Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Voltál már lean-es? Majd meggyógyulsz!

2014. május 16. - nagymenő

Biztosan sokan hallották már azt a kifejezetést, hogy lean szemlélet. És máris megjelentek az első szkeptikusok, a magukat pragmatikus menedzsereknek valló vállalkozók, akik azt állították: a siker kulcs, hogy olyat kell csinálni, termelni, amire van kereslet. A dolog azonban nem ilyen egyszerű.

lean.jpg

A lean alapgondolata: maximalizálni a vevői értéket, miközben minimalizáljuk a veszteségeket.  A lean kifejezés jelentése leegyszerűsítve: minél több érték előállítása a vevők számára, minél kevesebb erőforrás felhasználásával.

És van már lean szervezet is. Méghozzá az, amely felismeri, hogy mi jelent a vevői számára értéket és a kulcs folyamataiban ennek állandó növelésére törekszik. A legvégső cél tökéletes értéket nyújtani a vevő számára egy tökéletesértékteremtő folyamaton keresztül, melyben a veszteség mértéke nulla. És ez minden cégvezető álma.

A munkanélküliségi statisztikák azt mutatják, hogy e felé a technológia felé halad a világ, és csakis ez a koncepció lehet sikeres a jövőben. Ugyanis ez a gyártási szisztéma kevesebb munkaerőt, kisebb gyártási területet, tőkebefektetést, anyagot és időt igényel, mint a hagyományos tömeggyártás. A lean szervezet gyorsan és rugalmasan képes reagálni a vevők igényeire miközben a lehető leghatékonyabban használja a rendelkezésre álló erőforrásait.

Itt az ideje

A lean módszer az, amely a szakemberek szerint a kiutat jelentheti a válságból. A válság ugyanis rámutat arra, hogy a versenyképesség feltétele a folyamataink fejlesztése, és az ésszerűen átgondolt értékteremtés. Ennek egy nagyon jó eszköze a Lean gondolkodásmód. Ugyanis az eszköztár önmagábn nem ér semmit sem a mögöttes vállalati kultúra és elkötelezettség, valamint Lean gondolkodásmód nélkül. A Lean management eszköztára rengeteg helyes megoldási lehetőséget kínál, ha értjük és helyesen alkalmazzuk módszertanát. A klasszikus vállalatirányítási rendszerek alkalmazása nem vezet kellő eredményre, ezt be kell látnunk. Például a nem megfelelő méretű szervezeti egységek nem reagálnak megfelelően a válsághelyzetben.

A vevői igényeknek rugalmasan kell megfelelni

A technológiai és a termékek folyamatos fejlesztése kulcsfontosságú lehet a krízis megelőzésében. A know-how fejlesztése rendkívül fontos. Időközönként fel kell mérnünk raktárkészleteinket, illetve magát a raktárkészletre vonatkozó igényt. Miért is kellene készterméket tárolni? A késztermékben "álló" pénz nem termel hasznot, veszteségként jelentkezik minden percben. Másik fontos példája a lean módszertan gyakorlatának az, ha vizuálissá tesszük a termelési és logisztikai folyamatokat. Ennek segítségével az előírttól való eltéréseket azonnal és egyértelműen kimutathatjuk. Szabványosítsuk folyamataink lépéseit, ezáltal könnyen kézben tartható és egységesen fejleszthető lesz a munkafolyamat. A munkatársak rejtett szellemi tartalékait használjuk fel folyamataink fejlesztésére.

A válság következtében visszaeső megrendelések okozta állásidők egyben remek lehetőséget adnak a vállalatok számára a fejlesztések átgondolására és megvalósítására. Ez az az idő, amikor van kapacitás a gyártósorok esetleges átalakítására, a TPM kezdeti tisztításokra, nagyobb gépkarbantartásokra. Mód nyílik most akár a veszteségek felkutatására, diagnosztikai megoldások alkalmazására. Amelyik vállalat most jól tudja kihasználni ezt a periódust, és ügyesen szervezi át folyamatait, előre felkészül a gazdaság emelkedésére, az jelentős lépéselőnyhöz juthat a többiekkel szemben.


A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr396173402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.05.17. 15:42:49

Légy szíves, kérlek: próbálj meg helyesen írni!

lean: kisbetűvel írandó
lean szemlélet: kötőjel nélkül, végig kisbetű
lean módszertan: kötőjel nélkül, végig kisbetű

Köszönöm.

Amúgy a leant tökéletesen félreértik a vállalatvezetők, és néha még a tanácsadók is, és - sajnos - tényleg csak azt látják benne, hogy hogyan lehet kevesebb munkaerővel megoldani a feladatokat. :( Nem csoda, ha a "munkaerő" megutálja... pedig a lean csak arról szól, hogyan lehet valamit egyszerűbben, gyorsabban, jobb minőségben megcsinálni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kevesebb munkaerő kell hozzá.

nagymenő 2014.05.18. 15:36:05

@HTünde: Köszönöm a kommentet, az üzeneted második részében leírtakra akartam utalni az írással. A lean, mint módszer jó, ha félreértik az baj.
süti beállítások módosítása