A gazdaság lassú helyreállásának talán a legfrusztrálóbb része az, hogy a fizetésemelések mértéke még mindig nagyon alacsony. Bár a 2008-as válság óta a részvénypiac beindult, és a cégek bevétele is folyamatosan nő, a közép, és alsóbb osztálybeli dolgozók ennek a hatását csak akkor fogják igazán érezni, ha a fizetések is nőni kezdenek.

A bérek emelkedésének hiányát nemcsak a tőzsde válsága okozza. Ha összehasonlítjuk a dolgozók fizetését és a produktivitást, akkor azt láthatjuk, hogy az elmúlt pár évtizedben a kereset, és a termelőképesség közötti szakadék egyre csak nő. Bár a produktivitás (amit jelen esetben az óránként megtermelt anyagi javakat jelenti) 1973, és 2013 között 74 százalékkal nőtt, a dolgozók kompenzációja ehhez képest csak 9 százalékkal emelkedett az Economic Policy Institute adatai szerint.

A témáról Gillian White gazdasági újságíró beszélgetett Jan W. Rivkin gazdaságkutatóval, az amerikai Harvard Business School dékánjával.

Gillian White: Mikortól nő a szakadék a bérek, és a dolgozók produktivitása közt, és ez mit jelent a dolgozóknak azt a tényt leszámítva, hogy a fizetések csak alig emelkednek?

Jan Rivkin: A második világháború után a fizetések együtt emelkedtek a munka hatékonyságával, de a hetvenes évektől kezdve a hatékonyság nagyságrendekkel gyorsabban emelkedett, mint a dolgozók fizetése. Ez az eltérés azt mutatja, hogy a cégek bevétele sokkal nagyobb, mint az alkalmazottaiké.
Ha az USA gazdasága egészséges és versenyképes lenne, akkor azt láthatnánk, hogy a vállalatok két dolgot csinálnának: bekerülnének a nemzetközi kereskedelembe, és ezzel emelnék az átlagos amerikai életszínvonalat.

White: Sokak szerint a szakadék kialakulásában fontos szerepet játszott a dolgozók gyenge érdekérvényesítése, ön szerint ez igaz?

Rivkin: A problémának egyszerre több oka is van, ezek közül az egyik a technológiának, és a globalizációnak való alárendeltség. A másik fontos ok az általános alulfinanszírozottság, ami egy sor hiányossághoz vezet, ugyanis a cégek csak akkor lehetnek produktívak, ha képzett munkaerővel, jó beszállítói hálózattal, fejlett infrastruktúrával, és erős kutatás-fejlesztéssel rendelkeznek. A harmadik pedig a szervezetek, politikai rendszerek, és az érdekérvényesítés lehetőségének változása, ami a közös bértárgyalások hiányában, és a szakszervezetek gyengülésében testesül meg. Igen, az hogy a probléma kialakulásában szerepet játszott ez is, nem kérdés, de hogy valójában mekkora szerepe volt, azt nem lehet tudni.

White: Értem, beszéljen még a probléma kialakulásának, és fokozódásának fő okairól.

Rivkin: A nyolcvanas évek technológiai, és geopolitikai változásai megteremtették a globális piac létrehozásának lehetőségét. Lehetségessé vált bármilyen üzlet, és egy sor egyéb tevékenység távolról való irányítása. A globalizáció, és a technikai fejlődés előnyösen hatott az amerikai gazdaságra, de sok egyéb hatása is volt.

White: Pontosan milyen egyéb hatásokról van szó?

Rivkin: Meggyengült a cégek, és a közösség kapcsolata. Ezek a kapcsolatok segítették a közös beruházások létrejöttét, amik az utóbbi időkben visszaestek. Másodszor ez nagy nyomást gyakorolt a középosztálybeliekre, akiknek hirtelen több százezer jól képzett, és elkötelezett álláskeresővel kellett versenyezniük. Ezen a ponton kezdett növekedni a produktivitás és a kereset közötti szakadék.
A harmadik fontos változás a képzettségi skála másik végén következett be. Azoknak, akiknek kiemelkedőek voltak a képességeik, ekkor kezdődött az aranykor, mivel ők ezután a világ bármely pontján tudták értékesíteni képességeiket a technika segítségével.  Ekkor indult növekedésnek az egyenlőtlenség.

White: Ez a bizonyos szakadék, az egyenlőtlenség egyéb formáihoz hasonlóan úgy tűnik, leginkább a középosztályt érintik, ön mit gondol erről?

Rivkin: Szerintem inkább a középosztály versenyképessé tételére kellett volna törekednünk ahelyett, hogy betarthatatlan ígéreteket tegyünk a jólét illúziójának fenntartása érdekében. Az ígéretek, mint a hitelek meghosszabbítása annak érdekében, hogy az emberek, például házakra beruházhassanak, a nyugdíjasok egészségügyi ellátásának fokozott támogatása, vagy hogy a kormány közvetlenül önt fogja alkalmazni.

White: Tehát ön az előbb azt mondta, hogy ez egyáltalán nem csak a középosztály problémája, hanem mindenkit érint, és a szakadék a gazdaságra is hatással van.

Rivkin: Igen, az általam leírt divergencia nem csak a középosztály, hanem az egész társadalom számára problémát jelent. Egy szegény középosztállyal ugyanis csökken a fogyasztás mértéke is. Boldogtalan dolgozókkal csak egy csapatnyi nem túlzottan produktív embert tudunk alkalmazni. Ha csak a legkreatívabb töredékét alkalmazzuk, az nem tesz jót a társadalomnak. Ha a középosztálybeliek nem boldogulnak, akkor üzletellenesek lesznek. Ezért is kéne aggódnia a középosztály helyzete miatt annak a bizonyos 1 százaléknak, nemcsak erkölcsi, de üzleti okok miatt is.

White: Ön szerint van lehetőség a probléma orvoslására, vagy legalább a szakadék csökkentésére?

Rivkin: A munkában vannak egyes megállíthatatlan erők, amiket talán nem is lenne érdemes megállítanunk, még akkor sem, ha képesek lennénk rá. A globalizációt, és a technikai fejlődést nem lehet megállítani, viszont nekünk is sok mindenbe van beleszólásunk.
Lépéseket kell tennünk azért, hogy a különböző szektorok közt szorosabb együttműködés alakuljon ki.
Bár a közös beruházások nem helyettesíthetik a fizetések emelését, de a fizetéseket a piac versenyképessége határozza meg. Valószerűtlen hogy egy olyan alkalmazottat jobban megfizessenek, aki nem elég hatékony a cég számára. Szerintem a cégek vezetőinek lassan rá kell jönniük arra, hogy nem maradhatnak fent sokáig, ha az alkalmazottaik küszködnek.