A világgazdaság oldalán nemrég megjelent cikk szerint Magyarország – mint annyi minden másban – a felnőttképzésben is lemaradt az uniós országokhoz képest. Az Eurostat felmérése szerint a 25 év felettiek mindössze 2,7%-a vett részt valamilyen képzésben. Ami miatt igazán negatívnak számít ez az adat, hogy itt nem csak felsőfokú szakképzésről, vagy oktatásról van szó. Egy viszonylag kisebb falatnak számító céges tréning szintén ide tartozik, és még ezekkel az adatokkal együtt is csak minden 2-3. ember tartja fontosnak azt, hogy képezze magát.

A szakértő szerint a munka elvesztette megbecsülését, nem számít már pozitívumnak az, ha valaki jártas a szakmájában. Ezt egy kis túlzással fordíthatjuk úgyis, hogy mindenki ért mindenhez, de igazából semmihez. Nem vágyunk arra, hogy elmerüljünk egy-egy témában, szakterületen, akár rövidebb ideig is. A sokszor emlegetett kreativitás hiánya valahol éppen ebből fakadhat, hiszen, ha nincsenek olyan új alapok, melyekhez visszanyúlhatnánk, nem tudunk új dolgokat létrehozni.

A munkából való kiábrándultsággal azonban óhatatlanul együtt jár a teljesítmény romlása, amely spirálba, ha bekerülünk, nagyon nehéz kijönni, mert egy teher, nyűg lesz az egész. Az egyszer régen megtanult és akkor még újdonságnak számító dolgok mindennapos rutinná válnak, a kihívások hiánya pedig nem ad új lendületet.

Ilyenkor jó, ha az ember keres – akár saját szakterületén belül is – olyan területet, amely még felfedezésre vár számára, el tud benne merülni, és ismét az iskolapad-érzés örömét élheti át. Azt a fajta lelkesítő kihívást és tanulást, amelyet gyerekkorunkban még olyan könnyen át tudtunk élni…