Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

A stresszfaktor ára: sok száz milliárd

2011. április 15. - pattani

A multi-kulti ahogyan jött, látott és tartolt, úgy hozta magával a megoldandó feladatokat is: a konfliktuskezelés ma már mindennapi fogalom kishazánkban is. Na nem, mintha eddig nem lett volna szó arról, hogy az ember munkahelyén lehetnek konfliktusok, vagy éppen stressz, csak valahogy úgy lehettünk vele, ahogy lenni kellett: ez van, ezt kell szeretni.

Csakhogy nem megy ez olyan könnyen. Hiszen, ha az ember folyamatosan negatív energiákkal kell, hogy megküzdjön, annak valahol látszódnia kell. Egy amerikai felmérés szerint látszódik is: egy megoldatlan konfliktusban lévő, frusztrációt, dühöt, vagy félelmet átélő dolgozó teljesítménye átlagosan 52%-kal csökken. Vagy, egy másik megdöbbentő számadat: a saját akaratukból kilépők 90%-a feloldhatatlannak tűnő, tartós konfliktus miatt megy el, sok esetben megsértve, dühösen.

De ha valakit sem a „negatív energiák”, sem pedig a számok nem győztek meg, gondolkodjon el azon, hogy a munkahelyén mennyi időt tölt naponta konfliktusok kezelésével, magyarázattal, lenyelt düh utáni megnyugvással, stb. Az amerikai vezetők idejének ugyanis negyede telik ilyen tevékenységekkel.

Végül a legkézenfoghatóbb adat: a vállalatnál az értékmérő a pénz, így hát nem csoda, ha végül a problémák pénzben is kimutathatóak, mégpedig eléggé látványosan: Magyarországon a munkával kapcsolatos egészségkárosodások minimalizálásával évi 4-500 milliárd forintot lehetne megtakarítani, 2007-es adatok szerint. És ez persze nem a teteje. A jó munkaerő pótlása, a teljesítmény csökkenés miatt kieső bevételek és egyéb járulékos költségek mind-mind a konfliktusok árát képezi. Határ persze a csillagos ég. És hogy mi lehet a megoldás? Éppen ez az, amiben a konfliktuskezelő szakemberek segíteni tudnak, de erről majd legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr102828445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása