Házias ízek, egy pohár bor, nagy beszélgetések az asztal körül. A vacsorát persze nagyi főzte. Legtöbben nosztalgiával gondolunk az ilyen alkalmakra, hiszen a legfinomabb étel mindannyiunk számára az, ami a nagymama konyhájában készült. Így gondolta ezt egy Staten Islandi étterem tulajdonos is, aki elhatározta, képzett, profi szakácsok helyett inkább rutinos nagymamákat alkalmaz. Csavart azonban egy kicsit a dolgon.

Az első pillanattól ott dolgozó olasz „nonnák” mellé mindennap újabb és újabb nagymama csatlakozik. A paradicsom és bazsalikom mellett pedig a szójaszósz és a rákgombóc illata is érezhető. Ezen a napon ugyanis a vendégszakács japán. „Zseniálisak voltak a gombócok” – mondja a vendég a hetes asztalnál. A következő alkalommal ezt a fogást azonban hiába is keresné az étlapon. A vendégnagymamák ugyanis naponta váltják egymást, és szülőhazájuk autentikus ízeivel várják a vendégeket. A heti menü: hétfőn Sri Lanka, kedden a Fülöp-szigetek, szerdán Örményország, csütörtökön Oroszország.

A vendéglőnek bejött az ötlet. Asztalt foglalni szinte lehetetlen, hónapokkal előre kell.

Az Enoteca Maria tulajdonosa, Joe Scaravella 2006-ban vásárolta meg az egykori könyvesboltot, amelyet vendéglővé alakított. Az élet úgy hozta, hogy éppen ebben az időszakban veszítette el édesanyját, nem sokkal előtte pedig nagymamáját.

„Hiányoztak az anyafigurák az életemből. Innen jött az ötlet, hogy legalább az étterem konyhájában legyen egy nagymama, aki főz. Sem tapasztalatom, sem üzleti tervem nem volt. Inkább a szívemet használtam, nem pedig a fejemet. A legfontosabb szempontom az volt, hogy én otthonosan érezzem magam.”

Eleinte csak olasz nagyik dolgoztak a konyhán, ám ez kisebb súrlódásokhoz vezetett. A nagymamák között ugyanis felütötte a fejét a féltékenység. Kinek a lasagnéja a legjobb? Ki főzi a legfinomabb mártást?

A konyha azonban mégis a béke szigete maradt, Scaravella úr ötletének köszönhetően. Arra gondolt ugyanis, hogy ha a nagymamák egymástól teljesen különböző ételeket főznek, véget ér a versengés. Az első vendégszakács japán volt, őt egy szibériai követte. Mindketten rendszeresen visszatérnek azóta is. Mellettük azonban a világ számtalan nációja képviselteti magát, szülőföldje gasztronómiáját, kultúráját. A versengés helyett egymástól tanulnak, recepteket, ötleteket cserélnek.

De nem csupán ezzel, hihetetlen élményekkel is gazdagodnak. A többnyire nyugdíjas vendégséfeknek a hónap fénypontja a nap, amikor beállnak dolgozni. „Volt vendég, akik kezet csókolt, mert azt mondta, ilyen jót még nem evett.” – meséli egyikük nevetve. „Rengeteg szeretetet kapok a vendégektől. A nap végére alaposan elfáradok, de ahogy befejeztem a munkát, arra várok, mikor jöhetek újra” – mondja a másik. Mostanra nem csak a vendégeknek kell az asztalra várni, hanem a nagymamáknak is az alkalomra, amikor újra főzhetnek az étterem konyhájában.

Scaravella úr üzlete igazi sikersztori, de ő abban hisz, ez a siker nem csak számokban mérhető. Azt reméli, hogy vendégei, akik a házias ételeken keresztül nap mint nap más kultúrába kóstolhatnak bele, a vacsora mellé toleranciát és megértést is kapnak. „A jó étel és a jó bor minden problémára megoldás.”