Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Sminktippek hatvanon túl

2017. március 11. - nagymenő

Te is rutinból sminkelsz? Ne tedd! Ahogy az a ruha vagy frizura, amit 20 évesen hordtál mostanra nem feltétlenül előnyös, a sminkben sem árt a váltás. Ráadásul, ahogy az ember korosodik, a reggeli „műalkotás” elkészítése egyre nehezebbé válik. Egyrészt ott vannak azok az apró ecsetek, amelyeket alig lehet megfogni. Másrészt, ahhoz, hogy a szemünket kifessük, le kell venni a szemüveget, márpedig szemüveg nélkül… És akkor még nem is beszéltünk arról a több-kevesebb ráncról, ami épp a szemünk körül nehezíti a feladatot. Feladni viszont nem kell, sőt, tilos! A jó smink mindenkit szebbé tesz, és ha – immár szemüvegben – belenézünk a tükörbe, ahonnan egy elegáns, jómegjelenésű nő pillant ránk vissza, a közérzetünk is sokat javul.

smink.jpg

Amire feltétlenül szükségünk van a tökéletes eredményhez:

  • egy nagyítós tükör, amelyben szemüveg nélkül is látjuk a részleteket
  • egy irányítható fényű lámpa – ha ugyanis pl. oldalról kapjuk a fényt, előfordulhat, hogy természetes világításnál felemás lesz az eredmény
  • fültisztító pálcika – ez a kis eszköz, amely nevével ellentétben fültisztításra cseppet sem ideális, kiváló ahhoz, hogy a felesleges festéket eltávolítsuk
  • jó minőségű csipesz
  • szemöldök ecset és fésű – ez többnyire egy kis eszköz két oldala
  • hegyesvégű olló

A szemhéjfesték paletta – bármilyen vonzóak is a boltban az élénk, csillogó színek, jobb, ha a barna, bézs, szürke árnyalataiban marad. A matt kötelező! A csillogó szemcsék ugyanis galád módon képesek magukat befészkelni a legapróbb ráncokba is. A palettánkon kapjon helyet a matt fehér is. Egy leheletnyi a szemöldök vonala alá, és máris ragyogó, nyílt tekintetet kapunk. Lehet, hogy korábban hiányzott az eszköztárból a szemöldök ceruza, mostanra azonban nélkülözhetetlen. Az a fránya szemöldök ugyanis ritkul, őszül. Mindeközben viszont nő is. A formázással ilyenkor óvatosan kell bánni. Ha egy-egy szál megjelenik a tökéletes szemöldökíven túl, továbbra is a csipesz a megoldás. A hosszabbra nőtt, zavaró szálaknak azonban ne essünk neki csipesszel! Ebben a korban ugyanis már nem biztos, hogy új is nő a helyükre, vagyis ezzel a technikával csak siettetjük a szemöldök ritkulását. Óvatosan, erős nappali fénynél, hegyesvégű ollóval vágjuk rövidebbre a túl hosszúra nőtt szálakat – vagy ha a látásunk, kezünk már nem egészen biztos, bízzuk kozmetikusra a műveletet. A tökéletes szemöldök eléréséhez a sminkelésnél először távolítsunk el egy fültisztító pálcika segítségével minden a szálak közé tapadt festéket – alapozót, púdert. A hajunkhoz, bőrünk színéhez passzoló, frissen kihegyezett szemöldökceruzával belülről kifelé haladva satírozzuk át a szemöldökünket. Lehet ugyan kapni olyan sablonokat, amelyekkel állítólag tökéletes szemöldökívet érhetünk el. Nos, lehet, hogy valakinek sikerül ezekből ideálisat választania, többnyire azonban nem vagyunk szabványosak, így az eredmény ezekkel a sablonokkal olyan, mintha valaki más szemöldökét hordanánk. Szabad kézzel általában sokkal jobb, és természetesebb eredményt érhetünk el. A szemöldökceruzával bánjunk óvatosan! Semmiképpen ne vigyük túlzásba, hiszen az egyöntetű fekete csík természetellenes, keménnyé teszi az arcot és még a huszonéveseket is rettentően öregíti. A szemöldökfésű segítségével adjuk meg a végső formát, az eredményt pedig fixáló géllel – csakis kifejezetten szemöldökre valóval – rögzítsük.

Idővel a szemünk mélyebben ülővé válik, és megjelennek körülötte a sötét karikák. A szemhéjfesték paletta – bármilyen vonzóak is a boltban az élénk, csillogó színek, jobb, ha a barna, bézs, szürke világos árnyalataiban marad. A matt kötelező! A csillogó szemcsék ugyanis galád módon képesek magukat befészkelni a legapróbb ráncokba is. A palettánkon kapjon helyet a matt fehér is. Egy leheletnyi a szemöldök vonala alá, és máris ragyogó, nyílt tekintetet kapunk. Mielőtt a szemhéjpúdert felvinnénk, finoman ütögessük végig ujjbegyünkkel a szemhéjat és környékét, ezzel kisimítva az apró ráncokat. A szemöldök és a szempilla közötti területre ne kenjünk alapozót vagy hidratáló krémet, ezek ugyanis szintén a festék csomósodását eredményezik. Használjunk nagyon puha szemceruzát az úgynevezett vízvonalra – feketét, barnát vagy szürkét. Kéket – bár lehet kapni az üzletekben – soha! Szemceruzával soha ne rajzoljuk körbe a szemünket a szempilla vonalán kívül! A tekintetünket nem ez, hanem a szempilla emeli ki. A szempillafestés az a művelet, amely elképzelhetetlen a nagyítós tükör nélkül. Miután kifestettük a szálakat, arról is gondoskodni kell, hogy azok ne ragadjank össze. Sajnos, a szempilla is ritkul idővel. A drogériákban kapható lepkeszárny méretű műszempillákkal azonban legfeljebb farsangkor érdemes kísérletezni. A kozmetikusoknál viszont elérhetőek olyan technikák, amelyek alkalmazásával szálanként dúsítják a megkopott pillát, és teljesen természetes hatást érnek el.

Ezeket az apró trükköket hatvanas éveinkben egyéniségünkhöz szabhatjuk, tökéletesre fejleszthetjük. És mire belépünk a hetedik x-be, már csak a színeket kell még világosabbra cserélni.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr2912329129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása