Minden, amit 50 felet tudni érdemes

Silver Fox

A legbrutálisabb nyárimunkák - a Góbitól Alaszkáig

2012. május 25. - nagymenő

Nyakunkon a nyár, a diákok pedig világszerte nyári munkalehetőségek után kutatnak. Legutóbb a hazai kínálatot mértem fel, találtam is izgalmas nevű, bár vélhetően kevésbé izgalmas elfoglaltságot fedő ajánlatokat, például autóülés-tesztelő pozícióra. Most elsősorban amerikai fiataloknak szóló ajánlatokra leltem, méghozzá a leg bulisabbakra, amelyeknek lényege nem annyira a pénzkeresés, mint inkább a szórakozás és a világjárás, persze, némi munkával színesítve.

Az amerikaiak persze könnyű helyzetben vannak: gyakorlatilag az egész világon nagy igény mutatkozik anyanyelvi angoltanárokra, így bármi is az álomcélpont, a nyaralás közben lehet egy kis pénzt is keresni.
Vannak azonban ennél izgalmasabb lehetőségek is: ha valaki például sivatagba vágyik és dínó mániás túl az ovis koron is, elmehet Mongóliába, a Góbi sivatagba, és túrhatja a földet ásatásokon őslény csontokat keresve.
Ha a buli igazi bulit jelent, vagyis napfényt, tengerpartot és végtelen partizást esténként, a nappalokat tölthetik a diákok máltai cukrászdákban, a szigetországban ugyanis cukrászokat keresnek nyári munkára.
Ehhez persze tudni kell sütni. Ennél egyszerűbb koktélt keverni, mondjuk Ibizán.
Aki nyáron is bírja a nyolc órát, és a matek is megy, a Karib szigeteken találhat ideális nyári munkát: a Kajmán szigeteken, Arubán és Bermudán is várják a könyvelőket.
Ha a nyár valakinek nem feltétlenül a dögmeleget, a napfényt és a tengerpartot jelenti, a pihenés pedig a napozást és partizást, jelentkezhet hegyi túravezetőnek Peruba, vagy vadvízi túravezetőnek Alaszkába.

 

 

