Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Miért elégedetlenek a pályakezdők?

2012. június 19. - nagymenő

Motiváltak, jól képzettek, tehetségesek – valami mégsem stimmel. Az úgynevezett Y generáció nehezen találja meg a számításait a munkaerőpiacon, és igencsak elégedetlen saját helyzetével.  Magasak az elvárásaik. Sőt! A cégvezetők szerint túlságosan is magasak. Legalábbis ez derül ki a brit ILM kutatásából, amelyet az Ashridge Business Schoollal együttműködésben készítettek.

geny.jpg

Az elégedetlenség kölcsönös. A pályakezdők csaknem harmada (32%), nem igazán jön ki a főnökével. Jelentős többségük tervezi, hogy két éven belül új állást keres. Sokan vannak azok is, akik váltanának, amint adódik valamilyen lehetőség.

A kutatás igyekezett feltárni a kölcsönös elégedetlenség okait is, hiszen ha ezeket nem tisztázzák, a munkaadó is bajba kerül: az állandó feszültség szinte lehetetlenné teszi a hatékony munkát, a tervezést, a tehetségek hosszú távú megtartását.

Szóval mik is lennének azok a „túlzott" elvárások?  A pályakezdők több mint fele (56%) három év után vezető pozícióba szeretne kerülni. 13%-nyian vannak azok, akik ezt egy éven belül akarják elérni.

A pályakezdők számára a pénz és a státusz kiemelkedően fontos: 33% számára a kihívás, az érdekes munka a legvonzóbb érték, de csupán egy százalékkal kevesebben vannak azok, akiknek a pénz a legfőbb vonzerő.  A válaszadók negyede pedig a karrierlehetőséget említette legfontosabb szempontként.

Ugyanakkor, amikor arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy mi az elégedetlenségük legfőbb oka, már 45% említette a fizetést, a többiek pedig nagyjából fele-fele arányban a státuszt, és a karrier lehetőséget.

Szabadság, önállóság – az Y generáció nem szereti a rövid pórázt. A cégvezetők viszont inkább az egyensúlyt preferálják: önállóságot, amikor arra van szükség, és kontrollt, amikor véleményük szerint az a célravezető.

A pályakezdők szerint az ideális főnök tiszteli és értékeli őket, támogatja az előmenetelüket, rájuk bízza, hogyan oldják meg feladataikat, és jól kommunikál.

A másik oldalon viszont a cégvezetők rendszeres visszajelzést szeretnének, egyértelmű célok kitűzését várják – de maguk sem hisznek abban, hogy a pályakezdők is ezt akarják.

Összességében a kezdők 3"%-a elégedetlen a főnökével, és 21% érzi úgy, hogy tudását, képességeit nem használják ki a munkahelyén.

A fiatalok a hagyományos főnöki szerepből nem kérnek: szívesebben látnának egy „coach" vagy barát típusú vezetőt. A legnagyobb szakadék talán itt látszik: míg a főnökök háromnegyede úgy érzi, amolyan mentorként viselkedik a fiatal kollégákkal szemben, a fiataloknak csupán 26%-a érzi ezt.

Míg a fiatalok a munka-magánélet egyensúlyt az egyik legfontosabb szempontnak tartják, a főnökök ezt enyhén szólva alulértékelik. Amellett, hogy a pályakezdők karrier elvárásai magasak, nem szeretnének annyit túlórázni, mint a főnökök. Míg az idősebbek több mint 60%-a hazaviszi, és otthon folytatja a munkát, a fiataloknak csupán 38%-a hajlandó erre. Negyedük soha nem dolgozna munkaidőn túl, míg a főnököknek csupán 6%-áról lehet ezt elmondani.

A recesszió hatása a magas elvárások ellenére az Y generáció gondolkodásában is megmutatkozik: 18%-uk örül, hogy egyáltalán munkát kapott, noha az messze van az ideálistól;  16%-uk elfogadja, hogy a megfelelő területen dolgozik, de nem a megfelelő státuszban; 12%-uk olyan munkát végez, amit nem szeret; 17%-uk pedig elégedett az állásával csak éppen az előmeneteli lehetőségeket tartja túlságosan lassúnak.

