Bevallom őszintén, én eddig nem ismertem ezt a kifejezést. Számtalan cikk, tanulmány, nyilatkozat található a neten, amely alapvetően arról szól: a válságban, amikor munkahelyek szűnnek meg, új kitörési pontokat kell találni, sőt, mi több, új szakmákat kell kreálni ahhoz, hogy újra lendületbe jöjjön a gazdaság. Az a bizonyos kitörési pont pedig a zöld gazdaság lehet, vagyis „két legyet egy csapásra" módon egyszerre kell gyógyítani a környezetet és a munkaerőpiacot.

A jól ismert kék- illetve fehérgalléros kifejezésre azonban nem mindenben rímel a zöldgalléros kifejezés. Míg a régóta használt színek gyakorlatilag képzettség és munkakör szerint különböztetik meg a dolgozókat, zöldgalléros bárki lehet, a szerelőtől a kutató professzorig. A lényeg a szemlélet és a cél - mondja Szekeres Katalin a Manpower Magyarország kommunikációs vezetője. Vagyis a zöldgalléros munkásnak a fenntarthatóság, a környezetvédelem érdekében kell dolgoznia. Ebbe valóban sok minden belefér. Mondjuk, egy ökogazda, és a farmján dolgozó munkás. Egy mérnök, aki napelem rendszereket tervez, a gyártósor mellet dolgozó munkás, aki legyártja a paneleket, és a szerelő, aki felszereli. A kutató, aki a szennyvíztisztításban keres új utakat, és az, aki víztakarékos csaptelepeket gyárt. Vagyis nem számít, hogy az ember tudós, vállalkozó vagy betanított munkás, a gallér színe lehet zöld.

A zöldgallér kifejezést elsősorban a munkahelyteremtéssel kapcsolatban szokás emlegetni.  Tény, hogy a fenntarthatósághoz kapcsolódó iparágbakban világszerte óriási tartalékok vannak. És állítólag sok pénz is. Az ideális persze az lenne, ha előbb utóbb minden gallér színe zöldre váltana, és a meglévő munkahelyeken is érvényesülhetne a környezetbarát szemlélet.

Danielle és Francisco 7 évesek, mindketten Newark-ban élnek. Danielle modell szeretne lenni, és reményei szerint évente 505 dollárt keres majd. Francisco kémnek készül, és évi 500 000 dolláros fizetésre számít.

A gyerekeknek többnyire határozott elképzelésük van arról, mit szeretnének csinálni, ám arról már alig, hogy az álommunka mennyit fizet.

Persze, van, ahol a fizetés nem számít. 33 ötévesből 7-en szuperhősök szeretnének lenni. Ezzel egyértelműen ez az „állás" vezeti a toplistát az ovisok között. (A legnépszerűbb pedig Pókember.) Hárman hercegnők lennének. Egy ovis pedig Spongya Bobnak állna.

Nem csupán rájuk vár azonban a kiábrándító valóság: a létező szakmát választók is csalódni fognak. A szuperhős létező változata a tűzoltó. Sokan választanák ezt a szakmát, és valamennyien úgy gondolják, ebből jól meg is élnének. A Manpower ide tartozó kutatása szerint a valóság azonban az, hogy a tűzoltók fizetése mélyen a többi álomszakma (orvos, ügyvéd, űrhajós) fizetése alatt van. Ugyancsak alacsonyan fizetettek a rendőrök, pedig a gyerekek körében ez is népszerű választás.

A kutatásból kiderül, hogy a gyerekek választását abszolút nem befolyásolja a pénz. Az egyes szakmákkal megkereshető összeget vagy mélyen alul, vagy magasan felülbecsülték.

Ezzel együtt a kicsik még optimisták: úgy gondolják, hogy minden lehetőség adott, hogy elérjék az álmaikat. Még Spongya Bob is ebben bízik.

A kutatás szerint a brit bankok akaratlanul, de kirekesztik a tehetséges nőket a pénzintézetek vezető pozícióiból.  Az „üvegplafon" egyszerűen a hagyományok, a megszokás miatt létezik.  A kötelezően előírt kvótákat nem csupán a férfiak utasítják el, hanem a nők is rossznak tartják. A többség azt gondolja, a változásnak alapvetően a fejekben kellene elindulnia ahhoz, hogy a bankszektorban (is) az a szemlélet érvényesüljön, amelyben az egyéni pozíciót a teljesítmény határozza meg.

A felmérésből kiderül, hogy a nők csaknem fele gondolja, hogy karrierjében egyértelmű hátrányt jelent a neme. Meglepő, de a férfiak több mint harmada osztja ezt a véleményt.

Hogy konkrétan milyen akadályokba ütköznek a nők? Íme, a top ötös lista:

- A férfi vezetők hozzáállása;

- a férfiak magasabb aránya a felső vezetésben;

- a kialakult szervezeti kultúra;

- a rugalmas munkavégzési lehetőségek hiánya;

- a női vezető modell hiánya.

Érdekes, hogy minél magasabb pozíciót tölt be valaki, annál inkább érzi a megkülönböztetést. Míg az alsó szinteken a dolgozók alig több mint egyharmada tapasztalt hátrányos megkülönböztetést, középszinten már a nők 65%-a, míg a férfiaknál maradt az egyharmados arány. A felsővezető nők látják a legnagyobb arányban a korlátokat, míg a velük egy szinten dolgozó férfiak a legkevésbé.

A megkérdezett nők 42%-a szerint a munkahelyeknek tenniük kellene valamit a diszkrimináció ellen, míg a férfiak többsége úgy tűnik, tökéletesen elégedett a jelenlegi struktúrával: csupán 28%-uk szerint kell a cégen belül segíteni a nőket. De nem kötelező kvótákkal: ezt a megoldást a többség elutasítja, a nőknek csupán 19, míg a férfiaknak ennél is kevesebb, mindössze 10%-a ért egyet a kvótarendszer bevezetésével.

Ami elkeserítő: a bankszektorban dolgozóknak mindössze 22%-a érzi úgy, hogy a karrier a tehetségen, rátermettségen múlik. Pedig igazán ideje lenne felébredni, hiszen egyértelműen kiderült: a férfiak uralta bankok válságba sodorták a világot. Nyilván, ha a nők veszik át a hatalmat, attól sem lesz jobb. Ha viszont csak a tehetség számítana... Talán.