Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Ebben a 10 brit városban a legjobb dolgozni – London lemaradt a listáról

2016. február 08. - nagymenő

Pszichológusok vizsgálták, melyik az a 10 város Nagy Britanniában, ahol a legjobb dolgozni. A munkavállalókat a munka-magánélet egyensúlyról és a karrier lehetőségekről kérdezték. Íme, a toplista, egy kis munkavállalói indoklással.

gb.jpg

  1. Bristol

„Bristolban csodás dolgozni” – állítja Jonathan May, aki a Hubbub nevű helyi cég vezérigazgatója. „Megvan a nyüzsgés és a kultúra, mint egy nagyvárosban, ugyanakkor a közösségi érzés, barátságosság is. Az irodák olcsók a nagyvárosokhoz képest. Sok a zöld, lehet bringázni, tele van kis üzletekkel.”

  1. Southampton

„Southamptonban erős a közösségi szellem, nagyszerű hely munka szempontjából” – mondja Crystal Mintram, építész-technikus. „Bár vannak nagy cégek, a külső kerületek dugig vannak kis, helyi, független vállalkozásokkal. Rengeteg lehetőség adódik önkéntes munkára, amitől az ember egy gondoskodó közösséghez tartozónak, fontosnak érzi magát. Ez egy igazán különleges város.”

  1. Manchester

Manchester a BBC és a média városa. „Rengeteg izgalmas dolog történik mostanában Manchesterben.” – mondja James Layfield, a helyi Central Working nevű cég igazgatója. „Az ember úgy érzi, a jövő egyik nagyszerű, globális városában dolgozik, és ez optimistává, motiválttá teszi a munkavállalókat.”

  1. Nottingham

„Egyáltalán nem lep meg, hogy Nottingham bekerült a top 10-be.” - Mondja Aaron Dicks, az Impression nevű helyi cég igazgatója. „A kreatív negyedbe történt beruházások és a Google partnercégek növekvő száma miatt ideális hely kreatív vállalkozások számára. És van még valami, ami vonzó lehet, bármely iparágban dolgozik is az ember. Rengeteg bár és étterem van itt, valamint számos szabadidős lehetőség.”

  1. Sheffield

„Itt jól és boldogan lehet élni” véli Ruth Günay, aki a Lokanta nevű török étterem társtulajdonosa. „Az emberek barátságosak. Ez egy kicsi város, erős közösség, ugyanakkor virágoznak a művészetek, a kultúra, és nagyon sokféle munkalehetőség van. Sok errefelé a független vállalkozás, ami boldogabbá teszi az embereket, hiszen saját vágyaikat valósíthatják meg. 

  1. Plymouth

„Plymouthnak már a fekvése is gyönyörű, rengeteg a park, lenyűgöző a látvány” – Mondja a helyi fotós, Amber McCarthy. „Nyugodt város, egyszerű itt dolgozni. Úgy tűnik, mindenki kicsit lassabban csinál mindent, mint máshol, de a lényeg, hogy elvégzi a feladatát. Jó itt dolgozni, a nagyvárosok állandó rohanásától távol. Én biztosan nem mennék máshova.”

  1. Brighton

„Brighton tele van színekkel. Ez a digitális start-upok központja.” véli Sophie Turton, aki egy hasonló cégnél dolgozik. „Persze, ezt elmondhatjuk Londonról is, ami a különbség, az a munka-magánélet egyensúly. Nálunk szokatlan, ha egy cég elvárja az alkalmazottól, hogy túlórázzon mindenféle kompenzáció nélkül. Minden sétatávolságon belül van, így nem kell stresszelni az ingázás miatt. Brighton bátorítja az egyéni elképzeléseket. Élvezet itt dolgozni, inspiráló itt élni.”

  1. Birmingham

„Jó Birminghamben dolgozni. Demográfiai szempontból ez Európa legfiatalabb városa, talán ebből fakad a mindenütt érezhető optimizmus.” mondja James Whatmore, a JobLogic igazgatója. „ A város elég nagy ahhoz, hogy sok munkalehetőséget biztosítson, az infrastruktúra és életstílus szempontjából minden adott, ami egy nagyvárosban kell, ugyanakkor mégsem túl nagy ahhoz, hogy megtartsa a barátságos arcát”

  1. Liverpool

„Liverpool az egyik legvidámabb város. Az emberek barátságosak, együttműködőek, támogatóak.” – véli Matt Kennedy, a Launc22 nevű start-up inkubátor cég menedzsere. „Igazi kozmopolita hangulatú hely. Az elmúlt évszázadban hatalmas utat tett meg, és azt hiszem, mindenkiben ott van az izgalom és a kíváncsiság, vajon mit tartogat számára a jövő.”

