A foglalkoztatási ráta édes kis hazánkban a második legkisebb az Európai Unión belül; a statisztikák szerint csak Málta áll nálunk rosszabbul. A munkaképes korú lakosság alig 55 százaléka dolgozik papíron, az APEH szemszögéből tehát majdnem minden második magyar (hangsúlyozottan MUNKAKÉPES ember) otthon lógatja a lábát. Ami arra enged következtetni, hogy a feketegazdaság megléte nélkül elviekben nem is működhetne az állam. Arra ugyanis nincs elég kapacitása a költségvetésnek, hogy egy munkavállaló közterhe eltartson egy nyugdíjast, és még egy munkavállalót, aki valamilyen okból nem dolgozik; Ez nonszensz!!! Ez a kis kanyar azonban egy másik témához vezetne, aminek a helye inkább majd egy másik írásban lesz.
A foglalkoztatási ráta szerint felállított rangsorban az élen Hollandia, Dánia, Svédország és hazánk „köldök zsinórja” Németország áll. Látva az elitkört, talán még jobban világossá válik, hogy munka nélkül csak a sült galambot várhatja a magyar gazdaság. Ugyanis pont az előbb felsorolt országok azok, amelyek kvázi az elefántcsonttoronyból figyelik, hogy a válság hogyan bénítja meg az alsóbb szinteken ragadt társakat. Az azonban, hogy az elmúlt években nem voltunk jó tanulók, nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a fejlődés lehetőségéről. Az út mindenki előtt nyitva áll! Ehhez pedig még idegenvezetőnk is lenne, az Európai Unió személyében. A foglalkoztatási ráta növelése az unió által felállított cél is egyben, mely bizonyítottan a képzések fejlesztésével valósítható meg, a munkaerő-kölcsönzéssel, vagy éppen olyan szerkezetei megoldásokkal, mint például a részmunkaidőben történő foglalkoztatás.
Tehát akármennyire is borús a magyar munkaerőpiac látképe, akár mennyire is azt hallani, hogy a magyarok nem is akarnak dolgozni, bizony léteznek olyanok is, akik nem önszántukból erősítik a munkanélküliek táborát. A nyolc órás munkaidő intézménye egyszerűen elavult. És most nem azok érdemeit akarom elvenni, akik napi 12 órát húznak le (előttük le a kalappal), de manapság már rengeteg olyan tevékenységi forma létezik, amit nyugodtan el lehetne végezni néhány órában. Ezzel pedig munkalehetőséget lehetne biztostani nemcsak a kisgyermekes anyukáknak, de akár a főiskolán, egyetem tanulóknak is.
A nemzetgazdasági miniszter szeptember elején jelentette be, hogy a kormány növelni kívánja a nők részmunkaidős foglalkoztatását. Mindez dícséretre méltó, de az állami törekvés nem elég. A munkaadókra is szükség van. Magyarországon ugyanis egyelőre az alacsonyabb, kevesebb hozzáadott értékű pozíciókat lehet betölteni részmunkaidőben. Csupán a társadalmi felelősségvállalás ereje pedig nem fog áttörő változásokat hozni a munkaadói gondolkodásmódban. Az állam viszont ha előnyben részesítené a részmunkaidőben foglalkoztató cégeket, a hozáadott érték hosszabb távon vélhetően nagyobb lenne, mint a támogatás költsége. És ki tudja, lehet néhány év múlva a Beatrice slágere is csak a régi időkre emlékeztet majd!
