A Népszabadság egyik nemrég megjelent cikkében a nyugati EU-s országok bevándorlóktól való félelmét járja körül a szerző. Az ENSZ felmérésére hivatkozik, miszerint a „moldovaiak 90%-a hagyná el hazáját a nyugati munkáért”. A kettős állampolgárságot szerzett moldovaiaknak Románia által szabad az út Nyugatra. A brit és német sajtó a hátsó ajtókról beszél, miközben Moldovában az emberek majd’ 30%-a él a szegénységi küszöb alatt.

Ha az egyének oldaláról közelítjük meg a kérdést, a kivándorlók a jobb élet reményében, munkavállalási szándékkal indulnak útnak. Természetesen vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy Nyugaton „kolbászból van a kerítés”, azonban azok az emberek, akiknek célja az ingyenélés, nem fogják megtalálni számításaikat. Ezt nyilván a munkaadók is látják, és hosszabb távon nem fognak alkalmazni olyan munkaerőt, aki nem akar dolgozni. Fontos szempont az is, hogy a szegényebb rétegekből érkező emberek, akik nem a multinacionális vállalatokból érkeznek, általában olyan munkákat találnak, amelyet az ottani lakosok nem, vagy nem szívesen töltenek be.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a feketegazdaság növekedését, azonban mennyire vádolható az a munkavállaló, aki otthon maradt családját akarja támogatni, vagy csak saját életét pályára állítani?

Minden szentnek maga felé hajlik a keze - mondhatnánk, a nyugati országok védik (védenék) magukat a bevándorlókkal szemben, míg a keleti országok próbálják megtalálni útjukat a Nyugat által definiált jólét felé. A vita tehát folytatható a végtelenségig, de eredményesebb lenne, ha a felek nem azt néznék, mit tehetnek egymás ellen, hanem közelítenék az álláspontokat.