Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Biztos jövő, menj ápolónak az USA-ba!

2012. április 25. - nagymenő

Sokféle listát láttunk már a világ legjobb állásairól. Többnyire persze olyanokat, amelyek a hétköznapi halandók számára elérhetetlen pozíciókat mutatnak be, mint például a főállású luxus nyaralóé, a hivatásos örökösé, vagy a milliárdos nagyhatalmú üzletemberé. Álmodozni persze jó, de azért üdítő végre egy reális felsorolást látni. Igaz, a lista a hazaival valószínűleg köszönő viszonyban sincs, főként ha a fizetéseket nézzük. A U.S. News 2012 legjobb állásait úgy vette sorba, hogy a piaci kínálatot, a perspektívát, a karrier lehetőséget és a tisztes fizetést vizsgálta. A toplistából kiderült, hogy Amerikában két tuti válságálló ágazat van: az egyik még mindig az informatika, míg a másik az egészségügy.
 
10. Munkahelyi terapeuta – Na, rögtön olyan valami, ami nálunk nincs, vagy legalábbis nem hallottam még róla. Magasan képzett szakemberről van szó, aki segít a mentális, fizikai, fejlődési és pszichés problémák leküzdésében, és megtanítja a pácienseket önállóan létezni. Az ilyen szakemberekre a kereslet a következő tíz évben több mint 30%-kal nő! Mármint a tengeren túl. Remélhetőleg azonban a tengeren innen is egyre több munkáltató ébred rá, hogy a jól képzett munkaerő testi-lelki egészsége a legfontosabb érték – üzleti szempontból is.
9. Számítógép programozó – A listán szereplő állások közül ehhez kell a legalacsonyabb képzettség. Ugyanakkor tisztes fizetést lehet kialkudni, a programozók többsége elégedett a munkájával és van lehetőség a karrierépítésre is.
8. Gyógytornász – Tisztes fizetés, jó kilátások. Annál is inkább, mert a szakértők szerint az igények erre az állásra a következő tíz évben 40%-kal nőnek!
7. Számítógépes rendszerszervező – A szakember feladata, hogy összhangot teremtsen az ügyfél igényei, és a cég technikai és pénzügyi lehetőségei között.
6. Webfejlesztő – Egy ütős honlap ma már elengedhetetlen az üzleti sikerhez. Ami korábban a nagyok kiváltsága volt, ma már a legkisebb, egyszemélyes vállalkozásoknak is létkérdés. Az igény adott, nem árt, ha profi csinálja.
5. Adatbázis-adminisztrátor – Ezt a szakmát megint csak a kiugróan magas ütemben növekvő igények repítették a toplistára: egy évtized alatt 30%-kal több munkahely!
4. Orvosi asszisztens – Bár a listán szereplő állások közül itt a legalacsonyabb az átlagfizetés, ezen a területen várható a legnagyobb igény növekedés. Ráadásul nagy szükség van arra, hogy a szakma képviselői kihasználják a képességeiket, szükséges és lehetséges a folyamatos fejlődés, tanulás, vagyis nagy az esély arra, hogy ez a munka elégedetté teszi képviselőit.
3. Gyógyszerész – A legmagasabb képzettség itt szükséges. De igencsak megéri tanulni – legalábbis Amerikában – hiszen a toplistán ez a legjobban fizetett állás!
2. Szoftverfejlesztő – Az összes szempontot vizsgálva, tökéletes választás: erős elégedettség, komoly karrier lehetőség, nagy igény. A fizetés itt mozog a legszélesebb sávban: a tisztes megélhetést biztosítótól a csillagászati összegekig.
1. Ápoló – Több, mint 700 000 szabad állás 2020-ban! Nem kórházakban, hanem rehabilitációs centrumokban, közösségi klinikákon és iskolákban. Tuti elhelyezkedési lehetőség!

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr554472155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lilly.alien 2012.04.25. 20:13:09

Mint nálunk. A 10. pont nálunk esélytelen: amíg a főnök biorobotként kezeli az alkalmazottját, és naponta a fejéhez vágja, hogy "van a helyedre 20 másik jelentkező is", addig ilyenre nem lesz kereslet.

Martian (törölt) 2012.04.25. 20:28:51

@lilly.alien: utána meg panaszkodik, hogy manapság milyen szar a munkaerő.

