Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Miért tartanak a munkáltatók az Y generációtól

2015. február 02. - nagymenő

Tökéletesen teljesítettél az interjún, a leendő munkáltatódnak elmondtál magadról mindent, értesz a közösségi médiához, és a generációddal új látásmódot viszel a munkahelynek. Kiváló eredménnyel végeztél el egy jónevű egyetemet, és rendelkezel a szükséges munkatapasztalattal, mégis két hét múlva csak az elutasító levelet kapod meg, vagy ami még rosszabb, semmi visszajelzést nem adnak.

A gazdasági válság utóhatása, az elmúlt évek legkeményebb munkaerőpiacát teremtette meg, főleg azoknak, akik először keresnek állást. Mit tehet egy újonc az esélyeinek javításáért, egy olyan munkaerőpiacon, ahol az eddigieknél sokkal keményebb a küzdelem egy-egy állásért.

Az Y generáció képviselői általában szabadabban gondolkoznak, és magabiztosabbak az idősebbeknél. Magasak az elvárásaik a munkáltatóval szemben, új kihívásokat keresnek, és nem félnek kérdezni. Értelmes munkára, és értékes munkatapasztalatra vágynak. Erős bennük a vállalkozói, és a csapatszellem, nem félnek kitolni a határokat. Ezek az Y generáció pozitívumai.

A munkaerő-piaci versengésben a munkáltatók gyakran hivatkoznak az Y generációval kapcsolatos aggodalmakra. Munkaerő-piaci tanácsadóként, a munkáltatóktól gyakran halottam, hogy olyan problémáktól tartanak, mint a szervezethez való hűség, vagy a vezetőséggel szembeni tisztelet hiánya.

Az általam hallott legsúlyosabb probléma mégis az, hogy bár az álláskeresők egy része fényes önéletrajzzal, és nagy magabiztossággal érkezik az állásinterjúra, de csak kevés információja van arról a cégről, ahol dolgozni szeretne. Meg kell győzni a munkáltatót arról, hogy az Y generáció pozitívumai fontosak a cég számára. Miközben magadról beszélsz a leendő főnöködnek, fontos hogy említsd ezeket az érveket, és azt éreztesd vele, hogy mit tudsz pluszban adni a cégnek. Ilyenkor arra kell gondolni, hogy mivel tudod az adott személy, és a csapat munkáját segíteni.

y.jpg

Már az interjú előtt meg kell ismerni azt a személyt, aki az interjút vezeti, valamint az iparágat, az adott cég kínálta terméket, és a cég vetélytársait. Az ilyen információk többsége elérhető az interneten, ezért ezeknek a felderítéséhez nem szükséges sok idő, vagy erőfeszítés.

Ilyenkor érdemes kapcsolatot létesíteni olyanokkal, akik az adott cégnél dolgoznak, így jobban átláthatjuk a cég belső működését. Az interjú során képesnek kell lenni arra, hogy meg tudjuk mutatni azt, hogy miben tudnánk segíteni a cég működését. Az előzetesen megszerzett információkat felhasználhatjuk arra, hogy tisztában legyünk azzal, milyen plusz értéket tudnánk a céghez hozzáadni, és az interjút vezető személylyel ezt az értéket kell újra, és újra közölni. Érdemes az interjúztatót arról kérdezni, hogy milyen kihívásokkal kel a cégnél megbirkóznia, és kezdeményezésekről, ahol a látásmódod fontos segítséget nyújthat. Röviden: adj rá okot, hogy foglalkoztassanak.

Fontos ismerni az állásinterjú helyzetének pszichológiai hátterét is. Meg kell próbálni a HR menedzser helyébe képzelni magad. Lehet, hogy az adott állásinterjú számodra a leg fontosabb, de az interjúztató számára a te interjúd csak ugyan annyira fontos, mint bárki másé. Meg kell próbálni megértőnek lenni vele.

Az Y generáció, már napjainkban is segít átformálni a munka, és a cégek viselkedésének világát. És csak rajtad múlik, hogy sikeresen megszerezd az első állásod. A fontos az, hogy legyél szerény, lelkes, és legfőképp legyél mindenre felkészülve.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr237133833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2015.02.03. 11:59:18

Jaj, ugye ez a cikk fordításból van? Brutálisan mellémegy néhol.

Szervezethez való hűség nálunk nem probléma: ha vkit felvesznek vhová, örül, hogy van állása, nem nagyon vándorol. Ma már nem jönnek telefonon a jobbnál csábítóbb állásajánlatok. "Vezetőséggel szembeni tisztelet hiánya": sokat tesznek ám a vezetők azért, hogy ne legyen mit tisztelni rajtuk, ez nem Y generációs probléma, hanem a vállalati kultúra hiányának problémája. Nálunk még arra büszke egy-egy kkv vezető, hogy maga választja ki az embereit, nincs HR-ese... Máshol ez kifejezetten ciki lenne.

"Ilyenkor érdemes kapcsolatot létesíteni olyanokkal, akik az adott cégnél dolgoznak," --- Hogyan?

(Utálnék trollkodni, de a helyesírási és gépelési hibákat javaslom javítani)

kvadrillio 2015.02.03. 12:37:57

A Charlie Hebdo a Rothschildok kezébe került
2015-01-22 12:53:10, csütörtök

Különös egybeesések: a Charlie Hebdo egészen véletlenül a Rothschildok kezébe került néhány nappal a merénylet előtt

Hogy micsoda véletlenek vannak! Rothschild-tulajdonos a Charlie Hebdo mögött; érdekes párhuzamok a párizsi merénylet és World Trade Center ikertornyok felrobbantása között.

A holland Quote gazdasági magazin közlése szerint Edouard de Rothschild családja 2014 decemberében többségi tulajdonrészt vásárolt a Libération francia napilapban, amely egyúttal a Charlie Hebdo kiadója is.

Edouard de Rothschild, december óta a Charlie Hebdo többségi tulajdonosa

A Quote írása szerint a család egyik fiatalabb tagja, Philippe de Rothschild azt mondja, a családban viták folytak a vásárlásról, végül is mellette döntöttek. A 2015. január 7-i támadásban 13 személy halt meg, köztük a lap főszerkesztője. A korábbi 60 ezres helyett a lap e héten már milliós példányszámban jelent meg.

