Bár külföldön már viszonylag nagy múltnak örvend, nálunk még mindig gyerekcipőben jár a válságkezelés. Ha jön, majd csinálunk valamit – ilyesmi hozzáállásuk van a magyar vállalkozásoknak a krízishelyzetekkel kapcsolatban.

"A változásmenedzsment az új foci: mindenki ért hozzá, de csak ritkán kerül a hálóba a labda. Úgy tűnik, kell néhány elveszített meccs ahhoz, hogy hozzáértő edző segítségét kérjék" - állapította meg Solti Előd változásmenedzser, egy friss, nagy- és közepes vállalkozások körében készült felmérés adatai alapján.

A válaszokból kiderült: tízből hat cégnek kellett komolyabb változással szembenéznie az elmúlt időszakban. Több mint negyedük jelentős mértékűnek ítélte a változást. Az üzletvezetést a cégvezetők több mint húsz százaléka szerint kifejezetten nagy mértékben érintette. Többségben vannak ugyanakkor azok, akik azt mondták: a cégek szervezeti működését alig érintették a változások. Érdekes ugyanakkor, hogy a válaszadók több mint 40 százaléka a változást krízishelyzetként élte meg, míg 52,6 százalékának komoly anyagi kára is származott belőle.

A megkérdezettek több mint 60 százaléka bevallja: nincs gyakorlata a változások kezelésében, ugyanakkor talán meglepő, hogy csaknem ugyanennyien saját maguk próbálnak választ találni az új kihívásokra, vagy cégük munkatársaiban bíznak. A jövőben fel kell készülni a változások kezelésére - ezt vallja a cégvezetők 67 százaléka.

Az adatokból kiderül: lassan tanul a magyar. Haladunk az előrelátással, a felkészüléssel, de mégis lassan. Reméljük, lesz elég idő a felzárkózásra…

 Ha nincs munkahelyed nem kapsz lakást, ha nincs lakásod nem kapsz munkahelyet – szól az egyik alaptétel, de mi van akkor, ha nincsenek lakhatási gondjaink (de még ha éppen vannak is), viszont tényleg olyan sok időt töltünk el a munkahelyünkön, hogy perkvázi a haza- és a visszautazás már nem fér bele az időnkbe? Miért néznek lesajnálóan a kollégák, ha bent ébredtünk? Miért rúghatnak ki akár egy állásból, ha úgy ítélik meg, hogy túlságosan „beleszerettünk” a helybe, ahol alkotunk? De hát mi épp a cégnek éltünk!

Tulajdonképpen azért foglalkoztat a gondolat, mert sokszor átéltem pályám során, hogy egy-egy nagy ívű projekt, vagy akár csak egy új feladat betanulása alatt folyton belefutottam(tunk) abba a problémába, hogy most már minek hazamenni, amikor reggel folytathatjuk tovább? Tíz éve például, egy médiumnál kezdtem dolgozni, ahol szerencsére fiatalos hangulat uralkodott, és nem volt semmi meglepő benne, ha valaki a vendégváró szoba kanapéján aludt. Velem többször is megesett, mert nappali műszakos voltam, de egyben hetente egyszer egy éjszakai részfeladatot is csináltunk hárman, és volt, hogy az éjjeli munka után reggel megint kezdtem – épp arra volt elég az idő, hogy utána legyen erőm azt a napot is végigtolni. 

Aztán az a folyamat ment végbe, amit mondjuk a lakóházakról is elmondhatunk: szüleink egyik kedvenc játéka volt például a lakótelepen bújócskázni a tömbök között, mert bármelyik épületbe be lehetett jutni, aztán a rendszerváltás éveiben, a rohamosan romló közbiztonság miatt egyszer csak mindenhová felszerelték a kapucsengőket. Így múlt el egy korszak. Biztonsági szolgálatot kapott a munkahelyünk is, és mindenkinek meg kellett indokolni, mikor mit dolgozik, és meddig, és persze szó sem lehetett többet az ott alvásról.

De miért? A történetből az is kitűnik, hogy persze az a munkahely sem rendelkezett mondjuk rendes ággyal, akárcsak egy kihajtható fotel képében sem, és inkább hallgatólagosan eltűrték, semmint örvendeztek volna miatta, ha valamelyikünket bent fogta a munkája. Napjainkban, amikor a „human age” szelleme járja át a legújabb, legtrendibb munkahelyeket, és főnökeink mindent megtesznek azért, hogy minél otthonosabban érezzük magunkat” a gyárban”: külön edzőterem, tusolóval, közösségi szoba, babzsák fotelek, „friday casual day”, ingyen kávé, és csoki az automatából – miért felejtkeznek meg az éjszakáról?

