Csapatjátékos? Jobban szeret önállóan dolgozni? Mik az erősségei és a gyengeségei? Hogyan képzeli a karrierjét tíz év múlva? Egy átlagosan értelmes álláskereső nagyjából el tudja dönteni, milyen választ akar hallani a HR-es. Előre készül, a sablonos kérdésekre kigondolja a választ. Általában a sablonosat. Valószínűleg ebből lett elegük azoknak a cégeknek, amelyek meglepő kérdésekkel próbálják kiszűrni a legjobb  jelentkezőket. A fura interjú kérdésekben a Google-nél járnak az élen: “Hogyan mérné meg a feje súlyát?” “Hány ember használja a Facebookot délután fél háromkor San Franciscoban?” A Hewlett-Packard HR-esei is  kitesznek magukért: “Ha a németek lennének a világ legmagasabb emberei, hogyan bizonyítaná?”

Az Amazon.com-nál  arra kiváncsiak, a pályázó hogyan oldana meg globális problémákat: “Hogyan számolná fel a földön az éhezést?” A Walt Disney-nél arra kiváncsiak, hány féle képpen lehet vizet jutatni a hegy lábánál található tóból a csúcsra. Állítólag ezeket a kérdéseket nem azért teszik fel, hogy a jelentkezőkkel szórakozzanak. Sokkal inikább a kreativitásukra kíváncsiak, meg arra, hogy a kényelmi zónájukból kimozdítva mennyire képesek koncentrálni, teljesíteni, gondolkodni. Bizonyos munkakörökben ez jó ötletnek tűnik, az extrém interjúztatás azonban vírusként terjed, és időnként egyértelműen csak arra jó, hogy a HR-est szórakoztassa. Miért is kellene egy hipermarket árufeltöltőjének a kreativitását bizonyítania, ha az önálló ötletek később az állásába is kerülhetnének?  Milyen speciális képességek kellenek ahhoz, hogy valaki álló nap fagyit nyomjon ki egy gépből? Pedig egy amerikai lánc már erre az állásra is szokatlan módon keresi a jelölteket: először fura kérdések sora – “Válassz ki három híres embert, élőt, vagy halottat, akivel szívesen találkoznál.” “Írj rap-et, dalt vagy verset a cégről” - csak utána jöhet a “komoly” interjú.