  1. Norwich

Norwichban a munkavállalók 77%-a mondja azt, hogy szereti a munkáját. „Norwich azon kevés városok egyike, amelyek megőrizték identitásukat, és roppant erős bennük a közösségi érzés. Az emberek mennek az utcán, köszönnek egymásnak, a bárokban megjegyzik, hogyan iszod a kávéd, mindent tudsz arról, ami helyben történik.” – mondja a helyi újságíró, Lauren Razavi. „Egészen biztos, hogy ez az erős helyi öntudat hozzájárul ahhoz, hogy Norwich lett az első a listán. Itt olcsóbb az élet, és sokkal barátságosabb, festőibb hely, mint mondjuk London vagy Manchester.”

Erről álmodoznak a brit fiatalok

2016. január 21. - nagymenő

Egy felmérés szerint 10-ből kilenc fiatal más karrierről álmodik, mint amit aztán választ. Hogy miért? Általában a pénzhiány vagy a megfelelő képességek hiánya az ok. Az állom melók toplistája alapján gyanítható, hogy inkább a második… Többnyire legalábbis. A lista második helyén szereplő munka azonban elgondolkodtató.

pilot.jpg

  1. pilóta
  2. jótékonysági munka
  3. író
  4. fotós
  5. zenész, énekes
  6. edző
  7. Forma1-es, MotoGP vagy rallyversenyző
  8. színész
  9. újságíró
  10. művész

10 munkahelyi trend, amiről sokat hallunk majd az idén

2016. január 13. - nagymenő

Dan Schwabel, a Future Workplace kutatási igazgatója minden évben „megjósolja” az új esztendő munkaerő-piaci trendjeit. Eddigi előrejelzései beváltak, így érdemes végigböngészni a 2016-os listát is. Igaz, az előrejelzés az Egyesült Államokra vonatkozik.

  1. Elfogadottá válnak a „bumeráng munkavállalók”

Bumeráng munkavállalóknak azokat nevezik, akik elhagyják ugyan állásukat, de később visszatérnek. Korábban a cégek 48%-a egyenesen tiltotta, hogy olyan munkavállalót alkalmazzanak a cégnél, aki korábban ott dolgozott, de kilépett. Ma viszont a vállalkozások 76%-nál visszavárják azokat, akik családi okok, tanulmányok, vagy egyszerűen kikapcsolódás, kalandvágy miatt egy időre kiléptek. A rugalmasság oka a szakemberhiány. A cégek örülnek, ha megfelelő embert találnak a feladatok elvégzésére, az újraalkalmazással pedig sokat spórolhatnak. A régi-új munkavállalóknak nem kell elmagyarázni a szakmai feladatokat, ráadásul a céges kultúrával, szokásokkal is tisztában vannak, így beilleszkedésük sokkal könnyebben megy.

  1. Jön az új generáció

2016-ban több mint 3,6 millió „baby boomer” (1946 és 1964 között születettek) megy nyugdíjba az USA-ban. A vezetők nagy része eddig közülük került ki, de a generációváltás mostanra elkerülhetetlen. Jönnek az Y-ok, vagyis azok, akik a nyolcvanas évek és a 2000-es évek eleje között születtek. Közülük akár minden negyedik vezetővé válhat. Ez a vezetői stílus változását is jelenti. Míg az előző generáció az autokrata stílus híve, a fiatalokat kevésbé érdekli a céges hierarchia. Ők bátorítják a munkavállalókat, támogatják az egyéni ötleteket, sokszor fontosabbnak érzik azt, hogy a cégnek milyen hatása van a társadalomra, mint magát a profitot.

  1. Rugalmas munkahelyek

40 órás munkahét? Felejtsük el! A feladat megoldása a fontos, nem a blokkoló óra. Nem újdonság, évek óta ebbe az irányba mutatnak a folyamatok, a vitáknak azonban az idén sem lesz vége. Az persze, hogy a fix munkaidő egyre kevésbé általános, nem azt jelenti, hogy a munkavállalók kevesebbet dolgoznak. A vezetők 64%-a ugyanis elvárja, hogy az alkalmazottak bármikor, bárhol elérhetőek legyenek. Vagyis a rugalmasság sokszor épp az ellenkező hatást váltja ki, mint azt elsőre gondolnánk. Egy felmérés szerint az amerikai munkavállalók több mint fele érzi úgy, hogy kiégett.

