A dolog lényege a következő, ha nem szúrod ki fél óra alatt, hogy ki a balek az asztalnál, Te magad vagy a balek” – ha olykor-olykor pókerezel, de nem ismerted még ezt a mondást, akkor szomorú hírem van: eddig te voltál a BALEK. De hogy miért is kezdtem a Pókerarc című film klasszikus idézetével a mondanivalómat, hát pofon egyszerű. Friss diplomásként kikerülve a munkaerőpiacra, hamar rá kellett döbbennem, hogy a munkáltatók pókernyelven „fish”-nek nézik az embert. És itt nemcsak arra kell gondolnunk, hogy az üzleti világban a nagy hal megeszi a kishalat, hanem arról is szó van, hogy a munkavállalónak egészen más szabályokkal kell játszania ugyanazt a játszmát.
Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy nem vagyok szenvedélyes pókerjátékos (persze az alkoholista is azt mondja, hogy nem iszik, de itt kénytelen leszel hinni nekem). Amit sokkal inkább fontosnak tartanék megemlíteni az az, hogy közgazdászként végeztem egy neves egyetemen, mégis más vizekre sodort az élet. A manapság oly divatos média világába. A történet érdekessége, hogy nekem eszem ágában sem volt ezen a területen elhelyezkedni, a gazdasági élet sokkal inkább érdekelt. A valóság show szereplők, vagy az a sok ezer felvételiző, aki egy médiaiskolában kezdi meg napokon belül tanulmányait biztosan valamilyen UFO-nak gondol emiatt, de ez az igazság. Az élet mégis úgy hozta, hogy egy tévétársaságnál tölthettem néhány hónapot, amiből aztán rövidesen kettő év lett. Az egyetemi évek alatt még azért kezdtem el dolgozni, hogy egy kis zsebpénzzel egészítsem ki a havi apanázst, és nem mellékesen egy ilyen munkahely nem is mutat rosszul az önéletrajzban a későbbi pályám során. Az, hogy jó pár hétig nem kaptam fizetést, még elfogadtam, lévén, hogy bele kell még tanulnom abba a világba, amit oly akkurátusan tudnak megtanítani az előbb említett egyetemi falak között. Később azonban már javult valamelyest a helyzet, úgymond napszámosi bérért dolgozhattam egy igen felelős munkakörben. Az akkori tapasztalataimról majd később írok, mert ha most belekezdenék, akkor annyit kellene gépelnem, hogy lemaradnék a néhány perc múlva kezdődő internetes pókerversenyről. Ezért maradok a lényegnél: időközben lediplomáztam, de a bérezésben, és munkakörülményekben semmi nem változott a nagy médiumnál. Bárki nyugodtan megkérdezhetné, hogy miért nem váltottam, váltok. Az ok nem más, minthogy megszerettem a munkát, rengeteget tanultam belőle, a főállásban megkeresett pénz ugyanakkor kezdett másodlagos lenni az esti, hajnali életem mellett. Pókerezni gyerekkorom óta tudtam, de hogy ebből meg lehet élni ugyanannyira nem gondoltam, mint hogy egyszer a médiában dolgozok majd. Pedig ahogy olvasni lehetett az utóbbi is megtörtént. Friss diplomásként azzal kellett szembesülnöm, hogy nekem és sorstársaimnak semmilyen előrelépési lehetőségem nincsen jó kapcsolatok (jó leosztás), és könyörtelennek tűnő képességek (hatékony blöff) híján. Persze nem úgy csöppentem a piacgazdaságba, mint egy újszülött, nem is igazán az előbb említett dolgok értek váratlanul. Sokkal inkább, hogy válság ide- vagy oda Magyarországon nem látni európai körülményeket biztosító életpályát a fiatalok előtt. Pedig ha minden igaz arra felé tartanánk. Szóval jött a másik felismerés – először a haveri póker partykon, majd később nagyobb versenyeken is - hogy akármennyire is szerencsejátéknak tartják máig sokan a pókert, nyugodtabban lehet alapozni egy életet erre a kártyajátékra, mint amit a magyar valóság nyújt a fiataloknak. De hogy mégis mit nyújthat a póker, a polgári foglalkozás mellett akár helyett; rövidesen megtudhatod, de mint korábban említettem: Mennem kell játszani!
