Sokan, sokféleképpen értékelik a kormány tervezett lépéseit a felsőoktatás reformja ellen. Maga a reform egyébként valószínűleg üdvös lenne, hiszen a bolognai rendszer nem feltétlenül váltotta be a hozzá fűzött reményeket (ami egyébként nem biztos, hogy maga a rendszer hibája, az ok szerintem sokkal inkább a bevezetés hogyan-jában keresendő, de ez egy másik történet.)

A Facebookon már több mint 30 ezres támogatottságot szerzett magának a felsőoktatási törvénymódosítást elutasítók száma (és egyre csak nő). Mi ellen is folyik itt a tiltakozás tulajdonképpen? Egyfelől a vizsgaalkalmak számának csökkentése, a hallgatók jogaikba való beleszólásának korlátozása és több más dolog váltotta ki az indulatokat. Azonban minden éremnek két oldala van. És én most nem a hálásabb oldalt választom. Inkább amellett érvelnék, hogy miért is kell néhány szigorítást bevezetni az oktatásban.

A vizsgaalkalmak számának csökkentése, és a tárgyújrafelvétel problémája szerintem egyszerűen megoldható feladat lenne: a szakok külön-külön vizsgálatával, és más számok alkalmazásával lehetne igazságot tenni a „büfészakok” és a nehezebb, nagyobb energia befektetést igénylő szakok között. Mert nem minden esetben jogos a 4 vizsgaalkalom, de olyan is van, hogy a hallgató dolgozik, és több időbe telik, míg eljut oda, ahol nem dolgozó társai vannak.

A HÖOK kérdésköre nehezebb falat. Szerteágazóbb a dolog, mint elsőre tűnik, bonyolultabb a kérdés, mint a vizsgaalkalmak száma. Mert az vagy van, vagy nincs. A hallgatói önkormányzatok lobbi ereje azonban elég nagyra tud nőni. Sőt, hatalmasra. A dékánválasztást is befolyásolhatják, és máris megérkeztünk. Az egyetemi vezetők, a hatalommal rendelkezők kezéből kivenni a vezetést, és az új, friss emberek kezébe tenni nem éppen veszély nélküli. Bárhogy elsülhet. És lehet, hogy egyesek nem akarnak kockáztatni…

A törvényeket eredetiben a wita.hu oldalán olvashatjátok. Jó szórakozást! :)

Néhány  fontosabb paragrafus, és ami még annál is fontosabb!

1.§ Amit ma megtehetsz, azt holnap is.

2.§ Az, hogy más dolgozik, az  nem ok a munkára.

3.§ Az elveszett munkakedvet ne keresd!

4.§ A munkahely nem kocsma, hogy egész nap ott üljünk.

5.§ Aki nem dolgozik, annak nincs hiba a munkájában, tehát jutalmat érdemel.

6.§ Az igaz, hogy a munka nemesít, de  mi szükségünk nemesekre?

7.§ A munka nem fenék, hogy  ráverjenek!

8.§  A munkához úgy kell hozzáállni, hogy más is hozzáférjen...

9.§ Kis munkát  kis ívben, nagy munkát nagy ívben kell elkerülni...

10.§ Aki nem dolgozik, azt nem  érheti baleset.

11.§ Amíg csak fizetgetnek, addig csak  dolgozgatunk.

12.§ Dolgozzanak az idősek, ők már úgyis megszokták.

13.§ Dolgozni csak lassan, szépen, ahogy a csiga megy a jégen, úgy érdemes.

14.§ Ne kívánd főnököd halálát; segíts neki, hogy önmaga kívánja azt!

15.§ Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, inkább hagyd  holnaputánra, hátha nem lesz már rá szükség.

16.§ Az a feladat, amely nem  oldódik meg magától 30 nap alatt, nem érdemli meg, hogy foglalkozzanak  vele.

17.§  Mindenkinek kell, hogy legyen valami hobbija, de nem feltétlen szükséges, hogy  az a munka legyen.

18.§ A munka élteti az embert, de a pihenés sem ölt még  meg senkit.

És ami még nagyon fontos:

A munka régi  jelképei megváltoztak. Az eddigi sarló-kalapácsot felváltja a  fagyi és a galamb.  Vagyis aki nem nyal, az repül!!!

Nincs megfelelő képesítésed, hogy elhelyezkedj? Nincs legalább napi 8 szabad órád, hogy munkát vállalj? Kicsi még a gyereked, akivel otthon kell maradnod, de szívesen elfoglalnád magad valamivel? Akkor egy szuper ajánlatom van számodra:

Egy egyszerű borítékolásról lenne szó. Egy olyan otthoni napi 2-3 órás munkáról, amellyel első körben 80 ezer forintot lehet keresni havonta. Jó üzlet, nem? Vagy gyanús egy kicsit? Sajnos az utóbbi, de még mindig nagyon sokan vannak, akik kényszerhelyzetükben hisznek az ilyen ajánlatoknak, akik számára a legjobb esetben is több ezer forintos veszteség jelenti a tanulópénzt.

