Nem, nem egy akcióvígjáték címe. Újonnan feltűnt kifejezés, melyet a szociológusok használnak előszeretettel. Azokat a fiatalokat jelöli, akik huszas-, harmincas éveik derekán még mindig, vagy az iskolák elvégzése után már megint a szülői fészekben élnek.

Korábban ez leginkább az olaszokra volt jellemző. Ők voltak azok, akik felnőtt fejjel sem voltak képesek elszakadni a mama főztjétől.  Bár az angol koszt korántsem olyan vonzó, az ifjú felnőttek újabban Nagy Britanniában sem képesek elhagyni a szülői házat.

Az elhúzódó gyerekkor főként a fiúkra jellemző.  A friss statisztikák szerint a 25 és 29 év közötti férfiak negyede a szüleivel lakik. A nőknél ez az arány jóval alacsonyabb, bár így is magas: 13%-os.

A korai harmincasok között 10%-os a szülői házban élő fiúk, míg ennek fele, vagyis 5% az otthon maradó lányok aránya.

Nem kell különösebb fantázia, vagy szociológiai előképzettség  ahhoz, hogy kitaláljuk: az otthonmaradás oka alapvetően a fiatalokat sújtó munkanélküliség. A világon szinte mindenhol ők, vagyis a pályakezdők vannak a legnehezebb helyzetben. Ugyanakkor kutatók rámutattak arra, hogy nem lehet egyedül a munkaerőpiacot okolni. Hiszen azok közül is sokan maradnak a mama szoknyája mellett, akik dolgoznak. Van meleg étel, a hűtő tele, és nem kell lakbérre költeni. Ezek nyomós okok a maradás mellett.

Ez persze korábban is így volt. A mama-hotelt azonban fiatalabb korban cserélték feleség-hotelre. A tartós párkapcsolatok kialakításánakideje azonban jócskán kitolódott. Ezt mutatja az is, hogy még tíz éve is az volt a jellemző, hogy a fiatalok az egyik családból a másikba költöznek, vagyis a szülői házat a családalapítás miatt hagyják el, ma azok, akik kirepülnek, többnyire egyedül kezdenek új életet.

Nyilván a családalapításhoz is pénz kell. Kiszámíthatóság, biztonság, hiszen gyereket vállalni komoly felelősség. Vagyis visszatértünk a recesszióhoz, a munkanélküliséghez. Azt, hogy a jelenség oka nem elsősorban a “mai fiatalok” hozzáállásában keresendő, hanem alapvetően gazdasági okokra vezethető vissza az is bizonyítja, hogy a fiatal felnőttek a legnagyobb arányban a szegényebb, elmaradottabb régiókban térnek vissza bumerángként a szülői házba.

A magányos relaxáláson kívül persze az sem árt, ha néha a kollégákkal együtt eresztünk le. A New York Times Dr. Ben Waberre, a Sociometric Solutions munkaügyi tanácsadó cég vezérigazgatójára hivatkozik: „ha általánosságban megnézzük, hogy mi teszi az embereket boldoggá és hatékonnyá a munkában, azt látjuk, hogy annak a lehetősége, hogy a közeli kollégákkal szabadon tölthessenek el egy kis időt, előkelő helyen szerepel."

Az úgynevezett „szociális szünet" nagyon is fontos ahhoz, hogy a munkavállalók jól érezzék magukat. Ráadásul erősíti a kapcsolatokat, javítja a morált, növeli az együttműködés lehetőségét.

Egy gyógyszeripari cégnél arra panaszkodtak a dolgozók, hogy vannak ugyan közösségi terek, de ott nincsenek kényelmes székek, ráadásul a kávé is pocsék.

„Elvesztegetett lehetőség" – reagált a helyzetre Dr. Waber, miután a cégnél szociometriai vizsgálatot végzett. „Nagy, kellemes közösségi terekre lenne szükség, kényelmes székekkel, és persze jó kávéval. Így a cégen belüli emberi kapcsolatok szélesebb körben épülhetnének, az együttműködés és a hatékonyság pedig növekedne."

A call centerekben például általában egyenként mehetnek el az alkalmazottak egy kis kávészünetre. Úgy gondolták ugyanis, hogyha egyszerre többen állnak fel a telefon mellől, csökken a hatékonyság. Az amerikai Manpower szakemberei egy banknál azt tanácsolták: a szünetet egyszerre adják ki nagyobb csoportoknak. Az így kialakuló emberi kapcsolatok pozitívan hatottak a munkatársakra. A rendszer bevezetése után kiderült, hogy a hatékonyság nemhogy csökkent, hanem látványosan, 25%-kal nőtt, ami egészen konkrétan azt jelenti, hogy ennyivel több hívást fogadtak naponta. A korábban egymás mellett dolgozókból ismerősök lettek, akik reggel jobb kedvvel mentek be a munkahelyükre, jelentősen csökkent a stressz, amit korábban a gépies munka okozott.

„Senkit nem kényszerítettek arra, hogy a szünetben „barátkozzon". Mégis spontán kialakultak társaságok, megosztották egymással a problémáikat, segítettek egymásnak azok megoldásában."

Annak persze semmi értelme, hogy a munkatársakat parancsszóval a pihenőszobába rendeljék. A kötelező barátkozás csak növeli a stresszt. A lényeg maga a szabadság.

Az intézményesített – de szabad – pihenőidő fontosságára elsőként az IT szektor cégei figyeltek fel. Ma már legendás, hogy pl. a Google-nél a kávézók mellett ping-pong és biliárdasztalok, sőt bowling pályák, konditermek biztosítják a lazítást a munkatársaknak – együtt.

