Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Előléptetés? Kösz, nem!

2013. július 31. - nagymenő

A legtöbb karrier tanács arról szól, hogyan jussunk feljebb a ranglétrán. Az általános vélekedés szerint ugyanis a sikeres ember az, akinek a névjegykártyáján valami fontos, vagy annak tűnő titulus szerepel. Talán meglepő, de a californiai Office Team felmérése szerint négy munkavállalóból három egyáltalán nem vágyik előléptetésre.

ilovemyjob.jpg

Ha jobban belegondolunk, érthető. Az orvosok többsége például azért választotta ezt a hivatást, hogy embereket gyógyítson, nem pedig azért, hogy egy szervezetet irányítson, egész nap íróasztal mögött üljön. Jó esetben a tanár is inkább a gyerekeket és a katedrát választja az iroda helyett. Vagyis vannak, akik szeretik a munkájukat, és nem vágynak másra, mint arra, hogy tisztességesen dolgozhassanak. Akadnak szép számmal olyanok is,  akik megelégszenek egy kevésbé izgalmas munkával, cserébe viszont több szabadidőt kapnak, és jut energiájuk arra, ami számukra igazán fontos: családra, hobbira.  Mások egyszerűen tehernek érzik, ha embereket kell irányítaniuk, és a beosztottak munkájáért is felelősséget kell vállalniuk. Ezek mind nagyon is elfogadható, emberi okok. A többség azonban soha nem mondja ki, inkább csendben marad, nehogy a főnök úgy gondolja, hiányzik belőle az ambíció. Akiben nincs ambíció, nem akar előrelépni, rossz munkaerő – tartja az általános vélekedés. Pedig sokan vannak, akik egyszerűen úgy érzik: megtalálták a helyüket, az adott pozícióban tudják – és akarják - a legtöbbet kihozni magukból.  Ugyanakkor a pszichológus arra figyelmeztet: az emberek többsége annyira fél a kudarctól, hogy nem meri magát új szerepben kipróbálni. Ezért az előléptetés kapujában nem árt, ha legalább magunkhoz őszinték vagyunk. Ha nem az tart vissza valakit, hogy tökéletesen elégedett a munkájával, hanem az esetleges bukástól való félelem, biztos, hogy örökké sikertelennek érzi majd magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr875435198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2013.07.31. 17:26:18

Akiben nincs ambíció, nem akar előrelépni, rossz munkaerő – tartja az általános vélekedés. ---- Bizony, és meg is kellene változtatni az általános vélekedést. Mert nem mindenkinek az a fejlődés, ha a ranglétrán lép elő. Van, aki szakmailag akar fejlődni, van aki lelkiekben, van aki a hobbijától várja a sikert stb. De az álláskeresőknek is tudni kell, hogy ha az ambícióikról kérdezik, ez is elmondható.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.07.31. 18:12:53

Három fő munkatípus van a ranglétrán:
1. tisztán szakmai
2. szakmai munka egy kisebb csoport vezetésével
3. tisztán vezetői

Sok ember a pályája elején azt hiszi, hogy a 2-es típusú munka nagyon jó, mert a szakmával is foglalkozik és még főnök is, aztán rájönnek, hogy ez a legrosszabb megoldás, a felsőbb szintű főnök mindent nekik passzol le és nekik a szakmai munka mellett még a csapatukat is irányítaniuk kell. Nem véletlen, hogy az alsóbb szintű menedzserek/csoportvezetők munkaideje ritkán fér bele a heti 40 órába és sokan inkább úgy vannak vele, hogy ezt a lépcsőt inkább kihagynák, ha lehet, bár ez általában a felsővezetői gyermekkori álmaik feladásával jár.

A karrierépítésre figyelő cégeknél van lehetőség a szakmai vonalon is fejlődni, amikor a nagyobb szakértelmet végül tanácsadói pozícióval hálálják meg, nem azzal, hogy aki ért a munkához, azt kiemelik a napi munkából, hogy vezető legyen.