  1. Megjelenik a munkahelyeken a „viselhető technológia”

A legtöbb munkahelyen ugyan még nem veszik komolyan, de a „viselhető technológia” robbanásszerű terjedésére kell számítani. A munkahelyeken megjelenik az úgynevezett „Z generáció”, vagyis a XXI. század gyermekei. Felmérések szerint 71%-uk használná szívesen a viselhető eszközöket. Ezek az eszközök a munkahelyeken kiválóan alkalmasak a produktivitás mérésére. Ráadásul méginkább elavulttá teszik a munkaidő fogalmát. Általuk tényleg bárki elérhető a nap 24 órájában.

  1. Ég veletek, unalmas irodák!

Az iroda-design az elmúlt években robbanásszerű változáson ment keresztül. Míg eddig leginkább a nagy IT cégekre volt jellemző, hogy a munkatársak kényelmét szolgáló és kreativitást serkentő környezetet igyekeztek teremteni, a trend gyorsan átszivárog más területekre is. A vonzó irodai környezetnek ugyanis komoly szerepe lehet a legjobb munkaerő elcsábításában és megtartásában.

  1. Fokozódik az automatizálás

Kisebb költség, nagyobb termelékenység. Ez az alapvető oka annak, hogy a cégek a lehető legtöbb munkafolyamatot automatizálni akarják. Ez eddig is így volt, a folyamat azonban felgyorsulhat a bérek és az egészségbiztosítás összegének növekedése miatt. A gépek az eddig tipikusan ember-igényes munkakörökben is megjelennek, elég, ha csak a nagy áruházak önkiszolgáló kasszáira gondolunk, vagy arra, hogy a McDonalds európában már 7000 olyan érintőképernyőt állított munkába, amely felveszi a vevők rendelését.

  1. A Z generáció első képviselői megjelennek a munkaerő piacon

Tudják, mi az a recesszió, nyögik a diákhitelt, de talán épp ezért több bennük a vállalkozókedv, mint a korábban születettekben. Lojálisabbak, realistábbak, rugalmasabbak. Mivel számukra csak most kezdődik a kaland a munkaerőpiacon, mentorokat, támogatókat keresnek. Számukra a technológia használata és fejlődésének követése nem jelent kihívást. 45%-uk úgy látja, igazi kaland lenne a szüleik korosztályával együtt dolgozni.

  1. Egyre többen választják az állandó munkahely helyett a szabadúszó létet

Egyes becslések szerint 2020-ra az amerikaiak 40%-a saját maga főnöke lesz. Bizonyos szakmákban eddig is élt ez a trend, azonban a technológia fejlődésének köszönhetően egyre gyorsabban terjed. Mára akár egy sofőr is lehet önfoglalkoztató – gondoljunk csak például az Uber sikerére.

  1. A szülési szabadság meghosszabbítása

Jön a következő baby boom! – legalábbis Amerikában ezt jósolják a demográfusok. Jelenleg az USA-ban a cégek mindössze 1%-a engedi hosszú szülési szabadságra az alkalmazottakat, ugyanakkor a munkavállalók 64%-a véli úgy, hogy erre nagy szükség lenne. Az IT cégek a hosszú szülési szabadság engedélyezésében ismét élen járnak. Ráadásul a szülési szabadságra nem csupán a nők tartanának igényt. Sok esetben az apa szeretne otthon maradni, mivel a családban a nő keres jobban. Az idén ezen a területen is komoly változások indulhatnak el.

Van lejjebb… A legdurvább céges bulik karácsonykor

2015. december 16. - nagymenő

Részeg munkatársak, zavarba ejtő játékok, vagy egyszerűen az erőltetett jókedv. Mindannyian belefutottunk már néhány rémes jelenetbe karácsonyi céges bulin. Alison Green, az ”ask a manager” blog szerzője arra kérte olvasóit, írják meg neki ennél is kellemetlenebb élményeiket. Íme, a legjobbak, vagy inkább a legrosszabbak:bloghoz.jpg

Meghívtak, de dolgozni

„Egy szendvicsbárban dolgoztam, ahol mindössze hatan voltunk alkalmazottak. A tulaj meghívott minket a saját házába egy hagyományos karácsonyi partira. Csak a helyszínen derült ki, hogy nekem azt a feladatot szánta, hogy szolgáljam ki népes baráti körét és családját.”