A zsidó Rothschild család a XVI. századra visszavezethetően foglalkozik banki ügyletekkel. A XIX. században a Rothschildok voltak az európai államok legfontosabb hitelezői. Ma is a világ leggazdagabb és legbefolyásosabb családjai közé tartoznak.

Eddig a holland lap tudósítása. Ehhez csak azt fűzzük hozzá, kísérteties a hasonlóság a 2001-es World Trade Center felrobbantása előtti eseményekhez.
Ott egy zsidó pénzügyi befektető, Larry Silverstein, a Silverstein Properties Inc. tulajdonosa a szeptemberi események előtt 3 hónappal, ki tudja, milyen meggondolásból, kibérelte a World Trade Centert annak tulajdonosától, a New York-i és New Jersey-i Kikötői Hatóságoktól.

Larry Silverstein. A WTC ikertornyok fölrobbanása miatt érzett fájdalmát enyhítette a 7,2 milliárd dolláros "kártérítés"

A bérleti szerződés szerint Silverstein a következő 99 évben összesen 3,2 milliárd USD bérleti díjat fizet a tulajdonosnak.
Silversteint azonban nem gyötörték gondok az ikertornyok fölrobbantása után. Valami titkos elővigyázatosságtól vezérelve, a bérleti szerződés megkötése után olyan biztosítási szerződést kötött, melynek értelmében 7,2 milliárd USD üti markát kár, megsemmisülés esetén. Tehát még egyszer: nem a (közszolgálati) tulajdonosnak, hanem a zsidó bérlőnek járt a kártérítés. Így a német viszontbiztosító, a Müncher-Rück révén Németország is hozzájárulhatott Isten választottjainak kárpótlásához.

Az ilyen nagyszerű embereknek, mint Silverstein, nagyszerű barátaik vannak. Hála New York zsidó polgármesterének, Bloombergnek, sikerült befektetőket találni az új World Trade Center felépítésére, úgy, hogy Silverstein 7,2 milliárdja a bankszámláján maradhatott.

Mint tudjuk, Isten kedveltjei mellett másoknak is csalhatatlan ösztönük volt a közelgő katasztrófát illetően: három tőzsdei nappal a merénylet napja előtt megsokszorozódott az United Airlines légitársaság részvényeinek opciós kereskedelme. (Opciós kereskedelem: az illető nem egyszerűen részvényt vesz, hanem a részvény értékének csökkenésére vagy emelkedésére spekulál. Kedvezőtlen esetben minden föltett pénzét elvesztheti, de ha szerencsés szimatja volt, megsokszorozhatja a föltett pénzt.)

- A gyilkosok 5 perc alatt 13 embert végeznek ki abszolút profi módon. Utána kezdő amatőrökké mutálnak, akik a meneküléshez használt autó hátsó ülésén hagyják az igazolványt, ami azonosításukhoz vezet. Egyébként: ki az a sofőr, aki előveszi igazolványát, és a hátsó ülésre dobja? Nehéz itt nem 9/11 arab terroristájára, Attára gondolni, akinek tűznyomoktól mentes útlevele 2 nappal később került elő a WTC környékén.

- A gyilkosokat nagy és erős testalkatú férfiaknak írják le. Hogy illik ez ahhoz, hogy a fivérek egyike 1,69 cm és vékony testalkatú volt? Az interneten mindenki megkeresheti Cherif Konachi nevét és képét.

- A lap szerkesztősége 2014. májusában költözött a jelenlegi helyére. Számos korábbi, merénylettel történt fenyegetés miatt a lap némileg álcázta a szerkesztőséget. Az annak helyt adó emeleten cégtábla nem volt. A heti szerkesztőségi konferencia pontos időpontját csak a résztvevők és néhány bennfentes tudta. Az iszlamista terroristáknak nem lehettek eszközeik ezeknek kiderítésére, titkosszolgálatoknak annál inkább.

- Az egyik túlélő újságírónő azt mondta, hogy a támadók egyike kék szemű volt. Hogy lehet ez, mikor a terrorista fivérek barna szeműek voltak?

- Az ügyben nyomozó egyik rendőr (állítólag) öngyilkosságot követ el. Mi űzte őt halálba?

- Hogyan lehetséges, hogy órákkal az esemény után a rendőrség rendelkezésére áll a tettesek életrajza, amelyből az is kiderül, hogy egyikük rendőrségi megfigyelés alatt állt?

- Hogyan lehetséges, hogy egy újságírónak és nem rendőrnek sikerül kapcsolatba lépni a menekülő tettesekkel?

- Hogyan lehetséges az, hogy a kóser szupermarket támadója és túszejtője, Amedy Coulibaly megbilincselt (esetleg csuklójánál összekötözött) kézzel próbál menekülni, és így lövik szitává? Lásd a videót és a kinagyított képeket, pl. itt. Nem volt még rá példa, hogy valaki

kvadrillio 2015.02.03. 12:39:05

i megbilincselt kézzel menjen túszejtésre.

Visszatérve a Charlie Hebdo esetéhez, foglaljuk össze még egyszer a tényeket:

Link

A Kuruc.info beszámolt róla, hogy a Charlie Hebdo elsősorban a kereszténységet, különösen a katolikus vallást gyalázta, gúnyolta. Mindezek után elmondhatjuk, a milliós tömeg nemcsak azt skandálta (tudatosan), én is intoleráns vallásgyalázó, kereszténységgyűlölő vagyok, hanem (öntudatlanul) azt is: én is egy megvezetett buta goj vagyok.

Hogy mekkora hatalma van az állítólag mindenről azonnal és pontosan tudósító médiának, mutatja, hogy egy 2003-as felmérés szerint a New York-iak 42%-a nem is tudott arról, hogy a World Trade Centerben volt egy 7-es épület. Mint tudjuk, a 7-es épület pont úgy dőlt össze önmagában, mintha csak szakszerűen felrobbantották volna. Anélkül, hogy repülőgép vagy bármi más megrongálta volna.

Videó a 7.épület felrobbantásának 10.évfordulójáról:

Link

A holland gazdasági lap tudósítása itt olvasható: Quote: “DE ROTHSCHILD'S DRUKKEN CHARLIE HEBDO: 'WIJ TWIJFELDEN OF WE KRANT MOETEN UITGEVEN", 9.01.2015.