Pedig igazán nem bennük van a hiba, sokkal inkább abban, hogy Magyarország egy fikarcnyit sem lépett előre a rendszerváltás óta. A távmunka, részmunka intézményét ugyanis úgy lehet megetetni a magyarok többségével, mint az ötéveseket a húsvéti nyúl létezésével. Ezzel a kérdéskörrel egy korábbi bejegyzésemben már foglalkoztam. Saját felelősségre a következő linken elérhető! De visszatérve a mondanivalómhoz: az emberek naivságát, ami mindössze arra irányul, hogy dolgozzanak, nagyon sokan kihasználják. A címben olvasható kijelentés sem tőlem származik. Egy elkeseredett polgártársamtól, aki az interneten osztotta meg tapasztalatait az említett munkát kínáló céggel. És el lehet mondani, hogy ő még jól járt; a tanulópénz számára ugyanis alig hatezer forint volt. Miért is mondom ezt? Az internetes fórumokon tömegével olvashatóak az efféle, vagy még szomorúbb kijelentések.

A részmunkában történő foglalkoztatás az elmúlt években a döntéshozók szőnyege alatt hevert. Így nem is annyira véletlen, hogy mint egy alulról jövő kezdeményezés kudarcot vallott. Azok, akik tudatosan így akartak munkát vállalni nem voltak túl sokan, a munkáltatókat nem ösztönözte semmi a rendszer bevezetésére, és ahogy már írtam igencsak elszaporodtak a csalások is.

De bízhatunk-e a jövőben? Ha csak a kormány intézkedéseit vesszük alapul, akkor úgy vélem igen. A miniszterelnök ugyanis hétfőn ismertette a második gazdasági akciótervet, amiben szerepet kapott a nők részmunkaidős foglalkoztatásának támogatása. És végre nemcsak szavakról van szó: ha ugyanis valaki nyolc óra helyett, kétszer négy órában női munkaerőt alkalmaz, 27 helyett 20 százalék társadalombiztosításai járulékot fizet.

A részletek egyelőre nem ismertek, de a terv komoly megtakarítást hozhat a cégeknek tb-kiadásaiban. Ha egy vállalat egy 160 ezer forintos bruttó bérű alkalmazottat két minimálbér körüli, 80 ezer forintos fizetésűvel vált föl, az havi 10 ezer forintos kiadáscsökkenést hoz.

Persze megint csak számos kérdés felmerülhet. Miért csak a nők? Elég lesz a 7 százalékos járulékcsökkentés a munkáltatók ösztönzésére? Van-e egyáltalán elég kapacitás a munkaerőpiacon az ilyen foglalkoztatásra? És még lehetne folytatni a sort, de ahogy már írtam végre történt intézkedés.

Az, hogy a kormány lépése ne az újabb csalásoknak nyújtson terepet, az már viszont rajtunk múlik. Az elkövetkező hónapokban én azt várom, hogy kissé, de érezhetően megbolydul majd a munkaerőpiac, és összehasonlíthatatlanul több részmunkaidős álláshirdetéssel találkozhatunk. Útravalóként más nem tudok tanácsolni, minthogy mindig informálódjunk az adott cégről, és ne higgyünk a tündérmesékben. Azok ugyanis nem a magyar munkaerőpiacon játszódnak.

Bár ki tudja, az is lehet, hogy néhány év múlva az internetes fórumokon már az lesz olvasható, hogy: „Jól hangzik, mint minden itthoni távmunka”

Jah, és kíváncsian várom a hozzászólásokat! Hallottatok-e esetleg bármiféle hasonló csalásról?

Egy korábbi bejegyzésben arról írtunk, hogy kérdéses az elv működőképessége, amely alapján a közszolgálatban dolgozó emberek számát megritkítják. Sok helyen hallani, hogy túlfoglalkoztatottság van, amit egyébként viszont semmilyen kimutatásban nem jelenik meg.

Akkor honnan jön mégis ez a gondolat? Talán az emberek saját tapasztalataiból, amit látnak maguk körül? Igen, valószínű ismételten a könnyű általánosítás csapdájába estünk. Egyfelől érthető a dolog, hiszen amikor azt látja az ember, hogy egy ezer fős kistelepülésen valakit folyamatosan közcélú munkásként alkalmaznak, csak mert nem akar ingázni napi egy órát, és kényelmesebb mondvacsinált munkákat végeznie, akkor talán joggal háborodik fel az ember.

Természetesen ott a másik oldal: amikor valakit mintegy 30 évnyi munkaviszony után raknak ki az állásából, nem foglalkozva azzal, hogy az illető hogyan végzi munkáját, mit tud kezdeni magával. Nem kell ahhoz nagy lángésznek lenni, hogy belássuk: még ha szükség is van leépítésekre, a módot nagyon meg kellene válogatni. Egy-egy idősebb, sok éve ugyanazon a területen dolgozó ember sokkal nehezebben vált, szokja meg az újdonságokat. Pláne, ha az az újdonság a munkanélküliség.

Átképzések szervezésével, valamiféle utókövetéssel azonban sokat lehetne segíteni. Meg persze felmérésekkel, vagy csak egyáltalán nagyfokú belátással. Például abban, hogy nem hozok létre nyakra-főre kitalált munkahelyeket a kapcsolati hálómban szereplő kedves embereknek, hanem tényleges hatékonyan, és ésszerűen működtetek egy-egy intézményt. Persze ehhez sokat kell még fejlődni…