkört ezeken a helyeken. Tudom.

Globetrotter2014 2010.09.09. 15:24:52

Javaslom ne keverjük a minsztériumi tisztviselőket az önkormányzati okmányirodai okiratátvevőkkel...

Alex3000 2010.09.09. 15:35:28

Ez is nagy KAMU lehet. Ismerve a magyar valóságot gondolom, mennyire igazságos lehet a pályáztatás. Gyerek, rokon, barát előnyben, utána a többi...

Jaffar 2010.09.09. 15:55:37

@Napkutya: #

"- Hetedíziglen igazolni tudod, hogy egy rokonod, ismerősöd sem volt tagja a Szocialista pártnak, nem volt besúgó, KISZ titkár, stb..."

Ez baromság, hisz a fidesz párttagságának a fele, ha nem a 3/4-e ki lenne ez alapján zárva, élükön viktorral.

hadházykároly (törölt) 2010.09.09. 16:12:00

Fizetni a sarki ügyvédi irodában kell (ebben persze beleértem egy két ún sztár büntetőügyvéd irodáját), annak, aki hülye vagy valamiért minden áron ilyen helyre akar menni (. Felkészült, értelmes használható (legalább két idegen nyelv) ügyvédjelöltet meg nehéz találni, aki van, az kereshet szépen (talán kicsit lejjebb kezd, mint egy jó mérnök, de nagyon gyorsan lehagyja fizetésben).

Ja és a központi közigazgatásban én elég sok képzett, elhivatott és becsületes fiatallal találkoztam (kivülről, mert hogy én nem vagyok közszolga), akik azért dolgoztak ott mert tényleg ezt a fajta munkát akarták végezni (és nem mondjuk tanácsadóként vagy ügyvédként az ügyfelek érdekében nyomulni).

Kivlov 2010.09.09. 16:16:44

mennyit lehet egy ilyen helyen keresni? versenyszférai szintet eléri vagy alamizsna van, mint a közalkalmazottaknál?

Diamond Dave 2010.09.09. 16:35:04

@Minden kedden megmosom a pöcsömet:

Valamiért nagyon haragszol, biztos nem sikerült valami, no sebaj.

G_P 2010.09.09. 16:37:16

@Minden kedden megmosom a pöcsömet:

Kik azok a tanárok, akiket te morálisan/ szakmailag ennyire gagyinak ítélsz?

Lőrincz Lajos, György István, esetleg Fogarasi József vagy Máthé Gábor, aki Károlis dékán is volt?

Gondolkodj már, és ne az össze-nem-jött életűek tehetetlen dühével írj. :)

SATA 2010.09.09. 16:44:57

Nos, ide vagy jogászokat várnak, vagy közigazgatási képesítésű embereket (mindkettő esetében fősuli/egyetem). Láttam, hogy szidták itt az Államigazgatási Főiskolát (jelenlegi BCE KIK); akkor viszont kérdezném, hogy a jelenleg Magyarországon üzemelő közigazgatási szakemberképzés hol jobb a Corvinusénál? Miskolcon? Debrecenben? Erősen kétlem.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.09.09. 16:56:26

Többen is kérdezték, hogy elfogytak-e a benfentes fiatalok, de szerintem ez eleve hülyeség.

Csak megcsinálták a helyet a Fidelitasos ifjúságnak.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2010.09.09. 17:02:09

@Saints and Thieves: Nevetségesnek tartom, hogy még a szakminisztériumokban is többnyire jogászokat alkalmaznak, még olyan területen is, ahol nem kis szaktudásra volna szükség (pl. vízügy, mezőgazdaság, stb...).

Minden kedden megmosom a pöcsömet 2010.09.09. 17:08:15

@G_P:

az ott "oktató" 50 éven aluliak szakmai munkásságáról tudsz valami pozitívat mondani?

Semmit, ismétlem semmit sem tudnak felmutatni. Cáfolj meg!

A hallgatókat pedig még ők is kiröhögik, beszélgess már el valamelyikükkel.

(Jajjjjjjjj, már nem ott vagyok óraadó, hűha, túlélem-e?)