Link

A National Journal tudósítását a globalfire.tv/nj honlapon olvastuk 2003-ban.

Link

A mostani párizsi eset gyanús körülményeit a www.extremnews.com/berichte/weltgeschehen/6688152d08e34d0 honlap foglalta össze.

Link

Összefoglalta:
Bálint József

Link

A szólásszabadság-harcosok képmutatása: Rotschild lapjának mindent szabad, de aki velük viccelődik, letartóztatják

A "terrorizmus támogatásával" vádoltak meg egy 16 éves nantesi fiút, mert a Charlie Hebdo elleni merényleten gúnyolódott a "szatirikus" lap egyik korábbi címlapjának (ami persze nem minősült terrorizmus támogatásának) kifordításával. A karikatúra a lap meggyilkolt főszerkesztőjét, Charbot ábrázolt a lappal a kezében.

A letartóztatott fiú egy karikatúrát rajzolt, melyen gyakorlatilag kifordította a Charlie Hebdo egyik 2013 júniusi címlapját. Az eredeti, Koránt tartó muszlim férfit a párizsi merényletben lemészárolt Charb nevű karikaturistára cserélte, aki a kifogásolt Charlie Hebdo számot tartja a kezében. A főalak testét szaggató töltények maradtak, de a szöveg változott: "A Korán szar, nem állítja meg a golyókat" feliratban a Korán szót a Charlie Hebdóra cserélte.
A fiú nevét nem hozták nyilvánosságra. Múlt hét csütörtökön rövid időre őrizetbe vette a rendőrség terrorizmus támogatásának vádjával, miután a Facebookon megosztotta karikatúráját - jelentette a France3. A fiú szabadlábra helyezését péntek reggel kezdeményezte az ügyész, pártfogói felügyelet elrendelése mellett. Azt mondta, minderre azért van szükség, hogy a fiatalkorút megtanítsák arra, hogy felelősséget vállaljon a tetteiért.
A hírcsatorna beszámolt arról is, hogy egy nappal korábban egy tizennégy éves nantesi lány ellen is nyomozás indult, aki a villamoson azt kiabálta: "Mi vagyunk a Kouachi nővérek, és lesz majd Kalasnyikovunk is."

(Hír24 - Mandiner nyomán)

Link

0 komment , kategória: POLITIKA

MIÉRT NEM LÁTTAM, OLVASTAM EZT A HÍRT AZ INDEX OLDALAIN ??????????????

kvadrillio 2015.02.03. 12:42:09

@kvadrillio: JASHHH...ÉS AZÉÉÉÉ NYOMTATTÁK A VÉGÉN MÁR 5 MILLIÓ PÉLDÁNYBAN A CHARLIE HEBDÓT MER A RÓÓÓCSILDÉK NAGYON SZERETIK A PÉNZT ??????? :o)))

A rokkant is ember · http://arokkantisember.blog.hu 2015.02.03. 13:10:17

"Már az interjú előtt meg kell ismerni azt a személyt, aki az interjút vezeti..."

ahh... és ezt mégis hogyan??? Ki járt már olyan állásinterjún Magyarországon, ahol a telefonos egyeztetés/előszűrés után biztosan tudta, hogy tényleg az (és CSAK az a személy inerjúztat), akivel beszélt? Arról nem beszélve, h. minél nagyobb a cég, annál valószínűbb, hogy más a döntéshozó, mint aki interjúztat....

Irbisz 2015.02.03. 13:13:10

Az "Y-generáció"-nak tulajdonított és szépen felsorolt előnyökkel csak az a baj, hogy ezeket kb. minden nemzedék fiataljaira el lehetett volna mondani, mert ez általános tulajdonsága a mindenkori fiatalságnak ... Szóval igazából csak felhypolt bullshit hogy ez a nevezett generáció ebben ennyire hű de különleges lenne, ugyanis 15-20 éve is ilyen volt a most 35-45 éves generáció (persze az olyan általánosságok szintjén, mint amit a cikk ír).
ha meg már ilyen általánosságok szintjén mozgunk, akkor az is kijelenthető, ami miatt sok helyen nem szeretik a nevezett generációt, a felsőoktatás romlása miatt (a PISA tesztek siralmas eredményei már a nevezett generációban is tetten érthetők) tudásuk átlagosan (jóval) kisebb mint várható lenne, vagy amit magukról tartanak. Tovább jellemző a minden most akarok mert nekem jár attitűd, (kemény) munka és eredmények nélkül szeretnének (gyorsan) előrelépni.
Mivel a legtöbb cégnél nem a dolgozó saját elvárásai, hanem a mutatott teljesítmény és képességek az elismerés alapjai, ennek érthető elmaradása miatt közülük sokan a munkáltató számára kívánatosnál gyorsabban váltanak és mennek tovább. Mivel ez a gyors fluktuáció nem kívánt semmiylen komoly cégnél, érthető hogy van ellenérzés az "Y-generációval" szemben, ki alkalmaz olyan embert szívesen, aki esetleg utána dobbant mire betanítják, oktatják, mentorálják és beleölnek sok munkaórát és zsetont. Hogy Ennek a mentalitásnak mi az oka, na az megérne egy komolyabb elemzést :)
Egyénszinten persze vannak motivált, baromi jól képzett emberek köztük, akiket minden munkáltató tárt karokkal vár, teljes joggal, de ők inkább kivételek.

Irbisz 2015.02.03. 13:26:10

Másodjára átolvasva pár dolgo a szemembe ötlött:

"Az Y generáció képviselői általában szabadabban gondolkoznak, és magabiztosabbak az idősebbeknél."
Viszont ez sokszor tudás és gyakorlat (azaz alap) nélküli magabiztosság, igy ez inkább a nagyképűség kategóriája a mukáltató szemszögéből ...

" Magasak az elvárásaik a munkáltatóval szemben, új kihívásokat keresnek, és nem félnek kérdezni."
Ööö, a jogban is léteznek jogok és kötelességek. Egyik oldalról az elvárás megvan, és magas is, de valamit le is kellene tenni az asztalra, nem csak elvárásokat támasztani :)
Ez már nem akkora erőssége elég sokaknak.