Felkészülés az állásinterjúztatóra

A legtöbb ember, amikor állásinterjúra megy, alaposan felkészül. Megtervezi, milyen ruhát vegyen fel, begyakorolja a várható kínos kérdésekre a frappáns választ, ügyel a testtartására, de még a kézfogásra is. Vagyis, mindent elkövet azért, hogy jó benyomást keltsen. Ez jól is van így. De akkor is csak ötven százalék…
A másik fele az interjúztatón múlik. Márpedig megesik, hogy ő nem készül annyira. Vagy nagyon is készül, csak épp hót amatőr.
A JobMob összegyüjtötte a három, leggyakoribb hibát, amit az interjúztató elkövethet. Vagyis, plusz feladat az álláskeresőknek: készüljünk fel a béna interjúztatóra.
1.    Ha az interjúztató nem hagy szóhoz jutni
Gyakran előfordul, hogy az interjúztató alig-alig kérdez. Csak szúrósan néz, és megállás nélkül a pályázót beszélteti. Kétség kívül agresszív technika, ami kényelmetlen helyzetbe hozza az álláskeresőt, nem véletlenül alkalmazza a rendőrség is ezt a módszert. De legalább elmondhatjuk magunkról mindazt, amit otthon szépen elterveztünk.
A másik véglet nem annyira technika, mint inkább melléfogás, mármint az interjúztató részéről. Beszél, beszél, be nem áll a szája. Ilyenkor a pályázó azt érezheti, hogy már zsebében is az állás, hiszen az interjúztató, úgy tűnik, szinte rá akarja tukmálni azt. Egyáltalán nem biztos, hogy ez így van, lehet, hogy ő is csak zavarában beszél sokat. Ezért nem árt, ha meggyőződünk róla: a logomán felvételiztető tisztában van azzal, kik is vagyunk, miért is érezzük magunkat alkalmasnak az állásra, vagyis megfelelő információ birtokában van ahhoz, hogy számunkra kedvező döntést hozzon.
2.    Amikor az interjúztató felkészületlen
Kiábrándító tud lenni, amikor az ember elmegy egy interjúra, és hiába küldött önéletrajzot, motivációs levelet, referenciákat, az interjúztatónak gőze sincs arról, ki ül vele szemben. Könnyen előfordulhat ilyen, főleg, ha az adott cégnél éppen több betöltetlen állásra is keresnek jelentkezőt.
Akkor is gyakran megesik az ilyesmi, ha az ember valamilyen fontosabb pozícióra pályázik, és az interjúztatást a cég egyik magasabb beosztású munkatársa, vezetője végzi, aki, bár azt fontosnak gondolja, hogy a kiválasztásba személyesen beleszóljon, arra már nincs ideje, energiája, hogy akkurátusan végigböngésszen, sőt, szinte megtanuljon minden önéletrajzot.
Ilyen esetekben sokszor elég, ha a kérdésekre válaszolunk, és utalunk arra, amit már írásban közöltünk. Ha viszont látszik, hogy így sem ugrik be semmi a velünk szemben ülőnek, udvariasan ajánljuk fel, hogy szívesen átadjuk újra azokat a dokumentumokat, amelyekből jobban megismerhet minket. Ha az illető erre rosszul reagál, ne bánkódjunk. Valószínűleg nem ezen múlott, hogy nem kaptuk meg az állást.
3.    Az agresszív interjúztató
Gyakori emberi tulajdonság az, hogy ha valaki olyan helyzetbe kerül, amiben kényelmetlenül érzi magát, azt hiszi, attól tűnik majd magabiztosnak, hogy agresszív. Megesik ilyen a kezdő interjúztatókkal is.
Gondoljunk erre, amikor az interjúztató folyamatosan félbeszakítja a mondandónkat, vagy éppen nyíltan vitába száll velünk. Még ha nehezünkre is esik, maradjunk nyugodtak, és folytassuk tovább.
Ha van egy pohár vizünk, segíthet. Amikor már úgy érezzük, hogy szétrobbanunk, csak kortyoljunk egyet, még ha nem is vagyunk szomjasak. Az a pár másodperc szünet elég arra, hogy összekaparjuk maradék higgadtságunkat. Egyre azonban vigyázzunk: ne szorítsuk túlságosan a poharat, mert még eltörik.

Alma, űr, Miki egér – erre vágynak az amerikai egyetemisták

Mi leszel, ha nagy leszel? Űrhajós! Az amerikai egyetemisták még mernek álmodni: az Universum minden évben elkészíti az USA legkívánatosabb munkaadóinak top 100-as listáját, méghozzá úgy, hogy a végzősöket tudományterületenként csoportosítva kérdezi meg, hol is dolgoznának legszívesebben.
A NASA a mérnököknél az első: A természettudományokat tanulóknál a lista 9. helyén áll, a Google és az Apple közé szorulva, és megelőzi például a Nemzeti Rákkutatási Társaság, a híres Mayo Klinika, vagy a Környezetvédelmi Ügynökség. Az IT-soknál 13, a bölcsészeknél pedig 22. helyig repült az űrkutatás. Az abszolút győztes azonban a Google és az Apple. A gazdaságtudományi területen végzőknél ez a két cég áll a dobogó felső két fokán, az IT-seknél ugyancsak dobogósok, a Microsofttal kiegészülve, de még a humán szakosoknál is a lista negyedik és hatodik helyén landoltak, és ugyanezeket a pozíciókat érték el a mérnökhallgatók körében. Ami igazi meglepetés, hogy az amerikai autóipar főnixként látszik feltámadni hamvaiból, legalábbis, ami az ideális munkaadók listáját illeti: a mérnökhallgatók körében a GM 19-ik, a Ford 20., a Chrysler pedig 74. A bölcsészeknél Miki egér lenyomta az ENSZ-t: az aranyérem Walt Disney-é. Disney-ék amúgy is jól nyomják: az üzleti hallgatók között a harmadikok, a természettudományos területen tanulóknál ötödikek, a mérnököknél és IT-seknél kilencedikek. A listákat itt lehet tovább bogarászni: http://www.universumglobal.com/US-Undergraduate-Rankings