Az ideiglenes munkatársaknak nem!

„Ideiglenes munkavállalóként dolgoztam egy cégnél, már csaknem egy éve. December közepe táján a főnök bejelentette a karácsonyi ebéd időpontját és helyszínét egy menő étteremben. Mivel az esemény megjelent a hivatalos céges naptárban, a részleteket pedig előttünk beszélték meg, én, és a többi ideiglenes munkatárs úgy gondoltuk, a meghívás mindenkinek szól.

Elérkezett a nagy nap, amikoris hirtelen az állandó kollégák beszüntették a kommunikáció minden fajtáját az ideiglenesekkel. Nem szóltak hozzánk, de még a szemkontaktust is kerülték, csak egymás között sugdolóztak. Kiderült, az ideigleneseket nem hívták meg, de senki nem volt elég bátor, hogy ezt a szemünkbe mondja. Ebédidőben szinte kimenekültek az irodából.

Fogtuk magunkat, és mi is elmentünk ebédelni a szokott helyünkre. Mire visszatértünk, az állandó csapat már megérkezett. Arra léptünk be, hogy a főnök ajándékcsomagokat ad át mindenkinek – kivéve persze minket. Roppant kínos volt az egész nap valamennyiünk számára.”

Ámokfutás a főnök házában

„A vezérigazgató a saját házában szervezett bulit a munkatársaknak. Adott egy fél nap szabit hogy bevásároljak, készüljek elő, és dekoráljam fel a házat. Megpróbáltam a legtöbbet kihozni magamból, de mivel nem parti szervező vagyok, hanem a számlázással foglalkozom, egy kicsit furára sikerült.

Maga a buli igazi ámokfutás volt. A könyvelés igazgatója kicsit többet ivott a kelleténél, így a rákkoktélt a fehér padlószőnyegre hányta. Az egyik menedzser a garázsfelhajtón keveredett üvöltözésig fajuló vitába a feleségével. Az egyik kolléganőt és egy nála 30 évvel idősebb munkatársat rajtakaptak aktus közben. A baj nem igazán a korkülönbség volt, hanem az, hogy mindketten házasok – és mással. A sales igazgatóra rányitottam, amint éppen pisilt – a ruhatárban. Maga a főnök sem volt épp a legjobb formában. A kolleganőket kissé illetlen sztorikkal szórakoztatta, ölelgetett, az udvariasnál egy kicsit hosszabban és szorosabban, majd betörte a teraszablakot.”

Kötelező karaoke – zene nélkül

„Máskülönben minden szokványos volt: vacsora, tánc a közeli hotel báltermében. Még régebben történt, amikor nem volt mindenhol karaoke gép. Egyszer csak feltűntek emberek, akik papírfecniken ismert számok szövegeit kezdték osztogatni, és a bulizókat egyenként kiküldték a pódiumra énekelni, kíséret nélkül. Fájt látni, hogy mennyire zavarban vannak, és megalázottnak érzik magukat. Nem ártana, ha máskor átgondolná a menedzsment, hogy ami szórakoztató ötletnek tűnik, az a valóságban mennyire kínosan sülhet el.”

A világ legrosszabb jégtörő játéka

„ Egy nonprofit cégnél dolgoztam, amely vak embereknek segített, így a munkatársak jelentős része is vak volt. A menedzsment a karácsonyi partira felbérelt egy DJ-t, és megkérték, hogy a buli elején találjon ki valami vicces „jégtörő” játékot, ami oldja a hangulatot. A DJ azt találta ki, hogy az egyik ember a combjai közé szorít egy WC papír gurigát, a másik pedig a WC pumpa nyelével próbál abba beletalálni. A játék eleve több mint ízléstelen, de nálunk a kollégák nagy része vak volt. Egyszóval nem lett jó vége a dolognak.”

Titokzatos ajándék

„Nálunk hagyományosan pizza parti van az irodában karácsonykor. Emellett mindenki hoz egy becsomagolt meglepetés ajándékot, amit véletlenszerűen húz ki egy másik kolléga. A megegyezés szerint az ajándék értéke 10 dollár körül van, és mindenki olyat hoz, amit maga is szívesen fogadna. A tavalyi bulin az egyik kolléga kihúzott egy kis dobozt. Mikor megrázogatta, furán zizegett. Kinyitotta, és törött földimogyoró héjjal volt tele. Azóta sem tudjuk, ki volt a „nagylelkű” ajándékozó.”