"Az általam hallott legsúlyosabb probléma mégis az, hogy bár az álláskeresők egy része fényes önéletrajzzal, és nagy magabiztossággal érkezik az állásinterjúra, de csak kevés információja van arról a cégről, ahol dolgozni szeretne."
Ez elég érdekes, nem is hiszem hogy így van, legfeljebb ezt mondják az elutasítás valódi oka inkább a nem megfelelő viselkedés (nagy magabiztosságot egy interjúztató könnyen nagy mellénynek láthat), elégtelen teljesítmény az interjún.
A cégről való elégtelen ismeret nagyon speciális esetekben lehet csak kizáró ok.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.02.03. 13:42:43

Azt, hogy a cégek nem szeretik azokat, akiket miután betanítanak "dobbantanak", a cégek remekül ki tudják ellensúlyozni: nem tanítanak be, nem mentorálnak. És akkor a dolgozó majd emiatt dobbant. :)

Abban pedig van igazság, hogy minden generáció fiatalsága ilyen, mint most az Y. Atekintetben biztos, hogy én még nem láttam olyan fiatalt, aki ne értelmes munkára vágyott volna. Sőt, öreget se nagyon. :)

Irbisz 2015.02.03. 13:54:38

@Hujber Tünde: Az hogy egy cégnél cserélődnek az emberek, nem valami nagy csoda. Viszont nem mindegy kit és mire képeztek ki azok közül, aki mondjuk jóval hamarabb keres kihívást más cégnél, mint várható lenne.
Egy 25. gipszjakab elmenetele egy sor mellől, egy call center-ből senki nem ver szíven. Vannak olyan munkakörök, ahol a betanulás utáni (nem sokkal későbbi) elmenetel nem ez a kategória.
Viszont ha valaki ezt párszor megtette, az önéletrajzában már nem előny hogy sok helyen volt, és több vállalatnál szerzett tapasztalatot, hanem inkább hátrány, mert jogos a kérdés, nem összeférhetetlen-e, nem alkalmatlan-e a szisztematikus munkára, vagy mi vele a gond hogy 5-6 év alatt 6-8 munkahelyet megjárt.
Ez is véglet, pont úgy mint a 20-30 év egy munkahelyen.

Mérnork 2015.02.03. 13:55:39

@Hujber Tünde:
Én nem várom el, hogy értelme is legyen a munkámnak, csak fizessenek érte normálisan. ;-)))

Irbisz 2015.02.03. 14:09:46

@Mérnork:
Mi a "normális" fizetés? Nem mindegy milyen munkakörben, végzettséggel és beosztásban vagy, nem mindegy hogy az országban hol, netán külföldön melózol és milyen területen.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.02.03. 14:15:52

@Mérnork: Akkor minek élsz, ha nincs értelme annak, amit csinálsz?

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.02.03. 14:18:30

@Irbisz: Mindennek meg van az oka. Azt kell kideríteni, mi okozta, hogy XY annyiszor váltott. Az 5-6 váltásból simán lehet, hogy 2-3-szor nem is ő volt a hunyú, hanem a nemlétező vállalati kultúra, a bunkó főnök. Csak ez nem derül ki a CV-ből, mert ilyesmit nem lehet beleírni.

A maradék 2-3-ból pedig lehet jobb fizetés miatti váltás, esetleg költözés a házastárs munkája miatt. De az biztos, hogy a valódik okokat nehéz felderíteni.

Void Bunkoid 2015.02.03. 14:32:32

Annyiból igaza van a fentebb kommentelőnek, hogy valóban - én még X generációs vagyok :) - az Y generációs kollégáim nagyrészt valóban arra mennek rá, hogy a nagy semmiből tapasztalat nélkül a céghez belépve ők 2-3 év alatt vezetői pozícióba tornázzák magukat, ha ez nem megy, vagy nincs ilyen gyors előrejutás akkor meg azonnal húznak, sokszor alig fél év munkaviszony után (nagyobb technikai tudást/szakértelmet igénylő melónál ennyi idő alatt még betanulni sem lehet igazán) - ezt kicsit irreális dolognak tartom.

Illetve a speciális esete, ez tipikusan SSC-kben szokott lenni, hogy megjelenik a néprajzos vagy nyelvszakos bölcsészkislány, elücsörög három hónapot egy service desken, közben vadul építve a kapcsolatokat, aztán egyszercsak valahogy eléri hogy csoportvezetőnek vagy managernek kinevezzék, és onnantól kezdve őt ki sem lehet robbantani, nem akar menni sem előre, sem hátra, nem akar okosabb, tapasztaltabb lenni, őneki már az bőven siker az életében hogy "vezető", keres mondjuk kétszer annyit mint a beosztottjai, dirigálhat öt embernek, valamint az ügyfél nem őt b*szogatja ordítva a telefonba napi nyolcvanszor, valamint a fluktuáció miatt gyorsan cserélődő deskesek között mindig lesz új ember, akinek lehet osztani az észt és okosistennek tűnni.

firg_firg 2015.02.03. 15:35:19

Teccikérteni:

Ereztesd vele, hogy mit tudsz pluszban adni a cégnek.
Adj rá okot, hogy foglalkoztassanak.
Meg kell próbálni a HR menedzser helyébe képzelni magad.
Meg kell próbálni megértőnek lenni vele.
Csak rajtad múlik, hogy sikeresen megszerezd az első állásod.
Legyél szerény, lelkes, és legfőképp legyél mindenre felkészülve.

Egyszeru, mint az 1x1. Na, akkor elöre fiatalok!

tavolirokon2 2015.02.03. 15:42:14

Ekkora kozhelygyujtemenyt mar...

Az elso komment is mekkora mar, az egy masik dettougyanilyen ceg reklamja, ahonnan hasonlo valogatott baromsagok kerulnek indexcimlapra rendszeresen.

Komolyan, mekkora szemetseg mar az amugyis kiszolgaltatott, lelkileg megviselt munkanelkulieket ilyen okorsegekkel leckeztetni meg stresszeltetni!

Nem vettek fel? Nem baj, majd felvesznek mashova, jelentkezz mindenhova.
Miert nem vettek fel? Mert szazan jelentkeztek, es valaki mas volt kepzettebb, vagy szimpatikusabb, vagy olcsobb, vagy haver, vagy szoke, barna, fiu, lany, tokmindegy.

Az idealis jelentkezo leirasabol rogton latszik, mennyire fogalmatlan a szerzo, eleteben rendes munkat kozelrol meg nem latott:
értesz a közösségi médiához = facebookozni tervezel munka helyett.
a generációddal új látásmódot viszel a munkahelynek = okoskodsz mielott betanulnal
Kiváló eredménnyel végeztél el egy jónevű egyetemet = jobb, ha nem tudjuk milyen szakon
rendelkezel a szükséges munkatapasztalattal = kulonben miert jelentkeztel volna? A cikk tobbi resze persze palyakezdokrol szol...

Irbisz 2015.02.03. 15:53:12

@Hujber Tünde:
ha egy állásra van pártucat pályázó, igazából nincs kapacitás (és idő) a valódi gyökérokok feltárására, ez nem lenne értékteremtő tevékenység :)
Maradnak a cv tényei és a szerencse-faktor, hogy ezt nem tekintik kizáró tényezőnek- és legalább interjúra eljut az emberfia.
És manapság, amikor az egész fejlett világban magas a fiatalok munkanélküliségi rátája (néhol döbbenetesen nagy), akkor sok állásnál nem jó ómen az, ha ilyen vándormadár valaki, mert a sok (rövid idejű) munkahely nagyon nem biztos hogy a sok tapasztalat jele.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.02.03. 16:00:42

@Irbisz: Pont az lenne értékteremtő tevékenység, ha feltárnák az okokat. :) Mindkét fél számára az lenne.

A szerencse-faktor mióta értékteremtő tényező? :)

A sok munkahely pontosan a sok tapasztalat jele - csak nem biztos, hogy olyan tapasztalaté, amilyet a munkaadó látni szeretne...

Azt ne felejtsük el, hogy a vándormadársághoz is két ember kell: egy aki, menni akar és még egy, aki hagyja elmenni az illetőt. Ezért is fontos a gyökérokok kiderítése.

Irbisz 2015.02.03. 16:37:27

hehe, nagyon nem értek egyet, önmagában vizsgálva és csak az egyénre nézve természetesen az lenne, és most jön a DE, sok jelentkező esetén ehhez egy egész kis hadsereg kellene, HR-esek, folyamatfejlesztési szakértők, tán még pszichológus is --> a munkáltatónak sokkal többe kerülne a leves, mint a hús.
ez arra az esetre emlékeztet, amikor mindent összevetve évi 0,5 mio Ft-t kárt okozó valamilyen veszteséget megszüntetnek 3,5 millióba kerülő fejlesztéssel és még 400 óra összesített belső munkaóra ráfordítással.
No itt is veszteséget szüntettünk meg, még mutogatni is lehet hogy lám eliminiáltuk a problémát, de azon ritka eseteket kivéve, amikor valamilyen nagy vevőfelháborodást előzünk meg ezzel, evidens hogy jobb üzelti döntés lett volna más utat találni a javításra, sőt még ennél az is jobb lett volna, ha semmit sem teszünk.

nem mondtam hogy a szerencse faktor értékteremtő, hanem ilyenkor már abban is kell bízni.

sok munkahelynél van kilépési elbeszélgetés, ez erre szolgál. persze sok olyan is akad, ahol ez csak formaság, csinálják mert kell, de semmit nem kezdenek vele.

okot és magyarázatot mindenre lehet találni, olyat aki minden kiötölt magyarázkodást el is hisz, már nehezebb.

és igen, olyan is lehet hogy valaki csak azért vándorol mert nem szereti az értelemtlen munkát, zavarja hogy nem látja értelmét annak amit csinál, alkotni szeretne stb., azaz pozitív dolog áll a háttérben: de ekkor is jogos a kérdés, amit feltesz magának az interjúztató, a jövendő főnök "nálam ugyan miért találná érdekesnek és értékteremtőnek a munkát?"

csoio csagasz 2015.02.03. 16:56:36

"de csak kevés információja van arról a cégről, ahol dolgozni szeretne."

Aha. Gyárlátogatást kérsz? Hogyan szerzel valós információt egy olyan világban, ahol a céges kiadványok szövegében a névelőkön kívül minden hazugság, az információt adható dolgozó meg rinyál mert lassan már azért is kibasszák, ha a konkurencia portája előtt nem megy át az utca túloldalára.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2015.02.03. 17:30:20

@tavolirokon2: az első komment milyen cég reklámja?