Brix 2012.04.25. 21:01:08

Igen, csak nem olyan egyszerú kimenni... Először le kell tenni az NCLEX tesztet, legközelebb Londonban, és a NCLEX-RN examot az USA-ban
a Az itthoni végzettséget és a tanult tárgyakat lefordíttatni angolra. Plussz angol igazolt TOEFEL vagy IELTS vizsgát tenni, egy megadott, nem alacsony szinten.
Az EU-n belül sokkal egyszerűbb minden.

bvamos · http://www.logalyze.com/ 2012.04.25. 21:29:35

@Brix: Csak kiegészítem, hogy az NCLEX csak az ápolókra vonatkozik.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.25. 21:54:38

Mi a számítógép programozó és a szoftverfejlesztő között???

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.04.25. 21:55:25

"22. Szoftverfejlesztő – Az összes szempontot vizsgálva, tökéletes választás"

Fasza! Pár év, és csomagolok :)

Edd China 2012.04.25. 21:56:30

Számítógép programozó az pontosan mit takar?

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.04.25. 21:57:47

@TrueY: Szerintem az, hogy a programozó lekódolja amit elé raknak (specifikációt), a fejlesztő viszont kitalálja/megtervezi a programot.

sourcerror 2012.04.25. 22:18:56

@Pitypalatty úrfi: A fejlesztőt az architect-tel kevered. A fejlesztő és a programozó egy és ugyanaz, és belőlük lesz az architect, és nem is különül el élesen a feladatuk.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.04.25. 22:24:06

@sourcerror: Értem, köszi. Akkor viszont a lista nem stimmel

soder · http://nincsilyen2.hu 2012.04.25. 23:16:51

Jaja, menjen mindenki ápolónak a szaros amerikába, itthon meg haljon meg mindenki a közkórházakban 1-2 nappal beszállítás után. Így 4-5 év és kitehetjük a határon az "üresedés miatt bagóér felvásárolható" táblát.

Martian (törölt) 2012.04.25. 23:23:23

@sourcerror: tehát van a jómunkásember kódlapátoló és a fehérgalléros architect :)

tede 2012.04.25. 23:27:08

@Pitypalatty úrfi: a lista stimmel, nincs vele gond, talán csak a magyarra ferdítéssel van a gond, de aki ért hozzá az nem akad ilyenen fenn

De azért oszlassunk el egy tévképzetet, mert valamennyire van rálátásom projekteken keresztül, mint ügyfél, hogyan is működik ez. Program gyártó van sok, akik lekódolják, amit elé raknak, legjobban szereti ha egyértelmű folyamatábrákat kap meg hozzá kész kódrészeket és neki csak át kell írni egy feltételt mondjuk.
Sajna ebből van a legtöbb és USA-ban sem hülyék, mert ilyen munkára felvesznek indiait, kínait, vietnámit, fülöp szigetekit stb távmunkára természetesen, mert minek odavinni?
Ez a munka a számítógép programozó.

De kell hozzá egy konzulens vagy sotware architect (nem keverendő a hardware architect-el, még ha lehet átfedés, akkor sem) aki képes lefordítani az igényeket a -mondjuk ki nyugodtan- primitív, leegyszerüsített szintre, amit oda lehet adni a programozónak, akinek meg is kell értenie és lekódolnia. Na itt válik el, hogy ki a jó sw architect, mert szinte emberfeletti intuícióval és főleg hatalmas tapasztalattal kell rendelkeznie és megérezni, hogy mit b...k el a tipikusan alul motivált programozók, akiket rohadtul nem érdekel az összkép. Meg hogy milyen elemi lépésekre tudja bontani a feladatot stb stb Nem mennék bele, de jobb ha tudjuk, hogy nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek hangzik esetleg.
Na ezért kapnak jó fizetést a szoftverfejlesztők, mert ha sikeres akar lenni, akkor nagyon komoly képességeket és tapasztalatot igényel a munka, meg stresszes is a sok motiválatlannal dolgozni és minőségi eredményt időre leszállítani. Nem árt, ha a sw architect-nek van projekt vezetői tudása, anélkül nehéz a határidőket betartani.

Szóval mi a lényeg? Persze, sok IT állás van, de nagyon specializáltak. Illetve ami nem specializált, az olyan is. Monoton, unalmas munka, szinte gondolkodás nélküli. Aki akarja csinálja, de erős a konkurrencia az olcsó és tömegével rendelkezésre álló ázsiai it-sok miatt.

A többi munkához meg valami speciális tudást fel kell szedni és/vagy komoly tapasztalatot. A tanfolyamok drágák, autodidakta módon meg nehéz tanulni és kell hozzá megszállotság, hogy komoly szintre eljusson valaki.

Mind az egyszeri emberek, ha visszagondolok, akik megírtak egy 10 soros dos batch-et, aztán azt hitték már nagy programozók.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.04.26. 01:03:12

Tudomásom szerint nem olyan egyszerű a kijutás.
Aki szereti a kalandot és bevállalós, persze kimehet úgy is, hogy nincs még konkrét alkalmazója, de lesznek elég komoly nehézségei, ha nem kap SSN-t, akkor nem sokra megy, szinte mindenhez kell.
Tudtommal a cégnek bizonyítania kell, hogy arra a munkára, amire fel akar venni egy külföldit, nincs éppen alkalmasabb helyi munkaerő.
Sok cégnél már van mindenféle security clearance, amin szintén meg kell felelni
en.wikipedia.org/wiki/Security_clearance#Jobs_that_require_a_clearance
Illetve rendbe kell lenni a credit history-nak, ami persze egy külföldinél gyakorlatilag nincs, ez valahogy nyilván megkerülhető, mert nálam se kérték.
jobsearch.about.com/od/backgroundcheck/a/credithistory.htm

Szóval egy kicsit úgy tűnt a lista alapján, mintha az USA csak arra várna, hogy a magyarok tóduljanak a jobbnál jobb állásajánlatokra és az egész annyiból állna, hogy felülsz a repülőre és kimenj... :)

Csávógyerek 2012.04.26. 01:50:52

1825 és 1925 között Norvégia teljes népességének harmada kivándorolt az USA-ba. Most, sok generációval később, már igen jól élnek azoknak a norvégoknak a leszármazottjai, akik otthon maradtak. De vajon ki engedheti meg magának, hogy generációkon át várjon?

Magyarország népessége jelenleg sokkal nagyobb arányban fogyna, ha olyan szabadon lehetni menni a világba szerte-széjjel, nem csak az EU-n belül, mint annó. (1) nyelvismeret, (2) jó szakismeret, (3) komoly hozzáállás mint egy fontos projekthez, és messze nem lehetetlen, hogy meglegyen az a munkavállalási vízum, és jópár évvel később a zsebben lapuljon a zöldkártya.

Ha a fenti három feltétel megvan, nem kell örökké tűrni a soviniszta önámítást.

2012.04.26. 02:41:25

@soder: Azt elvárnák, hogy itthon dolgozzon az ember, de se fizetés, se munkakörülmények, se megbecsülés. Ha meg el költözik az ember az országból, oda, ahol meg is tud élni, meg el tudja tartani a családot, jön a fikázás.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.04.26. 03:12:43

@tede:

Amíg egy sw-tervező specifikálja egy félhülyének elemekre lebontva a feladatot, annyi idő alatt meg is csinálom :).

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.04.26. 04:29:30

@Csávógyerek:
Persze, nem lehetetlen, de a magyar mentalitást (ti. mindenért panaszkodni és játszani az eszünket, hogy mi mindenhez értünk) nem árt levetkőzni.

Amúgy meg a jólét nem minden, embere válogatja, de nekem fontosabb, hogy otthon érezzem magam. Az USA-ban sose fogom, nem is maradok, pedig már ajánlották, hogy intézik az állandó tartózkodásit.
Szeretnék inkább otthon boldogulni.

Csávógyerek 2012.04.26. 06:22:11

@Boston2: Kell vagy öt év, hogy otthon érezd magad. Nem jön könnyen valóban. Sokan feladják az asszimiláció alatt. Te ne legyél köztük!

lavór 2012.04.26. 06:57:02

@Brix:

Kb. így van. Na meg mindennap olvasunk ugye milliomos kórházi nővérekről Amerikában. Nem minimum 2 állásban dolgozik egy sem.

meszi 2012.04.26. 07:17:10

valami link esetleg, hogy tudjuk nem csak te találtad ki? esetleg?

