Sokan gondolják úgy, hogy a játék a gyerekek kiváltsága. A gyermekkor elmúltával nemcsak a kisautók és hajasbabák, hanem a társasok, kártyapaklik is a szekrények mélyére kerülnek. Pedig játszani nem csak jó, hasznos is. Ahogy a játék a gyerekeket segíti a szellemi-, testi-, szociális képességeik fejlődésében, fontos egészségmegőrző hatása lehet időskorban is. Attól függően, milyen játékot választunk, edzhetjük logokai képességeinket, memóriánkat, testünket és még a társadalmi kapcsolatainknak is jót tesz.

Kártya

Talán a kártyajátékok azok, amelyeket a legszívesebben űznek az idősek is. Legyen az egy ultiparti a régi barátokkal, vagy rablórömi egy tea és némi sütemény mellett a barátnőkkel, a kártyajátékoknak ezer meg ezer variációja létezik, az egyszerűtől a komoly tanulást, gyakorlást igénylőkig. Egy viszont közös bennük: a figyelmünk egy pillanatra sem lankadhat, ha győzni akarunk. Persze, nem győzhet mindig mindenki, de az élmény közös. És egyébként is: jöhet a visszavágó!

Társasjáték

A kártyához hasonlóan kitűnő társasági élmény. Attól függően, melyiket választjuk, fejleszti a memóriát, a stratégiai gondolkodást, vagy éppen a szókincset. Számtalan olyan társasjáték létezik, amellyel műveltségünket tesztelhetjük – például a népszerű Trivial Pursuit, amelyben különböző témakörökben tesztelhetjük tudásunkat, vagy a kifejezetten idősebbeknek szánt Senior Moments, amellyel sok évtizeddel ezelőtti történéseket idézhetünk fel. A szójátékok közül a Scrabble az egyik legnépszerűbb – itt a szókincs, a helyesírás és a stratégia is számít. Míg a szép emlékű Gazdálkodj Okosanban hűtőszekrényért küzdöttünk, a logikáját tekintve hasonló Monopolyban ingatlanmágnások lehetünk. És persze ne feledkezzünk meg az olyan klasszikus stratégiai játékokról sem, mint a dáma, vagy a sakk.

Sportos játékok

Nem, most nem egy komoly edzésre, vagy versenyre kell gondolni. Aki külföldön jár sokszor láthat parkokban homokos pályán különböző golyókat gurigázó, idősebb urakból álló csapatokat. Ők petanque-ot, vagy boccia-t játszanak. A játék – bár megmozgat – fizikailag nem különösebben megerőltető, ugyanakkor pontosságot, egyensúlyt, koncentrációt követel – nem mellesleg pedig roppant szórakoztató. Hasonlóan jó játék a lengőteke, amely régen minden egyes vállalati üdülő kertjében ott állt. Az amerikaiak kukoricával töltött apró zsákokkal űzik, mások lópatkóval, de a bármelyik kínai üzletben kapható műanyag karika is kiváló, ha célba dobást játszanánk. Túl egyszerűnek tűnik? Próbáld csak ki! Jó társaságban a hasizmot is erősíti, mert garantáltan nevetés a vége.

Ha túl hideg van, ha túl meleg van

Vannak napok, amikor az ember legszívesebben az orrát sem dugná ki a fűtött, vagy éppen leárnyékolt szobából. Bár a játékban mindig a társaság, a közös élmény a legjobb, az ilyen napokon átsegíthet minket a számítógép. A számítógépes játékok igencsak sokszínűek. Megtalálhatjuk a klasszikus kártya- és táblás játékokat, küzdhetünk a gép, vagy egy távolban lévő, de hús vér ellenfél ellen. Tesztelhetjük műveltségünket – például a népszerű Honfoglalóban - , de kipróbálhatjuk azt is, milyen versenyautót vagy repülőgépet vezetni, birodalmat építeni. A számítógépes játékokkal egyetlen gond van, gyakran – kortól függetlenül – szinte beszippantják a játékost. Ha a géppel játszunk, érdemes korlátokat szabni saját magunknak, és mindig emlékezni arra, hogy hús-vér barátokkal sokkal jobb a játék!