A megkérdezett fiatalok több mint negyede utólag úgy látja: több gyakorlatot kellett volna szereznie, mielőtt munkába áll.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr64598039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Failer 2012.06.19. 17:39:14

De ennek mi köze van hozzánk ?! Jó, látom, hogy semmi csak így azt nem értem miért érdekes ez számunkra.

magyar ember teli szájjal 2012.06.19. 17:42:38

Hát elmennek munkanélkülinek, aztán megöregszenek, és téma lezárva.
Nálam egy ilyen dugasz se lesz vezető, az tuti.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.06.19. 18:05:09

@Zion Bishop: Az ilyenek, azért nem kapnak állást, mert nem tartják őket elég motiváltnak.

Állásrafal 2012.06.19. 18:15:34

Foglalkozzunk a saját dolgunkkal. Mo-on a fiatalok nem találnak munkát, nem megfelelőt, hanem megélhetésre elegendő bérrel járót sem. Így vagy évekig tengődnek munka nélkül, vagy kimennek külföldre akár mosogatni, vagy bármilyen munkára felsőfokú végzettséggel, hogy meg tudjanak élni. Bizonyos kör a családalapításra gondolni sem mer, ezért van az, hogy a gyerekvállalás kitolódott, sokan le is mondanak róla. Számtalan munkának nem nevezhető lehetőségekkel kecsegtetnek minket, adj el ismerőseidnek ezt-azt, felveszlek megbízási szerződéssel, dolgozhatsz a saját pénzeden, ha már az összes ismerősödet behoztad, utána lapátra tesznek, mert az elvárásokat nem tudod hozni, de ezekben a körökben nem is cél, hogy alkalmazott legyél,csak játszanak veled mint egy jó kis macskával, hogy ők aztán alkalmazotti állást adnak bizonyos idő után. Meg akarják szabni megbízási szerződéssel a napodat, holott még tanfolyamra is mehetsz, ami a hirdetésben már nem is szerepel, hogy egy pénz nélkülinek költség lehet, méghozzá nagy, kit érdekel, a képzés ingyenes, fitoktatják. Közben vegyél bérletet több ezer forintért, telefonálj a saját pénzeden, de jó ha laptopod és autód is van. Bazári munkahelyek, te lassan éhen halsz, míg egy pár ember jól megél belőled. Még jó hogy olyan sok ezekből a helyekből a lehetőség, sőt a számuk egyre nő, jó lenne már kitalálnák azt a szlogent "dolgozz másnak, az Isten is megsegít", oszt beterelnek egy istállóba, mondva, hogy ...

flippant 2012.06.19. 18:37:45

Hát de erre szavazott a nép, a rendszerváltásra, a szabadversenyre. Utólag lenne savanyú a szőlő? Csipegessétek!

fuakjs11 (törölt) 2012.06.19. 18:38:49

Szerintem sokan szívesen hazavinnék a munkát, de a jó munkaerő az, aki 7-ig bent ül az irodában. Legalábbis az idősebbek szerint. Mert aki nem ül az asztalánál, az nem dolgozik ugye...

A gyerekvállalás téma felhozás is jogos. Egy pályakezdő hiába keresi meg nettóban a magyar bruttó átlagfizetést, ha szegény családból jön (nincs vagyon, lakás) és van egy diákhitele, a családalapítás csak egy távoli homályos cél.

Maxirespect azoknak, akiknek megy havi 90 nettóból, én nem tudom hogy csinálják.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.06.19. 18:45:30

Azért azt tegyük hozzá, hogy sokan úgy gondolják, hogy ha ugyanazt a munkát nyugaton 5x 10x annyi fizuért végezheti, és van lehetősége kimenni (nyelv, stb), akkor miért is maradna...
Ha drága cégeink nem csak a termékeiket kínálnák világpiaci áron, hanem a munkaerőt is világpiaci áron fizetnék meg, akkor egyből tizedére esne a kivándorlók/elégedetlenek száma.

