Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Akarsz utat építeni Szibériában?

2015. június 29. - nagymenő

Egy nyolc napos tábor ára alig több mint 300 euro, plusz az útiköltség. A szervezők elsősorban 18 és 60 év közötti jelentkezőket várnak, a jó kondi feltétel. Komoly fizikai munkáról van szó, ráadásul a résztvevőknek a táborhelyek között maguknak kell cipelniük a felszerelésüket.

bajkal.jpg

Az ajánlat elsőre nem feltétlenül vonzó, főleg, ha valaki emlékszik a történelem leckékre. De nem vicc! Sőt! A Great Baikal Trail egy nonprofit szervezet, amely Oroszország első ökoturisztikai útvonalát szeretné kiépíteni a Bajkál-tó körül, illetve gazdasági és társadalmi szempontból fenntartható jövőt biztosítana a régiónak. 2003 óta egy híján 200 nyári tábort szervezetek már, ahol 4800 önkéntes dolgozott velük a világ minden tájáról. Az idén nyáron kilenc nyári tábort indítanak, melyek többnyire két hetesek, de van közöttük rövidebb, nyolc napig tartó is. Nem egy láblógatós nyaralás, a munkáért nem jár pénz, a honlapon szereplő „menü” alapján a kaja sem túl vonzó, de a környezet valóban gyönyörű. Ráadásul a végén haza lehet jönni.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr187582362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása