A mai gyerekek korábban lépnek a pubertáskorba és később válnak felnőtté. Mindez sok nehézséget eredményez. Alison Gopnik írása a serdülőkori problémákat elemzi.
"Mit gondol ez a gyerek?" Ez a kétségbeesett szülők tipikus kérdése, amikor értetlenül állnak gyerekeik tettei előtt.
Hogy lehet az, hogy a fiam, aki képes volt hosszasan részletezni az ittas vezetés veszélyeit mégis részegen vesztette életét? Hogy történhetett meg, hogy a lányom, aki mindent pontosan tud a fogamzásgátlásról egy olyan fiútól esett teherbe, akit nem is szeret igazán? Mi történt a tehetséges gyerekemmel, aki a gimnázium alatt kitűnő tanuló volt, az egyetemről viszont kicsapták, azóta folyamatosan váltogatja munkahelyeit és a nyakunkon él?
A tinédzserek agyát egy olyan autóhoz hasonlíthatjuk, ahol a gázpedál működik ugyan, de a kormány és a fék elromlott.
A pubertáskor mindig is nehéz időszaknak bizonyult, viszont manapság ez a korszak egyre korábban köszönt be. Egyes elméletek szerint mindez az energetikai egyensúly felbomlása miatt van: a gyerekek egyre többet esznek és kevesebbet mozognak.
Ugyanakkor az ipari majd az információs forradalommal párhuzamosan a gyerekek egyre később vállalnak felelősséget tetteikért, tehát egyre később válnak felnőtté. Ötszáz évvel ezelőtt Shakespeare tisztában volt vele, hogy a fiatalok szerelme és a családok közötti ellentét kombinációja nagy rizikóval jár, ugyanakkor ha a sors nem szól közbe a 13 éves Júlia teljesen elfogadott módon egy-két éven belül feleséggé és anyává válhatott volna.
A mai Júliák 20 éven keresztül keresik és gyakorolják a szerelmet, mire megállapodnak és gyermeket vállalnak. A Rómeóink pedig, mintha Mob királynő varázslata alatt álló bohém poéták lennének, akik igencsak benne vannak már a korban, mire megszerzik diplomájukat.
Mi történik, ha a pubertáskor korán kezdődik és nagyon kitolódik? Sok-sok fiatalkori botlás. Szerencsére a pszichológusok és neurológusok egyre jobban átlátják a problémák eredetét.
A magyarázatot abban látják, hogy két különböző neurális és pszichológiai rendszer interakciója segíti elő a gyermekek felnőtté válását. Az elmúlt két évszázadban, de még inkább a legutóbbi generációk élete alatt e két rendszer fejlődési ideje megváltozott. Ez okozza azt, hogy a serdülőkor ennyire elhúzódik és ennyi bajjal jár. A nagy kérdés az, hogyan lehetne a ’tinédzser-agy’ fogaskerekeit újra szinkronba hozni egymással.
Ez a két rendszer felel az érzelmekért és a motivációért. Szorosan kapcsolódik a pubertás kor biológiai és kémiai változásaihoz és az agy azon területeit érinti, melyek az elvárásokra adott válaszreakciókért felelősek. Ez az a rendszer, mely a nyugodt 10 éves gyermeket nyughatatlan, szertelen, érzelmileg túlfűtött tinédzserré változtatja, aki kétségbeesetten szeretné elérni minden célját, kielégíteni minden vágyát és átélni minden lehetséges érzést. Később ugyanez a rendszer változtatja őt vissza nyugodt felnőtté.
Agyműködésünk fontos eleme a kontroll. A belső kontroll rendszerünk működése nagyban függ a tanultaktól. Már gyermekkorunkban tanuljuk az önkontrollt, majd folyamatosan fejlesztjük serdűlő és felnőtt korban is, ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk. Úgy tudunk jó döntéseket hozni, ha korábban kevésbé jó döntéseket hoztunk és sikerült korrigálni azokat. Akkor válik jó tervező belőlünk, ha a terveinket megvalósítjuk és látjuk azok eredményét. Egyszóval gyakorlat teszi a mestert.
A múltban a gyerekek élete tele volt gyakorlattal. Rengeteg lehetőségük volt fejleszteni a felnőttkorban szükséges készségeket, így gyakorlott tervezőkké válhattak. Ahhoz, hogy jó vadásszá, szakáccsá, nevelővé váljon valaki, nem kellett mást tenni, mint gyakorolni ezeket a tevékenységeket már gyerekkorban, majd serdülőkorban is. De mindezt a felnőttek által felügyelt biztonságos világban tehették, ahol az elkövetett hibák nem voltak végzetesek. Mire elérkezett a serdülőkor a fiatal már olyan készségekkel és kontroll rendszerrel rendelkezett, ami ellensúlyozta a pubertáskor erőteljes késztetéseit. A mai világban a gyerekek semmilyen tapasztalattal nem rendelkeznek azokról a feladatokról, melyeket felnőtt korban kell majd ellátniuk. Sok gyerek az iskolába járáson kívül semmilyen más feladatot nem lát el.
A kontroll rendszerünket kizárólag a valós tapasztalatok fejleszthetik. Ez nem azt jelenti, hogy a mai fiatalok butábbak, mint a szüleik voltak. Sőt, bizonyos értelemben sokkal okosabbak. De az, hogy nagyon jók fizikából és kémiából még nem segít a szuflé elkészítésében. Korábban a gyermekek gyakorlati úton sajátították el az élethez szükséges készségeket.
Két nagyon fontos tényt nem szabad elhanyagolnunk az agyműködést illetően. Először is, hogy a tapasztalat formálja az agyat. Ez azt jelenti, hogy szociális és kulturális életünk alakítja biológiai fejlődésünket. Másodszor, a fejlődésünk a környezetünk és a szervezetünk kapcsolatának függvénye.
Ez azt jelenti, hogy a mai serdülők sem reménytelenek. Egyszerűen alkalmat kell teremteni nekik a tapasztalásra, gyakorlásra a fölösleges különórák helyett. Egy fiatalok számára létrehozott program – az AmeriCorps – kitűnő példa arra, hogyan segítsünk a fiataloknak megtapasztalni a valódi élet kihívásait egy védett és felügyelt környezetben.
A szakemberek azt javasolják, hogy az egyetemi hallgatók több időt töltsenek gyakorlattal, miközben részt vesznek és segítik professzoraik kutatásait. Ez sokkal jobban formálja a személyiséget, mint az elméleti előadásokon tanult dolgok. A nyári táborokat és utazásokat is ki kell egészíteni nyári munkával, ami valódi felelősségvállalást jelent.
Röviden tehát a jó hír az, hogy nem kell feltétel nélkül elfogadni a serdülőkori agy fejlődési rendszerét, mivel azt mi magunk is alakíthatjuk és jó irányba terelhetjük.