Persze ez nem akaródzik a lelkecskéimnek. Emlékszünk még ugye a (z amúgy félresiklott) egykulcsos adóra? Ők azon kevesek között voltak,akik jól jártak, el is tették a lét egyből. Utána meg pár hónappal/héttel később, amikor a kormány bejelentette a minimálbér emelését, egyből tartották a markukat állambácsinál.

Vagy, amikor elvárják, hogy az állam a legkiválóbb szakembereket képezze ki nekik, de a képzés költségeibe azért már nem szállnának be (tisztelet a számos kivételnek, mert van ilyen is szép számmal).

Arra a mentalitásra már jobb ki sem térni, hogy a beadott életrajzokra sokszor nem is válaszolnak (egy köszönjük, de nem ön a befutó jellegű mail mibe is kerülne?), de ha kellesz nekik, akkor már másnap legyél ott, és állj munkába. Ja, hogy esetleg van most is állásod, felmondási idővel... Kérdés, hogy akkor miért is vannak azok az emberek, akiknek kifejezetten a személyzet menedzselése a feladata. Na mindegy, lényeg, hogy valószínűleg nem alaptalanul született az a bizonyos (fa)vicc, amiben az emberevő törzsbe tartozó biztonságiak felzabálták az egész menedzsmentet, anélkül, hogy ez bárkinek feltűnt volna... :)

A munkáltatók végül is gyakorlatilag (közgazdasági értelemben nem) monopolhelyzetben vannak, ők diktálnak mindent. És ezzel a lehetőséggel élnek is, hogy enyhe legyek. Aztán amikor valamelyik szakma esetleg kint felkapott lesz, és átmenetileg nincs megfelelő szakember-utánpótlás, akkor állambácsi megint jönnön, és oldja meg a problémát...

Összefoglalva: amíg az emberek a szocialista fizetésből nyögik a kapitalista árakat, és amíg nem lesz a munkáltatók részéről mentalitásváltás, addig aki teheti, húz nyugatra (ahol persze szintén nem fenékig tejfel az élet, de jobb, ez tény)

Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy aki 1 év alatt akar vezető lenni, az tényleg lehúzhatja magát :)

lilly.alien 2012.06.19. 19:02:20

A briteknél a túlzottan bőkezű szociális háló a legnagyobb gond (meg a hozzáállásuk). Minek menjen az ember ott dolgozni, ha a segély több, mint az átlagbér. Volt egy poszt ezzel kapcsolatban: 10 pályázót választott ki a brit munkaadó, 7 csak azért nem ment el, mert aznap esett az eső... Pedig a bér csak az első évben lett volna alacsonyabb a segélynél.

Én is azok közé tartozok, akik a fél veséjüket is odaadná egy melóért, és befognám a számat. Csak ez az ezer körös interjúztatás megy az agyamra. Az előttem szóló jól mondja: tudják, hogy rengeteg a munkanélküli, nagyobb tóból tudnak meríteni, szelektálnak, és vissza is élnek ezzel.

A pályakezdők problémájával nem választásokkor kellene foglalkozni. Ha valaki élhetőbb Magyarországot szeretne, a fiatalokat támogatná, és nem a nyugdíjasokat tömné pénzzel. És nem kellene azon siránkozni, hogy éhbér helyett inkább külföldre megy az 5x 10x bérért, még akkor is, ha 10-14 órát kell dolgozni érte.

Valaki mondta ezelőtt, ha nem tetszik, el lehet menni. Csak ha mindenki elmegy, ki marad itthon? Én szófogadó vagyok. Fél év után a lábammal fogok szavazni, mert külföldön nekem már helyem van.

fezoGT 2012.06.19. 19:14:57

Az uccsó bekezdés elgondolkodtató. Az egy dolog hogy az egyetem/főiskola a bulizásról/ivásról/mindenmásegyéb jó dologról is szól a tanulás mellett, de hogy a végéhez közeledve válogatni lehet a gyakornoki melók között mert annyi van, az tutibiztos. Persze ehhez némi piacképes tudás se árt, de alapvetően aki akar az talál melót. A jövőt tekintve amolyan szaknévsor jellegű a dolog, vagyis aki lemarad...

És aki ki is akar maradni mert arcberendezésileg nagyra nőtt, na azoktól hallani olyat hogy 3 év után vezető, meg ilyesmi. Persze kisapám, vezető...maximum a villamos felett

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.06.19. 19:15:17

Heh.... én soha nem akartam vezető lenni (kell a francnak a felelősség), csak jó fizetést. 5 évet kellett várnom rá, míg találtam egy jó kompromisszumot.

letmetellyou 2012.06.19. 19:35:37

Úgy látszik, mostanában nagy divat lett Magyarországon a fiatalok szapulása. Aki fiatal és szeretne tisztességes munkával tisztességesen megélni, az már elégedetlenkedő. Aki meg kihúz a faszba külföldre, mert elege van fideszből, mszpéből az meg aranyásó. Jó nagy okádék szarrá lezüllött ez az ország.

komplikato 2012.06.19. 19:42:33

@Állásrafal: "Mo-on a fiatalok nem találnak munkát, nem megfelelőt, hanem megélhetésre elegendő bérrel járót sem."

Nem probléma, majd most a csökkentett kezdő minimálbérrel ...

lavór 2012.06.19. 19:43:32

@letmetellyou:

Na az öregeket, betegeket se simogatják. :D
Nagy társadalmi társasjáték: "Hogyan utáljuk egymást.?".

HR Shogun 2012.06.19. 19:50:42

Az utolsó bekezdés nagyon sok igazságot tartalmaz. A gyakorlatszerzést kellene sulykolni, csak az már milyen ciki ugye, hogy nem szarik bele az ember egyetemista gyermeke a világba, hanem gondol a jövőre...

_Neville 2012.06.19. 19:55:49

Ezt mind szép, de mi mit kezdjünk brit kortársaink elégedetlenségével? Szóljanak nekem,, ráfekszem még kicsit az angolra, aztán megyek a helyükre. Ígérem, nem akarok majd 3 éven belül góré lenni. Mi itthon egyetem után egy normális munkával is megelégednénk, de több egyetemről (bölcsésztől mérnökig) való végzős ismerőseimet látva ebben az országban senkire(!) nincs szükség, csak összeszerelő-üzemekben éhbérért güriző biorobotokra. Ahhoz tényleg felesleges a diploma. Sőt, még oda se mehetünk, mert túlképzettek leszünk.

béla a görög (törölt) 2012.06.19. 19:55:52

Érdekes kérdés ez és sokrétű.
Engem nem vonz a vezetői pozició, mert ott emberekkel kell foglalkozni. Amíg megvan az az érzésem, hogy valamit effektíve 'létrehoztam', csináltam van valami termék ami a munkám által létrejött addig nem is érdekel a dolog. Ez mondjuk rögtön rá is világít arra, hogy mi a f...szal kell foglalkozni...
A másik észrevételem: bizonyos szakmákba pl. informatika - hogy hogy nem - egyrészt hamar leamortizálódik az ember és tudása, másrészt lehet olyan téma amiben egy 35 éves ember már nagy öregnek számít és az esetben tényleg nehéz elviselni egy 40-50-60 éves embert akinek fingja nincs az egészről , nem is érdekli csak ott van, próbál úgy csinálni mint ha tudná miről van szó (modjuk ez igaz lehet 30-asra is sajnos)
Harmadrészt meg a pénzt mindenki szereti, kortól függetlenül. Nem mellesleg én pl. költöttem a saját képzésemre és azt a pénzt viszont akarom látni.

lilly.alien 2012.06.19. 20:41:01

@_Neville: Diplomával dolgoztam összeszerelő sor mellett, nekem ne mondja senki, hogy nem akarok dolgozni. Nem akarok vezető lenni, nem akarok milliós fizetést, csak dolgozni szeretnék. Gyakornoknak nem vesznek fel, mert mindenhol kikötik, hogy nappalis legyél.

lilly.alien 2012.06.19. 20:43:00

@lavór: Nagy magyar hagyomány, hogy találj két tökéletesen ellentétes érdekcsoportot és uszítsd egymás ellen őket.

lavór 2012.06.19. 20:47:05

@lilly.alien:
És vevők rá az emberek. ez jobban kielégíti őket, mintha jobban élhetnének.

