“Amit egy nő meg tud csinálni, arra egy férfi is képes” – így kommentálta pályaválasztását Miguel Alquicira az úr fogorvosi asszisztens. A főnöke nő. A kollégáinak 90%-a szintén. Képzettség híján korábban nem sikerült állást találnia. Egy karriertanácsadó javasolta neki, hogy nézzen körül az egészségügyben. Egy nyolc hónapos kurzus elvégzése után végre van hol dolgoznia. Hogy a fogorvosi asszisztensek általában nők? Na erre mondta Miguel a fent idézett mondatot.
És persze nem ő az egyetlen. Egyre több férfi próbálja ki magát korábban nőiesnek tartott terepen. Miközben a nők “elférfiasodásáról” évek óta beszélnek, és a még mindig létező üvegplafont azért egyre több nőnek sikerül áttörnie, a csupán középfokú végzettséggel rendelkező férfiak kénytelenek nyitni a korábban a “gyengébbik? nem” területének tartott szakmák felé. A folyamat már a válság kezdete előtt beindult. Texasban például a férfi ápolók száma 2000 és 2010 között megduplázódott. Az iskolákban is egyre több a férfi tanár, most csaknem minden negyedik tanár bácsi, és nem néni. Ráadásul a legmagasabb arányban az alsó osztályokban tanítók között jelentek meg a férfiak.
Egy tanulmány szerint a nőiesnek tartott, úgynevezett “rózsaszín galléros” munkakörökben a hetvenes és kilencvenes évek között csak a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűnek számító férfiak, bevándorlók, angolul rosszul beszélők helyezkedtek el. Igaz, nekik a “nőies” munkákból is a legrosszabbul fizetett, például a pincérkedés vagy a recepciós munka jutott.
Mostanra a jó családból való, de csupán főiskolai végzettséggel rendelkező férfiak választanak “nőiesen”. Charles Reed például jogásznak készült. Kényszerből, anyagi gondjai miatt kezdett matekot tanítani hatodikosoknak. A munkába azóta beleszeretett, és már nem vonzza a jogi karrier. Jól érzi magát, és még a munkahelye is biztos. Az apukája viszont még mindig úgy hiszi: a tanítás csupán átmeneti állapot addig, ameddig “rendes” munkát nem talál.
Vajon a mai fiúk azt mondják, hogy “ha megnövök, ápoló leszek”, vagy azt, hogy” kiszámítható, válságálló, biztos állást szeretnék” – teszi fel a kérdést a New York Times cikkírója. A válasz inkább az utóbbi. Ugyanakkor a felmérésekből egyértelműen kiderül: a nőies szakmát választó férfiak, bár a gazdasági kényszer hatására döntöttek, elég fedettek, boldogak, és szívesen járnak be reggelente a munkahelyükre. Az is igaz persze, hogy a nemek közti kavarodás ellenére a sztereotípiák még mindig élnek. Ez viszont megint csak a férfiaknak jó: az azonos képzettségű nőkhöz képest ugyanis sokkal gyorsabban haladnak felfelé a ranglétrán.