A 106 esztendős brazil Valdemira Rodrigues de Olivera a hétvégén mondott igent 66 éves kérőjének, és ezzel hivatalosan is ő lett a világ legidősebb menyasszonya.

Az összesen 172 éves pár három évvel ezelőtt ismerkedett meg egy idősotthonban, ahova a vőlegény azért került, mert csaknem két évtized munkanélküliség után hajléktalanná vált, fél oldala lebénult, és képtelen volt egyedül gondoskodni magáról. Valda és Jaco az első pillanatban egymásba szerettek. Mint mondják, a másikban megtalálták lelki társukat, sokat beszélgetnek, együtt ebédelnek, vacsoráznak, a társalgóban mindig egymás mellett ülnek.

Amikor az idősotthon gondozói egymástól függetlenül megkérdezték őket, mi a legnagyobb vágyuk az életben, mindketten azt válaszolták, hogy a házasság, és egy kicsike ház, ahol együtt élhetnek. Valdo és Jaco korábban soha nem volt házas, az orvosok pedig azt mondták, már késő, hiszen nem csupán a másikról, de saját magukról sem tudnak gondoskodni. Az ápolók azonban nem adták fel. Teljesíteni akarták a szerelmespár álmát, és – ha már a házasságról nem lehet szó – óriási eljegyzési partit rendeztek nekik.

A vőlegény úgy nyilatkozott, még mindig hisz abban, hogy feleségül veheti szerelmét, és az eljegyzés egy óriási előrelépés.

Valda boldog, de realistább: Tudom, hogy nem történhet meg, de szeretnék úgy gondoskodni Jacoról, mint egy igazi feleség. Főzni rá, mosni a ruháját, gondoskodni róla.

Ha a házasság mégis összejönne, Valda megdöntené az ausztrál Minie Munro rekordját, aki 1991-ben, 102 évesen mondta ki a boldogító igent 83 éves vőlegényének.

A demencia szörnyű állapot. Annak, akit érint, és annak, aki végig nézi, hogy családtagja hogyan épül le szellemileg, hogyan veszíti el a kapcsolatot a külvilággal. Egyes statisztikák szerint a fejlett országokban, ahol az egészségügyi ellátás színvonala magas, a demencia mára vezető halálokká vált, megelőzve például a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, sokszor ugyanis ez az állapot vezet például végzetes balesetekhez.

A kegyetlen betegség képes eltörölni egy teljes élet tapasztalatait, tudását, szinte kiradírozza a személyiséget. A családtagok ilyenkor tehetetlenül nézik, hogy elveszítenek valakit, miközben fizikailag velük van. A betegek depresszióssá, ingerlékennyé, agresszívvé válnak, végül azokat sem ismerik fel, akik egész életükben velük voltak, akiket a legjobban szerettek és akik a legjobban szerették őket.

A TribeMix nevű cég marketinggel foglalkozik, a virtuális valóságot alapvetően reklámeszközként használja. Alex Smale azonban korábban egy számítógépes játékokat fejlesztő vállalkozás művészeti vezetője volt. Személyesen tapasztalatokat szerzett a demenciáról, amikor egy kilencven év fölötti, baráti házaspár leépülését kellett végig néznie.

„Két évvel korábban még mindketten aktívak voltak, sétáltak a városban, bevásároltak. Aztán hirtelen elvesztették az önbizalmukat, és már ki sem mozdultak a házból. Úgy próbáltunk egy kis örömet csalni az életükbe, hogy egy tablet és a Google Street View segítségével „visszavittük” őket régi nyaralásaik helyszínére. Látva az örömüket, arra gondoltam, miért ne használnánk az Oculus Riftet (ez egy olyan „szemüveg”, amelyen keresztül részesei lehetünk a virtuális valóságnak, és a 3D-s képek mellett hangélményt is nyújt). Úgyhogy terveztem nekik egy egyszerű tengerparti jelenetet erre az eszközre.”

A kísérlet sikeres volt, így az ötlettel Smale felkeresett egy kifejezetten demens idősek számára fenntartott otthont, ahol szerencsére tárt karokkal fogadták. Bár Smale korábban nem tudott túl sokat a betegségről, itt szakemberek segítették, támogatták az ötlet fejlesztését.

A 360 fokos videók és fotók helyett 3D-s grafikákat használnak. Ezek ugyan nem olyan valósághűek, azonban kontrollálhatónak tűnnek az idősek számára, nem rémítik, vagy zavarják össze őket. A demens emberek reakciói kiszámíthatatlanok, ezért a jelenetekben nincsenek hirtelen változások, erős hangok. Egyszerűen kellemesek, ellazítanak.

Ahogy a videon is látszik, az idősek jól reagálnak a kísérletre. Mosolyognak, nevetnek, énekelnek, ellazulnak. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa. A virtuális élmények hatására sokkal kommunikatívabbá válnak, sikerül felidézniük rég elfelejtettnek hitt élményeket.

„A demens emberek gyakran zavarodottak, lehangoltak. Ezért szinte lehetetlen őket kimozdítani a megszokott környezetükből. Így ahelyett, hogy őket vittük volna vissza a valóságba, az általuk szeretett valóságot vittük el nekik.”

A demencia gyógyításában az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a betegséget túl későn ismerik fel és kezdik kezelni. Sokáig nem ismerik fel, a betegek pedig, amíg tudják, titkolják, mert egyszerűen szégyellik. A megelőzés. a kúra eddig gyógyszeres kezelésből és az agy edzéséből állt. A virtuális valóság segítségével azonban érzelmi reakciókat lehet kiváltani.

A virtuális valóssággal kapcsolatos kutatásokba mostanra egy orvoscsoport is beszállt, és reménykeltőnek találják az eredményeket.

„Bízom benne, hogy a kutatások pozitív eredményt hoznak. Jó lenne, ha a virtuális valóság segítségével csökkenteni lehetne például a szükséges gyógyszerek mennyiségét. Már eddig is rengeteg olyan esetet láttunk, amikor régi emlékek élénken visszatértek. Sokszor előfordul, hogy amikor fél- vagy egy óra után leveszik a szemüveget, saját, gyermekkori emlékeikről kezdnek beszélni. Fantasztikus ezt látni!”

A modern társadalmakban egyre nő a várható élettartam. Kutatók, genetikusok dolgoznak azon, hogy meghosszabbítsak az emberi életet, leküzdjék a betegségeket. A hosszabb élettartam azonban társadalmi következményekkel is jár. Az elöregedő társadalmakra Japán az egyik legjobb példa. Itt arányaiban egyre kevesebb a munkaképes korú ember. Ennek persze csak az egyik oka az, hogy az idősek száma nő, a másik, hogy a mostani fiatalok kevesebb gyereket vállalnak, mint a korábbi generációk képviselői. Japánban ezért úgy gondolják – maguk az idősek is – hogy sürgősen újra kell gondolni a munkaképes kor fogalmát.

A 65 év felettiek aránya a társadalomban soha nem volt még olyan magas, mint napjainkban - figyelmeztetnek a japán statisztikák. Az úgynevezett baby-boomer generáció az elmúlt 5 évben lépett be ebbe a kategóriába. A 2015-ös népszámlálás adatai szerint a japánok 26,7%-a idősebb 65 évesnél. Az előrejelzések szerint ez az arány 33%-ra nő 2035-ig, 2060-ra pedig eléri a 40%-ot.

