Már csak pár nap, és akár Berlinbe is elugorhatunk egy esélyes állásinterjúra! Májustól a bevándorlók előtt is megnyitja kapuit a német és az osztrák munkaerőpiac. Rohanjunk azonnal, vagy azért ennél nehezebb dolgunk lesz? Valamint: utálni fognak-e minket, mint akik elvesszük a kenyeret a tisztességes német munkanélküliek elől, akiknek jobbára az a munka volt büdös idáig is, amit mi azért még szívesen elvégzünk?

A válasz: nem. Ne rohanjunk azonnal, mert mégiscsak egy, akár az egész életünket fenekestől felforgató döntést kell meghozni. Először talán érdemes egy számológéppel, egy ceruzával, meg egy papírral, vagy a gép elé leülni, és kiszámítani az összes fontosabb felmerülő költséget, a várható bevételt, és sokaknál még csak ezután jön a neheze: elfogadtatni a családdal, hogy most egy ideig magukra maradnak, amíg apa/anya elutazik a messzibe dolgozni. Egy egész pereputty költöztetése is megoldás, csak még sokkal bonyolultabb…

Mindezeken túl viszont remek lehetőségnek tűnik az új engedmény nyugati barátainktól, hiszen például mindenki tisztában van a hazai bérek szintjével. De vajon megmarad-e ilyen csodásnak ez a lehetőség akkor is, amikor kopasz, Lonesdale-dzsekis, eltakart arcú fiatalok várakoznak ránk a sötét utcasarkon?

Ich bin ein Berliner! Bist du auch?

Nem fognak – ennek legalábbis elenyésző a lehetősége. Természetesen sok német állampolgárnak nem felhőtlen és őszinte a mosolya, de az előzetes felmérések alapján nekünk, magyaroknak van a legkevesebb félni valónk. A munkaerőpiac májusi megnyitásával nagyszámú bevándorlót vár Kelet- és Közép-Európából a német IFO gazdaságkutató intézet elnöke. Az osztrákok 71 százaléka, a németeknek 67 százaléka vár egyértelműen negatív hatásokat.

Hans-Werner Sinn úgy véli, hogy május 1-től sok szakmunkás is érkezik, olyanok, akiket eddig hiába kerestek a gazdasági konjunktúra nyomán már munkaerőhiánnyal küzdő német cégek. A bevándorlás a szociális rendszeren is segít - véli Sinn, aki szerint a vendégmunkásokat már évek óta fogadó Nagy-Britannia példája is azt mutatja, hogy nem betanított munkások érkeznek, hanem képzett munkaerő. A németeknél borúlátóbban és kevésbé tájékozottan tekintenek a május 1-i munkaerőpiaci nyitás elé mint az osztrákok, ugyanakkor mindkét országban a lehetséges érkezők közül a magyarokat látnák a legszívesebben.

A felső-ausztriai IMAS-intézet két országban végzett februári felmérése szerint, míg az osztrákok 71 százaléka, a németeknek csak 67 százaléka vár egyértelműen negatív hatásokat. Németországban a kifejezetten optimisták aránya is nagyobb: 16 százalék egyértelműen pozitív változásokra számít, ez az arány Ausztriában csak 12 százalék. Az IMAS ugyanakkor azt is megkérdezte, hogy mely országok munkavállalóit látnák legszívesebben a két országban. Az Ausztriában megkérdezettek 18 százaléka tette a magyar munkavállalókat az első helyre, majd a szlovének következnek 17 százalékkal, és a horvátok 15 százalékkal. A németeknél 27 százalékot kaptak a magyarok, illetve a lengyelek.

Harc az arcokért

A német szövetségi munkaügyi hivatal (Bundesagentur für Arbeit, BA) egyébként úgy látja: a német gazdaságnak egyértelmű előnyt jelent a szabad munkavállalás. Heinrich Alt, a BA igazgatótanácsának tagja szerint egy olyan országnak, ahol csökken a munkaképes korú lakosság száma, nagyon is jól jön az új munkaerő. „Az első hullám után a bevándorlók száma a következő években folyamatosan csökken majd” – nyugtatta meg a hivatal képviselője a német dpa hírügynökség újságíróit. 

Heinrich Alt úgy látja: a nyugat-európai országok már egyenesen versenyeznek egymással a kelet-európai munkaerőért. Azt ugyanakkor elismerte, hogy a korlátozások felszámolása hordoz némi kockázatot a német munkaerő-piacra nézve, de ezek szerinte kezelhető keretek között maradnak. A bevándorló kelet-európai munkavállalók megfoszthatják például a szakképzetlen munkaerőt és a tartós munkanélkülieket az elhelyezkedés lehetőségétől. Erre a megnövekedett "konkurenciaharcra" a munkaközvetítőknek és a munkaügyi hivataloknak meg kell találniuk a megfelelő választ, mégpedig a tartós munkanélküliek képzésével és felkészítésével. "Ha egységes gazdasági térséget akarunk, akkor annak része a szabad munkavállalás is" – érvelt keményen a tisztviselő – ugyanis ez azt jelenti, hogy a kényelmes napok kora a németeknél is lejárt.

Hova rohanjak?

Végezetül nem árt tudni azt sem, hogy várhatóan mely városokat érdemes célba venni. A hallei gazdasági kutató intézet (Institut für Wirtschaftsforschung Halle, IWH) szerint a határok lebontását követően a lengyel munkavállalók elsősorban a nagyobb német ipari központokat veszik célba, például Köln térségét, a Ruhr-vidéket, a Rajna-Majna vidéket, Stuttgartot, Münchent és Berlint. Az IWH szerint Kelet- és Közép-Európából évente mintegy 250 ezer munkavállaló települ át Nyugat-Európába.

(A képek csak illusztrációk, és semmilyen formában nem tükröznek semmilyen ostoba nézetet, kivéve, azaz elfogadva annak a valószínűségét, hogy az általunk a humor kategóriájába sorolt asszociációk másban az ostobaság látszatát keltik.)
 

Mindenki hercegnő szeretne lenni” így indokolta nem mindennapi döntését egy Missouri nő, nevezetesen Teresa Cunningham.

Egy pillantás a hercegi párra – ez Teresának sokat megér. Egészen konkrétan az állását is. A hölgy mindig is szenvedélyesen gyűjtötte a brit királyi házhoz kapcsolódó relikviákat, és most úgy érezte, eljött az ő napja: ha csak egy pillanatra is, de a modern tündérmese szereplőjévé válhat – gondolta. Megvette a repülőjegyet Londonba, szállást foglalt a Westminster apátság közelében, majd bejelentette főnökének, szabira megy.

„Lassan a testtel!” – válaszolta a főnök. „Sok a munka, nincs szabadság. Ha elmegy, vissza se jöjjön.”

„Körmünkre ég a munka!” – nincs szabadság

Nyilván, az első düh után a többség elgondolkodott volna azon, megéri-e a tömegből, a helyszínen nézni Vilmos és arája esküvőjét, és ezért odadobni a biztos egzisztenciát, Teresa azonban elszánt rajongó. Habozás nélkül felmondott.

Ő megy. Tervei szerint már egy nappal a nagy esemény előtt tábort ver az utcán, hogy legalább egy pillanatra láthassa kedvenc királyi szappanoperájának főszereplőit.

A hogyan továbbról pedig ráér később gondolkodni. Kérdés persze, hogy miután történetét a bulvárlapok jóvoltából egész Amerika - beleértve a munkaadókat is – megismerte, ki lesz az, aki tárt karokkal várja a hölgyet, akiről egyértelműen kiderült: a munkakedvnél és a lojalitásnál erősebb benne az elvakult rajongás.

Nem bírta a kötöttséget – Teresának bármit megér a hercegi kézfogó.

Míg az amerikai Teresából a királyi szappanopera név szerint is ismert szereplője lett, a brit munkavállalók többsége a menyegző napjára szabadságot kapott.