Boldog Karácsonyt, itt a fizetéscsökkentés!

„A korábbi főnököm berúgott, leültetett a bárpultnál, majd széles mosollyal bejelentette, hogy felemeli a fizetésemet. A baj csak az, hogy az összeg jóval kevesebb volt, mint az aktuális fizetésem.”

Dübörög a magyar munakerőpiac - kutatás!

2015. december 08. - nagymenő

Már a második egymást követő negyedévben csúcson felvételi kedv A munkaadók 14%-a tervez létszámbővítést a következő három hónapban, 5%-uk elbocsátással számol, míg 73% nem tervez változást. Továbbra is a vendéglátóiparban keresik a legtöbb munkavállalót. Mind a nyolc magyarországi régióban pozitív a felvételi kedv.

A ManpowerGroup ma nyilvánosságra hozott Munkaerő-piaci Felmérése szerint a megkérdezett munkaadók 14%-a növekedésére számít, 5%-uk pedig elbocsátást tervez, 73% pedig semmiféle változtatásra nem készül 2016 első három hónapjában. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a Munkaerő-piaci Mutató értéke +11%. A felvételi szándék nem változott az előző negyedévhez képest, viszont 4% ponttal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A mutató értéke már a második egymást követő negyedévben van a leg optimistább szinten 2009 harmadik negyedéve, vagyis a felmérés kezdete óta.

„Egyre égetőbb problémát jelent Magyarországon a szakemberhiány. Bár világjelenségről van szó, Magyarországon a problémát súlyosbítja az is, hogy az alacsony bérek miatt egyre többen vállalnak külföldön munkát. A magyar munkabérek mostanra nem csak a nyugat-európai fizetésekhez képest számítanak alacsonynak, hanem régiós összehasonlításban is. Míg egy pontig az olcsó munkaerő vonzóvá tehet egy országot a befektetők számára, bizonyos szinten túl olyan munkaerőhiányt okoz, amely már a versenyképességet veszélyezteti” - kommentálta az adatokat Dalányi László, a ManpowerGroup magyarországi irodájának ügyvezetője.

infografika-manpower-munkaeropiaci-elorejelzes-2016q1-page-001.jpg

A 2016 első negyedévére vonatkozó Manpower Munkaerőpiaci Mutató felmérés 750 magyarországi munkaadó megkérdezésével készült. Valamennyi megkérdezettnek ugyanarra a kérdésre kellett válaszolnia: „Hogyan látja az Ön vállalatánál/szervezeténél a munkaerő létszámának alakulását a március végéig hátralévő három hónap során, a jelenlegi negyedévhez képest?”

A közleményben a továbbiakban mindenhol a szezonálisan kiigazított adatok szerepelnek.

Ágazati összehasonlítás

Mind a kilenc vizsgált ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik a következő három hónapban. A legerősebb felvételi kedvet ismét a vendéglátóiparból jelentették, ahol a mutató értéke +21%. Változatlanul jók a kilátások a gyártás területén, ahol a mutató +18%-on áll, míg a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció, valamint a pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területéről +14, illetve +13%-os mutatót jeleztek a munkaadók. Szerényebb, 7%-os emelkedéssel számolnak a köz- és szociális szférában, valamint a kereskedelemben. A leggyengébb, +4%-os mutatót a közüzemi szolgáltatások munkaadói jelentették.

Az előző negyedévhez viszonyítva 9 szektorból négy munkaadói növekvő felvételi kedvet jelentettek. A legjelentősebb növekedést a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció, valamint a közüzemi szolgáltatások területén várják, ezekben az ágazatokban 7, illetve 5% ponttal erősödött a mutató értéke. Ugyanakkor négy szektorban csökkent a felvételi kedv. Legnagyobb mértékben, 8% ponttal a kereskedelemben, és 5% ponttal a mezőgazdaság, vadászat, erdészet és halászat területén.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva a kilátások 9 szektorból hétben javultak. A legnagyobb erősödést a vendéglátóipar produkálta, 17% ponttal. 10-10% pontos erősödést jelentettek a köz- és szociális szférából, valamint a szállítmányozás, raktározás és kommunikáció területéről. Eközben két szektorban gyengült a mutató értéke. Az építőipar munkaadói 5% pontos csökkenést jelentettek a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva.