Japánban a nyugdíjkorhatár 2013-ban még 61 év volt, ezt tavaly emelték 62-re, és a kormány döntött arról is, hogy 2025-re el kell érni a 65 évet. Az orvosokból és egyetemi kutatókból álló Japán Gerontológiai társaság szerint azonban ez még nem oldja meg a problémákat. Szerintük 75 évre kellene emelni a nyugdíjkorhatárt. Úgy tűnik, maguk az idősek is egyetértenek velük. A megkérdezett 60 évnél idősebbek 70%-a nyilatkozott úgy, hogy dolgozni szeretne 65 éves kora után is.

Jelenleg a japán munkaerőpiacon 11% a 65 év fölötti munkavállalók aránya, vagyis úgy tűnik, a nyugdíjkorhatár emelése sem az idős munkavállalók, sem pedig a munkaadók részéről nem ütközne ellenállásba, legalábbis általában. Az új nyugdíjkorhatárt azonban csak úgy lehetne bevezetni, hogy akadnak kivételek. Attól ugyanis, hogy az átlagéletkor nő, az idősek többnyire jobb fizikai és szellemi állapotban vannak, mint a korábbi generációk tagjai ilyen korukban, 65 év felett így is sokan vannak, akik egészségügyi, vagy egyéb problémáik miatt már nem tudnak dolgozni.

Világszerte egyre nő az idős, magányos emberek száma. Csak az Egyesült Királyságban több mint egymillióan élnek egyedül. A Guardian cikkében három szakembert kérdezett arról, hogyan lehet küzdeni a már-már járványosnak nevezhető jelenség ellen.

Chloe Smee a Contact Elderly alapítvány munkatársa

Havonta egyszer vasárnap teadélutánokat szervezünk. A vasárnap szinte mindig a hét legmagányosabb napja. Ez az a nap, amelyhez a legtöbb szép, családi emlék kapcsolódik a régi időkből. Az én feladatom az, hogy összehozzam a magányos időseket az önkéntesekkel, akik ilyenkor 8-10 magányos embert látnak vendégül. Vannak ugyan hasonló kezdeményezések közösségi, szociális intézményekben, de amit mi csinálunk egyedi. Egészen más élmény az, amikor valaki a saját házában lát vendégül. Az idősek ilyenkor úgy érezhetik, tartoznak valahova, hiszen családtagként kezelik őket.

Az önkénteseknek próbálom elmesélni, hogy a magánynak ezer oka lehet. Vannak, akik régóta egyedül élnek, ehhez gyakorlatilag hozzászoktak. Vannak, akik házastársuk elvesztése után maradnak egyedül, vannak, akiknek a családja távolabbra költözik, de akad olyan is, aki azért veszíti el a kapcsolatait, mert már nem tud autót vezetni.

A munkám része az is, hogy felkutassam a 75 éven felüli magányos embereket. Ehhez önkormányzatoktól, szociális szervezetektől, orvosoktól kapok segítséget. Ez a munkám legnehezebb része, hiszen a leginkbb rászorulókat a legnehezebb megtalálni. A lényeg pedig az lenne, hogy azelőtt segíthessünk, mielőtt a magány fizikai és mentális betegségeket okoz.

A havi egy alkalom nem hangzik túl soknak, ám a résztvevőknek valójában rengeteget jelent. Találkoztam egy hölggyel, aki fizikailag aktív, független életet él, de arra panaszkodott, hogy a boltosokon kívül senkivel nem kommunikál. Azt mondta, már el is feledkezett a társalgás művészetéről.

Az első teadélutánt követően levelet kaptam tőle. „Vadonatúj élmény volt számomra, hogy ennyi ember között ilyen kellemesen érzem magam. A mosoly utána is egész nap ottmaradt az arcomon. Az önbizalmam az évek során elpárolgott, de remélem visszatér, most, hogy újra valahová tartozom.”