A nőnek kétlába van, mégis megbotlik munka közben

Szabályozást követel az Alberta egyetem humán-ökológia szakos hallgatója, Brittany Gora. Hogy mégis mire? Hát a munkahely és a magas sarok viszonyára. Történt ugyanis, hogy az ifjú hölgy az egyetem mellett pincérnőként is dolgozott. Munkaadója pedig megkövetelte tőle, hogy magassarkú cipőt viseljen munka közben. Brittany viszont időnként megbotlott. Például a lábtörlőben. Így aztán munka közben nem érezte magát biztonságban.
A botladozás olyan mély nyomot hagyott Brittanyban, hogy amikor humán-ökológia szakos hallgatóként kutatási témát kellett választania, a magas sarkakat választotta. Kiderült, nem csak ő imbolyog. Sok irodában, étteremben, kávézóban elvárás a nőies elegancia. És más is van, aki botladozik. Az átlagos nő hetente egyszer botlik meg munka közben, és a magas sarkakon tipegők 40%-a legalább egyszer már meg is sérült.
No, ezen akadt ki Brittany! Ha már ilyen általánosan elterjedt munkahelyi balesetforrás a magas sarok, igenis szabályozni kell.
A vicc az, hogy megkérdezett nők többsége állítólag 2-4cm sarokmagasságú cipőt viselt. Vagyis nagyjából olyan magasat, mint egy futócipő sarka. Ezt nem értem. Mégis megbotlott? Lehet, hogy nem is a sarok, hanem a lábtörlő a hibás? Szabályt a munkahelyi lábtörlőkre!

 

Gerilla marketing - az igazi!

Tanulni sohasem késő. Váltani meg egyenesen szükségszerű. Eleget halljuk ezeket a mondatokat manapság. És ideje leszámolni azokkal az előítéletekkel is, hogy az egykori vájárból nem lehet mondjuk fehérnemű bolti eladólány, vagy a töritanárból targoncás. Haladni kell a korral, kérem! Bárkiből bármi lehet! És ez nem az amerikai álom. Hanem a latin-amerikai.
Történt ugyanis, hogy szélsőbalos gerillák egy csoportja ráunt a gerilláskodásra. Elég volt a dzsungelharcból, a kokain maffiából, váltsunk hát – gondolták. És hát ment is nekik, ripsz-ropsz. A gépfegyvereket szúró-vágó eszközökre, nevezetesen tűre és cérnára cserélték, és rittyentettek egy trendi kollekciót, „Chance”, vagyis esély márkanéven. Modelljeiket a Bogotai divathéten mutatták be, állítólag nagy sikerrel. A kollekciót nem más, mint a kolumbiai védelmi miniszter méltatta.
A márka alapítója egyébként egy Alvaro Perez nevű férfi, akit korábban csak mint a „FARC szabóját” emlegettek, és 10 éven át a gerillák dzsungelharcos ruháit készítette. Most 27 ex-harcostársával varrogat, a kifinomultabb ízlésű közönségnek. „Boldog vagyok, hogy esélyem nyílt egy jobb életre” – nyilatkozta.
A történet meseszerű. Igaz, a kommentelők világszerte szkeptikusan fogadják. Van, aki azt kifogásolja, hogy egykori szélsőbalos antikapitalisták hirtelen a divatiparban kezdenek márkát építeni, és van, aki abban kételkedik, hogy egy olyan katonai terrorszervezetből, mint a FARC, csak úgy ki lehet ugrani, ráadásul úgy, hogy utána az ex-gerilla fürdik a nyilvánosságban.
süti beállítások módosítása