Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

EQ - IQ - munka

2011. január 13. - pattani

Hogyan függ össze a hatékony munkavégzés és az érzelmi intelligencia? Úgy tűnik, szorosabb a kapcsolat a kettő között, mint eddig gondolták. Az összefüggés nem is olyan nagy felfedezés, ha jobban belegondolunk, hiszen az olyan helyeken, ahol embereknek együtt kell dolgozniuk, az érzelmi intelligenciának, a problémamegoldó és a beleélő képességnek nagy befolyása van a hatékonyságra. Hiszen ahol több ember együttműködésére van szükség, ott óhatatlanul előkerülnek az ellentétek is. Ezek megoldására és áthidalására jelenthet megoldást, ha a csoportból minél több ember képes egyszerre több szempontból látni a feladatot.

Ezt a készséget természetesen lehet fejleszteni, mint minden mást is. Első lépésként persze tisztában kell lennünk magunkkal, hogy hogyan is állunk ezzel a kérdéssel. Ehhez segítséget nyújthat az interneten lévő számtalan teszt egyike is. Egy szám természetesen nem fogja eldönteni, hogy milyen életet élünk általában, azonban a pillanatnyi kép megragadásához nagyban hozzájárul. Ennek tisztázása után érdemes elgondolkodni, mik azok a tulajdonságok, amelyeknek híján vagyunk, és mik az erősségeink. Utóbbi azért lehet fontos, mert önmagunk fejlesztése során szükségünk lesz sikerélményekre is, a kudarcok mellett. Arra ugyanis fel kell készülni, hogy nem fog elsőre menni. Kitartással és gyakorlással azonban könnyen válhatunk empatikusabbá, és ezáltal hatékonyabbá munkahelyünkön.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr832580523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása