Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

A statisztika szerint…

2010. július 28. - pattani

Ha megkérdezünk valakit a munkaerő-piaci kilátásairól, az ember hajlamos lehet csak tapasztalataira hagyatkozni, miközben néha érdemes a puszta számadatokat is figyelembe venni. A két dolog ugyanis árnyalhatja a képet, vagy magyarázatot adhat bizonyos kérdésekre, esetleg olyan új nézőpontokat adhat, amelyek eddig talán elkerülték figyelmet.

Nemcsak a felvételinél fontos tájékozódni, hogy az adott szak, amire jelentkezünk, mennyire piacképes, hanem átképzéseknél, esetleg új szakmák tanulásánál is fontos: ha már új dologba fogunk, legyen értelme. Hiszen mihez kezd az ember egy olyan végzettséggel, amihez a képzés (talán) ingyen volt, és nagyon szerette tanulni, ugyanakkor az adott szakterületen semmilyen tapasztalata és kapcsolata nincs és még ráadásul nem is keresett az adott szakma?
Azonban hiába tanul valami olyat az ember, ami piacképes, és nagy valószínűséggel tud vele munkát találni, fontos, hogy az személyiségének is megfeleljen, hiszen így lehet igazán sikeres munkájában. Szerencsére ebben is van segítség, az internet rengeteg pályaorientációs tesztet és statisztikát kínál, így a két szempontot kombinálva könnyebben tudunk eligazodni a munka világában.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr732182154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása