Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

Állás vagy munka?

2016. július 25. - nagymenő

Sokak fejében – legyenek bár munkaadók vagy munkavállalók – a két fogalom egyet jelent. Pedig ez egyáltalán nem egyértelmű. Akik emlékeznek még a szocialista éra teljes foglalkoztatására, pontosan tudják, hogy az egész nap körmöt reszelgető titkárnő nem csupán a kabarészerzők agyszüleménye volt. Volt állása, de munkája, feladata valójában jóval kevesebb akadt, mint amennyit nyolc óra alatt elvégezhetett volna.

És persze fordítva is igaz, sőt, manapság egyre inkább. Az, hogy valakinek nincs állása, egyáltalán nem biztos, hogy azt jelenti, egész nap tétlenül ücsörög otthon. Ezt a dolgozók oldaláról egyre többen ismerik fel. Kényelmesebb, sokszor anyagilag is jobb egy-egy feladatra szerződni, mint egy cégnek „eladni” magunkat, ezzel korlátozva szabadidőnket, karrier lehetőségeinket.

it.jpg

G. Nagy Balázs, a Manpower Business Solutions Kft. cégvezetője úgy véli, ha a hazai vállalkozások is elkezdenének hasonlóképpen gondolkodni, azzal nem csak sok pénzt spórolhatnának, hanem az egyre égetőbb munkaerőhiányra is választ adhatnának.

Vegyünk egy példát: A napokban több helyen is elhangzott, hogy Magyarországon 22 ezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról. Valóban ennyi? 22 ezer embernek lenne feladat, vagy ugyanennyinek munkahely? 

Ma már szinte minden cégnél szükség van az informatikusok tudására, függetlenül attól, hogy az adott vállalkozás mivel foglalkozik. Nem feltétlenül fejlesztőkről, programozókról van szó. Olyanokról, akik tudják, mit kell tenni, ha például lefagy egy számítógép, nem működik a belső levelezés, egy új kolléga új gépét kell rendszerbe állítani. Az ilyen jellegű feladatokra valóban érdemes teljes munkaidőben szerződtetni valakit? Aligha. Elég megvenni a szolgáltatást akkor, amikor arra szükség van. Ez azokban a nagy irodaházakban, amelyekben több tíz cég dolgozik egymás mellett, egyszerűen megoldható. Vagyis könnyen elképzelhető, hogy valójában nem 22, hanem csupán 15 ezer informatikus hiányzik a rendszerből.

Az egyes speciális feladatok kiszervezése egyáltalán nem újdonság.  Azon senki nem csodálkozik, hogy például az irodák takarítását nem belsősök, hanem külső cég végzi, mint ahogy az is általános, hogy egy könyvelő több kis vállalkozásnak könyvel. Ahogy a munkaerőhiány egyre súlyosabb problémát jelent Magyarországon, érdemes lenne azon gondolkodniuk a cégeknek, valóban minden esetben új munkatársa van szükségük, vagy a feladatokat egyszerűbb és gyorsabb kiszervezni.

A bejegyzés trackback címe:

https://silverfox.blog.hu/api/trackback/id/tr488913526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.07.25. 19:26:17

Mióta megjelent ez a 22 ezres szám, azóta legalább a harmadik helyen olvasom, hogy az irodaházak vegyenek fel közösen egy rendszergazdát. Egyébként van ilyen, valaki akár külföldről is vesz ilyen távoli rendszergazda szolgáltatást, felhőben tárolt adatoknál mindegy, hogy hol ül az IT-s. Viszont a felhasználók laptopjához és telefonjához helyben is kell valaki... És persze nem minden informatikus egyforma, a rendszergazdák nem kapnak olyan milliós fizetéseket, mint a hírekben mindig emlegetett fejlesztők.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2016.07.26. 16:49:58

Ez az 1 irodaház 1 rendszergazda azért sem stimmel, mert mindenhol másfajta rendszerek, igények vannak. Egyszerűen nem érthet 1 db ember egyszerre mindenhez. Szóval ez így ideális, de nem szakmai elképzelés.
De vannak erre szolgáltató cégek, akkor az adott ügyfelet pont olyan ember szolgálja ki, aki pont ahhoz ért, ami az adott cégnek kell. Egy-egy ilyen szolgáltatás havi díja viszont időnként drágább, mint egy alkalmazottat tartani, ráadásul a csak helyben megoldható problémáknál mégiscsak várni kell rá.

qwertzu 2016.07.26. 17:38:11

@jobangel: Miért írod meg a kommentemet? :)
süti beállítások módosítása