Gondtalan tininek lenni jó. Ezt persze csak azok hangoztatják, akik nem tinik. A tizenévesek maguk ugyanis meglehetősen sok minden miatt aggódnak. Emlékezzünk csak vissza: továbbtanulás, beilleszkedés, párkeresés. Ez már önmagában épp elég. Egy amerikai felmérés viszont azt bizonyítja, hogy a válság tovább nehezítette a kamaszok életét. Aggódnak már másért is: hogyan lesz munkahelyem? Honnan lesz pénzem? Vagyis a válság begyűrűzött a középiskolákba is.
A szülők többsége persze küzd: szemünk fénye köré igyekszünk burkot vonni, megkímélni őt a csúf valóságtól. Hadd legyen még néhány gondtalan éve… A taktika azonban nem biztos, hogy működik. A gyerek ugyanis csak fiatal, de nem hülye. Pontosan látja, milyen az, amikor a körülötte élők elveszítik állásukat, házukat, romba dől egész addigi életük.
Sőt! A szülői burok, a problémák elkendőzése csak árt. A kutatás azt is kiderítette, hogy a pénzügyi gondok szőnyeg alá söprése csak ront a kamaszok helyzetén. Nem látják ugyanis világosan az okokat, így a megoldásokat sem. Nincsenek tisztában például azzal, hogyan működik egy hitelkártya. Amíg az automata megfejhető, kit érdekel a kamat? A szülők sem járnak elől jó példával: nincsenek megtakarításaik, nem tudnak spórolni.
Korábban a megkérdezett kamaszok nagy része úgy saccolt: húszas évei elején képes lesz saját lábára állni, önálló életet kezdeni. A ma megkérdezettek az önálló életkezdést már egy fél évtizeddel későbbre tervezik. És még mázlisták, ha ez bejön. Az európai tendenciák azt mutatják, hogy egyre többen, egyre tovább maradnak a szülők nyakán. Kérdés persze, hogy a „szülői nyak” meddig bírja.
Valamelyik életmód csatornán már fut is egy sorozat. „Hercegnőket” próbálnak benne önálló, gondolkodó és öngondoskodó lénnyé nevelni, hol több, hol kevesebb sikerrel. A főszereplő lányok úgy gondolják: nekik minden jár. Műhaj, műszáj, műcici. Menő ruha, mobil, kocsi. Mindezt persze fizesse a mama és a papa. Hiszen a kozmetikus, fodrász, körmős, szoli, pláza dzsungelt bejárni csak teljes munkaidőben lehet. Ekkor jön a pénzügyi tanácsadó, és matekozni kezd. Többnyire kiderül, hogy az életforma fenntartásához három főállás is kevés lenne, ráadásul a hitelkártyán felhalmozott adósság ledolgozása is hosszú évekbe telik. És akkor még megtakarításról, nyugdíj előtakarékosságról szó sem volt.
Oké. Ezek extrém példák. Ezek a lányok valószínűleg egy percig sem aggódtak a jövő miatt úgy, mint a többség.
Aki viszont eljutott a felismerésig, hogy van mitől tartani, azon igenis lehetne segíteni. Persze, tudom, válság, munkanélküliség, különösen a pályakezdő fiatalok körében – ezek objektív körülmények. De a szemellenzős, „én-kicsi-tündéremnek-nem- kell-ezt-még-tudnia” hozzáállás biztosan nem segít.