Sally McLachlan, a Friends of Elderly alapítvány munkatársa

Más feladataim mellett a Football Friends programot szervezem. Rengeteg programlehetőség van idős hölgyeknek, férfiaknak viszont alig néhány akad. Pedig egyes becslések szerint 2013-ra Nagy Britanniában az egyedül élő idős férfiak száma eléri a másfél milliót!

Ez egy öthetes program, amely 65 év feletti férfiaknak segít, hogy megismerjék kedvenc csapatuk történetét, találkozzanak más, hozzájuk hasonló szurkolókkal. Mivel megvan a közös pont, a közös szenvedély, a résztvevők sokkal könnyebben alakítanak ki kapcsolatokat. A program során megtanítjuk őket a közösségi oldalak használatára, így a program végeztével nem csupán kedvenc csapatukat tudják követni, de egymással is tartják a kapcsolatot.

A 67 éves Don az elsők között csatlakozott a programunkhoz. Ő nemsokkal azután, hogy nyugdíjba ment, balesetet szenvedett. Azt mondta nekem, sokkoló, mennyire gyorsan hozzászokik az ember az egyedülléthez, az elszigeteltséghez, mennyire észrevétlenül válik rutinná az, hogy el sem hagyja a saját házát. Próbált ugyan valamilyen aktivitást keresni, de a legtöbb lehetőség nőknek szól, férfiaknak alig akad valami. Aztán rátalált a Football Friendsre, ami megváltoztatta az életét.

Tapasztalataim szerint a szegénység ugyancsak hozzájárul az elmagányosodáshoz. A szegényebb időseknek komoly kihívást jelent például a közlekedés, vagy a modern technológiához való hozzáférés. A magány ellen csak úgy tudunk küzdeni, ha helybe visszük az olcsó programokat.

Paul McGarry, a Manchesteri Városi Tanács idősbarát csoportjának tagja

15 éve vezetem a város idősbarát programját. Ez rengeteg dolgot jelent a segélyezéstől kezdve egészen odáig, hogy hány idősotthoni férőhelyet kell építenünk, hogyan oldható meg az idősek közlekedése, hogyan lehet munkát találni azoknak, akik nyugdíj után is dolgoznának, egészen addig, hogy hogyan alakíthatunk ki idősbarát közösségi tereket, és harcolhatunk az idősek elszigetelődése ellen.

A munkánk legnehezebb része az, hogy elérjük, az idősekről végre ne a kórházi ágyak, a betegségek, a hátrányok kapcsán beszéljünk. Kiábrándító, hogy az „idős” jelző egy cimkévé vált. Az idősebb emberek aktív állampolgárok, sokan közülük dolgoznak, közösségeket szerveznek, nagypapák, nagymamák. Meg kell változtatnunk azt, ahogy az idősekről beszélünk, gondolkodunk.

Országos átlagban Manchester belső része az, ahol a legnagyobb arányban élnek idős, magányos emberek, az egyedüllét mégis tabu téma. Az emberek egyszerűen nem szeretnek a magányról beszélni. Ahhoz, hogy megmozgassuk őket, másként, pozitívan kell fogalmazni. Szórakozz, legyél a részese!

A városban több olyan program is működik, amely a szociális kapcsolatokra fókuszál. Van egy saját idősklubunk, amely egy korábbi tanácsi épületben működik, szerveznek kreatív írás tanfolyamokat, közös kirándulásokat.

Nem a város vezetésének kell kitalálni, mire van szükség. Forrásokat persze kell biztosítani, de alapvetően meg kell hallgatni az érintetteket, mit is szeretnének. Ha azt mondják, nekik nem délutáni társastánc kellen, hanem egy night club, akkor night clubbot kell szervezni.

December elején közösen szelfiztem Derekkel, aki egy idősotthonban él, a 90. születésnapján. Ő írt egy tízes listát arról, mit kellene tenni a magány ellen. Olyanok szerepeltek rajta a többi között, mint a tanulás, a számítógép használat és a barátokkal való beszélgetés. Ezt a listát minden idősekkel foglakozó szervezetnek elküldtem.