És miért akkora tabu a dolog? Próbáltam kutakodni, de nem igazán találtam semmi olyat, ami egy kicsit is mélyebbre hatolt volna a témában. A legközelebb az a cikk ált a témához, amelyben bemutatták Magyarország tíz legcoolabb reklámügynökségét, ezen épületek némelyikében tényleg van lehetőség akár a hosszú műszakokra is – de miért csak náluk?

Még egy példa. Rendes kőszínházban is dolgoztam még régebben, és ott is sokszor csak az öltözőig voltunk képesek eljutni, mert tudtuk, hogy reggel újabb próba. Na, igazából még ott sem nézték jó szemmel, és csak egy olyan helyről tudtuk, a Stúdió K-ról, hogy ott annyira intenzív műhelymunka folyik, amely miatt néha napokig nem teszi ki senki a lábát az utcára, ahol természetes, hogy most teljesen a munkájuknak élnek az emberek.

Ugye a dolog azért paradox, mert ha jobban belegondolunk, a lelkes munkatársak, akik tényleg a magánéletükből szakítanak ki egy jókora darabot a vállalat érdekében, nos, ők a leghasznosabb tagjai a közösségnek. De akkor miért okoz ekkora problémát a munkahelyi otthon gondolata? Vagy esetleg idővel ez is bekerül a trendek közé?

Azt érzem, hogy létezik egy vékony határvonal a magánéletünk, és a munkahelyünk között, amit dolgozói részről, és persze a munkáltató részéről is próbálunk védeni, még szabályokat is hozunk, amelyek jogosítanak, ám egyben köteleznek, miközben lehet, hogy megérett az idő arra, hogy megvizsgáljuk, nem értelmetlen-e bizonyos kötöttségekhez ragaszkodni, ha az ront a munka végeredményén?

Persze nem minden szakmában kerül elő a helyzet, láthattuk, főleg a kreatívabb foglalkozásokat űzők körében általános, hogy a munkájuk az életük, és fordítva. Sőt, olyan is van, tényleg, hogy a magánéleti mélygödör egyenesen a munkahelyre űz. De még ebben az esetben is csak arról van szó, hogy a nehéz helyzetbe került kolléga legalább a munkahelyét nem akarja elveszíteni, ha már a párját sikerült – nem ritkán pont a munka miatt. Végül is: a munkatársaink is egy közösség, és sosem biztos, hogy nincs jótékony hatással a csapatra, ha még családiasabb a légkör.

Szóval abban a korban, ahol egyre inkább a „talent” a meghatározó, szerintem igenis megér egy kört, hogy elgondolkodjunk a kialakult szokásokon. Nem említettem egy csomó ellenérvet – pédául, hogy több probléma is adódna a hajlékukat valóban elvesztők miatt, sőt, akik az albérlet árát spórolnák meg így – és még számos szempont miatt nehéz olyan helyzetet teremteni, amellyel egyik fél sem él vissza. Még csak azt sem mondom, hogy ne tartsuk be az előírásokat, csak azt, hogy azokat lehetne rugalmasabban is kezelni, méghozzá a munka érdekében.

Február elsejétől új, tizenkét órás munkarend lépett életbe a Flextronics mobiltelefonokat gyártó egységében Zalaegerszegen. A lépés nem kis indulatokat keltett, ám ezek csak parázslanak: az állásukat féltő dolgozók név nélkül háborognak, a szakszervezet belső szabály miatt nem szólalhat meg, míg a cég nem akar nyilatkozni.

A Zalai Hírlap szerkesztősébe több csatornán érkeztek és érkeznek panaszok a tudomásunk szerint 4000-5000 embert érintő döntés kapcsán. A Flextronics három zalaegerszegi egysége közül a legnagyobban jelenleg már 12 óráznak az emberek: három nap zsinórban este hattól reggel hatig, illetve reggel hattól este hatig dolgoznak, a kettő között pedig három szabadnapjuk van. Utóbbi miatt első hallásra tán nem is tűnik annyira durvának a dolog, de akik csinálják, azok szerint egyszerűen gyilkos és embertelen ez a tempó.

Látkép az egerszegi Flextronics egyik üzemcsarnokából. Az egyetlen tömeges munkaadó helyben - Fotó: Zalai Hírlap archív

Az elkeseredés mellett a hozzánk érkezett panaszok közös vonása még, hogy névvel/arccal persze senki nem vállalja a véleményét, aminek egzisztenciális okait nyilván nem kell taglalni. Sokkal meglepőbb, hogy az ügyben hiába fordultunk nyilatkozatért a gyárban működő, 900 tagú vasas szakszervezethez is: azzal hárították el a megkeresést, hogy a cég etikai kódexe szerint ebben a kérdésben nem nyilváníthatnak véleményt. Rájuk egyébként sok dolgozó haragszik a történtek miatt, pedig falragaszokon is hirdetik az üzemben: a hasonló ügyekben nincs vétójoguk, csak tudomásul vehetik, a munkáltató milyen rendben kíván foglalkoztatni eztán.

