Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Fontos a karriered? Fagyaszd le a petesejted!

2014. november 01. - nagymenő

Egyre több cég fizet a női munkavállalóinak azért, hogy "csúsztassák" kicsit a gyerekvállalást. A huszas, harmincas éveikben járó, a karrierjüket ezerrel építő nőknek például az Apple és a Facebook fizeti, hogy lefagyasszák a petesejtjeiket. Így az aktív korszakukat nem kell "derékba törni" egy gyerekvállalással, és a lefagysztott petesejteket pedig beültethetik majd később, amikor majd úgy érzik, hogy annak is eljött az ideje.

poci.jpeg

Nagyon sok nő számára komoly dilemma, hogy a gyermekvállalás szempontjából fontos huszas, harmincas éveiben egy gyereket vagy inkább a karriert válassza. Akik a gyereknevelés mellett döntenek, a ketyegő biológiai órával érvelnek. Akik a karrier mellett, azok pedig azzal, hogy ma már egyáltalán nem számít kirívónak, hogy valaki a negyvenes éveiben szüli meg első gyermekét, amikor már a karrierjének csúcsán, annak minden gyümölcsével együtt élhet. 

Freeze Your Eggs, Free Your Career

 

A köztes megoldás jött divatba az Egyesült Államokban, ahol például a Facebook vagy az Apple, a karrierista hölgy kollégáknak azt ajánlja, hogy fagyasszanak le néhány petesejtet és majd amikor eljön az idő, ültessék be és vállalják akkor a gyereknevelést. Van akinek ez 5 -10 év késleltetést is jelent. Ezidő alatt elérhet mindent, amit soha nem érne el, ha elmenne szülni.

Hogy ez miért jó?

Mert lényegében kettő az egyben. Fiatalkori petesejt - már bőven 40 plusszosan. Olyan ez, mintha örökké fiatal maradhatnál! Vagyis nem baj, ha a karriered építése közben "elvesztetted a fogamzóképességedet", ott vannak a lefagyasztott petesejtjeid és lehet gyereked!

A lehetőséggel egyre több nő él az Egyesült Államokban.

A bírálói szerint a nőknek semmi garanciájuk sincs arra, hogy amennyiben később vállalnak gyereket, akkor a cég később is mellettük áll majd. A Facebook például nem érzi, hogy a felkínált lehetőséggel nyomást akarnának gyakorolni a munkavállaló nőkre.

A családtervezésnek ezt az irányított módját az év elején vezette be a Facebook, de a példa követőkre talált már Ausztráliában is. Ausztráliában és az Egyesült Államokban a bankszektorban állítólag már régóta él ez a lehetőség, csak szemérmesen nem beszélnek róla és nem építik bele a juttatási rendszerbe.

Naomi Cahn, a George Washington Egyetemen jogász professzora, aki tanulmányait a családi jog, feminista jogtudomány és a reprodukciós technológia területén végezte azt mondja, hogy amennyibe ez a lehetőség a későbbiekben nem jár együtt egy komplex családtámogatási rendszer alkalmazásával, akkor nem egyéb, mint egyfajta büntetés.

De nézzük az árakat!

A petesejtek fagyasztásának folyamatát megelőzi egy két hetes hormonkezelés. Aztán altatásban leveszik a petesejteket, és jön egy újabb két hetes rehabilitációs szakasz. A beavatkozás költsége elérheti a 10 - 15 ezer dollárt is, vagyis a 2.5 - 3 millió forintot. Ezen felül kell fizetni a petesejtek tárolásáért évente 500 dollárt. Vagyis tetemes összeget fizetnek a cégek, hogy a női munkavállalóik ne menjenek el szülni.

Ha viszont a munkavállaló kilép például a Facebooktól, vissza kell fizetnie a beavatkozás árát és a tárolási díjat pedig attól a pillanattól fogva maga fizeti.

A lehetőségben azért van valami cinikus. Az nevezetesen, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a lefagyasztott petesejtek életképesek maradnak, és arra sincs, hogy a nők késő negyvenes korukban megtermékenyülnek-e.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr86853195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burakefendi 2014.11.02. 09:58:13

szerintem ez már maga a rabszolgaság. a cégek mindent megtesznek azért, hogy neked semmi más gondod ne maradjon az életben, mint nekik robotolni

Haloperidol 2014.11.02. 10:32:01

Ez a dolog elég nagy szopatás önmagában. A fiatalkori petesejt egy dolog, az önmagában nem rossz, hogy általában ezekben sokkal kisebb az esély a kromoszóma-rendellenességekre, mint pl a Down-kór. De! Nem csak a fiatal petesejt számít, hanem a fiatal méhnyálkahártya, méhizomzat, petefészek, hormonrendszer, stb. Az, h huszonévesen lefagyasztanak pár petét, semmire nem garancia. Egyébként taktikailag szerintem okosabb a nőnek a karrier elején szülni, amikor sokkal könnyebben pótolhatóak. És ők is sokkal könnyebben találnak állást. Egy huszonéves nő gyerekkel sokkal könnyebben talál egy no-brainer admin állást, ahonnan továbbléphet, mint egy 35-40+ közép vagy felsővezető gyerekkel.

retinax 2014.11.02. 20:28:39

Az egyik unokatestvérem éppen ezt a megoldást választotta. Aztán úgy bejött az a karrier, hogy vásárolt a petesejtjéhez mindjárt egy béranyát is. Gondolom, amikor megszületik a gyerek, vesz majd egy dajkát is, aki gondozza, később meg egy jó bentlakásos iskolát, mert értsék meg, nem ér rá a gyerekkel szüttyögni, neki fontos munkája van.

Obszerváló 2014.11.02. 21:26:30

A petesejt kiolvasztásakor persze szükségük lesz egy spermabankra is, mert magára valamit adó férfi nem fog velük összeállni.
Egy hasonló korú, karrierje csúcsán lévő férfi - amilyet nyilván a páruknak elképzelnek - még lábtörlőnek sem használná őket, ők válogathatnak a náluk 20-25 évvel fiatalabb bombázó csajok közt.

Túrós (törölt) 2014.11.03. 09:43:04

elmebeteg világ ez...
Aki ennyire karrierista annak mindegy mikor lesz gyereke, sosem fogja tudni rendesen nevelni, mert karrierista marad, fogadja el hogy nem lehet egy seggel megülni 70 lovat egyszerre, ja hogy nem? és ezért van ennyi degenerált neveletlen balfasz? Anyu inkább marad volna az irodában, ahhoz ért.
süti beállítások módosítása