Mi kell ahhoz, hogy valakiből förtelmes főnök váljék? Semmi extrémre nem kell gondolni. Van öt alaptípus, amely pokollá teheti a beosztottak életét, nem mellesleg a céget is a biztos bukás felé navigálja. Legalább egyel ezek közül valamennyien találkoztunk már.
A túlbuzgó
Az ilyen vezető minden egyes részfeladatot ellenőriz. Ha még csak félig vagy kész a prezentációval, a vállad fölé hajolva rögtön kiszúrja, és szóvá teszi az elütést. Ha valami nem tetszik neki, ahelyett, hogy elmondaná, mi az, ő mit vár, egy pillanat alatt elveszi tőled a munkát – „Na jó, majd én megcsinálom inkább!” felkiáltással. Az ilyen főnök, aki csecsemőként kezeli beosztottait, korlátozza önállóságukat és kreativitásukat, bizalmatlan hangulatot teremt a munkahelyen. Bár elsőre úgy tűnik, mindenhez ért, valószínűleg maga is bizonytalan, képtelen megfogalmazni az elvárásait, delegálni a feladatokat.
Amit szabad Jupiternek…
Tetszik vagy sem, egy főnöknek mindig példát kell mutatnia. Hogyan várhatja el a pontos munkakezdést az, aki mindig késik? Hogyan követelheti meg a kollégáktól a dresszkód betartását, aki maga nem annak megfelelően dolgozik? És ez még csak a felszín. A hatékonyságot, szorgalmat, pontos munkavégzést csak az kérheti számon, aki már bizonyított.
A képzetlen
Ejtőernyősök, protekciósok a világon mindenütt akadnak, igaz, eltérő arányban. Ha valaki úgy pottyan egy vezetői székbe, hogy a szakértelme hiányzik, hosszú távon nem csak a cégnek árt, hanem saját magának is. Ha már ott az erős hátszél, és kettesével veheti a fokokat a ranglétrán, legalább annyit megtehetne, hogy tanul, tájékozódik, folyamatosan képzi magát. Ellenkező esetben előbb utóbb jön a nagy pofára esés.
Az értekezletfüggő
Sokan, sokféle módon próbálnak tekintélyre szert tenni a beosztottaik előtt. Van, aki akkor érzi magát elemében, ha a tárgyalóban az asztalfőn ülhet. Más magyarázat nincs azoknak a főnököknek a viselkedésére, akik unos-untalan értekezletet tartanak akkor is, ha valójában semmi mondanivalójuk nincs. Az állandó formális megbeszélések nem csupán unalmasak, értelmetlen időpazarlást is jelentenek, és különösen bosszantóak tudnak lenni, ha éppen a munkafolyamat közepén zökkentik ki a kollégákat.
A kivételező
Na, ki a főnök kis kedvence? Ha erre mindenki azonnal rávágja a választ, régen rossz. Még rosszabb, ha világos, ki az, akit kifejezetten utál. Egy vezető soha nem tehet különbséget beosztott és beosztott között nem, bőrszín, vallás vagy akár egyéni szimpátia alapján. Egyrészt tilos, másrészt nem profi, végül, de nem utolsó sorban megmérgezi a munkahelyi légkört, ami meglátszik a teljesítményen is.