De megkeresésünkre elzárkózott a nyilatkozattól maga a Flextronics is. Ennek következtében ellenőrizetlen információkat tudunk közreadni.

Úgy tudjuk, a gyárban életbe lépett munkarend messze nem előzmények nélküli, sőt: a mobiltelefon-gyártásban érdekelt többi cégnél régebb óta ilyen beosztásban dolgoznak az országban. A változást, mint családbarát verziót vezették fel Egerszegen, ami a három szabadnap miatt lehetne igaz, a 12 órázás mellett viszont úgyszólván lehetetlen megbirkózni az otthoni feladatokkal is. Pláne ha - mint ahogy arra sok a példa - mindkét szülő flexes. Egyesek szerint a cég a munkásjáratokon akart így spórolni, hisz napjában három helyett csak kétszer kell fordulniuk a buszoknak, de ez sem feltétlen igaz, mert a másik két egerszegi egységben maradt a 8 órás rotáció. Az előző rend szerint vasárnap délelőtt mindig állt a gyár, most viszont olyankor is megy a munka.

Az új munkarend bevezetése óta állítólag sokkal több a rosszullét a gyárban, de van, aki szerint ez arra vezethető vissza, hogy fiatalok energiaitalt fogyasztanak rendes étel helyett. Általános dolgozói vélemény szerint a Flextronics egyetlen tömeges helyi munkaadóként bármit megtehet - nem beszélve arról, hogy az új munkarend jogilag rendben is van. A 12 órázás amúgy főleg a 2-3 óra buszozás távolságról ingázó dolgozóknak rettentő nehéz, hisz esetükben napi 24 órából 14-16 megy el a melóra. A gyárban tartanak tőle: az átállás után főleg helyi, törzsgárdistának számító kollégák morzsolódnak le, akik a család miatt kénytelenek lesznek kiszállni. Sokasodnak az Alföldről, Romániából érkezők, hiszen ők egyedül, csak dolgozni vannak itt.


 

A játékosok vagy a munkanélküliek aránya dönti-e majd el a vasárnapi Super Bowl döntőt? A kérdés első hallásra ostobaságnak tűnik, sőt értelmetlennek, mert mi köze lenne az Egyesült Államokat lázban tartó Super Bowl döntőseinek a munkanélküliséghez! Pedig van!

A lehetséges kapcsolatra az amerikai Munkaügyi Minisztérium statisztikái világítanak rá. A kutatók szerint szoros az összefüggés egy-egy város körzetének munkanélküliségi aránya és a Super Bowl kupán való sikerességük között: azok a csapatok, amelyek körzetének alacsonyabb a munkanélküliségi rátája az utóbbi 20-ból 16-szor megnyerték a kupát, és 80%-os a sikerük aránya.

Vagyis ahol a népnek jobban megy ott a csapat is eredményesebb!

Természetesen az összefüggés nem oksági, és 100%-os, de igen erősnek tűnik. Ez alapján talán meg lehet jósolni a következő nyertest? Kérdéses, mindenesetre érdekes tény, hogy a tavalyi munkanélküliségi arány (Green Bay körzete 7,7%, Pittsburgh-é 8,4%) az előbbieknek kedvez. Ezt az eredményt lehet valószínűsíteni a fogadóirodák adatai alapján is. Míg a Green Bay-re tett 100 dollár után 160at fizetnek, addig a Pittsburgh esetében 280-at! Vagyis nagyobb a valószínűsége annak, hogy vasárnap a Green Bay nyerhet, ahol tehát alacsoanyabb a munkanélküliség.Találhatunk persze kivételt 1991-ből, amikor is a New York Giants legyőzte a Buffalo Billst a XXV. Super Bowl-on, annak ellenére, hogy a New York City vonzáskörzetének magasabb volt a munkanélküliségi rátája 1990-ben, mint Buffalonak. Habár, ez után a játék után 19 játékban 16 esetben nyert olyan csapat, melynek munkanélküliségi rátája alacsonyabb volt.

Az összefüggés okát Sanjay Sathe, a RiseSmart vezetője a következővel magyarázta az aoljobs oldalán: „Lehet érvelni, hogy az alacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező szurkoló bázis nagyobb valószínűséggel vesz részt játékokban, vásárol csapat-kabalát, ünnepel sportkocsmákban és biztatja csapatát győzelemre. Ezzel szemben, az a környék, amely magas munkanélküliségi rátával küzd, talán kevésbé látványos, de alattomos hatással van a csapata moráljára. Sose becsüld alá a munka erejét.” – vonta le a következtetést Sathe.

Vasárnap tehát kiderül ráerősít, vagy rácáfol a statisztikára a két csapat, mindenesetre a munakélküliségi ráta alapján a Green Bay-nek van nagyobb esélye!