Pierr Kardán 2012.06.19. 20:47:09

Két fontos lépcső van egy ember vezetői pályafutásában.

Az első lépcső az, amikor nagyon fiatalon sokkal idősebb emberek vezetőjévé neveznek ki és te leszel élet-halál ura.

A második lépcső meg az, amikor egy magadnál sokkal fiatalabb vezetőt kapsz a nyakadba, akit lótúróba se veszi a tapasztalatodat :-)

GONOSZ 2012.06.19. 21:12:35

Itthon még el sem végzik az iskolát Y-nék máris okosabbak, mindent jobban tudnak és mi az, hogy nem ők vezetik a céget?
Szerintem méltatlan a jelenlegi helyzet. AZONNAL VEZETŐ POZÍCIÓT! minden pályakezdőnek, piacképes? fizetést, extra juttatásokat, autót, mobilt, villát rózsadombon, bomba csajt-srácot, médianyilvánosságot!!! évszakonkénti nyaralást, vagy nyaralót örök használati joggal. Az úton mindenki húzódjon le, a járdán mindenki álljon félre, a virágos a hentes a pincér soron kívül szolgálja ki. STB.

Elstron 2012.06.19. 21:15:42

Múltkor voltam állásinterjún. 4 éve dolgozom egyetem mellett, egy kvázi-főállásban, szakmai pozícióban. Az interjún egyrészt alig hitték el a dolgot, másrészt el akartak küldeni a kva. anyámba, amikor nem átallottam nem pályakezdő éhbért kérni.

Lefordítva: kell a szakmai tapasztalat, de pénz nem akarnak érte fizetni.

A hazai álláspiac 1000 sebből vérzik.

atiz 2012.06.19. 21:26:22

@-- dr kotász --: de. fenekig tejfel.

kicsit kell erte dolgozni, de azt a plusz stresszt egy rovid atmeneti idoszakra, amig az ember belerazodik, boven megeri.

-----

mondjuk a cikk bevezetojeben emlitett "jol kepzettek" kitetelt azert szeretnem megkerdojelezni :-)

tejcsokoládé (törölt) 2012.06.19. 22:01:50

17 éve vagyok szakember ugyanannál a cégnél, előtte máshol is szereztem tapasztalatot. sosem vágytam vezetői állásra, nem az a profilom, de én is látom,hogy a nálunk megforduló fiatalok jelentős része azért nem marad (holott magyar viszonylatban jól fizet a cég, és stabil állás), mert nekik karrier kell azonnal. hatalmas önbizalommal, még nagyobb arccal jönnek ki az egyetemről, és azt hiszik, ettől már többet is tudnak annál, aki nem tegnap végzett.
aki ilyen mentalitással kezd neki a pályájának, azt nem csak kudarcok fogják érni, hanem utálat tárgya is lesz.
Rome wasn't built in a day, hey, hey, hey...

sajtoskenyér 2012.06.19. 22:03:16

@vidifan: Aha, gyakornoki pozíciók...null forintért hónapokig kulizhatsz, lehet nem is abban a munkakörben, amit tanultál, abban a reményben, hogy talán felvesznek, de nem fognak, mert jön a következő ingyenrabszolga vagy a diákmunkás feleannyi pénzért, akit bármikor elküldhetnek, ha valami nem tetszik neki.

Igen, ez rohadtul kedvező kilátás egy egyetemistának, hogy ahelyett, hogy a tanulásra koncentrál, és néha még él is egy kicsit, inkább a semmiért gályázzon, egy olyan állásért, amit több mint valószínűleg valami ismerős, rokon vagy illetékes elvtárs kap majd meg.