Gyulimali 2015.02.03. 18:00:09

Én nem tudom, mi ez a nagy elvárás a leendő munkaadók részéről azzal kapcsolatban, hogy ismerje valaki a céget. Ez most komolyan probléma?
Adott egy cég, aki autóipari fejlesztőmérnököt keres, 5 év, motorvezérlő tervezői tapasztalattal. Az illetvő CV-jéből kiderül, hogy alkalmas-e első körben a munkára, vagy nem.
Ha igen, akkor behívják interjúra.
MIt is kellene tudnia a leendő munkaadójáról?
Tavaly eredménykimutatás?
Alkalmazottak száma?
(esetleg ország/telephely szerinti bontásban)?
Termékportfólió?
(ha motorvezérlő tapasztalattal keresnek, azt jelenti, hogy motorvezérlőt kell tervezni. Szóval tökre irreleváns, ha gyártanak még kürtöskalácsot is. Meg, különben is, akkor mi van?)
Nekem ez az egész ilyen HR-es időrablásnak tűnik. Szerintem most ez vette át a "Ha önmagát kellene jellemeznie, milyen bútordarab/állat/párna lenne...
Ha valamelyik cég, pl gyártósori operátort keres, annak miért kell tisztában lennie azzal, hogy s cég világszerte hány telephellyel/sales központtal/fejlesztőközponttal rendelkezik?
Miért, ha tökéletesen megfelelk a munkára, de nem tudom, mennyi volt az EMEA régió 2012-es EBIDTA profitja, akkor már fel sem vesznek???
És, vajon, attól, hogy egy pályázó előre tanulmányozza a munkaadó honlapját, előnyben lesz majd?
És, ha kiküldött 30 CV-t, akkor mind a 30 céget káderezze le, holott kb. 28-hoz be sem fogják hívni?
Ez most komoly?
Csak szeretném megemlíteni, hogy itt, Bajorországban az összes fejlesztőcég, akiknek gépész/villamosmérnök/programozóra van szüksége, vért izzad, hogy találjon megfelelő embereket a feladatokra. (és nem amiatt nem találnak embert, mert a pályázók nincsenek tisztában a cég adataival.)
Aztán, a gyors előrelépés esete:
- Ki lehet ám ismerni egy adott cég szerkezetét, akár igen hamar is.
- Például, ha a vezetői pozíciókra MINDIG valami külsőst vesznek fel, akkor annál a cégnél eléggé minimális az esély arra, hogy valaki fentebb lépjen a ranglétrán....
- Aztán, ha nem ez a helyzet, de az illető becsülettel/kiemelkedően csinálja a dolgát, de 2-3 év után sem látja semmilyen jelét az előrejutásnak, akkor sem biztos, hogy érdemes várnia még 2 évet, hátha kinevezik.
- Ugyanis, 25 évesen, mondjuk friss diplomával még van ideje valakinek várni 5 évet, mire kiderül, hogy nem tervezi a cég előléptetni, de 35 évesen már nem biztos, hogy érdemes ennyit várnia egy negatív válaszra. Pedig akkorra már 10 év, szakirányú tapasztalata, van és simán Senior a szakmájában.
- Szervezethez való hűség hiánya: Ezt azért simán meg is lehet fordítani a szervezet munkavállalóhoz való ragaszkodás. Ezen felül az alkalmazottakkal való bánásmód mikéntje is eléggé releváns ezügyben. (egy idióta, hajcsár főnök, a folytonos lelki terror, a folytonos kirúgással való fenyegetőzés, a napi 10+ órás munkaidő elvárása kompenzáció nélkül, az évről évre nyíló bér-olló az újonnan felvettekkel szemben mind igen durván rombolja ezt a hűséget.)
- Vezetőséggel szembeni tisztelet hiánya: Na, ezt nem tudom igazán értelmezni. VIsszatekintve csak pár saját példa jut hírtelen az eszembe:
- Az osztályvezető belehazudik (több személy, többször is) az egész osztálygűlésen résztvevők szemében
- Nem ismert, hallgatólagos megállapodás a külföldi irodával, hogy SENKIT nem vesznek át ugyanazt 4x annyi pénzért csinálni a nyugati irodába.
- Papríron/kommunikációban van Job rotation, de valójában 2 évig van-munka-nincs-munka-van munka, jajj mégsincs munka-jövő héten alá lehet írni a szerződést- "Ó, a szabadságom alatt visszavonták a pozíciót", stb.
- A nyugateurópai vezetők Magyarországon Budai villákban élnek, amiket a cégeik egy átlagos fejlesztőmérnök havi fizetésénak 3-5x ért bérel.
- A munkavállalók problémáival való együttérzés teljes hiánya.
És még sorolhatnám...
Vegyük már figyelembe, hogy Magyarország még jelenleg is egy Low budget ország, és KIZÁRÓLAG emiatt vannak jelen a nagy multik az országban.
Ezen felül a magyar adóprés olyan irreaélisn magas, hogy matematikai esély sincs arra, hogy egy német mérnök bérének a közelébe jusson egy magyar.
Németországban pl. olya 35% a bér utáni adófizetési kötelezettség. míg agyarországon olyan 70%.
Nem nehéz kimatekolni, hogy a mostani magyar bérek duplázása azonnal versenyképtelenné teszi a magyar munkaerőt, legyen az akármilyen szuper hatékony.
Innentől fogva a német munkaadó inkább Németországban fog ugyanannyi bérért felvenni egy allkalmazottat és bezárja a magyar fejlesztőközpontját a rákba.
Ha szerencsések az ott dolgozók, akkor esetleg felajánlanak nekik egy új állást ott.
Ha nem azok, akkor az egész központ költözik Románoába, vagy Bulgáriába.

Gyulimali 2015.02.03. 18:02:09

Ja, és, ah nincs konkrétan ott dolgozó ismerősöd, egészen pontosan NULLA esélyed van bármilyen belső információ megszerzésére.
Ugyanis a belsős dolgozók neve/elérhetősége alaposan el van zárva a külvilágtól.

ritmikus csimpifon 2015.02.03. 18:19:44

A poszt egy bullshit.
Gyulimali 2015.02.03. 18:00:09
" itt, Bajorországban az összes fejlesztőcég, akiknek gépész/villamosmérnök/programozóra van szüksége, vért izzad, hogy találjon megfelelő embereket a feladatokra"
Tényleg? Megyek :)

kvadrillio 2015.02.03. 18:58:45

@ritmikus csimpifon: ..és ha oknyomozó kinyomozná, hogy végül is kit vettek fel, kiderülne, hogy pont egy valakinek a valakijét !....ÉS...PONT .

....AKINEK KAMUJDIPLOMÁJA ÉS KAMUNYELVVIZSGÁJA VAN, NINCS KELLŐ MUNKATAPASZTALATA, NINCS KIVÁLÓ EREDMÉNYE....DE ! VAN NEKIJEHHH KAPCSOLATI TÖÖÖKÉJEHHH ! :)

...OCCT EZÉÉÉ NEM JAVÍTJÁK MEG AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÁST SEM....ÉS EZÉRT NEM TUDNAK IDEJÉBEN INTÉZKEDNI MEGFELELŐ ILLETÉKESEK SEM..., MERT MIND...VALAKINEKL A VALAKIJE !

kvadrillio 2015.02.03. 19:07:19

...AZT PEDIG FELETTÉBB ÉRTÉKELÉNI TUDOM CSAK, HOGY MIUTÁN-AZUTÁN MERKEL TUDÓSASSZONY VÉGZETT ORBÁNNAL....MÉG LEÜLT BESZÉLGETNI-TÁRGYALNI A ZSIDÓ RABBIKKAL ( NO NEM AZ IGAZI NYOMORBAN ÉLŐKKEL, MUNKANÉLKÜLIEKKEL, ELKESEREDETT CIVILEKKEL, AKIK MAGYARORSZÁG NÉPESSÉGÉNEK KÉTHARMADÁT ADJÁK !!!), HANEM A ZSIDÓ RABIKKAL, AKIK ELMONDHATTÁK MILEN JÓL ÉRZIK MAGIKAT MINÁLUNK ..., ITT MAGYARORSZÁGON....., AZTÁN ANGÉLE NÉNI HAZARÖPÜLT A FELLEGEK HÁTÁN, HOGY MINDEN RENDBEN VAN MAGYARORSZÁGON....UGYE...