Jano 19 2012.04.26. 08:08:32

kb tiz eve egy egy del Kalifornia-i ugynok fel ajanlotta hogy o fizett szemelyenkent $1000 minden olyan novernek aki hajlando atjonni es itt dolgozni. Az ugynokseg minden papir munkat intezett volna. Senkit nem talaltam aki belevagott volna. Talan a legnagyobb problema az angol nyelv tudas volt. Fulopszigeti noverekkel teli van minden korhaz, ok elegge vagjak az angolt, gondolom jol elvannak vele.

chipshop (törölt) 2012.04.26. 08:32:57

Csak egy kerdes: angolkent konnyebb kijutni,vagy ez csak egy legenda?Meg nem neztem utana,de kettos allampolgar vagyok,hatha egyszerubb:-)))

Egyebkent angliaban ugyanez,altalaban mindket teruleten hihetetlenul nagy a kereslet,es attol fuggoen,h melyik teruletre mesz az apolason belul.relative jol lehet keresni vele:-))Mas kerdes,hogy en amikor kijottem,zero tapasztalattal voltam apolo egy honapig,pszichopatakkal foglalkoztam,eletem eddigi legveszelyesebb allasa volt-de kivalo onvedelmi technikakat sajatitottam el:-))))))

agyameldobom42 2012.04.26. 08:46:42

Legyen mindenki programozo!
Nem haszontalanabb dolog mint a legtobb szakma, logikus gondolkodasra tanit, es otthonrol is lehet csinalni.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.04.26. 09:33:18

Informatikusként és nővérként itthon is le tudsz helyezkedni egy perc alatt. Az más kérdés, hogy mennyi pénzért, de munka az van.

E miatt nem kell kimenni idegenbe.

2012.04.26. 11:05:12

@wannabe_biker: "Az más kérdés, hogy mennyi pénzért..."

Én is szeretnék házat építtetni, de valahogy senki nem akar ingyen dolgozni. Ki érti ezt...?

2012.04.26. 11:11:12

@Jano 19: Itt a példa arra, hogy van olyan szitu, amikor a hazai gagyi nyelvoktatás segíthet is az országon. :)

garage 2012.04.26. 11:18:22

Itt az eredeti cikk, ha mar a blogiro nem jelolte meg a pontos forrasat:
money.usnews.com/money/careers/articles/2012/02/27/the-best-jobs-of-2012
Ebbol sem derul ki, mi a kulonbseg a programozo es a fejleszto kozott. Amugy az eredeti cikkiro sem vegezhetett tul alapos munkat, pl. a fizeteseknel neha nagyon fura szamokat ad meg, pl:
9. programozo: $40,820-$114,180
2. szoftverfejleszto: $54,360-$87,790
Most akkor melyik is a jobb es hol van az a csillagos eg?
Erdekes a 3. hely is a 20-40 kozotti fizetessel.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.04.26. 19:49:55

Mondjuk nem teljesen idevég, de valamennyire mégis.
Ma délelőtt rúgták ki két kollégámat. Minden előzetes értesítés nélkül, csak behívták a főnök szobájába, és azt mondták, pakoljanak, van egy órájuk rá, holnaptól már nem kell bejárni. A felmondási időre meg kiadják a szabadáságukat.
Azért elég sokkoló.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.04.26. 19:52:10

@Csávógyerek: Várnak itthon, nagyon. És nekem is hiányoznak.
AMikor lejár a szerződésem, én visszajövök.

garage 2012.04.26. 20:17:53

@Boston2: nem tudom, az eredeti cikkből nem derül ki, azt sejtem, hogy éves pénz.
OFF
A két kollégádnak hívd fel a figyelmét arra, hogy a felmondási idő felében fel kell menteni a munkavállalót a munkavégzés alól, tehát max, a másik felére adhatják ki nekik a szabit. Legalábbis tavaly még így volt, lehet, hogy az új mtv szerint már nem.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.04.27. 03:44:48

@garage: Lehet, hogy így csinálták, ennyire nem ismertem a részleteket.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2012.04.27. 03:47:53

@chipshop: Egy barátom 2 évig dolgozott fogorvosként Angliában. Rohadtul megutálta.
A pénzen kívül semmi más pozitív nem volt benne, azt mondta.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.27. 09:49:24

@Pitypalatty úrfi: "Szerintem az, hogy a programozó lekódolja amit elé raknak (specifikációt),"
Ja, akkor ezek a kínai és indiai IT betanított munkások! ;)

"a fejlesztő viszont kitalálja/megtervezi a programot."
Ezek meg a programozók. :)

Axum 2012.05.03. 20:20:10

@Csávógyerek: 1825 és 1925 között Norvégia teljes népességének harmada kivándorolt az USA-ba. Most, sok generációval később, már igen jól élnek azoknak a norvégoknak a leszármazottjai, akik otthon maradtak. De vajon ki engedheti meg magának, hogy generációkon át várjon?

Hát ha ezt a mintát akarjuk lemásolni akkor a várakozás kevés lesz, olajat is kell találni hozzá!
süti beállítások módosítása