Ezek a mai fiatalok....?!

sajtoskenyér 2012.06.19. 22:06:55

@tejcsokoládé: Értem...a gond tehát a Nagy Arccal van...ez mégis mit takar? Nem nyalják a seggedet, ha csak elköhinted magad, nem cidáznak le rögtön, vagy mi? Gond a gerinc? Gond a tisztességes munkahely iránti elvárás? A fiatalok dolgozni akarnak és aki teheti, dolgozik is. Nem mindenki zseni, de nem attól lesz valaki lusta, önző, kihaénnem munkerő, mert harminc alatt van. Ilyenekből van felső pozíciókban is bőven.

tlvajferi 2012.06.19. 22:13:57

a pályakzdők menjenek az audihoz, boschoz, contihoz
ott eg yéven belül is vezethetik a gyárat is
tökmindegy, a bankok adják a pínzt
néhány év múlva meg jön a többi pályakezdő
dógozni egyik sem akar majd...

átlátó 2012.06.19. 22:16:25

Én csak annyit akarok mondani, hogy telesen sikerül egy héten belül is minden, ha nagyfejű politikus az apuka.
Most nem sorolom az eseteket, de vannak.

Ann1294 2012.06.19. 22:22:01

@sajtoskenyér: Itt gondolom a prakting gyakorlatra celoztak aminek az a lenyege ott irja meg valami hasznos temabol a szakdolgozatat az ember. Ez nem munka, nem is kap munkabert, csak lehetoseget a tanulasra, tapasztalatra. Jo nevu ceghez kell bejutni, hogy jol mutasson az oneletrajzban. Nem is kell, hogy oda felvegyenek, nem az a lenyeg, hogy bedolgozza oda magat az ember (ha szuperjo projectet kap akkor van remeny), hanem a tapasztalatszerzes es a fel- vagy egy ev gyakorlat. Igy mar nem palyakezdo az ember. Ez befektetes mint a tanulas. Nem az erte kapott penzt kell nezni.

Ann1294 2012.06.19. 22:27:06

@sajtoskenyér: Meg egy komment, nalunk is vannak gyakorlati poziciok, a suli harmadik evenek masodik felevetol szeptemberig. Igy meg visszamegy a delikvens egy fel evre a suliba, tehat nem is varja, hogy felvegyuk (nem is kell nekunk, gyakorlatot adunk neki meg munkatapasztalatot). Mundjuk kap annyi bert mint egy gyartosori munkas, abbol az alberlet meg etkezes kijon, a mernoksegbol meg valaki felveszi a varosbol munkaba menete, igy nem kell neki a bejarassal szenvedni.

EG0 2012.06.19. 22:35:23

Vannak szakmák, ahol a munkában töltött évek nem jelentenek túl sok előnyt, mert a terület gyorsan változik.
Itt egy pályakezdő, lelkes, ügyes ember akár nagyobb tudású is lehet, mint egy "főnök", akinek már a család és gyerekei kötik le az idejét és nem is érdeklik már igazán az újdonságok.
Ehhez képest teljesen természetesnek tekintik, hogy a koruk révén ők sok-sok pénzt kapjanak, a pályakezdő meg örüljön, hogy dolgozat a munkaidő 130%-ban a fizetése feléért.

Egy fontos dolgot tud egy jó HR-es, és üzenem azoknak, akik itt sírnak, hogy nincs munkahelyük: nem az a legjobb munkaerő, aki legjobban akarja az állást.

tejcsokoládé (törölt) 2012.06.19. 23:04:56

@sajtoskenyér: nekem azok a fiatalok nagy arcúak, akik olyanok, mint te, akik bunkók akkor is, ha a másik nem bántotta őket. te egy igazi paraszt vagy, nem is érdemled meg, hogy normális állásod legyen, meg normális fizetésed.
anyukád meg nyelte volna le.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.06.19. 23:11:36

@komplikato: A pályakezdők csökkentett minimálbéres alkalmazása szinte szándékosan ellentmond a józan észnek és az ország érdekeinek. Aki ezt kitalálta, kirúgni, és elhajtani gombot válogatni.

