Ha megkérdezünk valakit a munkaerő-piaci kilátásairól, az ember hajlamos lehet csak tapasztalataira hagyatkozni, miközben néha érdemes a puszta számadatokat is figyelembe venni. A két dolog ugyanis árnyalhatja a képet, vagy magyarázatot adhat bizonyos kérdésekre, esetleg olyan új nézőpontokat adhat, amelyek eddig talán elkerülték figyelmet.

A válság után rengetegen reménykednek abban, hogy elveszített állásukat visszakapják, vagy legalább hasonló területen kaphatnak munkát. Nem könnyű azonban a helyzet, ha az ember sokéves munkatapasztalat után, optimistán bár, de nyelvtudás nélkül áll pedagógus diplomájával a kezében. Pláne, ha Magyarország olyan régiójában él, ahol kihalásos alapon váltják egymást az óvónők.

Növekszik a diákmunka piaca – legalábbis a fővárosban. Míg nyáron Budapesten szinte nincs is betöltetlen hely, addig kisebb vidéki városokban ugyanakkor többen várnak arra, hogy egy-egy szabad munkahelyre felvegyék őket pár hétre. Aki azonban nem hajlandó (vagy nem tud) lakhelyén kívül munkát vállalni, annak marad az ismerős keresés, vagy a munkanélküliség.

Egyre több fiatal gondolja úgy, hogy nyaralását vagy a nyári fesztiválokat saját maga finanszírozza, amihez viszont munkába kell állnia. A diákmunka lehetőségek azonban úgy tűnik, leképezik a felnőttek munkaerő-piaci eloszlását: az észak-keleti régióban nehezebb egynyári munkát (is) találni, míg a fővárosban jóval több a lehetőség.

Sokszor azonban nehezíti a helyzetet az is, hogy a munkaadók hosszabb távra terveznek a diákokkal, mivel nekik megéri az olcsó munkaerő (a legalacsonyabb órabér 423 Ft), a tanulók azonban egy adott összeg megkeresése után, vagy az iskolakezdéskor leteszik a munkát.