Regionális összehasonlítás

A következő negyedévben mind a nyolc régió munkaadói növekvő felvételi kedvvel számolnak. A legnagyobb mértékű bővülést az észak-magyarországi munkaadók várják: itt a mutató +21%-on áll. A Nyugat Dunántúlon +18, % a mutató értéke, míg a Közép Dunántúlon +12%. A budapesti és a dél-dunántúli munkaadók +9%-os, míg a közép-magyarországi és dél-alföldi munkaadók +8%-os mutatót jelentettek.

Az előző negyedévhez képest a nyolc régióból ötben csökkent a felvételi kedv, a többi között a Közép-Magyarországi régióban, ahol a visszaesés 3% pontos. 2% pontos gyengülést jelentettek a budapesti és az észak-alföldi munkaadók. Eközben 3 régióban erősödött a felvételi kedv. A Nyugat-Dunántúlon 5% pontot erősödött a mutató értéke, míg 2% pontos az erősödés a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon.

Az előző év azonos időszakához viszonyítva nyolcból hét régió mutatója erősödött. Figyelemre méltó, 11% pontos erősödést jelentettek a dél-dunántúli munkaadók. 7, illetve 6% pontot erősödött a mutató a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön, a Közép-Dunántúlon pedig 5% pontos növekedést jeleztek. Eközben 3% ponttal esett vissza a mutató értéke a közép-magyarországi régióban.

Cégméret szerinti összehasonlítás

A kutatásban résztvevő munkaadókat 4 kategóriába soroltuk: a mikor vállalkozásoknak kevesebb, mint 10 alkalmazottjuk van. A kisvállalkozásoknál 10-49 munkavállaló dolgozik. Közepes méretű az a cég, ahol 50 és 249 között van az alkalmazotti létszám, 250 dolgozó fölött számít egy vállalkozás nagynak.

2016 első negyedévében mind a négy kategóriában bővülésre számítanak a munkaadók. A legnagyobb mértékben a nagyvállalkozásoknál, ahol +19% a mutató értéke, míg +13% illetve +10% a közepes- és kisvállalkozásoknál. A mikro vállalkozások munkaadói óvatosan optimista, +8%-os előrejelzést adtak.

Az előző negyedévhez képest a középvállalkozások 4% pontos visszaesést, míg a mikro vállalkozások 2% pontos erősödést jelentettek. A további két kategóriában változatlanok a kilátások. Az előző év azonos időszakához viszonyítva valamennyi cégméret erősebb mutatót jelentett. A kis cégeknél a legjelentősebb, 8% pontos az erősödés. 5% ponttal javultak a kilátások a nagyvállalati kategóriában, míg a közepes- és mikro vállalkozásoknál 4, illetve 3% pontot erősödött a mutató értéke.

Globális kilátások

A ManpowerGroup világszerte 42 ország és terület 59000 munkaadóját kérdezte meg munkaerő-piaci várakozásairól a 2016. első negyedévére vonatkozóan. Valamennyi megkérdezettnek ugyanarra a kérdésre kellett válaszolnia: „Hogyan látja az Ön vállalatánál/szervezeténél a munkaerő létszámának alakulását a március végéig hátralévő, három hónap során, a jelenlegi negyedévhez képest?”

A ManpowerGroup 2016 első negyedévére vonatkozó kutatása szerint a vizsgált 42 ország és terület közül 39 munkaadói különböző mértékben ugyan, de a dolgozók létszámának bővítését tervezik a következő három hónapban. Ugyanakkor még mindig kevés jel utal arra, hogy tartós trendről lenne szó. A munkát keresők kilátásai az előző negyedévihez hasonlítanak, vagyis a munkaadók többsége megtartaná jelenlegi munkavállalóit, vagy szerény mértékben bővítene, de alapvetően arra várnak, hogy a piac végre egyértelmű jeleket mutasson.

A munkaadók több helyen akadályokba ütköznek. A kínai lassulás például egyértelműen hatással van a szomszédos országok munkaerőpiacára is. A nyersanyagok iránti csökkenő kereslet lefelé nyomja a bányászati szektor mutatóját világszerte, beleértve Kolumbiát, Perut és Dél-Afrikát, ahonnan az ágazatra vonatkozóan soha nem jött még ennyire pesszimista adat.   Ugyanakkor – összhangban a ManpowerGroup szakemberhiány kutatásával, a mostani jelentésből is kiderül, hogy a munkaadók jónéhány ágazatban – pl. az IT és mérnöki területeken, valamint több képzettséget igénylő szakmában – képtelenek megfelelő munkaerőt találni.