min 2012.06.19. 23:11:57

Magyarországon a végtermék gyártás, fejlesztés gyakorlatilag nulla. Bedolgozunk. Mi vagyunk a pici kínaiak kelet európai megfelelője. Azokan a cégeknek akiknek bedolgozunk érdeke az alacsony előállítási költség, hogy minél magasabb legyen a profit. Hogyan is várhatunk el akkor nyugati fizetéseket? Akkor nem lenne érdeke itt dolgoztatni.Ezzel valahogy kialakult egy bérezési rendszer amihez csatlakoztak az olyan cégek aki viszont végterméket is gyártanak. Ez van. Itthon sose lesz nyugat fizetés mert akkor a nyugati cégek szépen odébb vonulnak.
Votak ágazatok amiben élvonalban voltunk és felhúzhatták volna picit a hazai bérezést de azokat a rendszerváltással fejlesztés helyett feldaraabolták és tönkrevágták.

Szerintem...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.06.19. 23:12:41

Motiváltak, jól képzettek, tehetségesek - kezdődik a cikk.
Alulmotiváltak, csak a pénz érdekli őket, hiányos a szakképzettségük - mondják a cégvezetők.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.06.19. 23:14:28

@sajtoskenyér: "Kihaénnem" típusra rendkívül jó példa a jelenlegi miniszterelnök, aki mélyen meg van győződve róla, hogy ő a tökéletes vezető. Közben pedig egy Kádár 1.2.

Az Utolsó Csillagharcos 2012.06.19. 23:17:42

Sajnos a pályakezdők súlyos szereptévesztésben vannak. Majd megértik 10 év múlva. Addig meg csak sírjanak, én dolgozok helyettük is. Ja, és meg is fizetnek.

Jester 2012.06.19. 23:41:20

Mint fiatal munkavállaló, azt gondolom, hogy aki nem talál munkát, az nem is akar dolgozni. Más kérdés, hogy milyet ugye... De ha az a minimal, hogy 180 nettó, meg cafeteria meg toronyóra lánccal kezdőbe, akkor sok sikert a keresgéléshez.

Ha jó vagy, és a cég látja hogy kitermeled önmagad meg egy halom plusz pénzt, akkor majd fizet többet, addig meg az új munkaerő felvételének rizikóját közösen kell vállalni (munkavállalói oldalról mérsékeltebb kezdeti igényekkel). Egyébként a csökkentett pályakezdői minimálbér lényege is ez. Nem kötelező, de lehetőséget ad hogy versenyelőnyhöz jusson a pályakezdő.

Nyugaton meg éltem, és oda annak érdemes menni, aki itthon is sikeres tudna lenni.

fuakjs11 (törölt) 2012.06.19. 23:43:44

@_Neville: Ezek szerint más körökben mozgunk.
A közeli ismerőseim (25-26 évesek) mind BME vagy BCE végzettségűek, bruttó 300-400 megvan indulónak. Plusz café.
Aki úgy érzi többet ér és mégis elvállalja olcsóért, magára vessen.

csadeev 2012.06.19. 23:48:09

Sok igazságot tartalmaz a cikk, sajnos a fiatalok túlságosan is nagyravágyók,ahhoz képest, hogy komolyabb tudás megszerzése nélkül is eltudnak végezni egyetemeket- amely legalább annyira a hazai egyetemek hibája, mint az övék. Azonban addig nekem senki ne mondjon semmit, amíg egy gyakornoki pozíció 7 körös felvételiből áll, és komolyabb munkatapasztalat nélkül még az első körön sem jutsz túl. Ja, hogy a gyakornoki munkád alatt kéne tapasztalatot gyűjtened, good luck!

lilly.alien 2012.06.20. 07:50:10

@Az Utolsó Csillagharcos: Remélem a fiadnak is ezt mondod, sírjál csak, majd dolgozok helyetted.

@csadeev: Itt cáfolom meg, 5 körös felvételiben vagyok, a 4. lépésnél járok. Multicég. Eddig csak pénztárosi tapasztalatom volt. Gyakornoki pozícióra keresnek (ker. igazgató gyakornok pontosan).
süti beállítások módosítása