A munkaidő alatti aktív „újratöltésnek" komoly egészségügyi haszna is van: köztudott ugyanis, hogy az egész napos ülőmunka komoly kockázatokkal jár. Kutatások készültek arról is, hogy azok, akik munkaidő alatt felemelik a székből a feneküket, kevesebbet hiányoznak betegség miatt, vagyis, bár a munkaidő egy csekély részét szórakozással töltik, összességében mégiscsak többet termelnek a cégnek.

Az olimpiai közlekedésről tartott konferencián egyenesen azt találta mondani, hogy az otthoni munkavégzés csupán kifogás az intézményesített lógásra.

A Miniszterelnök viszont egészen máshogy látja a helyzetet: közszolgák ezreinek engedélyezi, hogy az olimpia teljes, hét hetes időtartama alatt otthon végezze el a feladatait.

A főpolgármester szerint viszont ez rossz üzenet, hiszen olyan, mintha Nagy Britannia kitenné az „Üzlet Zárva" táblát.

Johnson szerint a távmunkát amúgy is túlértékelik. Szerinte szükség van arra, hogy a dolgozók reggel bemenjenek a munkahelyükre, szemtől szembe találkozzanak kollégáikkal és ügyfeleikkel. Johnson szerint, ha London védőburkot húz az olimpia köré, nem profitálhat a soha vissza nem térő lehetőségből, amit a sportesemény jelent.

Biztosan tovább tart majd, de el lehet jutni a munkahelyekre – véli a főpolgármester.

A Daily Mailben megjelent cikkhez érkezett kommentekből kiderült: a főpolgármester jónéhány volt vagy leendő távmunkást magára haragított azzal, hogy a távmunkát fizetett lustálkodásnak minősítette. Barbara azt írja, ő az egyike azoknak, akik a főpolgármester szerint csak ücsörög, és sajtot zabál. A valóság viszont az, hogy akár 50 órát is dolgozik egy héten, miközben csak 35-ért fizetik.

Gaia pedig rendesen kiakadt: „Támogasd a távmunkát, mielőtt elszabadul a bosszúm!"

A liftben

Ismered azt a fickót a liftből, akivel minden reggel együtt utazol? Lehet, hogy ő a következő főnököd!

Eric Chennel megtörtént. Minden reggel nagyjából ugyanazzal a társasággal liftezett munkába menet. Laza biccentés, semmi több. Aztán egy reggel Chen egy olyan táskával utazott, amelyen aktuális munkaadójának logoja is szerepelt. Az egyik fickó a liftből beszélgetni kezdett: ott dolgozol? Mi a feladatod? Mik a céljaid? Bár ekkor még Chen nem sejtette, ez egy rövid, de velős állásinterjú volt. Egy hét múlva már a liftes pasas biotechnológiai kutató cégénél dolgozott.

Étteremben, várakozva

Jean Tobin közös ebédet beszélt meg egy ismerősével. Besétált az étterembe, és pásztázni kezdte az asztalokat. A tanácstalan keresgélést látva leszólította egy kisebb társaság. „Te vagy Sarah?" „Nem, de miért?"  Kiderült, Saraht interjúra várják, de késik. Jean viszont ott van. Hát beszélgetni kezdtek. „Jót beszélgettünk, miközben mindannyian vártunk.  Szimpatikus voltam nekik, így megkérdezték, bemennék-e a céghez egy hosszabb interjúra." Jean megkapta az állást.

Étteremben, az asztal mellett

Van állásod, de nem az igazi? Csináld jól, és bízz a szerencsében! C. Scyphers egy építőipari cégnél dolgozik. Valószínűleg, kissé munkamániás, hiszen még az étteremben sem lazít, csak a cégre gondol. „A jó kiszolgálás az jó kiszolgálás – mindegy, hogy csirkesalátáról vagy számítástechnikai szolgáltatásról van szó. A pincér kedves volt, odafigyelt rám, kiváló szolgáltatást nyújtott:" Cserébe pedig kapott egy jó állást.

Repülőn

A legtöbben, ha repülőre szállunk, a szűkös hely ellenére kerüljük a beszélgetést a mellettünk ülővel. Pedig hát kik repülnek sokat? Az üzletemberek. Kik azok, akik tudják, hol vannak üres állások? Az üzletemberek. Kik döntenek? Hát persze, hogy ők. Jessica Vaccarotól egy tollat kért kölcsön a mellette ülő úr. Ő adott. Laza beszélgetésbe kezdtek. Mire a gép landolt, az utastárs már azt kérdezte: Lenne kedve bejönni a cégemhez egy interjúra? Volt. És persze sikerült is.

Rajzórán

Ha valakinek éppen nincs munkája, megesik, hogy valamilyen hobbynak szenteli az üres idejét. Marc Holmes művészeti órákra járt. Egy alkalommal éppen egy félmeztelen nő volt a modell, aki egy csontvázat mintázó bábbal táncolt. Hülyén hangzik? Igen! De legalább kiváló alkalom arra, hogy elkezdjünk a szomszédunkkal beszélgetni. Persze, ahhoz már mázli is kell, hogy a szomszéd éppen egy vizuális effektekkel foglalkozó stúdióba keressen munkatársat. Ahhoz meg tehetség, hogy a rajz olyan jól sikerüljön, hogy az állást rögtön fel is ajánlja.  Semmi interjú, CV, egyéb szokásos körök. „Holnap tudnál kezdeni?"