Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

A kétgyermekes nők a leghatékonyabbak a munkában

2014. november 05. - nagymenő

Az elmúlt 30 évben, azok a kollégák, azok a kolléganők voltak a legjobb munkatársak, akiknek legalább két gyerekük volt. Erre a megállapításra jutott az egyik amerikai pénzintézet. A meglehetősen intuitív következtetést egy kutatás követte. Az eredmény igazolta a tapasztalatot, a magasan képzett nők közül például valóban hatékonyabbak, eredményesebbek azok, akik két gyermeket nevelnek.

imrs.php.jpg

Federal Reserve Bank of St. Louis 10 ezer fő bevonásával kutatást végzett. Magasan képzett férfiakat és nőket kérdezett meg és elemezte a munkájukat. A kísérleti alanyokat több csoportba osztották. Férfiaknál és nőknél egyaránt voltak gyermektelenek, egy gyermekesek és olyanok, akiknek kettő vagy több gyermeke volt. Nézték továbbá azt is, hogy miként alakult a megkérdezettek karrierje, ha gyerekkel, gyerekekkel vagy még egyedül indult.

Azok a férfiak, akiknek két gyermekük volt, hatékonyabbnak bizonyultak azoknál, akiknek csak egy, vagy egy gyermekük sem volt.

dadproductivity.png

Sokkal érdekesebb eredményt mutatnak a nők. A két gyermeket vállaló nők karrierjének első öt éve is sikeresebb azokénál, akik csak egy, vagy egy gyermeket sem vállaltak.

momproductivity.png

Ennek vélhetően az lehet az oka, hogy aki karrierje elején tudta, hogy több gyermeket akar, az másként használta ki a munkában töltött első éveket. Másként élt a lehetőségekkel és másként gondolkodott például a járulékokról is, mert tudta, tudhatta, hogy a korábbi fizetése fontos lehet a későbbi években, amikor otthon neveli majd gyermekét.

A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy 15 -17%-kal hatékonyabbak, eredményesebbek azok a nők, akiknek gyerekük van. Akinek csak egy, az 9.5%-kal, a második gyerek után pedig plusz 12.5%-kal hatékonyabb a gyermekteleneknél. Ami viszont meglepő, hogy a harmadik gyerek már csökkenést okozhat a produktivitásban.

A gyermeket vállalók hatékonyságát tovább elemezve a kutatók azt találták, hogy szülés előtt és jóval a szülés után mutatható ki a nagyobb hatékonyság. A szülés közvetlen közelében azonban a figyelem a gyerekekre irányul.

A kutatók sok egyéb tulajdonság mellett például azt találták, hogy a több gyermek vállalását tervező nők "hiperszervezettek", ami magyarázat lehet az eredményességükre.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr476867057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2014.11.06. 11:50:27

Azért ezt még lehetne finomítani.
Már az első gyerek több szervezést igényel az anyától, de a második gyereknél ez hatványozódik. Sokkal-sokkal szervezettebben és átgondoltabban kell a napokat bonyolítani 2 gyerekkel, mint gyerek nélkül; és ebbe bele lehet tanulni.
Három gyereknél viszont új dolog jön be: a delegálás. Máshogy nem megy, akkor már nem lehet mikro-menedzselni a dolgokat. Egyes feladatokat ki kell adni nagyobb gyerekeknek, és irányítani, vezetni kell őket. Ezért szerintem a 3-4-sok gyerekes nők sokkal jobb vezetők, mint a gyerektelenek.
Ezt sem ártana vizsgálni.

yetii 2014.11.06. 12:54:12

Ha jól értem, akkor azt vizsgálják, hogy a karrierjük kezdetén volt-e gyerekük?
Mert ha igen, akkor az összefüggés teljesen más, nyilván aki két gyerekkel kezdte a karrierjét, az átlagban később kezdett dolgozni, tehát tovább tanult. Szóval valójában nem amiatt hatékonyabb, mert gyereke van, hanem mert képzettebb...

Ha pedig nem ezt mérték, akkor mit? Mert azért valószínüleg az a tipikus, hogy az embereknek idővel születik egy vagy több gyereke, kevés az olyan, aki a karrierje elején és a végén pont ugyanannyi gyerekkel rendelkezik, ez hogy jelenik meg a mérésekben?

Ez a cikk így elég nehezen értelmezhető...

Deepblue Noir (törölt) 2014.11.06. 15:14:45

@yetii:

nem értelmezhető nehezen.
ez jobbára magasan képzett azaz diplomás, jó fizetésű gondolom jobbára nagyobb cégeknél dolgozó nők

-aki már a kezdet kezdetén tudta, hogy (több) gyereket akar, már az elejétől kezdve tudatosabban, "karrieristábban" állt neki
-szülés után kiesett
-évek múlva (jóval a szülés után) meg valamiért szintén hatékonyabb gyermektelen társainál, de csak az egy-két gyerekeseknél számottevő ez, a harmadik vagy további gyerekek esetén azok már úgy tűnik hogy a "produktivitás" rovására mennek.

meg lehet ezt kérdőjelezni, én is azt teszem, de attól még érthető

[c] 2014.11.06. 17:07:01

@Deepblue Noir: Amerikában végezték a felmérést, ott nem jellemző a többéves kiesés, néhány hónap után mennek vissza dolgozni, legalábbis a tanult, jó pozícióban lévő nők többsége így tesz. Szerintem ez is releváns lehet.
süti beállítások módosítása