Nem mindenki: kiszámolták ugyanis, hogy egyetlen plusz munkaszüneti nap 6 millió fontos veszteséget jelent a brit gazdaságnak. Sok munkaadó úgy döntött: a kiesést nem engedheti meg magának, különös tekintettel arra, hogy 11 napon belül Nagy-Britanniában három másik munkaszüneti nap is van.

A munkavállalóknak azonban elegük van az évek óta tartó gazdasági válságból, legalább ezen a napon ünnepelni szeretnének, és persze a munkáltatók is érzik: csorbulhat a dolgozók lojalitása, egekbe szökhet a beteget jelentők száma ha ettől az élménytől megfosztják őket. Így sok cégnél a mesebeli esküvő napján népmesei megoldást választottak: nem adnak szabit, de egy kicsit mégis…

Munkaidő - esküvői szünettel

Ha már az egyszeri brit dolgozó nem lehet ott személyesen, nem nézheti saját kanapéjáról családja, barátai, söre és chipse társaságában a ceremónia közvetítését, a munkahelyén lehetőséget kap rá. Extra pihenőidő a közvetítés idejére, tévé készülékek – persze sör nem lesz, de chips talán. Aztán, mikor a tündérmese közvetítésének vége, vissza a valóságba: számítógép, pult, futószalag, kinek-kinek a magáé.

Lehet, hogy egy kicsit még mindig csalódottak lesznek, mert nekik nem járt szünnap, de hosszabb távon azért jobban járnak, mint Teresa, hiszen nem kell a munkaközvetítőben sorban állniuk . Amúgy szerintem a tévében többet is látnak majd Vilmosból és Kateből.

Az ötlet annyira fura, de ugyanakkor annyira trendi, hogy meglepetésünkben azonnal dupla adagszakét rendeltünk, és még egyszer alaposan megnéztük az evőpálcikáinkat, amit a sushi-hoz kaptunk… egy átlagos pályakezdő fiatal, egy dolgozó is lehet szuperhős? Na ne már! De hogyan? Képregény arról, ami nálunk a legtöbb fejfájást, és szorongást okozza: a munkahelyünk!

Ráférne mostanság a csoda Japánra. Nem elég, hogy kénytelenek elszenvedni egy szörnyű természeti csapást, és annak nem sokkal kevésbé brutális utóhatásait, melyeket az atomerőművek megsemmisült reaktorai okoznak, de szembe kell nézniük azzal a ténnyel is, hogy a sok ezer milliárd dolláros katasztrófa visszatermelése a nemzetgazdaságba hosszú éveket is igénybe vehet. Reménykedünk benne, hogy a cseresznyefa-virágzás enyhített valamit a fájdalmakon, és megedzette a japánok (vállalati) életbe vetett hitét.

A megtépázott munkaerőpiacon talán még most sem lehet igazán felmérni a veszteségeket (ezáltal megtervezni a helyreállítási folyamatot), ugyanis a legtöbb kárt szenvedett vállalat még mindig a romok eltakarításával van elfoglalva. Szörnyű belegondolni, hogy még pár nappal ezelőtt is holttestek után kutattak olyan területeken, amelyeket csak több hétnyi kitartó romeltakarítás után sikerült elérnie a katasztrófavédelem csapatainak.

Természetesen nem kérdés, mi legalábbis biztosak vagyunk benne, hogy a japánok egy Hattori Hanzo tökéletességével igyekeznek helyreállítani a békebeli állapotokat. Mert bár sohasem fogjuk megérteni a távol-keleti mentalitást, és szinte bizonyos, hogy rövid időn belül minimum depressziósak lennénk, ha nem egyenesen pánikbetegek, vagy szuicid hajlamúak egy ottani szokványos irodai állásban, azért azt el kell ismernünk, hogy a munka világában ők az ászok – igazából még a valóságban is, ha más országok mentalitásával összehasonlítjuk.

Talán ezért tűnik zseniális ötletnek egy manga (az alultájékozottak kedvéért: japán képregény) stílusában kiadott regény, amely bámulatos módon, kettő-az-egyben, egyben egy gyakorlati kézikönyv is, amelyben a munka világával kapcsolatos praktikus felismerésekkel gazdagodhatunk a szórakoztatás mellett/közben/alatt. Idéznénk a fülszövegből:

„Johnny Bunk nagyjából olyan, mint te meg én. Azt tette, amire mindenki biztatta – a szülei, a tanárai, a pályaválasztási tanácsadó. De most, hogy leragadt egy kilátástalan állásnál, kezdi gyanítani, hogy minden, amit eddig biztosnak hitt, egyszerűen tévedés.
Aztán egy szürreális estén találkozik egy különös lénnyel, Dianával, a világ legfurább tanácsadójával, aki meglehetősen kalandos módon felfedi Johnny előtt azt a 6 legfontosabb szabályt, amivel valóban megtalálhatja a neki való munkát és tényleg érvényesülhet az életben.
A Johnny Bunk kalandjai az első karriermanga, olyan egyedülálló üzleti témájú japán képregény, amely okos, életre szóló tanácsokkal szolgál a munka világáról és a pályaválasztásról.”

Francba, miért is nem voltunk következetesek már korábban? Vagy mégsem kellett volna már az ebédhez szakét rendelnünk? Azért ne bánja senki, hogy idáig olvastak, mert az felemelőbb, de azért itt egy ütős videó is az egészről:

Egyúttal megértjük a kiadó, és a műfordító keserves pillanatait is, nem lehettek könnyű helyzetben, mert biztos magukhoz nyúltak, amikor erre a szuper kiadványra találtak, csak hát… hogyan is kell visszaadni egy képregény címét magyarul, ha az konkrétan a főhős neve, ami pedig eredetileg Johny Bunko… ;-)

De igenis hálásak vagyunk a bátorságért, ugyanis a célközönség tagjai közül biztos akadnak jópáran, akik több mint valószínű, hogy maguk is respektálják a japán képregényeket, ha nem egyenesen fanatikus gyűjtők. Nos, ők úgy szívhatják magukba egy tananyag fejezeteit, hogy akár észre sem veszik, és ez fordítva is igaz: minden bizonnyal együtt érző hümmögéssel ismernek majd magukra minden harmadik képben, egyre pontosabban körvonalazva a saját élethelyzetüket.

A jelenleg éppen két munkahely közt tartózkodók ösztönösen kaphatnak rá a olvasására, de talán az ajánlóból is kitűnik, hogy a jelenlegi munkahelyükkel (inkább jogosan, mint jogtalanul, de mindenképp) maximálisan elégedetlenek számára talán még nagyobb kincs ez a sikergyanús kötet, amely vélhetőleg igen szép karriert fut be a könyvpiacon.

A szerző(páros) tulajdonképpen új műfajt alkotott, amelyhez méltó a saját meghatározásuk is: a karriermanga születésének lehetünk a szemtanúi. Jó olvasást a metrón, de még inkább sok szerencsét a váltani merész, de még nem egészen kész vállalati szuperhősöknek!
 

Több nagyvárosban, így persze Budapesten is a héten reggeliosztással népszerűsítették a Bringázz a munkába kampányt, amely félidejénél tart – és amire még mindig érdemes jelentkezni!

Kedves Igen Tisztelt Vállalat Vezető!

Itt a remek alkalom, hogy egy remekbe szabott akcióval frissítse fel a dolgozók fásultságát, ösztönös tavaszi munkaundorát, valamint hogy feledtesse a tömegmészárláshoz fogható leépítések, és a drasztikus gazdasági megszorítások okozta depressziót! Ja, és addig se tüntetnek!

Kedves jómunkásemberek!

Ha a cégvezetést hidegen hagyná az alkalmazottak ösztönös tavaszi késztetése a párz… akarom mondani, az idő minél nagyobb részét a szabadban tölteni, akkor érveljünk az akció sikerének adataival! A több hetes akcióhoz tavaly már tízezren csatlakoztak. Idén se sokkal kevesebb, összesen 8267 kerékpáros regisztrált a "Bringázz a munkába!" mozgalom kampányába – és ugye még nincs vége!