Mr. Waszabi 2013.07.31. 21:46:06

Nem releváns egy átlagokból készített statisztika, ha átlagon felüli motvációkra vagyunk kíváncsiak. Nem program ugyanis vezetőnek lenni, versenyezni, hanem cél, és alkalmasság. Különben felesleges.
Az, hogy az átlag magyart otthon középszernek nevelték, nem versenyszellemre, nos, az nem a valóságot minősíti, hanem az átlag magyart. Ha meg akar változni, akkor arra lehetősége van, de a valóság nem fog udvarolni senkinek. Ha tekintetbe vesszük, hogy mindez már 2 évtizede így van itt, akkor kurvára le van maradva az, aki még mindig arról álmodik, hogy a sült galamb a szájába fog repülni. Nem fog. A kapitalizmus verseny, ami a jók és a jobbak versenyéről szól. Nem az állatok és állatabbakéról, hanem a jó és jobb emberekéről. Nemzetközi tapasztalat. Aki esetleg állat módjára igyekezett és mégse sikerült neki, az gondolkodjon el ezen. Nem mindenütt ilyen állatok az emberek, mint nálunk. A más fajtákkal sem azok, de magukéval biztosan nem.

Void Bunkoid 2013.08.01. 00:18:29

@Mr. Waszabi: pont jól megfogtad a kapitalizmus lényegét, és én pont ezt utálom benne a legjobban. Mi a f*sznak kell mindig és mindenáron versenyezni (és ebből adódóan állandóan a másikat nézni, hogy hol tart)? Ez még elmegy áltiskola alsóban, amikor lehet mutogatni hogy de anyu ne vegyél kínait, hanem nájkit mer' a Pistinek olyan van és ha nem lesz nekem is akkor kiközösítenek...de onnantól kezdve, hogy felnősz, és van SAJÁT életed, esetleg csinálsz is valami értelmes dolgot/hobbit, legyen az pl családalapítás, vagy ha már hobbi, akkor üveggyöngyfűzés, vagy babfuttatás a kert végében karóra, vagy motorozás, vagy zenélés, vagy bármi - azaz érdekessé tudod tenni az életed, onnantól kezdve hidd el, magasan szarni fogsz másokéra, és piszokul nem akarsz velük versenyezni, sőt, meg leszel róla győződve, hogy a te életed a legjobb.

Mr. Waszabi 2013.08.01. 20:18:12

@Void Bunkoid: hogy ki, mikor és mennyiben ismeri fel, hogy életében mikkel nem kell küzdenie, az egyéni dolog. De boldogság élményének mértéke attól függ, hány százalékban fogad el olyan dolgokat az életből, amiken nem változtathat, viszont ami valóban rajta múlik, abban oda teszi-e magát 100%-ig.
A versenyszellem nem a kapitalizmus sajátja, hanem az emberé. Elég régóta, sokkal régebb óta, minthogy ez a szó megszületett volna. Ha kimész a piacra eladni, hogy etethesd a családodat, akkor az az érdeked, hogy minél több árud keljen el. Ez motivál arra, hogy minél szebbet termelj, illetve minél többet, minél olcsóbban. Mert akkor érzed sikeresnek magad, elégedettnek a céljaiddal. Ezek mind emberi motívumok, egészségesek, és pár ezer éve töretlenül viszik előre az emberiséget. Az egyes embert is, meg a közösséget is. Ezt gondold végig.
Mindenki jó valamiben, legfeljebb nem azt csinálja, amiben igazán jó lehetne, amiben ő lehetne a legjobb. Ez mondjuk okozhat frusztráltságot. De ez az egyén választása, ő dönt. Értem, ezalatt, hogy ha ezt nem lépi meg, azért nem mások a hibásak. Ahhoz bátorság kell, hogy változtass. De megéri.
Az érem másik oldala, hogy ehhez tisztába kell tenni a vágyait az embernek. Hogy mi az, ami valóban fontos és mik azok, amiket úgy neveltek bele, szülei, a társadalom aktuális divatja, vagy éppen a reklámok. Ha utóbbiakat kiegyeled magadból, rá fogsz jönni, hogy valójában jó a verseny, évezed is, feltéve, hogy azt csinálod, azon a pályán futsz, amiben jó vagy.
süti beállítások módosítása