Vagy akár egyedül is. Mondjuk aupairnek. Mi is az az aupair? Röviden és tömören bentlakásos bébiszitter. Főleg lány, de mindenképp 30 éven aluli. Én 19 éves voltam, amikor kipróbáltam magamat pótanyukaként és valamiféle háztartási alkalmazottként.  Angliában, persze, mert ha lúd, legyen kövér. 1 év egy egyéves kisfiúval és a családjával. Életem egyik legjobb élménye volt.

Utazás előtt beszereztem minden információt korábbi aupairektől, internetes oldalakról, hogy aztán teljesen felkészülten vághassak neki az útnak. Mondanom se kell, értek meglepetések… Elsőként a nyelvtudásom hiánya. Bármilyen meglepő, és bármennyire imádok beszélni, a középfokú nyelvvizsgám köszönőviszonyban sem volt a valóságos nyelvtudásommal… Egy hónapig kisszótárral a kezemben igyekeztem elsajátítani az angol nyelv rejtelmeit, de legalábbis a hétköznap használt szavakat.

Bár nyelvtudásom nem annyira, ambícióim voltak, úgyhogy gondoltam, beiratkozom az itthoni szakomnak megfelelő suliba, ahol nyilvánvalóan csak angolul folyt a tanítás. Szerencsémre, mivel ezen az órán sokkal többet tanultam a nyelvről, és a nyelvet, mert kénytelen voltam megérteni, ha haladni akartam.

A tanulás mellett pénzt is akartam keresni (az aupairnek az ellátás mellett heti zsebpénz jár), de az itthoni ismerősök azt mondták, hogy aupairként szinte lehetetlen félretenni. Nem baj, mint már említettem, ambícióban nem volt hiány, így neki láttam munkát keresni a hétköznapi dolgaim (gyerekfelügyelet, suli, takarítás) mellé. Bár a kiszemelt pultos állás nem jött össze, ettől függetlenül azt mondom, könnyen ment: 3 családnál takarítottam, és így sikerült pénzt is félretennem.

Nem mondom, hogy ez volt álmaim állása, de rengeteg mindent megtanultam az alatt az egy év alatt, plusz a nyelvtudásom is óriásit fejlődött. Nem mellesleg pedig az önéletrajzban sem mutat rosszul a külföldön töltött egy évem.