Összességében, az előző negyedévhez, valamint az előző év azonos időszakához viszonyítva vegyes képet mutat a kutatás: negyedéves viszonylatban a 42 országból 23-ban nőtt a felvételi kedv, 13-ban csökkent, hatban pedig változatlan maradt. Éves összehasonlításban 19-ben erősödött, 18-ban gyengült, míg ötben stagnál a mutató értéke. 2016 első negyedévére vonatkozóan a legerősebb felvételi szándékról az indiai, taiwani, japán, török, és az Egyesült Államok-béli munkaadók számoltak be. A leggyengébb előrejelzést Brazíliából, Finnországból és Franciaországból küldték a munkaadók.

Az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régió 24 országából 22-ben a munkaerő bővítését tervezik. Az előző negyedévhez képest 14r országban javultak a kilátások és csupán hétben romlottak. Éves összehasonlításban 12 ország jelezett bővítési szándékot, 8 pedig csökkentést. Az EMEA régióban ismét a török munkavállalók kilátásai a legjobbak. Szlovákiából a felmérés kezdete, vagyis 2011 negyedik negyedéve óta most jelezték a legmagasabb felvételi kedvet a munkaadók, míg Olaszországból először érkezett pozitív mutató 2011 első negyedéve óta. A finn és francia munkaadók jelezték a régióban a legalacsonyabb mutatót 2016 első negyedévére vonatkozóan.

Ázsia mind a nyolc vizsgált országában és területén növekvő felvételi kedv várható a következő negyedévben. Az előző negyedévhez viszonyítva 4 területen nőtt, míg két országban csökkent a mutató értéke. Ugyanakkor éves összehasonlításban – ha különböző mértékben is – de 5 országból jelentettek csökkenést, míg erősödést mindössze kettőből. Immár a második egymást követő negyedévben az indiai munkaadók jelezték globálisan a legerősebb felvételi kedvet, míg a régió leggyengébbje Kína lett.

Pozitívak a kilátások Amerika vizsgált 10 országából kilencben. A felvételi kedv 5 országban erősebb, míg négyben gyengébb, mint az előző negyedévben. Az előző év azonos időszakához viszonyítva ugyancsak öt ország mutatója tudott erősödni, ugyanakkor a maradék öté gyengült. Ez már a harmadik egymást követő negyedév, amikor a régióban a legnagyobb felvételi kedvet az Egyesült Államok munkaadói jelzik, viszont a negyedik, amikor a Brazil munkaadók a régió sereghajtói.  A következő Manpower Munkaerőpiaci Mutató 2016. március 8-án jelenik meg, a 2016 második negyedévére vonatkozó előrejelzéssel.

A közlemény szezonálisan kiigazított adatokat tartalmaz, ahol ezek elérhetőek. A Finnországra vonatkozó adatok nem szezonálisan kiigazítottak.

A felmérésről

A Manpower Munkaerő-piaci Előrejelzés negyedévente készül azért, hogy felmérje a munkaadók következő negyedévi szándékait a munkaerő létszámának csökkentésével, illetve növelésével kapcsolatban. A ManpowerGroup előremutató felmérése több mint 50 éve vizsgálja a munkaadók várakozásait, és az egyik legmegbízhatóbb munkaerő-piaci kutatás a világon.

A ManpowerGroup-ról

A ManpowerGroup (NYSE: MAN) világelső az innovatív munkaerő-piaci megoldások és szolgáltatások területén, immár több mint 65 éve. Munkaerő-piaci szakértőként 600 000 embert segítünk munkához számtalan iparágban. A ManpowerGroup brandjain - Manpower®, Experis™, Right Management ® and ManpowerGroup™ Solutions – keresztül több mint 400 000 ügyfélnek nyújtunk segítséget 80 országban és területen, a toborzástól a fejlesztésig, hogy megtalálják a megfelelő szakembereket. 2014-ben a ManpowerGroupot a negyedik egymást követő évben választották a világ legetikusabb cégei (World’s Most Ethical Companies) közé, és a Fortune’s Most Admired Companies elismerésre, ezzel is megerősítve, hogy az iparág legmegbízhatóbb cége.

süti beállítások módosítása