A legnyilvánvalóbb ok mellett több érv is szól a leépítések ellen. Természetesen, ha valaki elveszíti a munkahelyét, önmagában óriási probléma, de itt nem csak erről van szó. A 2006 óta tartó leépítések következtében így is nagy számban engedtek már el közszolgákat, és az sehol sincs számszerűen, tanulmányokkal alátámasztva, hogy valójában túlfoglalkoztatottság lenne a különböző intézményekben.

Ugyanakkor, ha a kormány keresztülviszi akaratát, (amire lássuk be, elég nagy esély van), hiába takarít meg egyszerre az állam akár több százmilliárdot, ha az elküldött emberek ellátása a másik oldalon mínuszként jelenik meg. Fehér József, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára tapasztalatai szerint ugyanis az elbocsátottak mintegy kétharmada(!) soha nem tér vissza a munkaerő-piacra. Aki teheti, nyugdíjba menekül, ami szintén azt jelenti, hogy továbbra is az állami ellátó rendszertől függ. Mások több évre munkanélkülivé válnak, ami szintén egyértelmű szituációt jelent.

Adler Judit elemző szerint ez az adat reális lehet, nagyon sokan szorulnak ki ily módon a munkaerő-piacról. Egyedül talán az ipar területén lehet fellendülésre számítani, azonban ott sem ilyen végzettségű embereket keresnek, nincs megfelelő átképzés, így tehát a fűnyíró-elv alkalmazása véletlenül sem fogja elérni a célját. Arról nem is beszélve, hogy az igazán jó munkaerő ha teheti, még idejáben távozik a süllyedő hajóról, és ők valószínűleg meg is találják majd helyüket a versenyszférában.

Könnyen levonható a következtetés, amit az elemző is alátámaszt: nagyfokú minőségromlásra készülhetünk a közszférában. Az állam pedig az elküldésekkel rövidtávon ugyan spórolhat, de ne felejtsük el: ebbe a vitába még a szakszervezetek és dolgozóknak is lehet beleszólása…