BESZARÁS !

...AZÓTA HOSSZAN GONDOLKODOM......MILYEN TÁRSADALMI STRUKTÚRÁT IS ÉPÍTETT FÖL ITTEN EZ ORSZÁGBAN ORBÁN VIKTOR.

VAN UGYE Ő, MEG A SLEPJE.....ÉS VAN UGYE A ZSIDÓ RABBIK SZÖVETSÉGE, MINT ORBÁN SZÖVETSÉGE.

A TÖBBI KÉTHARMADA EZ ORSZÁGNAK....NU, AZ....NINCS !!!!!

ENNYIKE...

teaház 2015.02.03. 20:02:07

@Gyulimali: Nagyon, nagyon egyetértek!!!

Labrat01 2015.02.03. 20:57:00

@A rokkant is ember: én pont tudtam, hogy kik fognak interjúztatni, nyilván tudod, hogy kivel fogsz találkozni, oszt utánanézel

Labrat01 2015.02.03. 20:59:06

@Irbisz: ha belekérdeznek alapvető infóval kapcsolatban a cégről, és meg se nézted, akkor kakukk

kvadrillio 2015.02.03. 21:05:13

Endre Hídvégi · Kiemelt hozzászóló · Budapest, Hungary
Várható volt,hogy a mérhetetlenül bugyuta és primitív balliberális ellenzék önmaga tehetetlenségének elkendőzésére,megpróbál mindent belemagyarázni ebbe a látogatásba a saját szája ízük szerint.Felesleges! Angela Merkel tényszerűen megtárgyalta Orbán Viktorral amit akart, amivel nem értett egyet(liberalizmus-illiberalizmus) nem kommentálta.Politikusként elvégezte a dolgát -ennyi. Ez a sok baron ballib megpróbál valamiféle elmarasztalást kihámozni. Engem viszont egy dolog nagyon elgondolkoztatott, és erről ebben a cikkben sem esett szó. Eljön Magyarországra a világ egyik vezető nagyhatalmának képviselője és Budapesten!!!! találkozik a zsidó szervezetek képviselőivel.Kik lehetnek azok a háttérben álló emberek, akik ezt keresztül tudták vinni? Miért nem a Németországban -ahol egyébként fényévekkel nagyobb az antiszemitizmus,mint nálunk - tárgyal az ottani vezetőkkel, mi köze lehet neki az itteniekhez? Az auschwitzi emlékezésen túl vagyunk, az már oka fogyottá vált.A vitatott emlékmű ügye szóba sem került.Szívesebben láttam volna, ha Angela Merkel az ukrajnai hómezőkön elesett 200 ezer magyar katona emléke előtt hajt fejet, akik Németország érdekében(is) harcoltak. Majd a szokásos megmondó emberek:TGM,Heller Á.,Konrád György,és a Klubrádió meg a Népszava teljes állománya majd hozsannázik. A megélhetési holokauszt bohocók majd most előbújnak megint.Senki nem kívánja vissza a 70 évvel ezelőtti szörnyűségeket, de azért ezt már illene abba hagyni. Majd siránkozós Steiner Pál(V,ker.) előadja az ATV-ben, hogy őt a zsidósága miatt mennyit üldözik,stb. Az ATV-ben meg szépreményű Kálmán Olgánál az az ember. aki -véleményem szerint . többet ártott Magyarországnak,mint Gyurcsány Ferenc, lebunkózza a magyar miniszterelnököt! Bizonyos Kuncze Gáborról van szó! A legmocskosabb magyar politikus, egy csótány, nála talán még Szálasi is különb volt!!!! Ilyen aljadék politikust magyar föld még nem hordott a hátán! Ezeken kéne elgondolkozni...
Válasz ·
· 42 · 13 órája

...nucsak ?!!! :)...MINTHA ÉN ÍRTAM VÓÓÓÓNA ! :o)

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.02.03. 22:22:02

" értesz a közösségi médiához,"

Úristen. Eddig jutottam el. Ne csodálkozz, ha neked az a legfontosabb kompetenciád, hogy tudsz fészbúkozni, hogy nem kellesz a munkaerőpiacon.

HaCS 2015.02.04. 00:01:57

"Az Y generáció képviselői általában szabadabban gondolkoznak, és magabiztosabbak az idősebbeknél. Magasak az elvárásaik a munkáltatóval szemben, új kihívásokat keresnek, és nem félnek kérdezni. Értelmes munkára, és értékes munkatapasztalatra vágynak. Erős bennük a vállalkozói, és a csapatszellem, nem félnek kitolni a határokat. Ezek az Y generáció pozitívumai."

Ezek pozitívumok? Egy stabil, kiszámíthatóan működő cégstruktúrában? És te adsz tanácsokat?

A létező legrosszabb kombináció, ha a tudatlanság, tapasztalatlanság szabad gondolkodással, és magabiztossággal párosul.
Új kihívásokat keresnek, de még az előzőt sem tudják önállóan megoldani. Jobb esetben csak ráuntak és mást akarnak csinálni. Rosszabb esetben csak a felszínét karcolgatják, de azt hiszik már mindent tudnak, és "nem félnek kitolni a határokat" (nesze magabiztosság). Csak legyen, aki felméri a károkat!

"Magasak az elvárásaik a munkáltatóval szemben"
"Értelmes munkára, és értékes munkatapasztalatra vágynak." Lehetőleg a harmadik munkanapon. Ebbe nőttek bele. Ezt hozta nekik a felgyorsult világ, és a fogyasztói társadalom. Lehetőleg mindent, lehetőleg azonnal. Nem értik, nem akarják megérteni, hogy az értékes munkához stabil tudáson hosszú elmélyedt tanuláson át vezet az út. Fel sem tudják mérni a saját korlátaikat. Hiányzik a türelem. Hiányzik a vágy a valódi részletekbe menő tudásra.