Kissé disszonáns adat ugyan, hogy a résztvevők összesen 675 ezer kilométert tettek meg az 5 hetes kampány félidejéig, hiszen ez a főnök fejében pontosan ennyi feleslegesen (értsd: nem a profit minden áron való megtriplázására tett erőfeszítés közben, túlórában) elégetett energiát jelent. Ezért tegyük hozzá, hogy a jó közérzet szintén legalább harminc százalékos teljesítménynövekedéssel jár, és az egészségügyi kiadások is drasztikusan csökkenthetőek hosszú távon.

A több hetes akció mindenképp jár némi médiatámogatással, annyival mindenképp, hogy a közbeszédben is dekódolható jófejség legyen, ha részt vesz rajta egy csapat a brigádból. Szakemberek – jelen esetben a Kerékpárosklub tagjai – szerint ez már csak azért is lenne üdvös, mert szinte nulla fillér beruházással hozzátettünk valamit egy hosszú távú folyamathoz, amely boldogabbá varázsolja unokáink bolygóját.

Ehhez persze szemléletváltásra és még több biztonságos bicikliútra is szükség lenne, hogy még jobban elterjedjen ez a környezetbarát és egészséges közlekedési forma. A kampányfélidő és a Föld-Hold távolság felén is túl nyúló kilométerek megünneplése ugyanis arra világít rá, hogy az apránként kifejtett kevés erőfeszítésnek is rengeteg haszna lehet!

A fővárosiaknak egyébként tényleg jó dolguk volt: a Gödörnél Ónodi Esztertől, a Batthyányi téren pedig Hajós András, Hegedűs D. Géza, Tilla Attila, Németh Juci, Király Júlia és Németh Lajos nagykövetektől kapták a reggelit az éppen arra járók, és így legalább ezen a napon nem kellett magyarázkodni egyes cégvezetőknek a béren kívüli juttatások ideiglenes, előreláthatólag olyan tízéves beszüntetésérő.

A multi-kulti ahogyan jött, látott és tartolt, úgy hozta magával a megoldandó feladatokat is: a konfliktuskezelés ma már mindennapi fogalom kishazánkban is. Na nem, mintha eddig nem lett volna szó arról, hogy az ember munkahelyén lehetnek konfliktusok, vagy éppen stressz, csak valahogy úgy lehettünk vele, ahogy lenni kellett: ez van, ezt kell szeretni.

Csakhogy nem megy ez olyan könnyen. Hiszen, ha az ember folyamatosan negatív energiákkal kell, hogy megküzdjön, annak valahol látszódnia kell. Egy amerikai felmérés szerint látszódik is: egy megoldatlan konfliktusban lévő, frusztrációt, dühöt, vagy félelmet átélő dolgozó teljesítménye átlagosan 52%-kal csökken. Vagy, egy másik megdöbbentő számadat: a saját akaratukból kilépők 90%-a feloldhatatlannak tűnő, tartós konfliktus miatt megy el, sok esetben megsértve, dühösen.

De ha valakit sem a „negatív energiák”, sem pedig a számok nem győztek meg, gondolkodjon el azon, hogy a munkahelyén mennyi időt tölt naponta konfliktusok kezelésével, magyarázattal, lenyelt düh utáni megnyugvással, stb. Az amerikai vezetők idejének ugyanis negyede telik ilyen tevékenységekkel.

Végül a legkézenfoghatóbb adat: a vállalatnál az értékmérő a pénz, így hát nem csoda, ha végül a problémák pénzben is kimutathatóak, mégpedig eléggé látványosan: Magyarországon a munkával kapcsolatos egészségkárosodások minimalizálásával évi 4-500 milliárd forintot lehetne megtakarítani, 2007-es adatok szerint. És ez persze nem a teteje. A jó munkaerő pótlása, a teljesítmény csökkenés miatt kieső bevételek és egyéb járulékos költségek mind-mind a konfliktusok árát képezi. Határ persze a csillagos ég. És hogy mi lehet a megoldás? Éppen ez az, amiben a konfliktuskezelő szakemberek segíteni tudnak, de erről majd legközelebb.