Egyébként ugye nem csak nekem sikerült összekapcsolnom dolgokat?
új kihívásokat keresnek-----szervezethez való hűség
magabiztosabbak az idősebbeknél-----a vezetőséggel szembeni tisztelet hiánya

2015.02.04. 00:36:44

A hr-es posztok többnyire bs szoktak lenni.
Az én érdekem, hogy minél több pénzt keressek a cégé, hogy minél kevesebbet. Ennyi. Manapság kicsit magas a munkanélküliség ergó bármikor kiraknak 50 embert és felvesznek más 30-at feleannyiért aki ugyanazt kell megcsinálja. Ennyi az egész, nem rocket science...

2015.02.04. 00:42:24

"Már az interjú előtt meg kell ismerni azt a személyt, aki az interjút vezeti, valamint az iparágat, az adott cég kínálta terméket, és a cég vetélytársait."

Persze, ahogy azt Móricka elképzelte! Minden egyes állásinterjúra lexikális tudást halmozzak fel az adott cégről, munkakörről, hogyan gondolják ezt? Majd megtanulok és megismerek mindent, ha úgy alakul, hogy felvesznek, addig minek pocsékoljam a drága időmet egy potenciális munkalehetőségre. Az állásinterjú többekközött azért van, hogy a két fél itt ismerje meg egymást, és döntse el hogy megpróbálják-e együtt vagy sem. És nem a renitens ember beszél belőlem, csak egyszerűen a tököm tele van azzal, hogy akkora brutális lufit fújtak a munkakeresés köré, hogy lassan az már az értelmetlenséggel határos.

Y generáció, QR kód a kézzel írt CV-n, motivációs levél, 4 körös állásinterjú, IQ-, Grafológia-, Személyiség teszt, irrális kívánságlista, óriási csaták, stressz, egy szimpla aktatologató pozícióért havi nettó 120-as bérért. Szörnyű a fenti iromány is. Egy eleve inkompetens ember (hr-es) próbálja megtalálni, a tökéletes embert egy általa ismeretlen homályba vesző pozícióra, a saját szubjektív normája alapján, az eredmény a tökéletes kontraszelekció. Igen az, ugyanis a céget bármilyen meglepő, még mindig nem a bullshitelés és a trendiség viszi előre, hanem kompetens szakmai munkaerő, amit persze a legtöbb helyen szarba se vesznek. Nem elég ha értesz hozzá, és teszed a dolgod."Add el magad" szól korunk legnagyobb HR-es lózungja, ez lefordítva annyit jelent, hazudj mint a vízfolyás, és próbálj annak látszani ami nem vagy. Ne dolgozz, menedzselj. Ne oldj meg problémát, kommunikálj. Nem baj ha nem értesz hozzá, dumáld ki magad. Mutass képet, ez a siker titka. Közben feledésbe merült a lényeg: az álláskeresőnek csak egy szimpla szaros állás kell, amiért pénzt kap cserébe, "just business" semmi személyes. A cégnek pedig alkalmas munkerő, ami elvégzi a szar melót.

Mitől lett manapság az álláskeresés ennyire komplikált?

2015.02.04. 00:53:08

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: "Úristen. Eddig jutottam el. Ne csodálkozz, ha neked az a legfontosabb kompetenciád, hogy tudsz fészbúkozni, hogy nem kellesz a munkaerőpiacon. "

És az a meleg, hogy ilyenek vannak döntéshozó pozícióban...
Hálistennek rég voltam álláskereső (persze sose tudhatja az ember mikor kell megint kilincselni) de azt hallottam, hogy a hr-esek mamár a fészbúkon kutakodnak, és eleve hendikeppel indul az állásinterjún, akinek nincs fb accountja. (~nem lehet leinfózni, életvitelét ellenőrizni). Nesze neked közösségi média.

excopp 2015.02.04. 08:13:47

Irbisz 13:13,13:26
HaCs
jankove
-lényegében elmondtátok, amit én is gondolok a cikkről is, meg az Y generáció "különlegességéről" is
- nekem nincs FB oldalam és nem is lesz (sztem értelmetlen)
- már voltam kétszer munkanélküli, de ha a munkaügyi központon múlt volna, sosem lett volna állásom
- a legfontosabb (sajnos) nem a HR-es, hanem a kapcsolatok
- a magyar munkaerőpiacon - ahogy egyébként a társadalom egészében is - a személyes kapcsolatok jelentősége óriási, ergo nincs igazi, tisztességes verseny (a munkaerőpiacon sem)
- persze a tapasztalatok azt mutatják, hogy a személyes függőségek rendszere is igen tartós struktúrákat tud létrehozni (más kérdés, hogy a hatékonyságot nemigen növeli...)

wartburg1963 2015.02.04. 08:36:53

@Jankove:
+1
Tökéletes leképezése a semmitmondó, bornírt, fontoskodó háeres "életvezetési" tanácsoknak.

Irbisz 2015.02.06. 08:19:12

@Labrat01:
Ezt neked ki mondta? :DD
Eleve nem tudom mit gondolsz alapvető infónak, másrészt igazából lényegtelen, sokkal fontosabb az hogy milyen pozícióra pályázol, milyen a mutatott teljesítményed ill. egyéb, a munkakör betöltéséhez szükséges kompetenciáid (abszolút, illetve relatív a többi jelölthez viszonyítva).

Labrat01 2015.02.06. 23:27:33

@Irbisz:
te hr/recruitmenttel foglalkozol ? nyilván arra értettem, amikor megvannak a szükséges dolgok, és behívják az embert interjúzni. a pályázásnál nyilván a nem kompetenseket be se hívják.

Irbisz 2015.02.09. 10:01:44

@Labrat01:
nem, semmi közöm hozzá. viszont amit tapasztaltam, hallottam (beszélgettem pár hr-es ismerőssel is), az alapján ez csak amolyan lótifuti pozícióknál van csak így.
komolyabb (vezetői, nívósabb szakértői) pozícióknál amit mutat a delikvens hard és szoft kompetenciákban, az dönt, nem az, ki olvasott utána mélyebben a cégnek, és több minél több dolgot róla.
totál holtverseny alapján aztán tényleg lehet ez az a bizonyos döntő momentum. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ne nézzük meg hová pályázik valaki, de 1-2 óránál szerintem elvesztegetett idő erre elpazarolni.

Labrat01 2015.02.09. 13:30:15

@Irbisz: na, akkor ezt megbeszéltük
süti beállítások módosítása